Fűszer és Lélek

Hagymás, sajtos kenyér

Egyik barátnőmet elhívta a szomszédasszonya a Kismamák kenyérsütő körébe. 
Igen, tényleg létezik ilyen, az USA-ban múlatják ezzel az időt a kismamák. Félve ment el, semmi kedve nem volt más anyukák gyerekneveléssel kapcsolatos problémáit hallgatni, de boldogan ment haza, mert kiderült, hogy a kenyérsütő körben valóban a kenyérsütésről cserélnek tapasztalatokat.Nem beszélnek gyereknevelésről, férjekről, politikáról, de még csak az időjárást is csak annyiban említik, hogy ha sokat esik eső, és nagyobb a pára, akkor nyúlik a kenyér tésztája. Havonta egyszer jönnek csak össze, ugyanis elég sokat kell utaznia némelyiküknek hogy ott lehessen, az otthoni  kenyérsütés ugyanis talán még ritkább arrafelé, mint minálunk.
Természetesen visznek magukkal kóstolót, majd recepteket cserélnek, lisztekről csevegnek, vagy kovászolási eljárásokat vitatnak meg. Ennek a kenyérnek a receptje nagyon népszerű volt az előző összejövetelen. Én is megsütöttem, és állíthatom, hogy nem véletlen!
Előző este:
18 dkg rétesliszt
2 dl langyos víz
1/4 kk instant élesztő
Mindent összekeverek, fóliával letakarom, és hagyom állni 8-12 órát.
Másnap az elkészült kovászhoz hozzákeverek még:
30 dkg sima liszt
1,5 dl langyos víz
1 kk instant élesztő 
10 dkg reszelt ementáli
1nagy fej hagyma felkockázva, kevés étolajon megpirítva
Hagyjuk a tésztát letakarva duplájára kelni, majd osszuk két részre, és formázzunk belőle baguettet. Lisztezzük jól be, és vagy konyharuha hengerek között, vagy baguettsütő formában hagyjuk ismét kelni.
220 fokra előmelegített sütőben süssük szép pirosra.
Isteni illata és íze van, érdemes kipróbálni!

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Anonymous says:

    Múlt pénteken Kolléganőmmel megbeszéltük, hogy mindketten megsütjük hétvégén. Aztán hétfőn hatalmas élményekkel érkeztünk, és áradoztunk egymásnak, hogy: "és milyen klassz volt a héja, meg ugye a belseje olyan isteni volt neked is!Hát teljesen elégedettek voltunk, szombaton megint ez lesz a reggelim. Mondjuk olajbogyóval… hmmmmmmm

  2. Anonymous says:

    Megsütöttem. Elképesztően finom lett! Köszönöm ezt is és a többi receptet is!!!-Panka

  3. Harangláb says:

    "..édesanyán borogass". Ennek még ma este neki állok. Ez elképesztően jó néz ki, gratula!

  4. haszonits says:

    Eszteeer,Süssük szép pirosra…Hány percig süssem?(Most tartok a kelesztésnél…)Kíváncsian várom a végeredményt. Az illata már most is isteni!!!Köszi :)Adri

  5. Zita Sára says:

    Kedves Eszter!instant élesztő helyett mennyi rendes élesztő kell?:)Köszönöm!

  6. Anonymous says:

    milyen lenne ez sajat örlesü lisztböl? – nekem csak olyan van…

  7. Anonymous says:

    Klassz! A címet háromszor olvastam hagymás zsíros kenyérnekÜdv: medvedr


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!