Fűszer és Lélek

A nagy magyaros melegszendvics projekt

Nagy szendvicsgyártásban vagyunk Dórával, és épp a “magyaros” melegszendvicsről beszélgettünk, mire én annyira megkívántam ezt a nem létező ételt, hogy gyorsan be is vásároltam hozzá és megsütöttem. A férjem boldog volt. Szerinte ettől jobb melegszendvics nem kell. No igen, ismerős ízek, szeretjük. Sajnos a fotón nem látszik, de elképesztően szaftos, isteni vacsora!
Nincs otthon kontaktgrillünk, ezért a steak serpenyőben sütöttem úgy, hogy egy nehéz lábost tettem a szendvicsek tetejére, ami jól lenyomta őket, majd egyszerűen megfordítottam.
 Kétféle hagymát is tettem bele, karikákra vágott újhagymát, és kevés zsíron ledinsztelt vöröshagymát is. 
Hozzávalók két szendvicshez:
2 nagyobbacska péksütemény (az enyém valami paprikás kifliszerű volt)
1 nagy faj vöröshagyma
1 ek libazsír
csípős piros paprika
1 paradicsom
1 késhegynyi őrölt kömény
1 késhegynyi őrölt feketebors
4 szál újhagyma
paprikás szalámi vagy házi kolbász
füstölt sajt (csak semmi flanc, Karavánt bele!)
2 ek tejföl
A vöröshagymát megpirítottam a zsíron, picit sóztam, majd meghintettem a borssal és a köménnyel. A félbevágott kifli alján egyenletesen szétosztottam. Erre került a felkarikázott paradicsom, majd szalámi, sajt lereszelve, tejföl, végül az újhagyma felkarikázva. Rátettem a kifli tetejét, és a felforrósított serpenyőben egy nehéz fazékkal lefedve mindkét oldalát megsütöttem. Létezik magyaros melegszendvics?

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. lindu says:

    az igazi magyar melegszendvics regi melegszendvicssutovel keszul, gomba- vagy huskremmel, es lehetoleg igazi hatalmas kiflivel (bufekben), vagy vastag kenyerszeleteken (otthon).Szigoru kelleke a trappista sajt 🙂

  2. monika76 says:

    Anka, nekünk volt szocreálos szendvicssütőnk, imádtam. Az "igazi" melegszendvics nekem a következő: fehérkenyér szelet megvajazva, erre vékony füstölt szárazkolbász szeletek jönnek, majd vékony sajtszeletekkel (nem füstölt)teljesen betakarni az egészet – de ne lógjon le, mert lecsöppen. A grill alaposan megpirítja a sajtot, a kolbász kiengedi a zsírját, a vaj ezt továbbviszi a kenyéren.Mellé érett paradicsom, újhagyma, ha van akkor újfokhagyma. Alkalomadtán a sajt és a kolbász közé paradicsomszeleteket is teszek.

  3. szotyirapenzt says:

    Hát, ha már létezik magyaros pizza, ez a legkevesebb :)!Szocreál szenyasűtő nálunk is aktívan teszi a dolgát 30 éve! Pótolhatatlan darab!A hagyma egyértelműen dinsztelve passzol, kolbásszal verhetetlen. Plusz néha, a kontaktba még főtt tojás is kerül.

  4. Szemirámisz says:

    Ha eddig nem is volt, most már van! 😀 :DKár,hogy se kontakt grillem, se nehéz vaslábasom nincs, mert már rohannék is a konyhába elkészíteni. Isteni lehetett. 🙂

  5. Anka says:

    nagyon jóóóóóóó!!!!!!!!!!! Ti emlékeztek, esetleg van nektek a régi szocreálos melegszendvicssütő??? egy kis villaszerűséggel kell kihúzni a rácsot a melegítőből … hú nem tudom elmagyarázni teljesen, de a miénk 32 éve szuperál és hihetetlen finom szendvicseket lehet vele sütni. Ez lesz a következő 😀

  6. andrea says:

    "csak semmi flanc, Karavánt bele!"haha! 🙂

  7. Katarína says:

    Azon gondolkodám ma reggel, hogy mi legyen a reggeli….nálunk elég gyakran van ilyen melegszendvics, de még sosem jutott eszembe, hogy a hagymát sülve tegyem bele + a tejföl is új …szóval irány a konyha 🙂

  8. L-L-L says:

    Nem csak hogy létezik, de a legjobb! És ez a sülthagyma nagyon jó ötlet, alig várom, hogy otthon kipróbáljam!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!