Fűszer és Lélek

Százezer forintos szakácskönyvet a háziasszonyoknak!

 

 
Kezdődik a szakácskönyv szezon, itthon is legalább három olyan könyvet várok magyar szerzők konyhájából, amit egyszerűen muszáj lesz megvenni, és ki tudja mit adnak még ki külföldi szerzőktől! Ezt a gyönyörűséget viszont aligha mondhatom majd a magaménak, ugyanis 477 dollárba, vagyis 103.000 forintba kerül postaköltség nélkül. A hatkötetes szakácskönyv ugyanis 21 kilogrammot nyom, így arra tippelek a szállítási költséget se úsznám meg pár tízezer forint alatt.
 
 
 
A Modernist Cuisine: The Art and Science of Cooking című könyv szerzője a multimilliomos számítógépzseni, Nathan Myhrvold, aki annak idején a brit fizikussal, Stephen Hawkinggal a gravitáció kvantumelméletén is együtt dolgozott, majd a Microsoft első technológiai vezetője lett. Hobbijai többek között a grillezés, amellyel több csúcsdíjat is elnyert a barbecue-világbajnokságon. Ilyenek ezek a kockák, nem elég nekik az átlagos, a mélyére akarnak ásni a dolgoknak. Így felépített egy konyhalaboratóriumot a Washington állambeli Bellevue-ben többszázezer dollárból, amibe minden szükséges felszerelést megvásárolt, vagyis centrifugát, fagyasztva szárító berendezést, nedvesség vezérelte füstölőket és párologtatókat. Felvette a legjobb embereket, kutatókat és sztárséfeket, és három évet azzal töltött, hogy a bazi drága konyhai berendezéseket félbevágta, hogy így mutassa be a működésüket.
 
Ennek az eredménye a 2438 oldalas könyv lett, ami tavasszal jelent meg.
 
A The Wall Street Journal kritikusa szerint vannak benne olyan praktikus jótanácsok is, amelyeket az egyszerű háziasszony is megszívlelhet, hogy javítsa főztjét.
Tehát nekem való, mindenképp ott a helye a Váncsa könyv mellett a polcon.
 
 

 

És egy kis ráadásként egy ötperces videó a könyv kicsomagolásáról ráérő olvasóknak.

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. mbokor says:

    Ha Schwarzi több kötetes testépítő enciklopédiája fent van a hálón beszkennelve pdfben, akkor ez is lesz :-)))
    Addig is nincs más hátra, mint megnyerni a szükséges összeget pl. lottón és akkor a kellő berendezéseket és hozzá a nagy konyhát is megvehetjük.

  2. zsibvasar says:

    @tocibacsi: Igen úgy sem rossz. A negyedik kötetet én is megtaláltam. Hajnali 1-ig olvasgattam. Kedvencem a bor dekantálás turmix-szal. 🙂
    A receptek nagy része használhatatlan. Olyan eszközök és “ipari hozzávalók” kellenek hozzá, ami nincs a háztartásban. Mindazonáltal érdekes olvasmány.

  3. Valaki Innen says:

    Ha valaki szeretne belelapozni akkor a negyedik kötet lehet, hogy fent van nem túl jó minőségben egy kalózkikötő vagy hasonló nevű oldalon.

  4. dekás dezső says:

    brutális.
    annak dacára is kellene, hogy pontosan tudom, sosem lenne időm mélységében belemerülni sajnos.
    Az biztos, hogy ebből nem spórolták ki az időt és energiát – meg az is, ha ezt netántán feltolja valaki a netre, az kb egy órán belül eltűnik onnan:P

  5. @baliquez: Én is ezt gondolom járható útnak 🙂
    Jaj, nem is.

  6. tocibacsi says:

    @zsibvasar: nekem jó lesz szkennelve PDF-ben is…

  7. zsibvasar says:

    Egyszer biztos kijön puhafedelesben is. Negyed áron és negyed súlyban.
    Szívesen belelapoznék.

  8. baliquez says:

    Karira simán meglesz pdf-ben, iPad könnyebb mint a hatkötet 🙂

  9. Wilhelm_Tell says:

    Nagyon szép képeskönyv 🙂

  10. közlegény says:

    a csobbanó eperért kár, de a többi kép láttán a sírás kerülget. mászthev.

  11. chilii says:

    az árán túl további probléma, hogy nincs olyan polcom, ami elbírna 21 kg szakácskönyvet 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!