Fűszer és Lélek

Az Emberek Disznók

Hídvégi András_ Családi Kalandok @ Fűszeres Lélek_ Az Emberek Disznók_ Kis Montázs

Azon a bizonyos péntek délutánon Isten nagyon jól érezte magát a bőrében, és minden valószínűség szerint így válaszolt volna:
– Én!
Ha valaki lett volna olyan merész, hogy megkérdezze Tőle:
– Na, ki a menő?
 
Hogy melyik volt ez az a bizonyos péntek délután? Ami azt illeti, az összes valaha létezett péntek délután közül az első. A Teremtés hatodik napja. Az a péntek délután, amelyiken látta Isten, hogy minden, amit alkotott, nagyon jó.
 
Egy szombattal ezelőtt a világ összeg zsinagógájában Noé történetét olvasták fel a Tórából. Erről a történetről írtam ezt a posztot.
 
.אלה תולדת נח
Ez Noé története.
 
A valaha létezett legelső péntek délután után járunk tíz generációval. Valahol a Termékeny Félhold területén. A déli forróságban a hatszáz éves Noé behúzódott egy pálmafa alá. Bágyadtan hallgatja kecskéi tébolyító mekegését.
 
Ekkor egy hatalmas villanás vakítja el, és egy éles süvítés süketíti meg egy pillanatra. Ahogy feleszmél, előbb egy féreglyukban találja magát, majd egy bostoni ír kocsmában– a huszonegyedik században.
 
Noé a pult mögött áll remegő térdekkel. A derekán fehér kötény. A kezében mosogatószivacs. Megszagolja a szivacsot. Fintorogva körbepillant a kocsmában. A pult túloldalán álló bárszékről a Seregek Ura néz rá vissza.
– Helló – szólítja meg Noét.
– Mi történt? – kérdezi Noé remegő hangon Istent.
– Kihoztalak az ókorból – válaszolja Isten a lehető leghétköznapibb hangon, amire csak képes.
– Tessék?
– Idegesített a kecskéid mekegése. Nyugodtan akartam beszélni veled. Azt akartam, hogy csak rám figyelj.
– De hol vagyunk?
– Bostonban.
– Hol?
– Egy bostoni ír kocsmában.
– Nem értem.
– Pedig nem bonyolult. Itt az a szokás, hogy a kocsmáros végighallgatja a Vendég bánatát. Ez hozzátartozik a az ír kocsmák szolgáltatáshoz.
– Aha.
– Most már érted?
– Persze.
– Tényleg?
– Nem.
– Nem baj. Az a lényeg, hogy meghallgasd a bánatomat.
– Meghallgatom. Persze. Mi egyebet tehetnék…?
– Pompás! Az a bánatom, hogy minden élő testnek elérkezett a vége előttem, mert a föld tele van miattuk erőszakkal!
– Ööö – válaszolja Noé.
– Ezért elpusztítom őket a földdel együtt – folytatja Isten.
– Tessék? – kérdezi Noé fülét diszkréten a Seregek Ura irányába fordítva.
– Elpusztítom őket a földdel együtt – ismetli meg egy fokkal türelmetlenebbül Isten.
– De miért?
– Mert a föld tele van miattuk erőszakkal!
– Jogos – ismeri el Noé.
– Mondom.
– Ezek szerint a Teremtés nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeidet? – kérdezi tapintatosan Noé.
– Nem igazán.
– És úgy gondolod, hogy azután jobb lesz, hogy elpusztítod a földet?
– Úgy. Már mindent kitaláltam.
– Csakugyan?
– Igen. Hallgass meg! És én íme hozom az özönvizet a földre, hogy elpusztítsak az ég alól minden testet, amiben élő lélek van. De veled szövetséget kötök: menj be a bárkába, te és fiaid, feleségeid és fiaid feleségei veled együtt. És minden élőből, minden testből kettőt vigy be a bárkába, hogy életben maradjanak veled együtt; hím és nőstény legyen.
 
Noé elsápadt és arcát a kezébe temette. Ha Isten tudja, hogy mit beszél, akkor ő (mármint Noé) most igazán nagy bajban van. Isten tudta, hogy mire gondol Noé, és jobbját megértően (és szimbolikusan) Noé vállára tette. Noé pedig Rá nézett, aztán szót fogadott neki. Egy másik féreglyukon keresztül visszatért az ókori Közel-Keletre és megépítette a bárkát. Felvitte rá a családját. Felvitt rá minden élő testből egy hímet és egy nőstényt. És várt. Az özönvíz pedig jött. Éppen úgy, ahogy Isten Bostonban megígérte neki. Noé, a családja és az állatok pedig túlélték az özönvizet. Éppen úgy, ahogy Isten megígérte.
– Ennyi?
– Ennyi.
– És a tanulság?
– A rossz emberek meghalnak. Az igaz ember pedig a családjával együtt tovább él.
– Ez egy igazán elbűvölő tanulság…
– Ugye?
– …mégha nem is a legkomplexebb.
– Mondj jobbat, ha nem tetszik!
– Megpróbálok…
 
Először is választ kell találnom egy kérdésre: vajon miért esett Isten választása éppen Noéra, amikor úgy döntött, hogy NEM pusztít el minden embert? Talán mindannyiunk hasznára válhat, ha sikerül megfejtenem, hogy Noé mivel vívta ki a Seregek Urának szimpátiáját. Talán profitálhatunk abból, ha kiderítem: MIT TUDOTT NOÉ? Mit tudott, amit a kortársai nem? Mit tudott, amit azok az erőszakos lelkű élő testek nem tudtak? Azok, akik elpusztultak az özönvízben.
 
Vagyis mit kell tudnunk NEKÜNK, ha a következő özönvíznél mi is rajta szeretnénk lenni azon a bizonyos bárkán? Jó, jó, tudom, tudom, Isten megígérte Noénak, hogy többet nem csinál ilyet, és hogy a szivárványt kinevezték ebbéli szövetségük szimbólumának, de azért, mégis, nem árt az óvatosság.
 
Azért, hogy választ találjak a fenti kérdésekre, újraolvastam a Tóra szóbanforgó fejezetét. És, hát, meg kell mondanom Nektek, Mózes első könyve nem rabolja az időnket felesleges részletekkel Noé jellemét illetően. Sőt. Felettébb szűkszavúan fogalmaz.
 
Ezt írja:
 
.נח איש צדיק
Noé igaz férfi.
 
Ez így nem tűnik egy kimondottan praktikus információnak. Nem könnyíti meg az ember életét, amikor reggel azzal a feltett szándékkal mászik ki az ágyából, hogy NEM szeretne egy potenciális özönvíz áldozata lenni. És inkább választaná Noé útját. A bárka útját. Az élet útját.
 
Noé igaz férfi. Ez azért nem az a Hogyan-legyünk-gazdagok-négy-hét-alatt? típusú praktikum. Nem könnyű lefordítani a mindennapok nyelvére. És, ha azt mondom, „nem könnyű”, akkor udvariasan fogalmaztam. Szinte lehetetlen. Szinte lehetetlen úgy felkelni reggel, hogy a mai napot igaz emberként fogom eltölteni–
 
–különösen, ha az „igaz ember”-ségnek még nincsenek meg a paraméterei. Hiszen ne feledkezzünk meg róla, hogy Noé világa egy Tízparancsolat ELŐTTI világ. Nincsenek törvények, amiket be lehet tartani. Nincsenek micvák, amelyek teljesítéséért jó pontokat lehet szerezni. A Világ anyagi és spirituális értelemben kész, de a morál még nem része a Teremtésnek. Az erkölcs még nem hagyta el Isten „testét”. Még csak Isten tudja, hogy mit jelent jónak lenni. Az ember pedig még csak azt sem tudja, hogy rosszul viselkedik. Hogy viselkedhetne jobban is. Sőt. Jól. Igaz módon. Ahogyan Noé.
 
Apropó: Noé!
 
MIT TUDOTT NOÉ?
 
Minél jobban töröm a fejem, annál nyilvánvalóbbá válik előttem az igazság, hogy szegény Noé bizony nem tudott SEMMIT. Hiszen SENKI nem tudott semmit. Nem volt Tízparancsolat. Nem voltak törvények. Nem voltak micvák. Noé egyszerűen „csak” igaznak született. Jó természetet kapott. Nem DÖNTÖTT arról, hogy igaz ember lesz. Igaz ember LETT. Gyárilag volt igaz. Ő volt az egy a millióból. Az egy a hétmilliárdból. EZÉRT esett rá Isten választása, amikor úgy döntött, hogy az özönvízzel mégsem pusztítja el az egész emberiséget.
 
Mégsem. Mert bizony hajszál-híja volt annak.
 
Mert Istennek volt egy álma. És az ember belerondított abba az álomba.
 
Istennek volt egy víziója a Világról, amit teremteni készült. Nem csak-úgy teremtette azt. Tudta, hogy mit akar. Máskülönben hogyan készülhetett volna el hat nap alatt? Hol szerepel az a Teremtés történetében, hogy „Isten töprengé”, hogy vajon másnap mit teremtsen? Sehol. Istennek volt terve. Tudta, hogy mit akar. Egy olyan Világot akart, amit az ember fog befejezni azzal, hogy életet és szentséget visz a mindennapokba.
 
Az ember viszont nem vitt életet és szentséget a mindennapokba. Inkább erőszakot és halált vitt bele.
 
Isten tudta, hogy mit akar. És jót is akart. De naiv volt. Úgy gondolta, hogyha megteremti az embert a maga képére és hasonlatosságára, és szabad akarattal látja el, valamint egy befejezésre váró világgal, akkor már nem marad más dolga, mint hátradőlni és élvezni az előadást. Azt, ahogy az ember benépesíti a Világot és napról napra befejezi a Teremtést.
 
De az ember nem váltotta be Isten hozzá fűzött reményeit. Sőt. Csak még befejezetlenebbé tette a már amúgy is befejezetlen Világot. Berohant arra a játszótérre, amit Isten teremtett neki, verekedni kezdett, homokot szórt a többiek szemébe, és néha azt kiabálta:
– Te hülye!
 
Csoda, hogy Isten csalódott? Csoda, hogy Isten felkapta a vizet? Hát, nem csoda. Egyfelől. Másfelől viszont IGENIS AZ. Nyilván NEM csoda, ha arra gondolunk, hogy mi volt Isten álma a Teremtésről, és hogy mi valósult meg abból.
 
Viszont IGENIS csoda– merthát, mégis mire számított? Arra, hogy az az ember, aki a tudatában van annak, hogy Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette őt, plusz szabad akaratot kapott, majd NEM fog állat módjára viselkedni?? Hogy majd úgy fog viselkedni, ahogy Ő (mármint Isten) viselkedne hasonló helyzetben??? Oh, come on!
 
Az ember nem Isten. És ezt éppen Istennek kellett volna a legjobban tudnia. Isten csak Egy van.
 
Nyilván a Teremtés körüli kavarodásban történhetett, hogy Isten megfeledkezett erről.
 
Hogy az ember valójában disznó.
 
Egy Isten képére és hasonlatosságára teremtett, szabad akarattal rendelkező félszerzet. Egy csodálatosan zavarbaejtő lény, ami testből és lélekből áll, de amiből hiányzik a morális komponens.
 
Isten bajban volt:
– Íme én szövetséget kötök veletek és magzatotokkal, akik utánatok lesznek; valamint minden élő lénnyel, amely veletek van: a madarakkal, barmokkal és a föld minden vadjával, mely veletek van, a föld minden állatával, amely a bárkából kijött. Szövetséget kötök tehát veletek, hogy ne irtassék ki többé minden élő test vízözön által, és hogy ne legyen többé vízözön, amely elpusztítja a földet.
 
EZT az ígéretet tette Isten abban a szentimentális pillanatában Noénak, amikor leapadt a víz, és mindenki kivonult a bárkából. És EZÉRT volt bajban. Mert ezt az ígéretet nem lehetett betartani. Hiába pusztított el ugyanis az özönvízzel minden erőszakos lelket, a lényegen nem változtatott. Az ember továbbra is egy Isten képére és hasonlatosságára teremtett és szabad akarattal rendelkező jószág maradt, amiből hiányzott a erkölcsi összetevő. Az ember továbbra sem volt más, mint disznó.
 
Az, hogy Noé igaz férfi volt, nem jelentett garanciát arra, hogy a leszármazottai majd szintén MIND igaz férfiak lesznek. Sőt. Amire a korábbiak alapján inkább számítani lehetett, az az volt, hogy igen, minden generációnak, minden kornak meglesz a maga Noéja– de mindig csak EGY.
 
A többség viszont mindig éppen ugyanolyan disznókból fog állni, mint amilyenekből az özönvíz előtt. Ha pedig az emberek többsége továbbra is disznó módon fog viselkedni, akkor Istennél előbb-utóbb (de inkább előbb, mint utóbb), újra el fog szakadni a cérna, és újra ki fog találni valamit, amivel elpusztíthatja az erőszakos élő testeket a földről.
 
Özönvízzel nyilván nem, mert arra a szavát adta. De Isten fantáziája végtelen (milyen is lehetne…?), gyorsabban talál ki ezer, az özönvíznél egymilliószor brutálisabb büntetést, minthogy kimondanánk: ’Neee…!’.
 
Persze Isten tudta, hogy az mégsem volna elegáns. Mert bár előrelátóan CSAK arra tett ígéretet Noénak, hogy özönVÍZ nem lesz többet, ha tíz generációval később – példának okáért – mégis egy özönTŰZ ötletével állna elő, akkor a tíz generációval később élő Noé-leszármazott teljes joggal jegyezhetné meg, hogy:
– Ez csak játék a szavakkal, יהוה! Istenhez méltatlan jogi csűrés-csavarás!
 
És Isten tudta, hogy ennek a bizonyos Noé-leszármazottnak igaza lenne. És az ő pozíciójában senki nem engedheti meg magának, hogy kisstílűséggel vádolják. És ez még akkor is így van, ha valójában senki más nincs (és nem is lehet) az ő pozíciójában.
 
Istennek tehát ki kellett találnia valamit. Valamit, hogy NE LEGYEN SZÜKSÉG egy újabb özönvíz-szerű megoldásra. Valamit, amivel a Teremtés szövetét szorosabbra fonhatja.
 
Isten négy lehetőség közül választhatott.
 
Egy:
– Mondjátok, hogy önkényes vagyok! Mondjátok, hogy szeszélyes vagyok! Nem érdekel. Mégis elpusztítok mindent. Elpusztítom az embert, elpusztítom Noé leszármazottait, elpusztítom a Földet, elpusztítom a Világot. Nem fogok én ezzel többet bajlódni! Majd teremtek egy másikat, amiben NEM bízom az emberre a befejezést. Amiben NEM várom, hogy élettel és szentséggel töltse meg a mindennapokat.
 
Kettő:
– Mondjátok, hogy önkényes vagyok! Mondjátok, hogy szeszélyes vagyok! Nem érdekel. Elpusztítok minden élő lelket. Elpusztítom az embert, elpusztítom Noé leszármazottait, elpusztítok minden erőszakos állatot. NEM pusztítom el viszont a Földet és a növényeket. A tulipán és a moha maradhatnak. Ők nem sok vizet zavarnak. A pálmafák pedig kimondottan kellemes látványt nyújtanak, ahogy az óceánparton hajladoznak a szélben. Na, jó, és az állatok közül nem pusztítom el a delfint, mert az tényleg nagyon aranyos. De a többi megy a süllyesztőbe. Igen, a tengerimalac is! Nem akarok több csalódást. Nem akarom, hogy megint megszakadjon a szívem.
 
Három:
– Na, jó! Betartok mindent, amit Noénak ígértem. Nem pusztítom el a Világot, nem pusztítom el a Földet, nem pusztítok el minden élő lelket, nem pusztítom el az embert és nem pusztítom el Noé leszármazottait sem! DE, DE beleültetek az ember agyába egy jóság-chipet. Bele én! Ez a jóság-chip pedig meg fogja akadályozni abban, hogy disznó módon viselkedjen. Csak JÓT tehet majd. Nem embert teremtek, ahogy legutóbb tettem, hanem Jó Embert! Igen! Olyan lesz az ember, mint a Macskafogó legvégén a macskák, miután kijöttek a macska-átalakító robotkutyából. Bárgyú mosollyal fogják szagolgatni a virágokat a réten. A tulipánt. Még a mohát is. Haha! És akkor nyugodtan hátradőlhetek. Végre! Igaz, hogy az egész nem nyújt majd túlzottan izgalmas látványt… de… azt az őrületet, amit az özönvíz előtt műveltek… na, azt még egyszer nem akarom!
 
Ezen három lehetőség közül BÁRMELYIKET választhatta volna Isten. Bármelyiket.
 
Ki akadályozta volna meg?
 
És Ő mégis egy negyedik lehetőség mellett döntött. A legokosabb mellett. Ami – lássuk be – nem meglepő. Hiszen Ő Isten. A legokosabb.
 
– Na, jó! Na, jó! Nem pusztítom el a Világot, nem pusztítom el a Földet, nem pusztítok el minden élő lelket, nem pusztítom el az embert, nem pusztítom el Noé leszármazottait sem! És NEM ültetek bele az ember agyába jóság-chipet sem!
 
Mert Isten végül elfogadta, hogy az ember disznó. Isten végül elfogadta, hogy – és ez a nagyobb szó! –AZÉRT disznó, mert Ő (mármint Isten) a maga képére és hasonlatosságára teremtette, szabad akarattal látta el, végül pedig MAGÁRA HAGYTA az ember.
 
Nem rossz szándékból. Csak naivitásból. Azt hitte, hogy minden OK lesz. És amikor NEM lett minden OK, Ő is meglepődött.
 
Isten megállt hát a bárka mellett, egy darabig csendben figyelte Noét és pereputtyát, meg a rengeteg állatot, ahogy vonulnak lefele a bárkáról, aztán füttyentett egyet Noénak, és odaintette magához. Noé pedig remegő kézzel az orrához emelt egy tengeri szivacsot és szagolgatni kezdte. Isten gyanakodva figyelte Noét, aki mintha kerülte volna az Ő pillantását.
– Most mi van? – kérdezte Isten.
– Semmi… – dünnyögött a szivacs mögött Noé.
– Nekem ne mondd, hogy semmi, mert látom, hogy valami bajod van!
Noé felnézett, és egy nagy könnycsepp gördült végig az arcán.
– Mi történt…? – kérdezte most már lágyabb hangon Isten.
– Vissza kell mennünk… igaz…? – kérdezte reszketeg hangon Noé.
– Hová? – Isten nem értette, hogy mit akar Noé.
– Hát, a bárkára…
– Miért?
– Megint lesz valami… csapás… igaz…? – és Noé válla rángatózni kezdett a néma zokogástól.
Isten hirtelen nagyon megsajnálta Noét. Úgy érezte, hogy mindjárt magához öleli és össze-vissza puszilja.
– Nehéz volt a bárkában?
– Nehéz…
– Jól van, figyelj rám – és Isten jobbját megint Noé vállára tette (szimbolikusan). – Nem lesz többet özönvíz. Megígérem.
Noé szemében megcsillant valami.
– Oké? – kérdezte Isten.
Noé hüppögött.
– Oké?
– Oké…
– Nézz körül!
Noé a lábát nézte. Meg a homokot a lába körül.
– Na, nézz csak körül… Noééé!
Noé nagy nehezen felemelte a fejét, és körbepillantott.
A bárka egy hegy tetején „ért partot”, miután az özönvíz levonult. Felette fehér felhők ragyogtak a kék égen, alatta egy forrás csobogott, a forrás körül pedig mindenféle állat, kicsik, nagyok, színesek, növényevők és ragadozók, és mind együtt itták a forrás kristálytiszta vizét. Kicsit odébb a bárka körül Noé családja, fáradtan, meggyötörten, de felszabadultan röhögcsélve pakolták ki a motyóikat.
– Neked adom ezt a játszóteret – mondta Isten, kicsit maga is meghatódva a pillanattól.
Noé újra az orrához emelte a tengeri szivacsot.
– Neked adom ezt a játszóteret, hogy töltsd meg élettel és szentséggel a mindennapokban.
Noé beleszagolt a tengeri szivacsba.
– És ezután NEM hagylak magadra: kapsz a játszótérhez játékszabályt is. Nem akarom, hogy még egyszer kiboruljon a bili.
Noé kisandított a tengeri szivacs mögül. Várt.
– Ez a játékszabály hét pontból fog állni. Hat tiltó és egy nem-tiltó pontból. Nem mondom, hogy muszáj betartanotok mind a hét pontot. De AZT mondom, hogy ha betartjátok őket, akkor én boldog leszek. Ti pedig jobban fogjátok érezni magatokat a Világban.
– Mi az a hét pont…? – kérdezte bizonytalanul Noé.
Isten mélyen Noé szemébe nézett:
– Az első: tilos a bálványimádás. A második: tilos a gyilkosság. A harmadik: tilos a vérfertőzés. A negyedik: tilos a rablás. Az ötödik: tilos az istenkáromlás. A hatodik: tilos az élő állat húsának élvezete. A hetedik: közigazgatást kell szerveznetek és bíróságokat kell felállítanotok.
Noé gondolkodott egy pillanatig, aztán lassan bólintott:
– Fair enough.
Isten még mindig Noé szemébe nézett.
– Szerintem is – válaszolta. – Most pedig eridj! Segíts pakolni! Ne a lányok emelgessék már azokat a bőröndöket!
Noé hátatfordított és odaszaladt a családjához. Mosolyogva kapott a vállára egy hatalmas zsákot.
 
Csak zárójelben mesélem el, hogy újabb tíz generációval később Isten majd magához int a játszótéren egy másik kisfiút is.
– Ábrahám! Gyere ide hozzám!
– Én?
– Te! Kit hívnak még Ábrahámnak?! Igen, hozhatod a haverjaidat is. – Mikor a gyerekek körésereglenek, Isten így folytatja: – Eztán ti lesztek a zsidók.
– Kicsodák?! – szól közbe majd Ábrahám.
– Ábrahám! Volnál szíves szíves befogni a pofádat és végighallgatni? Egy perc az egész.
– Semmi gond, főnök!
– Megtisztelsz.
Ábrahám már nyitja is a száját, hogy ehhez is hozzátegyen valami szellemeset, de Isten leinti majd, és a játszótér másik végébe mutat.
– Nektek adom a homokozót.
– A homokozót…?
– Igen. Miért?
– Hát, csak… tele van homokkal…
– És?
– Hát, semmi, csak nem túl ingergazdag környezet egy fejlődő lélek számára…
– Nagyon jó kis hely az! Tejjel-mézzel folyó kánaán!
– Ha te mondod, főnök…
– Te most pimaszkodsz velem, Ábrahám?
– Isten ments, főnök!
– Akkor jó, mert mintha némi iróniát véltem volna felfedezni a hangodban.
– Az csak a nátha miatt lehetett…
– Jól van. Szóval, a homokozó.
– És mi lesz azokkal a nagyobb fiúkkal, akik most játszanak ott? Ha odamegyünk, elvernek minket.
– Velük ne törődjetek. Majd átküldöm őket az ugrálóvárba.
– Az ugrálóvárba…?
Isten ekkor majd igyekszik NEM meghallani Ábrahám hangjában a vágyakozást.
– Nyugodtan foglaljátok el a HOMOKOZÓT.
– Köszönjük… – válaszolják szomorú kórusban Ábrahám és cimborái, majd lógó orral elindulnak a homokozó irányába.
– Ácsi! – kiált utánuk majd Isten. – Mondtam, hogy elmehettek?
A gyerekek megállnak.
– Azt mondtad, hogy „Nyugodtan foglaljátok el a homokozót!” – így Ábrahám.
– Jó, de akarok még mondani valamit – válaszolja Isten.
– Mit…? – kérdezi gyanakodva Ábrahám.
– Van még egy jó hírem nektek.
– Dejó…
– A homokozóhoz külön játékszabályt kaptok.
– Köszönjük…
– Igen! És az nem HÉT pontból fog állni, ahogy a többieké.
– Nem…?
– Nem bizony!
– Hanem…?
– Hanem hatszáztizenháromból…
– Hatszáztizen…
– …és Tórának fogják hívni!
Ábrahám és cimborái néma csendben, hitetlenkedve bámulják Istent, aki megszállott mosollyal néz rájuk vissza.
– Na? Örültök?
 
A zárójelet itt bezárom, mert az, hogy mit válaszolt erre Ábrahám, már egy másik történet.
 
A mi történetünk, Noé története pedig lassan a végéhez közeledik. Hiszen megtudtuk: NOÉ NEM TUDOTT SEMMIT. Hogy ő volt az egy a millióból, aki igaznak született. Hogy mindig lesz egy Noé, de mindig csak EGY. EGY a millióból. EGY a hétmilliárdból.
 
És ahogy minden kornak megvan és meglesz a maga Noéja, úgy a mi korunknak is megvan. Jámbor életét él. Valahol. És mi nem is tudjuk, hogy ő az aktuális Noé. És még ő maga sem tudja. Mert nem DIREKT jámbor. Ahogy az eredeti Noé sem volt direkt „is cádik”. Még az is lehet, hogy az aktuális Noé most éppen ezt a posztot olvassa. Van rá esély. Nyolcezer a hétmilliárdhoz. (Az nem rossz!:)
 
Mindenesetre – akár ezt a posztot olvassa éppen, akár nem – mi, a többiek disznók vagyunk. Isten képére és hasonlatosságára teremtett, szabad akarattal ellátott félszerzetek, akiknek az lenne a dolga, hogy befejezzék a Világot, és akik mégis sokszor inkább csak még befejezetlenebbé teszik azt.
 
De nem baj. A Teremtés így is tökéletes. Nem azért, mert igazak vagyunk – mert NEM vagyunk azok –, hanem azért, mert SZABADOK vagyunk. Istennek megvolt a lehetősége, hogy Jó Embert teremtsen, de Ő nem élt ezzel a lehetőséggel. Szabad Embert teremtett. Ezért vagyunk szabadok. ÉS disznók.
 
A Teremtés NEM akkor tökéletes, amikor jó döntéseket hozunk, hanem akkor, amikor merünk döntéseket hozni. Amikor merünk élni a szabadságunkkal. A szabadsággal, amiért Isten az embert megteremtette.
 
Szabadok vagyunk.
 
Arra használhatjuk a szabadságunkat, amire akarjuk.
 
Lehetünk disznók.
 
Vagy befejezhetjük a Teremtést.

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Rajmund Babbit says:

    “Hiszen ne feledkezzünk meg róla, hogy Noé világa egy Tízparancsolat ELŐTTI világ. Nincsenek törvények, amiket be lehet tartani. Nincsenek micvák, amelyek teljesítéséért jó pontokat lehet szerezni. A Világ anyagi és spirituális értelemben kész, de a morál még nem része a Teremtésnek. Az erkölcs még nem hagyta el Isten „testét”. Még csak Isten tudja, hogy mit jelent jónak lenni. Az ember pedig még csak azt sem tudja, hogy rosszul viselkedik. ”

    Ez így bukta, mivel az első emberpár az Édenkertben a jó és a gonosz tudásának a fájáról evett, így az ember már az elején nagyon is tisztában van/volt azzal, hogy mi a jó, és mi a gonosz.
    Sajnos itt elhasal a logika az írásban.

  2. Andrass9 says:

    A fanyalgókkal ellentétben én nagyon élveztem ezt a kis paródiát!

  3. diktatorikus kleptokrácia says:

    írj belőle forgatókönyvet

  4. a kislányom szt ő amúgy meg Noémi.
    meséltem neki(k leány+kissrác) Noéról, pár nap múlva: mesélj Noémiről! kicsi idő volt, míg sikerült beazonosítanom, kiről is kéne most szólanom…

  5. @newtehen: És ha egyedül lennél, nem is lenne senki, aki ezt vitatni tudná:)

  6. Selli69 says:

    Azért jó lenne tudni, hogy pontos-e ez a fordítás, hogy “a saját képére és hasonlatosságára”.
    Mert ha ez csak a külsőre vonatkozik, akkor oké. A belsőről szó sem esik.

  7. @seahawks: Isten tökéletes. De Isten csak EGY van. Tehát az ember hiába teremtetett Isten képére: tökéletlen. Sőt! Disznó!
    🙂

  8. @Közbiztonság Szilárd: Ebben nem osztom a véleményed. Ez az írás nagyszerű, igaz sokan nem értik. Valószínűnek tartom, hogy te Ön is közéjük tartozik kedve Szilárd.

  9. seahawks says:

    logikázom:

    “Hogy az ember valójában disznó.

    Egy Isten képére és hasonlatosságára teremtett, szabad akarattal rendelkező félszerzet.”

    ha az ember disznó, és isten a maga képére teremtette, akkor isten is egy disznó, nem?

  10. seahawks says:

    mózes lejön a hegyről, rohannak elébe a srácok:
    -na mesélj mi volt????
    -..hát van egy jó és egy rossz hírem, melyiket mondjam előbb??
    – a jót!!!
    -sikerült lealkudnom 10-re!!!
    -és mi a rossz??
    – a “ne paráználkodj” még mindig közte van…:(

  11. @Közbiztonság Szilárd: A rohadt internet, igaz…? Engedély és képesítés nélkül írogathat rajta mindenki…

  12. @d.z.: Különösen annak ismeretében, hogy a lányai mit tesznek vele a későbbiekben.

  13. Közbiztonság Szilárd says:

    Ez legalább annyira rossz és unalmas, mint amilyen hosszú.

    Hiába, régi tanulság, hogy írnia csak annak lenne szabad, aki tud is.

  14. d.z. says:

    Azért, Noénak rögtön bejelenteni, hogy a vérfertőzés nem okés, felvet néhány kérdést.

  15. fourgee says:

    Egy kicsit offtopic, de mi Noé “eredeti” neve? Ez onnan jutott eszembe hogy ha kizárólag mássalhangzókkal van írva a neve, akkor nem teljesen logikus hogy egy N után oé jön 🙂

  16. Hegedűs_Gábor says:

    … Nincs kedvem dolgozni. És inkább elmélkednék ma ha lehetne. Szuper írás, kár hogy nem hallottuk élőben! Gratula!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!