Fűszer és Lélek

Mediterrán zöldségleves

 

 
Gondolom teljesen lenullázódott a vitaminkészletem, azért kívánom ennyire a sok zöldséget, de ezt a levest már másodszorra főzőm a héten. Sűrű, annyira, hogy szinte megáll benne a kanál, de én így szeretem. Kuktában zöldségpucolással együtt fél óra alatt meg is van.
 
A fahéj miatt kicsit olyan mediterrán hangulata lesz tőle az ebédnek, úgyhogy a tetejére csepegtetek plusz olívaolajt is. Szerintem szinte mindenféle zöldség mehet bele, amit ilyenkor találni lehet a zöldségesnél. Ebből kimaradt, mert múltkor elfogyott, de az előzőbe, miután megfőtt a leves, és beledobtam pár marék mirelit zöldborsót is, ezzel már nem főztem tovább, csak megvártam, amíg újraforr és el is zártam alatta a lángot.
 
 
 
Hozzávalók:
 
2 fej hagyma
 
4 szál sárgarépa
 
2 szál fehérrépa
 
½ fej pici zellergumó
 
1 karalábé
 
1 konzerv paradicsom
 
3 marék gersli
 
2 ág zsálya
 
2 babérlevél
 
1 kk fahéj
 
10 szem egész bors
 
 
olívaolaj
 
 
 
A hagymát megdinsztelem az olajon, majd rászórom a megtisztított és felaprított zöldségeket. Pár percig ezeket is pirítgatom, majd ráborítom a paradicsomot, a megmosott gerslit és a fűszereket. Felöntöm vízzel és lezárom a kuktát. Forrástól számított húsz perc múlva kész is.
 

 

Télvégi gnocchi

Feljött a barátnőm, aki arról híres, hogy hajlandó nagyon pepecs munkákra is, úgymint a gnocchi gyönyörű, egyformára alakítása villával, vagy mértanilag tökéletes csipetke kömbölyítgetése. Ez utóbbira egyébként dédapám is hajlandó volt, sőt a csak úgy slendriánul tépkedett tésztát nem engedte a gulyásleves közelébe se.
Bevallom, én nem vagyok ennyie türelmes, csak ha vendégek jönnek, éppen ezért ilyesmit, amivel foglalkozni kell, hogy minden egyes pici darab jól nézzen ki, inkább nem készítek vendégeknek. Soha nem felejtem el, amikor tíz főre készítettem egyszer tortellinit… Ebből is látszik, hogy nem vagyok egy olasz mamma.
Van még nyáron szárított vargányám is bőven, sőt trombitagombám is annyi, hogy a héten is lesz valamilyen gombás étel, valószínűleg leves. 
Hozzávalók a gnocchihoz:
75 dkg lisztes krumpli, héjában megfőzve, megpucolva
3 tojás sárgája
10 dkg liszt (+ sokkal több a szóráshoz)
só, szerecsendió reszelve
Sokan ragaszkodnak hozzá, hogy a gnocchit forrón áttört krumplival kell készíteni. Nekem úgy még soha nem lett az igazi, de úgy, hogy áttöröm a forró krumplit, kiterítem, majd hagyom kihűlni, úgy működött. 
Tehát a hideg krumplihoz keverem a tojások sárgáját, és apránként a lisztet. Fontos, hogy tényleg apránként!
Sózom, reszelek bele szerecsendiót, esetleg borsot is, majd vékony rudakat sodrok belőle, azokat vágom kis falatokra, amit villával formázok. Forró, sós vízben kifőzöm, és azonnal a mártásba forgatom:
5 dkg vaj
2 dl tejszín
10 dkg parmezán lereszelve
1 csokor petrezselyem
2 marék szárított vargánya 
1 marék szárított trombitagomba 
só, bors
Persze lehet friss gombával, esetleg gomba nélkül is készíteni, ebben az esetben jó, ha kerül bele egy diónyi kéksajt is. A vajat megolvasztom, megtöröm a markommal a trombitagombát és a vajra szórom. A vargányát szeletekben hagyom. Felöntöm fél deci vízzel, hogy kicsit megfőjön, majd ráöntöm a tejszínt, és beleszórom a parmezánt. Összefőzőm, végül megszórom a petrezselyemmel és fűszerezem.

Savanyú káposztás szendvicskenyér

 

Múlt hét vége felé franciák után jártam. Mindenkinek ajánlanám, hogy néha beszélgessen el egy-két Magyarországon élő külföldivel, még akkor is, ha a válaszaik nagyon píszik lesznek, és igyekeznek igencsak finoman adagolni a véleményüket.
 
Ezt csak azért írtam le, mert már Dávidban is kezd kifejlődni a písziség, aminek én nagyon örülök. Amikor ezt a kenyeret sütöttem, amibe savanyú káposzta kell, ő már csak arra ért haza, hogy a káposztás hordó el volt csomagolva, de a szaga még erősen ott terjengett a levegőben. A savanyú káposzta, ha valaki nem tudja mit is érez, szerintem elég meghökkentő szagú tud lenni. Ehhez képest a fiam ezt kérdezte: Mi ez az egészen furcsa, olyan különleges szag a konyhában? Bocsánat… illat. Puki szaga van.
Pedig csak a kenyérsütő szakkör legújabb remekét készítettem, a savanyú káposztás szendvicskenyeret. Ez a recept is betudható a takarítsuk ki a kamrát tavaszra mozgalom egyik jelentős lépésének, ugyanis a saját taposású káposzta igencsak a végét járja már. Igazán különleges kenyér lesz belőle, szerintem vajjal és sóval, vagy valamilyen markáns ízű sajttal a legfinomabb. A megadott mennyiség két veknire elegendő, és meglehetősen lágy lesz a tészta, sütés előtt, ettől nem kell megijedni, de ez függ a savanyú káposztától is, én nem nyomkodtam ki.

Hozzávalók egy nappal előbb (1 csésze 2,5 dl):
1 csésze sima liszt
1 csésze teljes kiőrlésű rozsliszt
½ tk instant élesztő
1 csésze víz
Összekeverjük a hozzávalókat és fóliával letakarva másnap felhasználásig pihentetjük a konyhapulton.

Másnap kész kovászhoz hozzákeverünk:
4 csésze sima lisztet
2 csésze rozslisztet
2 ek cukrot
7 g instant élesztőt
1 csomag DM-ben kapható instant kovászt
80 dkg savanyú káposztát
0,5 dl étolajat
3 kk só

Hagyjuk duplájára kelni, majd két részre osztjuk, és sütőpapírral bélelt téglaformákba tesszük. Előmelegítjük a sütőt 300 fokra, és betesszük a kenyereket. Rögtön mérsékeljük a hőt 240 fokra és kb 40 perc alatt megsütjük a kenyereket. Akkor jó, ha sütés után az alja kongó hangot ad.

 

Fordított süti a kamrából

A hétfői napom nem igazán úgy sikerült, mint terveztem, annak ellenére, hogy délkörül volt egy nagyon kellemes borozgatós ebédünk. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy megérdemlek valami kényeztető süteményt, és ezzel az egész család egyet értett, rögtön mindenki elkezdte sorolni a bánatát, hogy ő miért is érdemli meg szintén: korán kell kelni, állandóan csörög a telefon, nagyon kell figyelni a matek órán, és a többi…
Ma reggel minden fehérbe öltözött odakint újra. Szép, szép, de a madárcsicsergésnek mégis jobban örültem. Ezzel a kis hóval nem lehet megfutamítani engem, igenis kifelé megyünk a télből és kész! Folytatom a kamra kiürítését, jöjjön egy üveg szederlekvár és némi dió, mielőtt megavasodna.

Hozzávalók:
10 dkg vaj
17 dkg porcukor
2 egész tojás
2 dl tejföl
10 dkg rétesliszt
5 dkg finomra darált dió
0,5 cs sütőpor
1 késhegynyi szódabikarbóna
2 dl szederlekvár (más, sűrű lekvár is megteszi)
A puha vajat és a cukrot habosra keverem habverővel, minél habosabb, annál jobb. Közben előmelegítem a sütőt 160 fokra, légkeveréssel. Beleütöm a tojásokat a masszába, azt is elkeverem, majd jöhet a tejföl. Akkor jó, ha már jó habos. Beleszitálom a sütőporral, és szódabikarbónával elkevert lisztet, majd beleszórom a diót is és gyorsan összeforgatom. Itt már nem kell habverővel dolgozni, elég egy fakanál is.
A piteformát (25 cm-es) kibélelem sütőpapírral, belesimítom a tésztát és kanalanként beleteszem a lekvárt. Le fog süllyedni az aljára, de nem baj, úgy is fordított torta lesz a vége, vagyis pont akkor jó, ha teljesen lemászik a tészta aljára. Kb. 45 percig sütöm, de tűpróbával ellenőrzöm, hogy elkészült-e.  Kiborítom, és óvatosan lehúzom a sütőpapírt az aljáról. Picit törékeny, de nagyon finom sütemény!

Egyiptomi csirke

Nem tudom, hogy vagytok vele kedves olvasók, de ősszel, amikor megtelik a kamra, csak gyönyörködni szeretek a teli polcokban, de sajnálom felhasználni a sok télire elrakott finomságot. 
Jaj, ez nagyon szép kép, kár, hogy nincs is kamrám, és az eltett ételek a lakás, a szüleim háza, és a lépcsőház különböző pontjain pihennek, legeltetni nem tudom rajtuk a szemem.
A tényen semmit se változtat, amire eddig nagyon vigyáztam, hogy kitartson tavaszig, azt már érdemes elkezdeni mind-mind felhasználni, mert bizony akkor is közeledik a tavasz, ha a hőmérő még nem ezt mutatja, és csak február közepe van.
Nemrégiben olvastam ezt az egyiptomi csirke receptet, kicsit aktuálpolitikai is,  ami eredetileg egész csirkéből készül, friss, és aszalt sárgabarackból, de az én sárgabarack lekváromba úgy se tettem cukrot nyáron, így akár helyettesítheti a frisset, és faszénen sütött paprikán is van itthon, igaz az se friss, hanem ecetes lében van marinálva. 
Igazi finom, nyárízű ebédünk lett, próbáljátok ki!
Hozzávalók:
4 egész csirkecomb
2 poréhagyma
4 db sült, megpucolt, majd ecetes lében eltett paprika (arab üzletben, vagy Lidlben kapható)
2 dl sárgabarack lekvár
10 szem aszalt sárgabarack
4 ek olívaolaj
4 sóban eltett citrom (arab üzletben kapható)
1 kk római kömény
1 kk koriander mag
esetleg cukor vagy méz
A pórét felkarikáztam, és az olajon megfonnyasztottam egy széles, mély serpenyőben. Besóztam a combokat, és a hagymára tettem, kicsit megpirítottam mindkét oldalát. A sóban eltett citrom belsejét kikapartam, a héjat vékonyra vágtam. Szintén felaprítottam a paprikát és az aszalt sárgabarackot is. Mindent a húsra szórtam, és felöntöttem a lekvárral, majd annyi vízzel, hogy ellepje. A koriandert és a római köményt egy száraz serpenyőben illatosra pirítottam, és ezt is az ételhez kevertem. Lefedtem, és egyszer pótolva a vizet puhára főztem. Levettem a fedőt, és hagytam a levet elpárologni, amíg sűrű, ragacsos, igen intenzív ízű szaft maradt az alján. Egy picit utána sóztam, de cukrozni már nem kellett. 
Rizzsel, vagy nagy puha lepénykenyérrel érdemes.

Vesszen a pázsit?

Most valami olyan témáról lesz szó, amit mi egyáltalán nem csinálunk, mondhatni csak a szánk jár. Ennek ellenére a téma nagyon izgalmas, érdemes elgondolkodni rajta, és talán bele fogni is, hiszen még tavasz sincs.
A városi kertészkedésről lesz szó, ami már több helyen működik a világban, Magyarországon nem találtam igazi példát sajnos, kivéve egyik zuglói barátnőmet, aki hirtelen felbuzdulásában céklát ültetett az egyik park szélére, de még mielőtt igazán meggumósodhatott volna a zöldség, ellopták az összeset.
Kezdjük a legfontosabb felvetéssel, miszerint a fű, vagyis az a gyönyörűen karbantartott pázsit az egyik legkörnyezetrombolóbb növény, amit kertünkbe ültethetünk.
Miért? A gyepet ahhoz, hogy tényleg szép legyen, Magyarországon minden nap locsolni kell. Magyarországon szinte mindenhol ivóvíz minőségű vízzel locsolunk, ami igencsak pazarlás, ha belegondolunk, hogy a fűből valódi hasznunk soha nem lesz, vagyis megenni, betakarítani nem tudjuk. Ha mégsem ivóvízzel locsolunk, akkor is sok energiát használunk fel a fűnyírással, és az öntözéssel is. Azt mondom ne legyen pázsit a kertekben? Nem, nem mondok ilyet, de azt gondolom, hogy elég pár négyzetméter, amire le lehet teríteni a pokrócot, vagy ki lehet tenni rá a kerti grillt.

A városi kertészkedésben a kubaiak járnak az élen, nem annyira környezettudatos megfontolásból, mint kényszerből.  Optimista nemzet lévén nem törődtek bele az éhínségbe, a szegényes élelmiszerválasztékba, és elkezdték beültetni a foghíjtelkeket, a patakpartokat, és a parkokat is. Észak-Amerika szerte divatosak a tetőkertek, és már nem csak dísznövényeket ültetnek a házak tetejére, de zöldséget, gyümölcsöt is. Michelle Obama kiskertet csinál a Fehérház kertjében, na de nem ő az első försztlédi, aki ilyenre adta a fejét, ugyanis 1943-ban Eleanor Roosevelt győzelmi kertet hozott létre, ezzel buzdítva honfitársait is a saját kiskert gondozására, az önellátásra. A háború után az amerikai zöldségtermés 40%-át az ilyen kiskertek adták!
És tessék, a derék amerikaiak figyelnek az idő szavára! Idén közel 20%-al több vetőmagot és palántát adtak el, mint tavaly! És igény lenne még, de a kertészeti webáruházak nem készültek ekkora rohamra, így a palánták idő előtt elfogytak.
A vetőmag üzlet egyik tulajdonosa szerint azért majd lesz egy kis visszaesés, amikor az emberek rájönnek, hogy nem elég a magokat elültetni, azokat bizony heti szinten legalább 5 órát gondozni is kell! Csakhogy az amerikai számítás szerint egy 50 dolláros befektetés minimum 500 dolláros megtakarítást is jelenthet egy családnak. Elgondolkodtató!
És egy kis hazai színes a végére: Amikor az 1900-as évek elején megépítették a Wekerle telepet, a telep mellett saját kertészetet tartottak fent a telep számára. Innen hozták azt az 50.000 fát, amit elültettek. A wekerlei lakosok lakásonként négy gyümölcsfát ültettek a kertjükbe, és ribizlibokrokat telepítettek a kerítések mellé. Ezek a ribizlibokrok komoly hasznot termeltek, 1917-ben pl. annyira jó volt a termés, hogy annak árából négyévnyi lakbért takaríthattak meg családonként. Kíváncsi lennék, vannak-e még ribizlibokrok a Wekerlén!

Főszerepben az újhagyma

A Dinig Guidera íródott, gyors vacsora.
Harminc perc alatt elkészül ez az étel, így hétköznap remek vacsora lehet fehér kenyérrel, de hétvégén kellemes körete egy szelet grillezett húsnak is. Újhagymát szerencsére télen is árulnak minden sarki zöldségesnél, hazafelé is beszerezhető.
Hozzávalók (két személyre):
2 csomó újhagyma
2 marék dió
1 ek vaj
5 dkg kéksajt
1 doboz Philadelphia krémsajt
cayenne bors ízlés szerint
5 dkg ementáli
frissen reszelt szerecsendió
Elkészítés:
Az újhagyma végeit levágjuk, de ha kellően friss, nyugodtan hagyhatunk bőven a zöldjéből. Forrásban lévő vízbe dobjuk, és egy percig főzzük, majd lecsepegtetjük. Tűzálló tál alját kenjük ki vajjal, ebbe fektessük a hagymát, majd kanalazzuk rá a kéksajt és sajtkrém keverékét. Szórjuk meg szerecsendióval, sóval, borssal, cayenne borssal, a darált dióval, végül a reszelt ementálival. 200 fokra előmelegített sütőben süssük szép pirosra.

Új kedvenc

C&V Zsófi mutatta tavaly a bébicsirkét a Metroban, hogy ez mennyire finom.
Kicsit perverznek éreztem, amikor megláttam a galamb nagyságú, maximum 40 dekás kis madarakat a mirelit részlegen, de nem hagyott nyugodni a dolog, és azóta függők lettünk.
Egyszerűen fantasztikus benne, hogy minden porcikája szaftos, és egyszerre ehetek mindenből, a szárnyából, melléből, és a combjából is. 
Nem a legolcsóbb, nyolcszáz forint körül van darabja, de biztosan állíthatom, hogy megéri! Igazi, finom, jó ízű csirke.
Olvasztott vajjal jól bemasszírozom a bőrét, sózom, enyhén borsozom, a hasüregébe is teszek egy kocka vajat és pár levélke rozmaringot, majd szépen megsütöm. Néha vágok alá egy-egy szelet almát is, és legtöbbször csak salátával kínálom, de ha nagyon kényeztetni akarom a fiúkat, akkor készítek mellé krumplipürét is.

A vaj csodát tesz

A vaj imádóknak nem kell mondani, hogy micsoda illata, íze van az igazi vajnak, hogy mennyire jobb ízű lesz minden, ami vajban sül, de egy igazi finom kenyérre is a jó vaj teszi fel a koronát. 
Pár éve a barna vajnak is nagy slágere lett, én kicsit csodálkoztam is, mert nagyanyám Erdőbényén mindig barna vajjal készítette a túrós tésztát, és a tejbegrízt. Bárdos Sacival beszélgettünk nemrég és azt mondja, hogy náluk Bodrogkeresztúrban barna vajjal készül a sztrapacska, nem szalonnával. 
Jaj, nem kéne ilyeneket mondani nekem, alig vártam, hogy megfőzzem, de valahogy akármilyen rossz krumpliból nem akartam nekiállni, így egy hónapot váratott magára a recept, mire sikerült igazán jó krumplit szereznem.
Alapvetés, de sokan nem tudják, hogy a sztrapacska akkor jó, ha  azon a reszelőn reszelik le a krumplit, ami olyan kis négyszögletű, rücskös, mintha a másik oldaláról egy szöget ütöttek volna a lemezbe, ami négy részre szakadva nyílt ki. Vagyis a krumplireszelőn, és nem a sajtreszelőn. (Érthető, ugye? Ha nem, akkor itt egy kép 🙂 Az igazi sztrapacskában nincs tojás! Néha én is teszek bele, de sokkal finomabb tojás nélkül, így viszont érdemes szaggatás előtt egy próbafőzést végezni, és ha szétesik a galuska, tenni még bele lisztet.
Hozzávalók:
70 dkg krumpli lereszelve
35-40 dkg liszt
esetleg bors
10 dkg vaj
20 dkg juhtúró de tehéntúróval is finom
Felteszek főni sós vizet egy tíz literes fazékban. A vajat egy serpenyőben addig hevítem alacsony lángon, amíg aranybarna lesz. Fontos, hogy nem szabad megégetni! Lereszelem a krumplit, gyorsan dolgozok, mert hamar megbarnul. Hozzáadom a lisztet , sózom, és borsozom, majd nokedliszaggatóval kiszaggatom. Miután feljött a víz tetejére, tulajdonképpen már kész is van. Szűrőkanállal kiszedem, gyorsan leöblítem és mehet a vajra. Akkor az igazi, ha a galuska közepén a krumpli picit ress. Van, aki a serpenyőben keveri el a juhtúróval, mi csak az asztalnál szoktuk rámorzsolni.

Pofátlan reklám következik.

Van nekem ez a panyolai barátném, aki amikor nem Panyolán éli a kisfalu nyugodt életét, akkor idegenvezető, nem is akárhol, Törökország, Szíria… Mondhatnám, ügyes!
Nem szereti hagyományos, szokványos utakat, az nem az ő stílusa. Felkutatja  a legapróbb, legmegkapóbb helyeket, ismeri a legjobb ételeket, tudja ki készíti el őket, és elintézi, hogy az utasok is megtanulhassák, ha van kedvük hozzá. Úgy tűnik van, ezért most egy kifejezett gasztrotúrát szerveznek Isztambulba. Én mennék, de annyira! Ha valaki felkerekedik, és elmegy, sok fotót, és sok receptet várok tőle!
Egy kis kedvcsináló:
Zsebembe sok kicsi alma van…
 A könnyű sikerekhez Törökországban elegendő megtanulni a címben szereplő mondatot, mert bármily meglepő, törökül szinte ugyanígy hangzik, de ami még különösebb: ugyanazt is jelenti, mint magyarul! Elég, ha kimondjuk ezeket a varászszavakat Kapikulétól keletre, és a helyiek arca felderül: barátok, rokonok, testvérek vagyunk. Ami náluk „kapi”, az nálunk kapu. Az elma, arpa, tepsi, kayisi magyarul alma, árpa, tepsi, kajszi. A török jövevényszavak száma a magyar nyelvben több százra rúg, legtöbbjük a közhiedelemmel ellentétben nem a 150 éves megszállás alatt került a magyar  nyelvbe, hanem korábban, a honfoglalás előtti időkben.
24 333 333-szor 3 testvér
A törökök máig kitörő örömmel fogadnak mindennemű párhuzamot a két nép közt, legyen az nyelvi megfelelés vagy a töltött paprika – ami náluk is nemzeti étel. Dacára a történelmi leckék és az Egri Csillagok a hódoltság korát komor és fenyegető színekkel festő leírásainak, rokonszenvük töretlen, és minden kétely nélkül kölcsönösnek vélt. A puszta ténnyel, hogy magyarok vagyunk, látványosan boldoggá tehetjük újsütetű török barátainkat. A hasonlóságoknak van alapja: Isztambulban sétálva előfordulhat, hogy az először látott helyek, arcok is ismerősnek tűnnek. Sok „ismerőssel” találkozhatunk a városnézés során: a Hagia Sophia egyik legszebb mozaikja Szent László királyunk lányát ábrázolja, a földszinten lévő hatalmas, reneszánsz gyertyatartók pedig a Budai Várból kerültek az évszázadokig főmecsetként működő székesegyház mihrabja mellé.
Déjà vu érzésünket a főutca éttermeinek kirakatba helyezett választéka tovább erősíti. A Bizánci, majd az Ottomán Birodalom egykori legforgalmasabb utcáján az egymásba érő turistaéttermek hatalmas üvegablakai mögött nagy fémtepsikben gőzölög a teljes napi menüsor. Az ételek elnevezései meglepőek, viszont látványuk és ízük  sokszor a magyar konyha világát idézik. Az „asszonyköldök” a farsangi fánkra hasonlít kísértetiesen; a nagy klasszikus, az „amitől az imám elájult”  szintén letagadhatatlanul ismerős: hangzatosan orientálisnak tűnő neve lecsóval töltött padlizsánt jelent. De nem csupán ezek az ételek idézik fel a jól ismert, hazai ízeket. Meglepve fedezhetjük fel a gazdag kínálatban a sajátunknak gondolt töltött paprikát és töltött káposztát, a „pogaca” nevű pogácsát, a legendásan változatos bureket, mely a rétesünk egészen közeli rokona, vagy a tejfölös uborkasalátánkra emlékeztető dzsadzsikot. A turistáktól nyüzsgő negyed gasztronómiai kínálatát gondolhatnánk szándékosan európaiasnak, de pár utcával feljebb, a helyiek által látogatott kis kifőzdékben ugyanezekkel az ízekkel találkozhatunk, csak jóval kedvezőbb áron.
Komótos hagyományok
A törökök rokonszenve könnyen megnyilvánulhat váratlan meghívásban: legalább egy pohár tea erejéig. Abban sincs semmi meglepő, ha alkalmi ismerőseink azonnal családi vacsorára invitálnak. Isztambultól távol, Kappadókia „tündérkéményeknek” nevezett tufakúpjait az Erciyas és Hasszán vulkánok és az erózió formálták szürreálisra. A természetes geológiai fantázia megnyilvánulásai, az itt élők hagyományos, természetes életmódja az itt tartózkodás alatt az időtlenség és különösség egyedi élményét nyújtja. Hála nagy számú török jövevényszavunknak, a turisták által kitaposott ösvénytől kissé távolabb, egy hajnali fények súrolta völgyben barátkoztunk össze a pásztorral, aki meghívott a családjához. A völgy peremén kőházat építettek egykori, tufába vájt barlanglakásuk mellé, melynek egyedülálló panorámáját és a legnagyobb melegben is hűs klímáját ma állataik „élvezik”.  A ház szőnyeggel és párnákkal borított vendégszobájában, törökülésben folytattuk a barátkozást, ügyelve arra, hogy senki felé ne mutassuk a talpunkat vagy lábfejünket, mivel az tiszteletlenségnek számít. A család nőtagjai ma is foglalkoznak szőnyegszövéssel, aminek hagyománya az életmód megváltozásával kiveszőben van. Emine, a család legidősebb lánya épp hozományának elkészítését hagyta félbe érkezésünkkor: esküvőjük előtt hagyományosan a lányoknak „hozományszőnyeget” kell szőniük, különlegesen finom gyapjúszálból, melyet a fiatal bárány legpuhább, nyaki szőrzetéből fonnak. Fontos szabály, hogy a várakozással teli, fiatal lány kizárólag jókedvében ülhet a szövőszék mellé, a mintákat és színeket ily módon a szerelmes fantázia alakítja. A különlegesen finom alapanyag és a beléjük csomózott, fiatal vágyak miatt a hozományszőnyegek különlegesen értékesek, a családok  azon tartalékai közé tartoznak, melyektől csak a legindokoltabb esetben válnak meg. A hagyományos, női szerepek Törökországban is átalakulóban vannak, azonban általános, hogy míg a nagy számú éttermekben és kifőzdékben szinte kizárólag férfiak dolgoznak, otthon a konyhai feladatokat egyértelműen a nők látják el. A napi étkezésnek komoly hagyományai vannak, lényeges, hogy minden családtag jelen legyen, és ne sürgesse az étel élvezetét semmi. Az európai eredetű Slow Food-mozgalom tagjai petíciókkal küzdenek a komótos étkezés jogáért – Törökországban ez magától értetődő. A reggeli, mely általában házi joghurtból, sajtból, fekete olajbogyóból és különlegesen ízletes zöldségfélékből áll, órákig is eltarthat. Délben az ebédszünet – némi szunyókálást is beleszámítva – két-háromórás is lehet, a napot lezárandó vacsora pedig egészen későre tolódhat. Vendéglátónk, Abdullah szeretett jókat enni, és kedvenc ételei – a citrommal ízesített lencseleves, a manti nevű, húsos töltelékkel töltött derelye friss tejföllel és olívaolajjal meglocsolva, a pisztáciás kebab – felsorolásával sikeresen felcsigázta érdeklődésünket. Ám a tiszteletünkre félretették ezeket a hétköznapi, török étkeket, és elővéve a hagyományos, családi receptet, valami különlegességgel szerettek volna kedveskedni a messziről jött rokonoknak. Az alacsony asztalkára hamarosan egy nagy tál tisztességes, natúr lecsó került. Ha belegondolunk, hogy a paprika és a paradicsom is török közvetítéssel jutott el hozzánk, nem is olyan meglepő. Füstölt kolbászt azonban hiába is kerestünk volna a gőzölgő cserépedényben.
Flekken és gulyás
Mivel az ország lakosainak nagy része az iszlámot követi, ez az étkezési szokásaikat is befolyásolja.  Sertésből készített ételeket nem fogyasztanak, viszont változatosan tudják elkészíteni a bárány- és kecskehúst, a szárnyasokat, és halételek sokasága árulkodik az ország vízrajzáról. Meglepő, de az iszlám étkezési hagyomány a magyar konyhára is erősen hatott. A török hódoltság kora járult hozzá ahhoz, hogy a korábbi változatos, olajon vagy vajon készült, fűszernövényekkel ízesített, szaftos  szárnyasok és vadak helyett a sertéshús és zsír lett uralkodó a magyar gasztronómiában. Az iszlám ugyanis tiltja a sertéshús fogyasztását, így a portyázó törökök érdeklődését elkerülték a kondák. Nemzeti ételnek tekinthető a bográcsgulyás, ami nem a teheneket őrző pásztorok találmánya, ők legfeljebb átvették és továbbvitték az egykori oszmán seregektől a „mozgókonyha” találmányát, és az ételét, melyhez nagyon hasonlót Törökországban is kóstolhatunk. A 16. századtól török közvetítéssel terjedt el a korábban „török borsnak” nevezett fűszerpaprika használata és szélesedett a rizses ételek választéka  is, tőlünk származik viszont a petrezselyem, mint fűszernövény, melyet a törökök macar (magyar) maydanozunak neveznek.
Bajuszos pasasok és a lecsó
Magyar származású, évtizedek óta az Egyesült Államokban élő, sokat utazó, gourmand barátomnak meleg szívvel ajánlgattam Törökországot. Gondolkodás nélkül visszautasította az ötletet: „innen nézve a magyarok és a törökök közt nincs sok különbség. Ugyanazok a bajuszos pasasok eszik a lecsót.” A fentiek ismeretében ez nem is olyan meglepő. Számunkra a hasonlóságok ellenére a török konyha mégis csupa izgalom és egzotikum. Isztambulban járva az ínyencek ki nem hagynák a legendás Develi vagy a Hamdi kebab-éttermeket, a kikötő szuperfriss halas szendvicseit. A kifinomult ízlésűek elzarándokolnak a Chora-monostor melletti Asitane Étterembe, ahol korabeli, szultáni receptek alapján készült ételeket kóstolhatnak, az újdonságkeresők megbirkózhatnak a nyársra tekert, sült birkabélből készült kokoreccel. Isztambul büszke gasztronómiai hagyományaira, sorra nyílnak a tematikus éttermek és főzőiskolák. Nálunk a legnevesebb gasztroblogok, mint a Chili & Vanilia áldoznak a török gasztronómia oltárán. Az utazók kereshetnek hasonlóságokat vagy vágyhatnak különlegességekre, ugyanúgy igaz Törökországra, mint Magyarországra: éhes egyetlen vendég sem marad. 
És az ajánlat:
Ízek, színek, hangulatok
2011. március 11-15.
Ha szereted a török konyhát, a bazárok színes világát és a velük járó könnyed hangulatot, a halmokban álló, különleges fűszereket és a szemet gyönyörködtető színeket és formákat, szeretni fogod ezt az utat. Ez az út más, mint a többi: nem hagyományos városnézésre indulunk. Isztambul felfedezéséhez minden érzékszervünket bevetjük. Különleges helyeket, ízeket, titkokat ismerhetsz meg, ha velünk tartasz.
1. nap:
Kora délután érkezünk Isztambulba, egy kellemes és barátságos, belvárosi szállodába. Isztambul szívében, a Kék Mecset és Aja Szófia látványával és az isztambuli népétkekkel kezdjük az ismerkedést. Megkóstoljuk ebédre a böreket és az ayrant, de megtudjuk azt is, hogy készül a gözleme. A Hyppodromon, az egykori véres gladiátorharcok és kocsiversenyek helyszínén át jutunk el egy különleges bazárba, ahol Seref Özen dizájner és világutazó szőnyegei, a világ minden tájáról származó nomád textiljei és kreatív nemeztermékei indítják be fantáziánkat. Azonnal vásárolni szeretnénk ennyi szépség láttán, ide biztosan visszatérünk később. Fakultatív vacsora egy eredeti, házi kosztot kínáló anatóliai  étteremben, ahol a konyhára is benézünk, ahol a kedvünkért a nagy, anatóliai kedvencet, a mantit készítik.Ezután a mindig nyüzsgő, izgalmas üzletekkel és éttermekkel teli főutcán Konstantinápoly egykori – és a város mostani központjába, a Cemberlitashoz sétálunk. Fakultatív hamam, vagyis kényeztető török fürdő és masszázs egy mesés épület falai közt, majd pihenésképpen egy igazi almatea gigantikus mogyorós csókkal egy értékes szőnyegekkel bélelt teázóban, melyet csak a “beavatottak” ismernek.
2. nap:
Egy isztambuli gasztrotúrának  kötelező része a Topkapi Palota   falain belül az egykori Szultáni konyha és porcelángyűjtemény.  Majd folytatjuk az akkor idők legféltettebb titkaival: a Háremmel (fakultatív) és a Kincstárral, ahol a mesés kincsek közt a világ egyik legnagyobb gyémántját, a Kanálkészítők ékkövét őrzik. A Hagia Sophia 1624-ig a világ legnagyobb keresztény temploma volt. Sok vihart látott: tökéletes arányai mégis végtelen harmóniát és békét sugallnak. Finom, friss török ebéd egy helyiek által ismert és kedvelt helyen, Ebéd után: csoki- és fagyifronton ismerkedünk meg a hagyományos ízek újraértelmezésével, majd kávészünet egy excentrikus helyen – A Nomád Galéria szomszédságában, ahol különleges, régi textileket és tárgyakat fiatal művészek nagyon jó izléssel terveznek újra. Majd a Fedett Bazár azon részeit nézzük meg, ahová a turistatömegek nem jutnak el: a leghíresebb török kalligráfus studióját, Isztambul leghíresebb natúr kézműves, bio és babérszappan-üzletét.  Este rendkívüli előadás (fakultativ) egy rendkívüli helyen: kerengő dervisek, másfél óra varázslat (figyelem, ez nem az éttermi turistaverzió, hanem az igazi) és vacsora az egyik legkiválóbb kebab-étteremben.
3. nap:
Kozmopolita hangulat fogad az egykori kereskedelmi-üzleti negyedben, Galatában  és Taksimban, mely felveszi a versenyt a világvárosok nagystílűségével és eleganciájával. Itt áll a szálloda, mely Agatha Christie kedvence volt, a hangulatos, franciás Cicek (Virág) Passzázs menő éttermeivel és bárjaival, a Tunel nosztalgikus felvonója és a Galata torony, ahonnan fantasztikus a kilátás az Aranyszarv-öbölre. A francia és a mediterrán Európa találkozik itt az orientális nagyvonalúsággal. Délután veszélyes vizekre evezünk: mai témánk a kávé és a keleti édességek kimeríthetetlen kútja. A gyakorlati tapasztalást a hagyományos, török, kávézaccból történő jövendőmondás tréfás részletei egészítik ki. Este vacsora és különlegesen pörgős műsor egy római ciszterna-étterem impozáns falai közt.
4. nap:
Délelőtt egy nagy hatalmú asszony emlékére épült mecsetbe látogatunk, mely plafonig borított a legszebb török kerámiacsempékkel. Majd az Egyiptomi Fűszerbazár forgatagába veszünk, hogy a fűszerek, ezerféle tea és sálak-ajándékok-mécsesek színes világában alkudozzunk. Gyors és szuperfriss halas szendvics a kikötőben, majd sajtismereti és aszaltgyümölcs-kurzus kóstolóval. A konyhai kiegészítők utcája következik: soha nem látott csoki- és sütiformák, mozsarak, dekorötletek. Alkonyati hajókirándulás a Boszporuszon: paloták, monumentális hidak, csodás, ottomán épületek, csónakházak. Este vacsora az egyik legjobb halétteremben.
5. nap:
Délelőtt fakultatív török főzőtanfolyam – melyet közös ebéd zár. Délután hazautazás.
Utazás: menetrend szerinti repülőjárattal, Isztambulon belül bérelt midibusszal. A városnéző séta során gyalogosan és villamossal jutunk el néhány helyre.
Szállás: Hotel Albatros. Belvárosi, hangulatos szálloda kétágyas, fürdőszobás szobáiban. Besorolás: special class (3-4 csillag)
Ellátás: reggeli és ebéd. Vacsora felár: 110 EUR/fő
Fontos tudnivalók:
1, utunk során tartózkodunk azoktól a helyektől, melyeket az utikönyvek ajánlanak, turistacsoportok látogatnak. Eredeti és kivételesen finom ételeket itt bizonyosan nem kapunk. Akik az igazi ízekre kíváncsiak, olyan helyekre kalauzoljuk őket, melyeket helyi és nemzetközi ínyencek ismernek és emlegetnek egymás közt.
2, utazásunk fő célja az, hogy kivételesen jól érezzük magunkat. Programunkban azok a látnivalók, élmények szerepelnek, melyeket mindenkinek látni kell, aki Isztambulba utazik – de más módon, mint egy átlagos turistacsoporttal. Beavatott vezetővel, aki a város rejtett zugait is ismeri, különlegesen hangulatos, egyedi, csak ezen a módon elérhető helyekre. A cél az, hogy úgy érezzék magukat: nagyon sokat láttak, kellemes élményeket szereztek, ráadásul mindezeket úgy, mintha nem rövid látogatásra jöttek volna, hanem szinte itt élnének.
3, a túra vegetariánusok számára is nagyon élvezetes, de kérjük, igényüket elutazás előtt jelezzék.
5, a szálloda választása kényes pont Isztambulban: tartózkodunk a nagyon olcsó, de erősen kifogásolható szobák ajánlásától. Jó helyen lévő, megbízható és hangulatos szállodákat ajánlunk, kiegyensúlyozott minőségben, amik bárhol Európában megállnák a helyüket.
6, az utazást magyar nyelvű idegenvezető kíséri, aki Isztambulban rendkívül komoly helyismerettel rendelkezik, cikkek és forgatókönyvek szerzőjeként a város rejtett kincseihez is elkalauzol.

BŐVEBB INFÓ ITT.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!