Fűszer és Lélek

Erdei gombás risotto

Tegnap nagyon izgalmas napom volt, születésnapi ajándék voltam. Még valamikor a nyár közepén keresett meg valaki a Bátor Tábortól, hogy a barátnőjük kedveli a Fűszeres blogot, és arra gondoltak, legyen az az egyik ajándéka, hogy elmegyek hozzájuk főzni. Jól elszaladt az idő azóta, voltunk nyaralni, voltak ők is, aztán hétfőn elkezdődött az iskola…
Tegnap délutánra beszéltük meg, hogy oda megyek Emeséhez, az ünnepelthez, előre küldtem két menüt, hogy válasszák ki, mit ennének szívesebben. Pezsgős, vaníliás őszibarack leves, erdei gombás, sáfrányos risotto, és őszi rugelach készült. Kacsamell is volt az étlapon, meg is vettem hozzá a melleket, és annak ellenére, hogy még négy napig jónak kellett volna lennie, büdös volt. A hentespultban pökhendien közölték, hogy nem lennének kötelesek visszavenni, mert nem járt le a szavatossága, de most kegyet gyakorolnak, ugyanis útközben is megromolhatott a kosaramban. Igaz, de húsz perc alatt sikerült visszavinnem. Úgy érzem, csak csütörtökön és pénteken szabad vásárolni, a hét elején vagy nincs semmi, vagy a hétvégéről maradt húsokat akarják rásózni az ember lányára. Tisztelet a kivételnek!
Tehát a jó kis kacsamell ugrott, maradt a risotto. Sajnos Emese férje negyed órával a risotto elkészülte után érkezett haza, már nem volt 100%-ig tökéletes, de még ehető volt. Mondtam Mesinek, hogy másnap formáljon gombócokat a maradékból, nyomjon a közepébe mozarella darabkákat, vagy aszalt paradicsomot, és panírozza ki a golyókat, majd süsse meg. Salátával újra finom ebéd lesz belőle.
Idén nagyon szerencsések vagyunk, akik szeretünk gombászni, régen volt ennyi gombával tele az erdő és a mező. Annyi tinorú és vargánya volt, hogy nem egy helyen láttam, hogy az őzlábat, vagy a galambgombát ott is hagyják, csak tinorút gyűjtik. Mi si hamar megszedtük egész éves szárított és fagyasztott gombaadagunkat, még trombitagombából is lett egy hatalmas szatyornyi szárított gomba télire.
A risottóhoz friss rókagombát, és szárított vargányát vittem, de jó lett volna bármilyen tinorúval vagy szegfűgombával is, hogy a trombitagombáról ne is beszéljek.
Ez a risotto nem alaplével készült, mert a szárított gomba olyan erős ízű, hogy felesleges lett volna alaplével elnyomni az ízét.
Hozzávalók:
50 dkg risotto rizs
10 dkg vaj
2 közepes fej hagyma
2 dl száraz pezsgő (lehet bor is, de a levesből pezsgő maradt ki)
3 gerezd fokhagyma
20 dkg rókagomba
2 marék szárított vargánya
0,3 g sáfrány
15 dkg parmzán
2 dl tejszín
fél csokor petrezselyem
só, bors
A hagymát nagyon apró kockákra vágtuk, és kevés sóval megpároltuk a vajon. Amikor elkészült, rádobtuk a felaprított fokhagymát és beleszórtuk a rizst. Három percig kavargattuk, közben felforraltuk egy vízforralóban a vizet. A rizsre öntöttem a pezsgőt, és jól elkevertem, sóztam is. Egyszerre kb. 1,5 dl forró vizet öntöttem rá apródonként és közben folyamatosan kevertem a rizst. Amikor félig megfőtt, belemorzsoltam a szárított vargányát. Tovább főztem kevergetve, majd amikor majdnem jó volt, felöntöttem tejszínnel, beleszórtam a parmezánt, a petrezselymet, a sáfrányt és a rókagombát is. Még két percig főztem még, amikor elérte a tökéletes állagot, borsoztam, és már kész is volt. (Nagyon fontos, hogy a risotto soha nincs szétfőzve, és mindig kellően leveses, nem száraz!)
Még egyszer Isten éltesse Emesét! 🙂

Címkék: ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Ildikó says:

    Épp írni akartam, hogy így néz ki a TÖKÉLETES risotto! Gratulálok Eszter!Ildikó Rómából

  2. Tatin says:

    Múltkoriban az Interspárban kaptam stikes sertéscsülköt. Este vettem, szinte zárás előtt. Hazaértem, büdös. Már nem volt hová visszamenni. Másnap reggel ott voltam korán, mondtam mi a probléma. Nagyon kedvesek voltak, nem akadékoskodtak, kaptam másik húst. Becsomagolás előtt azért a biztonság kedvéért megszagoltam. Külön bónuszként, a másfél kiló helyett a főnökasszony 2 kilót méretett le a henteslegénnyel, a föle a cég ajándéka volt.

  3. duende says:

    Csodás! 🙂 Bár nem vagyok rizotto-rajongo, de ezt szívesen megkóstoltam volna. :)És tényleg – hál' égnek ott hagyják az őzlábat. Az én szerencsémre, mert nekem a kedvenc gombám – a vargányánál, minden másnál ezerszer jobban szeretem. 🙂

  4. Anonymous says:

    Csak úgy eszembe jutott: mivel eszik a rizottót? Kanállal? Vagy villával is jó?

  5. Láttam már kanállal enni, de én villával szoktam.

  6. lencsike says:

    Eszter, te gondolatolvasó vagy! Ma reggel a keresőbe a rókagombás rizottó szóösszetételt ütöttem be, és meg is néztem a tavaly januári receptedet, kilenckor még csak az volt fenn és akkor még nem sejthettem, hogy egy frissített változat épp ma kerül fel a blogodra. Hát akkor legyen ez a vacsora:) Köszönjük.

  7. Zsuzska says:

    Süsd meg! Tegnap este készült nálunk vargányás rizottó és a receptben, amit találtam, talán a fele volt benne a Te öszetevöidnek. Unalmas is lett:O( Annyira sajnálom!!! Bezzeg, ha holnap kellene föznöm!!! Csak suttogva kérdezem, kakukkfüvet nem teszel hozzá? Èn egy ágacskát tettem rá dekonak, annyira illett az illata hozzá!

  8. Nem tettem bele, mert a szárított vargánya mindent visz, pedig én még a marhapörköltbe is teszek kakukkfüvet, imádom 🙂

  9. van says:

    Eszter, pont erre vágytam!Meg is csináltam tegnap este , sajnos vargányám nem volt de tettem bele kakukkfüvet és ISTENI lett!

  10. lencsike says:

    Fantasztikus, főleg, hogy volt itthon még szárított vargányám is. A bort viszont kihagytam, mert korábban készített rizottóhoz adva nekem nem tetszett, és most sem hiányzott belőle. De tettem bele egy kevés morzsolt koriandert. Mindenki repetázott, még Emma is. (bár ez nála nem ritkaság…)

  11. petra says:

    Tegnap este én is kedvet kaptam hozzá ettől a poszttól. 🙂 Éppen jókor száradt ki a Dobogókőn szedett vargányánk 🙂 Viszont olyan történt, ami még eddig soha…nem volt otthon olyan bor, se pezsgő, amit beletettem volna, ezért 1 dl jófajta sherry került bele. Nem rontotta el!Igazi borongós estére való vacsi, a közben beesett vendégek is hálásak voltak érte. Ismét köszi! :)Petra

  12. Mesi says:

    Eszter tényleg isteni volt a rizottó, Máté szerint most már én is tudok csinálni :), így csinálhatnék gyakrabban is. (eddig egyszer csináltam, az is rossz lett, ugye 🙁 )A család többi részének nagyon ízlett a panírozva kisütött verzió! Mégegyszer köszönjük a vacsorát, Mesi

  13. A.M. says:

    Szep es biztosan nagyon finom is, de az 'igazi' risottoban nincs tejszin! a risotto a rizsbol lassan kifovo kemenyitotol lesz kremes. alaprecept Jamie Olivertol: http://www.jamieoliver.com/recipes/risotto/basic-risotto-recipe Mint tudjuk, o olaszoktol tanulta a risotto keszites csinjat-binjat es ha vegignezzuk a receptjeit, egyikben sincs tejszin! A kepeket osszehasonlitva megis feltuno, hogy az o kepein az egesz risotto kremesebbnek tunik.

  14. Mamma says:

    A szárított vargánya tényleg ízorgia :), ahhoz már nem is kell más. Nagyon jó lehetett!Látom, szép folyósra hagytad :))


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!