Fűszer és Lélek

Molnárka zsenge retek salátával

 

molnarka4.jpgGyerekkorom egyik kedvenc Utasellátós szendvicse a körözöttes molnárka volt. Nem nagyon lehetett molnárkát kapni a környékünkön, de ha sikerült vennünk, akkor anyu mindig gyorsan bekeverte hozzá a körözöttet. Szerencsére ő is jobban szerette a juhtúróból és vajból készülő változatot, de sima tehéntúróból se maradt meg soha.

Érdekes, hogy molnárkát azóta se lehet minden pékségben kapni, sőt, elég kevés helyen árulják, és talán ez a péksütemény is bekerült a “régen minden jobb volt” múzeumba, mert bizony már nem olyan, mint előtte. Nem baj, van egy jó receptem 🙂

De azt tudja valaki, hogy hol lehet pacsnit kapni?
Ilyenkor tavasszal, amikor még tényleg zsengék a kertben a retkek, kedvencünk a retek-kelkáposzta saláta a molnárkába. Magában is finom, de füstölt csirkemellel, vagy valamilyen más füstölt hússal az igazi. A képen fasírt van benne, az volt itthon…

Hozzávalók 12 darab molnárkához

30 dkg sima liszt
20 dkg rétes liszt
10 dkg vaj
2 dl tej
7 gr szárított élesztő
1,5 evőkanál cukor
1 kk só
3+1 tojássárgája  

Minden hozzávalót szobahőmérsékletre melegítek, vagy attól egy picit langyosabbra, majd egy tojás sárgájának kivételével a karos robotgépben alaposan kidagasztom. Hagyom duplájára kelni egy óra alatt, majd 12 részre osztom, és megformázom. Picit bevágom hosszában a tetejüket, és hagyom újabb 20 percig kelni. Megkenem a maradék tojás sárgájával, amit előtte egy evőkanálnyi vízzel elkevertem, végül a 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt sütöm őket szép pirosra.

Hozzávalók a retek-kelkáposzta salátához

10 szem zsenge retek
10 retek levél (ha bio, vagy ha tudjuk, hogy nem volt permetezve)
1/2 fej kicsi kelkáposzta
15 dkg dió
1 tojás sárgájából készített majonéz (vagy 1 dl bolti majonéz)
1 kk magos mustár
2 ek frissen reszelt parmezán esetleg más, erős ízű sajt
só, bors ízlés szerint
kevés szerecsendió

A retket, a reteklevelet és a kelkáposztát legyalulom. A diót megdarálom, majd elkeverem a majonézzel, mustárral, parmezánnal, és a fűszerekkel ízesítem. Ha szükséges, utána sózom, de az is lehet, hogy egy elbír egy kiskanálnyi porcukrot is. A salátát hagyom felhasználás előtt húsz percig összeérni a hűtőben.

molnarka3.jpg

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. mae says:

    A XI. kerületben a Bartók Béla útról nyílik egy utca (majdnem a Villamos remízzel szemben), ott van a elején egy Honi élelmiszerbolt, ami közvetlen a mellette lévő sütödéből hozza a péksüteményeket.Én itt láttam pacsnit, meg molnárkát is.A zsömléjük meg olyan, amilyet még nagymamám csomagolt nekem mikor óvodás voltam.Van súlya és nem levegő teszi ki az egészet.Ránézésre nem egy exkluzív bolt de tényleg jó.

  2. ttoronyóra says:

    Köszönöm a molnárkát! Én annak idején a tormakrémes-sonkás változatban voltam érdekelt, ha hozzájutok molnárkához, most már magamnak kell előállítanom.
    Pacsnit egyébként Szentendrén, a piacon, minden szerdán és szombaton reggel lehet kapni. Korán kell menni, mert gyorsan elfogy minden – minél finomabb valami, annál előbb : ).

  3. fülesboci says:

    @pocaklakó minimanó: :dddddddddddddddddddd
    csatlakozom.falok is hetet

  4. pocaklakó minimanó says:

    Az egyik kedvencemről (talkedli) írtál már? 🙂

  5. pocaklakó minimanó says:

    off
    reteksaláta
    on

  6. pocaklakó minimanó says:

    A francba! Már megint!

    Amikor gasztroblogokat olvasok, akkor is megkordul a gyomrom, ha pár perccel előtte álltam fel egy laktató ebéd mellől.

    Eszter, ez a te hibád is. 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!