Fűszer és Lélek

Holokauszt szakácskönyv

 

A valódi discomfort food.

Nemrég jelent meg az Államokban a Recipes Remembered: A Celebration of Survival című szakácskönyv, amiben nyolcvan holokauszt túlélő osztja meg kedvenc, vagy legkedvesebb receptjét.  Amikor először olvastam róla, egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a történettel. Mert ha az izraeli konyhát nem vesszük, akkor valamilyen szinten minden közép európai zsidó szakácskönyv „Celebration of Survival”.  Az anyáinktól, a nagyanyáinktól ellesett receptek.

Egyébként nem az első az ebben a témában íródott könyvek közül: 1996-ban a In Memory’s Kitchen: A Legacy from the Women of Terezin, majd a Holocaust survivor cookbook: collected from around the world című is napvilágot látott, mindkettő az USA-ban.

Aztán kicsit jobban belegondolva rájöttem, hogy egy családot mennyire meghatároz az asztala, az ebédek amiket esznek, a legolcsóbb reggeli, amit  nagymama készít, vagy a legfinomabb ünnepi vacsora, amit csak évente egyszer eszünk, de akkor mindenki ott ül az asztalnál.

Nem szándékoztam a holokausztról írni ebben a blogban, hiszen nincs itt a helye, ez inkább a hedonizmust ünnepli. De ez a téma mégis nagyon idevaló.

A családot a nők tartják össze. Így volt ez kétszáz éve, és így van ez most is. A férfiak is tudnak főzni, manapság már szeretnek is, de a családot mégis az édesanya eteti. Tőle kapjuk az első falatokat, az ő főztjén nevelkedünk, a családi asztalnál szeretünk vagy utálunk meg ételeket egy életre. A nők azok, akik továbbadják a titkokat, a recepteket. És nem csak az anya a lányának, de a nagymama is az unokának, és az anyós is a menyének. Ilyen ez, meghatároz minket, hogy mit evett a családunk gyerekkorunkban. Úgy érzem, a családi ünnepek tesznek azzá, amik vagyunk.

A más országban hazát keresők hiába illeszkednek be látszólag tökéletesen, hiába nem beszélik már az óhaza nyelvét a gyerekek, a konyha nagyon sokáig tartja magát. Lehet, hogy délután szuper a hamburger a mekiben, de péntek este a nagyi tyúklevesénél nincs jobb, az biztos.

És a holokauszttal ez a lánc megszakadt. Anyák nem adhatták át a lányaiknak a recepteket, nagymamák nem várhatták tovább az unokákat szépen terített asztallal. Van, aki nem tudta továbbadni, és van, akinek nem adtak tovább semmit.

Ki tudja, mi volt az ükanyám kedvence, mit tanított a gyerekeinek, vagy mit főzött az ő anyja szombatra? Vagy mit csinált, amikor nem volt mit enni? Honnan volt akkor leves télen? Mi került bele? Volt egyáltalán sütemény?

A könyv három hét alatt elfogyott, most jelent meg a harmadik kiadása. Le kell írni a megmaradt recepteket. Valaki helyett, valaki másnak.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Göröglány says:

    Nagyon szép bejegyzés ..

  2. juli1121 says:

    Kedves Eszter, én is láttam már ezt a könyvet egy amerikai portálon és gondoltam, megrendelem.
    Magyarországon nem kapható, nem rendelhető, nem tudod véletlenül???

    Köszönöm Juli

  3. ZsuZag says:

    Sose gondoltam arra, hogy az örökségem részét képezik az ellesett receptek…És bármennyit is változik a világ, a technika…az ünnepi receptjeimen sosem változtatok 🙂

  4. Eszti, csak kicsordult a könnyem, ahogy olvastam. Pedig azt hittem, hogy már sikerült immunissá válnom a holocaustra.

  5. nagypapi says:

    Emberek, legyetek éberek!
    /J. Fucik/

  6. hallari says:

    Nagyon jó a poszt, örülök neki. Kicsit fáztam attól, hogy legörgessek a kommentekre, de látom, hogy előzetes moderáció van, úgyhogy ez biztosíték a normális hangvételre.

  7. SpeckoHU says:

    Ez, hogy mindig mindenhol és mindenkor a nők főznek, már elavult gondolkodás.

  8. minja konka says:

    “végy két rohadt krumplit, és edd meg”

  9. IndiGo says:

    ó de szépen megírt bejegyzés ez! és a téma is érzékeny. köszönöm!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!