Fűszer és Lélek

Jéghideg uborkaleves

Harmincegy fok ma, holnap harminc. Végre igazi nyár! Olyan érzésem volt, hogy az emberiség ennyire még nem várta a jó időt, igaz, nem szóltak előre, hogy ez ennyi szúnyogot jelent majd.
Barátnőmék elutaztak pár napra a Bükkbe, és azt mondják, hogy ha lement a nap, akkor szúnyogriasztó füstölőt égetnek az ablak előtt, bent pedig két vape is üzemel, csak így lehet nyitva tartani az ablakot. Arról nem is álmodnak, hogy kimennek a szabadba tábortüzet gyújtani.
Szerintem a harminc fok egy vízválasztó vonal. Huszonkilencben még van kedvem bekapcsolni a tűzhelyet, harmincban már nincs. Főleg ha egész nap a játszótéren süttetjük magunkat, utána már tényleg valaki másra bíznám a vacsorafőzést.
Szerencsére sokféle hideg leves létezik, amit vagy csak részben, vagy egyáltalán nem kell főzni Ilyen a hideg uborkaleves is, ezúttal csemege uborkából, mert a kovászos épp elfogyott. A kettőt egyébként nem ugyanúgy készítem, de majd felteszem a másikat is a jövő héten.
A leves tulajdonképpen két részből áll, az egyik, a zöld, az maga az uborka leves. A lila pedig, lila bazsalikom elturmixolva tejszínnel, pici fokhagymával, sóval, borssal, majd leszűrve. Persze lehet sima zöld bazsalikommal is készíteni, mert akkor is más színe lesz a kétféle lének. (Megjegyzem a fotón nem látszik 🙂

Hozzávalók az uborkaleveshez:
1 üveg csemege uborka
0,5 l joghurt
2 dl tejföl
1 csokor kapor
cukor ízlés szerint
fehérbor ecet vagy citromlé, ha szükséges

bors

Hozzávalók a bazsalikom léhez:
15-20 levél bazsalikom
4 ek olívaolaj
2 dl tejszín
2 gerezd fokhagyma
1 csipet cayenne bors
1 csipet reszelt citromhéj

bors

A leves akkor lesz igazán finom, ha nagyon alaposan elturmixolunk mindent, és utána le is szűrjük! Először a csemegeuborkát leöblítjük, hogy a konzervben lévő fűszerek lejöjjenek róla, majd a turmixba tesszük a joghurttal és a tejföllel együtt. Sózzuk, borsozzuk, ha nem elég savanykás, akkor mehet bele egy kevés ecet, esetleg citromlé is, de cukor mindenképp kel bele.
Átszűrjük, és csak utána keverjük bele a kaprot.
A bazsalikom léhez a leveleket szintén turmixba tesszük a fokhagymával és a fűszerekkel, és először csak az olívaolajjal turmixoljuk le. Hozzáadjuk a tejszínt is, de így már csak egy pillanatra kapcsoljuk be a gépet, hogy ne habosítsa túl. Ezt is leszürjük.
Csak tálalásnál öntjük össze a kettőt. Pár jégkocka is mehet a tányérba, ha van!

Címkék: , ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Ételek says:

    Most értünk haza bulgáriából és mondhatom igazán jó kis leves ez!

  2. Benikuty says:

    na, én pedig egybe fasírtot sütök az Erdőbényére induló vándortáborosoknak.szegény én, így jártam, pedig ez a leves lenyűgöző:))

  3. Anonymous says:

    Szerintem ettől levestől még éhesebb lennék mint előtte, a savanyú volta miatt, egyébként nagyon klassz,Üdv medvedr

  4. szidónia says:

    Tarator?tradícionális bolgár étel.

  5. Norka says:

    Nagyon köszönöm a segítséget!

  6. Zsupötty says:

    🙂 Nagyon várom a másik uborkaleves receptet is. Nem ismertem a receptet. Párommal pár éve ettünk egy híres-neves étteremben, s annyira ízlett, hogy azóta azzal nyaggat, hogy biztosan én is el tudnám készíteni. Egy párszor sikerült elkalandoznom rajta, de inkább úgy döntöttem, hogy keresek receptet. De most felkeltem, kinyitottam a blogodat, s tessééééék 🙂

  7. Anyu szokott eltenni, az se túl édes, azért is kell bele szerintem egy kevés cukor. Én egyébként szeretem az édeset is, de a kedvencem a sós uborka lenne, amit valamiét nem nagyon árulnak Magyarországon.

  8. Norka says:

    Isteni! Én is csak hideg levesekben gondolkozom mostanában. Épp tegnap csináltam, de friss uborkából. Ezt is kipróbálnám. Csemege uborkával kapcsolatban: milyet ajánlasz hozzá? Mert nálam a csemege uborka kényes kérdés. Nagyon különbözőek ízesítésüket illetően, én inkább a kevésbbé édeset kedvelem.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!