Fűszer és Lélek

502

Csite Norbi írása: http://csiten.blogspot.com/
A tavalyi évben úgy került be a szőlő a Toplecből feldolgozásra, hogy átbambultam az évet. Sodródtam csak az eseményekkel, lökdöstek, ha kellett, és kijáratták az első osztályt velem. Vagyis hiába volt kapcsolatom a boros világgal egy évtizednyi időn túl, minden moccanatnál úgy álltam ott, mint egy újszülött. Az, amiről határozottan írtam évekig, az most semmivé vált. Most sem érzem a bölcsek kövét a zsebemben, sőt! A kérdések csak szaporodnak, és a gondolatok csapkodnak minden irányba. Szeretem ezt az állapotot. Izgalmas, és foglalkoztat. Öt emberöltőnyi idő is kevés lenne a feltett kérdések végigpróbálásához, így el kell indulni egy irányba, és figyelni a jeleket, amelyek korrigálják majd az utat.
Idén, szinte egyedül metszettem meg a szőlőt. A körülbelül kétezer tőkéből pár száz jutott lelkes barátaimnak. Van abban valami mámorító, amikor a nap melegétől hajtva végigér az ember egy szőlősoron, és látja a százharminc méteres soron (amiből tizenegy van), hogy rendben van. Van abban valami demoralizáló, amikor a második sorának nekikezd az ember, és a tenyere sajog, a felhő a napot elbújtatja, a szél bebújik minden apró nyíláson, és kellemetlenkedik. Tavaly szinte belehaltam, amikor a sorváltás történt. A mostani tavaszon nem fogott rajtam a rontás. Ott voltam teljesen fejben, egy pillanatra sem hagytam a kétségeket előtörni. Tudtam, hogy feladatom van, és magam kell, hogy megoldjam. Amikor pár nap alatt letudtam a sorokat eszméletlenül feltöltődtem tőle. Éreztem az erőt. Tudtam, hogy nem lesz már gond a fejben ebben az évben.
A hajtások lekötözésére, tám rendszer karbantartására persze nem jutott időm, erre szerencsére találtam megfelelő embereket. Nagy kincsek ők. Kevés van belőlük. Mindennapos problémánk az, hogy kevés emberre számíthatunk segítség gyanánt. A tavalyi segítségünk édesanyja az egyik fő támaszunk, a srác a légiót választotta a reménytelennek tűnő mezőgazdasági munka helyett. Remélhetőleg a kapcsolatunk eredményesen, és hosszan tart majd. Neki is köszönhetően a szőlővirágzás egy szépen gondozott ültetvényben zajlott. Aki nem érezte még ezt az illatorgiát, annak nehéz leírni. Édeskés, de kicsit sem émelyítő, fanyar, és leheletnyit vaníliaporos, aztán van benne valami vad, zöldesség, és még tengernyi árnyalat. Felemelő átélni, kis túlzással egy születés pillanataira emlékeztet.
Nem volt panaszunk júniusban a fürtképződésre, az időjárás kegyéből jól kötődtek a szemek. Szépen növekedett a szőlő, befűzésre kerültek a hajtások a drótok közé, ezzel tartva kordában őket. Késésben volt a hosszú tél miatt a fejlődésben a gyümölcs, de szépen ledolgozta a hátrányt. Utána viszont elkezdődött a rally. Meleg-hűvös-esős időszakok váltakoztak minden variációban. A növény fejlődése vontatottabb lett, rengeteg nyomás érkezett a kórokozók, úgymint lisztharmat, peronoszpóra, botrytis részéről. Június-július minden második hétvégéje (átlagban) permetezéssel telt.
Hajnali kelés, vízvétel, kipakolás, bekeverés, hátravevés, maszkfelrakás, kifújás, mosogatás, összepakolás, hazamenés. A minimálisra csökkentett beavatkozásra próbáltunk törekedni, egyszer (elsőre) felszívódó szert használtunk. Utána viszont csak réz, és kén segítségével, meg szőlőmunkával próbáltuk támogatni a tőkéket.
Augusztus elején megkapta az utolsó kenetet (permetezést) a szőlő, azt hittük, hogy nagy káresemény már nem fog bekövetkezni. Csak várjuk, hogy érjen a fürt, és újra bekerüljön a portára. Amikor e sorokat írom, akkor már megvolt sokaknak „a tolcsvai borfesztivált elverte a jég ..” tartalmú hír. A mi szőlőnk is kapott a szomszédunk szerint jó eséllyel, az ő száz méterre levőjét nem kerülte el, és mi tőle Tolcsva felé esünk. Pénteken majd kiderül, amikor ott leszek terepszemlén, és fürtválogatáson. Ugyanis a puhább bogyók könnyen megsérülhettek, kirepedezhettek, és ezeket le kell szakítani a további betegségek elkerülése végett.
Na, és hogy honnan jön az 502? Amint Eszter is említette, lepalackoztuk a borunkat. A saját termésből száraz bor készült. Augusztus elején már túl volt egy derítésen, és a múlt héten kapott egy durva szűrést, hogy utána manufakturális keretek közt palackba kerüljön. Az asszony mosta az üvegeket, a palackba töltés felelőssége rám hárult, a nálunk „vendégeskedő” építészünk dugózta a palackokat. Szám szerint annyit, amennyi a címben szerepel. Abba sűrűsödött egy év verejtéke, és tapasztalása. Nem az a bor, ami empirikusan a legjobb számomra, de a legigazabbak egyike.
Az édes bornak kint hagyott szőlőt a fekete sereg tette magáévá a múlt évben, így a „fölöslegesen” beszerzett új hordó megtöltésére telefonos segítséget vettem igénybe, és pozitív választ kaptam. Ennek folyományaként lett édes borom is, aminek a neve valószínűleg az lesz, hogy „Másé”. Mert valóban nem az enyém. Bízom benne, hogy ízleni fog majd annak, akitől kaptam. Ha nem, akkor majd Eszterre, és Gáborra fogom a dolgot. Akik „szerencsétlenségükre” beestek egy éjfél utánig tartó borpalackozásra hozzánk. Mi is, és ők is azt gondolhatták, hogy amire megérkeznek, addigra ezen már túl leszünk. Tévedtünk. Eszter leveles tésztában sült karajjal csábított fel a borházból bennünket egy szünetre, ami után nem volt az a nagy visszamegyünk, és megcsináljuk hangulat. Szerencsére a Gáborok átlendítettek a holtponton, és sikeresen letöltöttük az édes „bábukat” is.

Nemsokára szüret.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. kezdő alkoholista says:

    És a Hetedhét Pásztortüzekre már megnyugszik annyira, hogy fogyasztható legyen? 🙂 Vagy a manufakturális palackozás nem zargatja fel annyira a bort?

  2. Gábor says:

    Azért nagyon jó érzés volt részt venni az első édes bor lepalackozásában. Igazi megtiszteltetés! :)Azért a hátam sajgott egy picit. :)És most már álmomból felébresztve is tudom a szűrő helyes összerakását.

  3. Anonymous says:

    Ez olyan klassz, hogy az embernek van egy hobbija, ami aztán az életévé válik. Irigyellek titeket ott Erdőbényén Eszter, Norbi, és Homonna Attila! További sok sikert!Nóri


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!