Fűszer és Lélek

Menta time

Végre tele az erdő mentával!
Imádom mindenhogy. Limonádéba, bárányfasírtba, levesbe és tejfölbe a lapcsányka mellé. Persze jöhet belőle tea sőt lábvíz is, meg egyszerűen csak a tenyerünkbe dörzsölve szagolgatva az úton.
Soha nem felejtem el, amikor először ettem bárányt mentaszósszal, még a hideg is kirázott tőle. Aztán jöttek a mentás bulgurok és kuszkuszok, és már örök a barátság.
A Wiki szerint: érdekes mentaízű levelek adják a fűszert. Használata igen egészséges, mert emésztési zavaroknál, felfúvódásnál, epegyulladásnál, menstruációs zavaroknál nagyon jó szolgálatot tesz. Hatás: görcsoldó, nyugtató, összehúzó. A nyugtató hatásban én is biztos vagyok, az erdőben sétálgatva mentát szagolgatni a világon a legmegnyugtatóbb dolog, ehhez kétség nem fér.

Kígyófarok, varázsfű


Remek hetünk volt, ott aludhattunk a házikónkban Erdőbényén. Pesti népeknek izgalmas esténként befűteni a cserépkályhába, reggel pedig vizet hozni a kútról. Na jó, van vizünk, de főzésre és ivásra nem alkalmas. Sőt egy ősi bojler üzemel a fürdőszobában, még a Mechanikai Művek gyártotta, és 1959-ben került beépítésre. El se merem képzelni mennyit fogyaszt!
A konyhámat utálom: kicsi, egy vacak gáztűzhellyel, aminek három gázrózsája van csupán, azok is egyforma méretűek, vagyis egyformán alig pislákolnak. Főzni szinte lehetetlenség rajta, de valahogy mégiscsak sikerült felforrósítanom annyira egy serpenyőt, hogy megsült benne a kacsamell. Utána jöhet a mosogatás lavórban, majd az öblögetés vödörben, végül az edénycsepegtetés különböző helyeken. Na de lesz ez majd máshogy is!
Amivel nem tudok mit kezdeni, az az, hogy a konyhán nincs ablak. Vagyis van rajta egy kétszárnyú üvegajtó, de ha be kell zárni az előtte lévő faajtókat mert hideg van, vagy kint sötét van, akkor nincs természetes fény a konyhában. Furcsa nagyon. Úgyhogy falat bontani biztosan kell majd előbb utóbb, de igazán ráér addig, amíg egyetlen földelt konnektor sincs a házban, azoknak is felén gyanús koromfolt közepén díszeleg 🙂 Mondhatjuk very-very romantikus.
Na de környék! Velünk volt Bodri kutya, úgyhogy naponta kénytelenek voltunk két órát sétálni vele, így újra és újra bejártuk gyerekkorom kedvencét  a Brónokot és sokat voltunk a ligetben is. Dávid talált kígyófarkat, amit mindenképp szeretett volna megtartani, hogy majd bevihesse az iskolába, és csak nagyon nehezen értette meg, hogy a kígyó farka nem olyan, mint a csopák (szarvasbogár tetem) ami idővel kiszárad, és a rettenetes szaga is megszűnik, ezért  nyugodtan tarthatja a polcon. Végül eldobta szerencsékre.
De láttunk foltos szalamandrát is, mindenféle jópofa bogarat és már szól a kakukk is. A kakukkszónál nincs jobb reggeli közben, az  biztos, kár, hogy csak párzási időszakban hallani, utána elhallgatnak. Visszajöttek a fecskék és a gólyák is, és sajnos velük együtt a szúnyogok is megérkeztek.
 Folyt. köv.
Természetesen ettünk is.

Elveszett kesztyűk nyomában

Esze Dóra írása.
Ahhoz a fanyarkás, göröngyös ízélményt neveztem ki fix pontnak. Gyorsan valami szépet, valami etetimagátot túróból, minden másra nyitott voltam, mint tanuszoda a Facebookon. Andi konyháján bukkantam erre a receptre, de végül annyi mindent megváltoztattam benne, hogy Zaporozsecfosztogatás lett belőle. A sütést valamilyen írás és értük menés közé kellett bezsúfolnom, a boltba leugrani nem maradt időm, így hát, akárcsak Molière, onnan vettem javaimat, ahol találtam őket. És lett a vajból olivaolaj, a mazsolából fagyasztott szeder, a tejből zabtej – és természetesen a cukorból xillit, a finomított lisztből teljes kiőrlésű, de ezt talán említeni sem kell, mivel ez az alapváltás ad apropót a szerdai rovatnak. A tejet helyettesíteni általában drága dolog, készüljön az alternatíva zabból vagy kókuszból, de nem is élek vele naponta. Tartozom még azzal a vallomással, hogy mivel a vaníliás cukor kérdése egyelőre nem megoldott, első lépésben egyszerűen kihagyom. Nyugodtabb idők terve, hogy kikísérletezem a cukormentes verziót, kifejezetten érdekel, mit kezd egymással egy rúd Bourbon és a xillitol, ha mondjuk összezárom őket egy-két hétre egy hosszú befőttes üvegben. Csapatépítés for prezi…
Túrós ügyben az eredmény, ezt nyugodtan kijelenthetem, sokszorosan kárpótolt a kényszerű kreativitásért. A süti olyan puha, egyenesen olvadós lett, hogy csak villával lehetett nekilátni. Remek ötletnek érzem, hogy a túrót nem édesítjük – így ha a szeletben kisebb csomóra bukkanunk, a jellegzetes semlegesből savanyúba hajló falat után még jobban esik visszatérni a tészta teljesen kielégítő édességéhez. Külön öröm, hogy az egyébként korpát is tartalmazó lisztben most szemernyi keserűség sem érződött. Mi tagadás, nem visz rá a lélek a finomított lisztre. Egy biztos, néhány dekát kapásból le kell vonni a receptadagból, a többi szintén kísérletezőkedv kérdése. Én kezdetben nem kevés jobb sorsra érdemes süteményt rontottam el csak azért, mert változtatás nélkül vettem át a mértéket.
Ezt az posztot ajánlom az Anyukáknak, Akik Télen Szinte Minden Héten Konstatálják, Hogy Megint Elveszett Egy Kesztyű. Szerény számítások szerint is tíz felett van azon párok száma, amelyeket november és február között vásároltam, némelyik hétfőtől péntekig vendégeskedett az életünkben. Nem tagadom, ilyenkor kiborulok. Annyira, hogy még magyarázni is nekifogok. Kisfiam, én neked bármikor nagyon szívesen veszek bármit, amire szükséged van, de az elvesztésnek nem, próbálj már egy kicsit odafigyelni, légy szíves… ilyesmit.
A jó ég tudja, a fagyos utcán az iskola felé masírozva ebből mennyi marad meg abban a kicsi szőke és abban a kicsi barna fejben. Még szerencse, hogy az optimizmus forróságát nem oltja ki a gránitporos február. Akár egy szúrós túrós is megsül a lángjai mellett.

10 dkg liszt
10 dkg xillit
fél csomag sütőpor
250 g túró
fél doboz fagyasztott szeder
1 citrom reszelt héja
2 dl zabtej
2 tojás
vaj / olivaolaj a tepsi aljára vastagon, némi vaj csipegetéshez a süti tetejére
egy marék hámozott mandula

Összekeverem a lisztet a xillittel és a sütőporral, és szárazon egy vastagon kivajazott – vagy kiolajazott – tepsibe szórom a felét. Rákenem a túrót, a szedret és a citromhéjat. Ennek a tetejére kerül a maradék lisztes keverék, a mandula, a legtetejére vajat morzsolok. Elkeverem a tojásokat a zabliszttel, rácsorgatom a sütire. Lehetőleg egyenletesen itassa át. Előmelegített, később kettes fokozatra kapcsolt sütőben körülbelül 30 percig sütöm. Szokás szerint akkor jó, ha morzsás marad a villa.

Amíg megsül, egy kis olvasnivaló:
Tejpálinka
Apám ötlete volt, hogy a húgomnak, a nővéremnek és nekem olyan nevet adjon, amely egyetlen mozdulattal egyformára váltható, vagyis ugyanaz, akár tetszik ez nekünk, akár csak cseppet, hovatovább bőven azelőtt eldöntötte, hogy megismerte volna anyámat, aki minderről egyetlen alkalommal beszélt, körülbelül két hónappal a huszonkettedik születésnapom után, amikor meg akarta ölni magát. Én találtam meg a konyhában, amiért örökké hálás leszek a sorsnak. Egy hét lehetett, talán kilenc nap, amíg felépült, annyit ültem abban az elsötétített szobában az ágya mellett, hogy kigördült a lábam alól az órák addig szépnek hitt rendje, végül mintha rám kellett volna vigyázni. Holott kivette a részét mindenki, a húgom multivitamint kevert a humuszba, a nővérem levest főzött, aztán nyolcszorosára higította, majd töretlen kitartással csepegtette anyánkba, napszaktól függetlenül. Másfél órával korábban keltünk, a húgom felmosott, port törölt és kiment a piacra padlizsánért, sárga rizsért, fekete babért, a nővérem a lement a boltba és átnézte a papírokat, később pedig mindent megbeszélt a tévészerelővel a krikettbajnokság első meccse előtt, nehogy apa elveszítse a fejét. Az ember nem viccel a nemzeti sporttal. Semmit nem kívántunk jobban, mint hogy anya végre megszólaljon, de azt hiszem, titkon mind rettegtünk, hogy akkor aztán nekiáll és elmeséli, amint apára és Madame Aykára éppen a felmosófával a kezében nyitott rá, de ez mindegy is, mert amikor a magasított párnáin végre hallatta a hangját, csak ennyit mondott, „A neveteket ő találta ki.”
Az ezt követő éjszaka álmodtam először azt a bizonyos mondatot. A folyó partján álltam a húgommal és a nővéremmel, körbejárt az üveg, sötét volt, gluggyant benne valami, meg-megcsillant aranyosan, görgött súlyosan és világított fehéren, cseppről cseppre. A címkén körben olvashattam volna el az írást, de mivel hol az egyik, hol a másik lány kezében kötött ki az üveg, voltaképpen végig csak vártam a soromra, de hiába voltam egyre türelmetlenebb, hiába, úgy tűnt, minden hiába. Reggel saját magamon is jót mosolyogva megkérdeztem a húgomtól és a nővéremtől, nem álmodtak-e véletlenül valami furcsa szólást egy sűrű fehér alkohollal töltött üveg vinyettájára nyomtatva. A húgom rámnézett, a nővérem még azt sem, és valamelyik azt felelte halkan, kezében tányérral és konyharuhával

Macesz a körtefa alatt

A kertünkben csodálatosan virágzik a körtefa. Pészahi vendégeink be sem akartak jönni a házba, csak a fa alatt ücsörögni. Pedig még nem is tudják, micsoda illat és színpompa lesz itt, ha majd az ablak előtti hársak is virágba borulnak. Addig még négy-öt hét, egyenlőre a gyümölcsfákat döngik körbe a méhek. Azt hiszem a hársak miatt választottuk ezt a házat. Tudjátok, hogy Franciaországban beleírják a házhirdetésbe, ha egy öreg fa van a ház előtt vagy a kertben?  Nem tudom hány évesek lehetnek a hársak itt, de 70-80-ra tippelem. Édesapám szerint gyerekkorában is nagyok voltak már, úgyhogy annyi legalább megvannak.
Kaptunk egy kilónyi őzcombot. Az őz, ha vadászva van nem kóser, úgyhogy a receptet marhából írom annak, aki kóser pészahot tart. Mi most ilyen tábori körülmények között egyenlőre a kovászostól igyekszünk távol tartani magunkat, és napsütéssel és furminttal ünnepelni. Klassz a pészah Erdőbényén.
Az őzből egy egyszerű ragu készült, szinte már olaszos formában. Igazán különleges a macesz lett mellé. Annyira jól esett, hogy jövőre is ezzel pótoljuk a köretet ha már unjuk majd a krumplit.

Hozzávalók az őzraguhoz:
1 kg őzcomb apró kockákra vágva (marha vagy borjúcomb)
3 nagy fej vöröshagyma apró kockákra vágva
2 szál sárgarépa lereszelve
1/4 zellergumó lereszelve
2 csokor petrezselyem
2 babérlveél
6 szem boróka ellapítva
3 szem szegfűszeg
1/2 l házi paradicsomlé
2 dl száraz furmint
3 marék szárított vargánya (vagy valamilyen szárított gomba)
5 gerezd fokhagyma
2 kk kakukkfű
só, bors
olívaolaj
A hagymát az olajon megdinszteltem, rádobtam a babérlevelet, és hozzáadtam a reszelt zöldségeket. Mikor megdinsztelődött, lepirítottam benne a húst. Sóztam, borsoztam, és beletettem a fűszereket. Felöntöttem a borral és a paradicsomlével, felforraltam, majd lefedtem egy középen lyukas sütőpapírral. Legalacsonyabbra állítottam a legkisebb lángot és így  főztem három órán keresztül. Fontos a jó, vastag falu lábos, nehogy leégjen. Néha meg lehet keverni ha szükséges, de a sütőpapírt mindig tegyük vissza. Mielőtt készre főtt volna, beledobtam a lereszelt fokhagymát, apróra vágott petrezselymet és a szárított gombát. 
A maceszhez:
10 lap macesz (pászka)
3 csomó újhagyma
olívaolaj (libazsír még jobb lett volna)
A hagymát a szárával együtt felkarikáztam és az olajon megfonnyasztottam. A maceszt apróra törtem, és kevés vízzel lelocsoltam, hogy kicsit megpuhuljon. Rádobtam a hagymára, és pár percig pirítottam, majd sóztam.

Pészah falun

Nem egyszerű az életünk, de nem kell csodálkozni, hogy a pészahi szünetre esett pészah, ezért mi Erdőbényén lehetünk. Itt nem hiányzik a kenyér, a bolti szeletelt, amit pedig a Szerencsen vettünk múlt héten, arról csak itthon derült ki, hogy valamilyen ételfestékkel sárgított “burgonyás” izé.
Tehát, egy olyan konyhában próbálom átvészelni a pészahot, ahol csak halványan pislákol a láng a gáztűzhelyben, négy napig lavórban mosogattam, de végre mára van víz! Igen, víz! Micsoda öröm, el se hinném Budapestről, hogy ennyire hiányzik a mosogatógép, az elektromos tűzhely, és igen, leginkább a tágas, tiszta konyha. A héten kimeszelünk, és remélem nemsokára megérkezik a konyhabútorom is, de sajnos a sütőt nem bírja le a vezeték, a mosogatógépet pedig az összetákolt “vízrendszer”. Na mindegy, lesz itt még normális konyha, csak ki kell várni 🙂 A legfurcsább a bojler, ami éjszaki áramra van kötve, ami annyit tesz, hogy éjjel felfűt. Ha nappal kifürödjük a vizet akkor bizony volt meleg víz, nincs meleg víz estig.
Furcsa dolgokat hoztam magammal: gyertyatartót igen, borospoharat nem. Attila megmentett minket, tegnap hozott magával a bor mellé hat normális poharat, nem kell a bort pezsgőspohárból inni. Ja, mert 12 pezsgőspoharat azt hoztam. Csak a legfontosabbakat, kéremszépen!
Addig is, egyszerű dolgok.
Ma reggelire pl. maceszos rántotta sok hagymával. Még szerencse, hogy edényeket hoztam magammal.
Hozzávalók fejenként:
1 maceszlap
2 tojás
1 fej hagyma
olaj (naná, hogy libazsír)
só, bors
Igen, ez egy sima hagymás rántotta, csak a tojásba összetördelt maceszlapot keverünk. Ez pont annyira puhul meg a sütés végére, hogy még néhol ropog benne. Tényleg finom, mondhatni, hogy a kedvenc pészahi ételem.

Erdőbénye, első napok

 

 
Tavaszi szünet van, felpakoltunk és lecuccoltunk Erdőbényére. Tavasz van, a kutya boldog, a gyereket nem lehet kiparancsolni a házból, csak ha megfenyegetem, akkor is számítógépezni szeretne, de most inkább a kutyakergetést választotta a gyomlálás helyett. Nem mintha tudná mi az a gyomlálás, de érezte, hogy jobb, ha fut három kört nyafogás nélkül, mintha gyerekmunkára kényszerül. Érdekes, hogy a kutya mennyire haragszik a teherautókra, lovas kocsira, és a motorosokra. Otthon ezekkel mind nagy békességben él.
 
Kijött a vízszerelő, kiderült, hogy a bátyja apu osztálytársa volt, de ennek ellenére se tudta beindítani a vízművet. Bízunk benne, hogy csak szelepcserére lesz szükség, és holnap már nem Norbiéknál kell fürdenünk a szembe házban. Nem akarom részletezni, hogy ez mit jelent, de Gábor naponta ötször fordul az Attilától kölcsönkért kannával a kútról. Aztán valaki perceken át magyarázta szintén apunak, hogy haragszik az unkatestvérére, mert a nyolcadik szomszédtól kellett megtudnia, hogy meghalt az ura. Hihetetlen, hogy apáméknak annyira egyforma az arcuk a bátyaival, hogy mindenki megismeri őket, még ha nem is tudnak különbséget tenni köztünk.

Ja, tegnap meg elsétál egy család a kapu előtt, köszönünk, erre megkérdezik, hogy Eszter vagyok-e? Amikor a Fűszeres is elhangzott, akkor már sejtettem, hogy nem rokon, bár tavaly a temetőben így szólított apu egyik harmad unokatestvére. Kiderült, hogy Gabah a családjával épp házat néz Erdőbényén, és gondolta, hogy találkozunk majd. Vicces.

Mondta is Gábor, hogy legyek rendes az urammal, és ha már itt a bogrács, főzzek benne egy nagy adag pörköltöt. Ebből maradt egy csomó főtt krumpli. Ételt ki nem dobunk, úgyhogy ebből a krumpliból készült a mai ebédünk. És a bényei pészahról nem is tudom mit gondoljak. Jaj nekem!

 

Fetás krumplilepény
Hozzávalók:
 
50 dkg főttkrumpli
1 tojás
10 dkg feta sajt
1 kk apróra vágott rozmaring levélke
2 ek tejszín
só, bors
1 nagy fej hagyma
sütéshez olaj
tetejére tejföl
 
A krumplit úgy-ahogy összetörtem villával, majd belemorzsoltam a sajtot, belekevertem a tojást és a fűszereket. A hagymát olajon megdinszteltem, és az mehetett a krumpliba. Evőkanállal adagoltam egy-egy kanálnyit belőle kevés olajra, és szép pirosra sütöttem. Elég törékeny volt liszt nélkül, de azért meg lehetett fordítani.

 

A nagy magyaros melegszendvics projekt

Nagy szendvicsgyártásban vagyunk Dórával, és épp a “magyaros” melegszendvicsről beszélgettünk, mire én annyira megkívántam ezt a nem létező ételt, hogy gyorsan be is vásároltam hozzá és megsütöttem. A férjem boldog volt. Szerinte ettől jobb melegszendvics nem kell. No igen, ismerős ízek, szeretjük. Sajnos a fotón nem látszik, de elképesztően szaftos, isteni vacsora!
Nincs otthon kontaktgrillünk, ezért a steak serpenyőben sütöttem úgy, hogy egy nehéz lábost tettem a szendvicsek tetejére, ami jól lenyomta őket, majd egyszerűen megfordítottam.
 Kétféle hagymát is tettem bele, karikákra vágott újhagymát, és kevés zsíron ledinsztelt vöröshagymát is. 
Hozzávalók két szendvicshez:
2 nagyobbacska péksütemény (az enyém valami paprikás kifliszerű volt)
1 nagy faj vöröshagyma
1 ek libazsír
csípős piros paprika
1 paradicsom
1 késhegynyi őrölt kömény
1 késhegynyi őrölt feketebors
4 szál újhagyma
paprikás szalámi vagy házi kolbász
füstölt sajt (csak semmi flanc, Karavánt bele!)
2 ek tejföl
A vöröshagymát megpirítottam a zsíron, picit sóztam, majd meghintettem a borssal és a köménnyel. A félbevágott kifli alján egyenletesen szétosztottam. Erre került a felkarikázott paradicsom, majd szalámi, sajt lereszelve, tejföl, végül az újhagyma felkarikázva. Rátettem a kifli tetejét, és a felforrósított serpenyőben egy nehéz fazékkal lefedve mindkét oldalát megsütöttem. Létezik magyaros melegszendvics?

Álkezdet és valódi izgalom

Amióta az eszemet tudom, ellenzem az irodalmi ajánlásokat. Nem tehetek róla, de elönt a mélabú, ha felcsapok egy regényt, és elsőnek egy névre, többnyire női névre hull a tekintetem. Jutkának. Máriának. Évának. Mint egy szikár, kiszáradt mutatóujj, az irodalmi sors reszketeg, de engesztelhetetlen döntése: a kötet, amelyet a kezedben tartasz, valaki másé. Te meg itten kukkolsz a nulladik oldalon. A helyzet fokozódik, amikor indoklás is áll a néma kiáltás mellett: akinek annyit köszönhetek. Aki áldozatos munkájával segítette. Aki nélkül ez a kötet. Satöbbi. Szakasztott olyan érzés, mint amikor nem voltál elég menő a sportnapokon, nem voltál elég menő a szombat délutáni zsúrokon, elég menő a lenin körúti butikban vett válltöméses felsőben a kiskórus finnországi útján, a verőfényes nyugati jólétben cuppogó utcákon.
Ám ez itt regény helyett egy blog – elismerem, létezik lelki rokonság a két műfaj között, de mégis más különösen ez az eset: én most itt vendégeskedhetem. Jó érzés, izgalmas, pezsgő, vibráló. Minden alkalmat megragadok, hogy megköszönjem, például ezt a mostanit: köszönöm, kedves Fűszer és Lélek. Úgy tervezem, minden poszthoz tartozzon ajánlás. Aztán jön egy kis olvasnivaló. És a kettő között nem ragaszkodunk a logikus kapcsolathoz. Fix pontnak elég a cukormentesség, az adott ajánlás, meg egy viszonylag friss szöveg.
Van a nyelvtanfolyamoknak egy furcsa résztvevője. A szakma úgy nevezi őt, álkezdő. Nem könnyű kenyér: belevág valamibe, amit félbehagyott, de garantáltan nem azon a ponton, ahol annak idején kiszállt. A határok tehát homályosak, az elvárások pedig jó esetben félig jogosak. Mivel végigtanítottam az egyetemi éveimet, sőt még utána is nyelvtanításból éltem, elégszer láttam ezt a furcsán száraz kínlódást, amelyet akkoriban valószínűleg nem is értettem meg elég alaposan. Így tehát ajánlom az alábbi kristálycukormentes szilváslepényt mindenkinek, aki közelről ismeri ezt az érzést. Mert megérdemlik. Spice and soul.
Szilváslepény álkezdőknek
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg nyírfacukor vagy xillitol
  • 2 ek méz
  • 2 tojás
  • fél zacskó sütőpor
  • 20 dkg finomliszt, de ennél valamivel kevesebb, ha teljes kiőrlésű
  • 1 tk fahéj
  • 15 dkg aszalt szilva
A szilvákat meghempergetjük a fahéjban és félretesszük.
A vajat a xillitollal és a tojásokkal habosra keverjük, majd hozzáadjuk a mézet. A lisztet átszitáljuk a sütőporral, és elkeverjük a krémmel.
A lisztet elkeverjük a sütőporral, majd kisebb részletekben a habosra kevert vajhoz adagoljuk, és simára keverjük. A tésztát kivajazott és –lisztezett tepsibe simítjuk. A felén elhelyezünk egy réteg fahéjas szilvát, a tetején a maradékot. Előmelegített, de közepesen meleg sütőben addig sütjük, amíg a tészta már nem tapad rá a villára, de még morzsát hagy rajta.
Ja igen, és szólok időben: szakbarbár az eklézsia, most ez a tepsi a favorit, úgyhogy minden így fog kinézni. Többé-kevésbé.
Amíg pedig megsül, az olvasnivaló:
Védhetetlen
Micsoda nyár volt. Milyen egy bulverszé, unverständlich, epic nyár, napjaiban úgy gázoltunk, mint egy nagyon híres fekete-fehér szökőkút medencéjében két megfélemlítő szépségű olasz színész. Mire magam mögött hagytam az iskolás hetek porát, úgy éreztem magam, mint aki csukott szemmel fut a sivatagban: bárhová, csak Anitát ne lássam. Megfulladtam tőle. Anita egyszerűen becsapott. Az életembe mint a meteor. Arra tippelek, a többiek rámhagyták, intézzem el egyedül értük és helyettük is a problémát, valahogy iktassam ki a piszkálódását, belátásomra bízva olvassak be neki egyszer s mindenkorra, ha már abból a gyomrosból nem értett a ki tudja hányadik gonosz kis megjegyzése után, lélegzetüket visszafojtva figyelték, mit felelek a vádjaira, például hogy azért tehetem le a ceruzát később, mint mindenki más egy-egy dolgozat végén, mert az apukám az igazgató-helyettes, az anyukám meg a focis lányok edzője, vagy hogy amikor véletlenül úgy orrbavágtam az egyik konyhásnéni fiát a szekrényajtóval, hogy eleredt a vére, azt csak azért tettem, mert meggyőződésem, hogy én fingom a passzátszelet. Valójában a magatartást leszámítva csak jelest írtak a bizonyítványomba, na meg a meccsek. Addig a bizonyos gyereknapi turnamentig én voltam a Guns of Brixton Általános Iskola futballista házidrágaköve. Ne keverjük ide azt az esetet, amikor berúgtam a földrajz szertár ablakát. Nem túlzás azt állítani, ott megfordult az életem, érthető hát, hogy valami védhetetlent akartam, nem érdekelt semmi más. Ezzel szemben egy nyomorult igazgatóit sem utalt ki nekem az intézmény, amely annyi mindent köszönhetett volna nekem, amiből mégiscsak arra következtetek, cseppet sem teljesítették a tanárok a vágyaimat gyakrabban, mint ha történetesen egy benzinkúton ismerkednek meg a szüleim, és ott dolgoznak azóta is.
Anitában különben is csak az irígység dolgozhatott.
A nevét Anita Ekbergről kapta, mert az édesanyja még felnőttként is neheztelt a szüleire, amiért őt ezzel szemben Tóth Katalinnak hívták. Szép nő volt, villódzó fekete, az első zsúrban telt, éles nyelvű, kreol anyukának ismerhettük meg, aztán évről évre fogyott, míg már Anita sötétkék kordnadrágja is lötyögött rajta. Akkor már nem mertem ránézni, pedig Anita kétszer is felhívta rá a figyelmem, előre nevetve azon, ahogy majd én fogok nevetni, Tóth Katalin bal farzsebe helyén ugyanis egy hatalmas, vastag és piros száj kiöltött nyelvéből géphímzett folt ékeskedett, én pedig úgy tettem, mint aki nem hall és nem vesz észre semmit, legszívesebben a szellőzőcsövön át hussantam volna ki a lakásból. Úgyhogy gyorsan leültem az ebédlőjükben, és azt mondtam…
Folytatás ezen a linken.

Hölgyeim, és uraim: az avokádó tolvaj!

Jó hely ez az Újlipótváros, a Fűszeres olvasóinak kedvenc vendégszerzői mind itt laknak. Most az történt, hogy egyik reggel épp egy sajttortát ettem a Panniniben, amikor Esze Dóra azt mondta, hogy szeretne írni a blogba. Egy igazi író.
Málnafolyó, avokádó tolvaj, csupa izgalmas cím egy kétgyerekes anyukától, akinek a kisfiai ráadásul pont egyidősek Dáviddal.
Dóra évek óta nem eszik finomított cukrot, és ilyen recepteknek igazán helye van itt nálunk, főleg azért, mert én ha nem is sokat, de tolom a süteményekbe. Arra gondoltunk, hogy hetente lesz valamilyen egészséges sütemény, amit egy kis irodalommal kötünk össze. Recept következik!
Fogadjátok szeretettel!

Steakburgonya, vagy amit akartok

 

Tudom, hogy senkinek nem újság, de tényleg tavasz van! Elkapott a nagy tavasz érzés: muszáj kimosnom mindent, leginkább a függönyöket, és érezni, hogy újra éled a természet. Idén elmarad a pészahi nagytakarítás, mert nemsokára költözünk. Isten veled Angyalföld, hello belváros! Ennek ellenére a takarítási kényszer megjelent Eddig mindig azt hittem, hogy ez kényszer, de be kell látnom, a jó idő úgy befolyásolja  a hormonokat, hogy takarítani kell. Persze, mindig is imádtam a csillogó ablakok előtt lengedező illatos függönyt, és a patyolat lakást, de tavasszal ez más. Ez a kis bevezető csak úgy került ide, hogy meg kell indokolnom a rügyek és virágok fotóinak felbukkanását a blogban, tudom, hogy kínos, de szívem szerint minden egyes virágot megörökítenék most. 
Megterveztük a tavaszköszöntő piknikünket, ennek első felvonása a helyszínbejárás volt. Nagyon komolyan vesszük magunkat! Utána egy gyors steak, steakburgonyával, és uborkasalátával. Igen, az uborkasaláta kilóg a sorból, de egyhangúan meg lett szavazva, készüljön klasszik ubisali, csak ne legyalult uborkával, hanem kockára vágott társával. Jó volt, meg kell hagyni.
 

Hozzávalók a steakburgonyához

1 kg kifliburgonya (nem autentikus, de imádom!)
2 ek libazsír
2 kk rozmaringlevél
2 kk őrölt kömény
1 gerezd fokhagyma
1/2 kk őrölt bors
1 kk só
1/2 kk cukor
1 kk pirospaprika
 
A krumplit megpucoltam, mert nem volt túl friss. Egészben megfőztem, majd hosszában félbevágtam. Egy tepsibe sütőpapírt fektettem, erre rendeztem gömbölyű felükkel lefelé a krumplikat. A fokhagymát lereszeltem, a rozmaringot nagyon apróra vágtam, végül minden fűszert összekevertem a megolvasztott, de nem forró libazsírral. Ecsettel kentem a krumplira a fűszerkeveréket, és 180 fokos sütőbe toltam negyed órára.

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!