Fűszer és Lélek

Desszert tavaszi estékre

Tegnap pancake day volt annak akit illet, és nőnap is, annak aki ezt ünnepli. Bár nincs semmi közöm az angolszász keresztény hagyományokhoz, azért rendszeresen sütök ilyenkor valami palacsinta félét. Különben is szeretjük, és ha már itt egy ilyen remek alakalom, kár lenne kihagyni, nem?
Egyébként tegnap a River Cottage facebook oldalán kérték, hogy töltsük fel a palacsintáinkat, és meglepő módon nem sok fotó érkezett, de abból hárman magyarok voltunk, egyik a Vegasztrománia 🙂
Idei palacsintám erősen hasonlít a túrófánk receptjéhez, van itthon ugyanis sok-sok túróm.
Hozzávalók:
25 dkg túró
3 tojás
1 citrom reszel héja
4 ek cukor
6 ek liszt
3 kk sütőpor
csipet só
vaj és olaj a sütéshez
A tetejére:
15 dkg túró
2 dl tejszín
cukor ízlés szerint
szederlekvár
A palacsintához összekevertem a hozzávalókat. Nokedlitészta sűrűségű masszát kell kapnunk. Közepes lángon sütöttem meg ujjnyi olajban mindkét oldalát. A tetejére botmixerrel pépesítettem a túrót a cukorral és két kanálnyi tejszínnel, majd a maradék tejszínt kemény habbá vertem. Összekevertem a kettőt, és a palacsinta tetejére halmoztam a szederlekvárral együtt.

Címkék: ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. nana says:

    szépen kéviseltettük magunkat 🙂

  2. pipacs says:

    Szia Eszter!Megsütöttem kicsit módosítva és nagyon finom lett.Közétettem a módosítást itt:http://csinosleszek-pipacs.blogspot.com/2011/03/turos-turo-palacsinta.htmlRemélem nem gond és örök hála a receptért! :)))

  3. Lujza says:

    Tegnap megcsináltuk, és nagyon finom volt. :-)De nem hiányzik ebből a tésztából némi tej? Tettünk bele egy kicsit, de így is nagyon sűrű volt.

  4. Bod� Zsuzsi says:

    Kedves Eszter!Nem osztanád meg velem/velünk a túrófánk receptjét? 2 éve Erdélyben ettem, és azóta hiába vadászom a receptet, sehol nem lelem!Előre is köszönöm!Bodó Zsuzsi

  5. Zizi says:

    Igen, mert az angol nyelvű blogomról tettem ki a palacsintát. Egyébként a magyar nyelvű: http://zizikalandjai.com:)Mindjárt megkeresem én is a negyediket! 🙂

  6. Hohó! Te a negyedik vagy 🙂 Egy Anna nevű lány a harmadik, az nem esett le hogy te is magyar vagy 🙂

  7. Zizi says:

    A három magyar közül én voltam a harmadik! 🙂 Vegán mogyorós-vaníliás palacsintát sütöttem! 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!