Fűszer és Lélek

Citromos szőlőlevél

Eljött ez a nap is, édesanyám 60 éves lett.
Hihetetlen számomra is, nem olyan rég volt, amikor 34 éves volt, valahogy arra a születésnapjára én is emlékszem, most pedig már én is 36 vagyok. Rohan az idő, nincs mese!
Dávid elénekelte anyunak a De nehéz az iskolatáska c. örökzöldet, ezzel ünnepelve a kedvenc nagymamáját és egyben önmagát is, hiszen szeptemberben iskolába megy. Most látom, hogy igaz a mondás, hogy miután megszülettek a gyerekek, rohannak az évek. Igaz, Dávidot szinte most hoztuk haza a kórházból három naposan, és tessék, már dallal ríkatja meg a nagyanyját a születésnapján, és pár hét múlva életében először becsöngetnek neki.
A vacsorát a sütemények kivételével én készítettem, a desszertek pedig Lila Füge keze munkáját dicsérték. Nagy szerencsénk volt az időjárással, már nem volt 35 fok, de még nem szakadt az eső sem.

A menü svédasztalos volt:
libamáj pirított kalácsszeleten
töltött szőlőlevél
chilis sajtkrémes vajas keksz
kukorica krémleves rókagombával
lassan sült malaccomb
kapris krumpli saláta
csokoládés rolád
ricotta torta

Hozzávalók a szőlőlevélhez:
1 üveg szőlőlevél (kb 60 darab lesz belőle)
30 dkg vörös lencse
20 dkg basmati rizs
1 nagy fej hagyma
10 dkg pirított földimogyoró
10 dkg aszalt sárgabarack
10 dkg fekete olajbogyó
2 citrom reszelt héja
5 ek méz
1+3 citrom leve
1 kk római kömény
1 kk chili
kb. 2 dl olívaolaj

A lencsét és a rizst, külön-külön megfőztem enyhén sós vízben. A hagymát megdinszteltem egy kevés olajon. Elkevertem az olívaolaj és a három citrom levének kivételével mindent, és megtöltöttem vele a szőlőleveleket. A konzervben voltak extra nagy levelek is, azokat félbevágtam. Szorosan egymás mellé tettem a töltikéket egy dobozba, és meglocsoltam az olívaolaj és a citromlé keverékével. Egy éjszakára a hűtőbe tettem. Másnap korán reggel kivettem a dobozból, hogy szobahőmérsékletű legyen, és citrommal tálaltam.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. rhumel says:

    Még nagyon sok szép közös születésnapot kívánok Nektek együtt minden generációval! Meglátod, "szinte" csak kettőt számolsz, és a kisfiad is 30 lesz…:)Büszke lehetsz, hogy az ünneplés közepette ilyen csodás menüsort készítettél. A "dolmadeszt" bármikor meg tudnám enni,(nekem az a hagyományos mentás-citromos egyszerű görög is teljesen megfelel,viszont ez a recept igazán különleges, egyszer kipróbálom. Még talán a 60.születésnapom előtt.:)

  2. Petra, le kell forrázni, de ez egészen más tipusú levél, mint amit friisen szedsz.Duende, nem vagyok kannibál 🙂

  3. duende says:

    A töltött szőlőlevél nálam a number one étel. Imádom, szeretem, oda vagyok érte! És ez a variáció nagyon izgalmas – a fél karomat odaadnám egy kis kóstolóért! :)) (Na jó, a fél karomat nem, de a kisujjamat… :))) )

  4. petra says:

    szia!ez a szőlőlevél már régóta izgatja a fantáziámat. Nem tudod véletlenül, hogy hogy kell elkészíteni, ha nem üvegeset veszel? köszi


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!