Fűszer és Lélek

Sörös gulyás


Családunk “ősi receptje”, amiről kiderült hétvégén, hogy a hetvenes években tanulták valahol a szüleim. Én már úgy születtem, hogy ez az étel a repertoáron volt, kétféle módon készítve: télen agyagedényben sütöttük alacsony hőfokon, hosszan, hosszan, hogy a konyhát is fűtse, nyáron pedig kuktában főzte édesanyám, hogy negyvenöt perc alatt kész legyen.
Nekem nincs kuktám, de lehet, hogy összeszedem a bátorságomat, és vásárolok egyet, úgy tűnik, semmi félelmetes nincs benne 🙂 Nagyon jól zárnak, és a szelepeik is tökéletesen működnek, egy perc alatt leereszthető belőlük a gőz, és már ki is lehet nyitni, de a régi alumínium, ahol egy villával kellett a szelepet emelgetni, engem meglehetősen nagy félelemmel töltött el, igyaz a gőzmozdonyt is valami nagy szörnyetegnek gondoltam gyerekkoromban.

Hozzávalók:
1 kg lapocka
2 ek zsír
10 dkg füstölt szalonna
3 sárgarépa
3 nagy fej hagyma
6 gerezd fokhagyma
1 csokor zsálya
1 ágacska rozmaring
0,5 l világos sör
1 ek szegfűbors
1 kk kömény
só, bors
10-15 szem krumpli

A szalonnát kiolvasztom, hozzáadom a többi zsírt és a karikákra vágott hagymát, majd megdinsztelem. Közben felkockázom a húst, és azt is lepirítom a zsíron. A fokhagymát csak ellapítom a késsel, nem vágom össze, a répát pedig lereszelem. Minden hozzávalót belteszek a kuktába a krumpli kivételével, és felöntöm a sörrel.
Lezárom a kuktát, majd alacsony lángon főzőm negyven percig. Elzárom a lángot, és hagyon a gőzt kijönni a szelepen. Kinyitom a kuktát, beleteszem az egész krumplikat, ha kell, öntök alá egy pici vizet is. A lényeg, hogy a krumplik legyenek lenyomkodva az étel aljára, és legalább 3/4 részük legyen elfedve.
Újra lezárom a kutát, és főzőm még 5-10 percig a krumpli nagyságától függően.
Tálalásnál kiszedem a zsályát és a kakukkfüvet, vagy ha épp meglátom, akkor a szegfűborsot is.

Egyébként a Gösser Bock és a Dining Guide pályázatot hirdet, amelynek célja a legjobb sörrel készülő ételek és receptjeik megismerése és bemutatása.

A sör, mint gasztronómiai jelenség egy alapvető kontrasztra épül, amivel tisztában kell lennünk, ha a konyhában is alkalmazni akarjuk. A maláta édes, a komló keserű – ezt a két ízt tudja a sör hozzátenni az ételhez, és bizonyos sörök még a csípős élesztő ízét is átadhatják.
A sörben élő kontrasztot vigyük tovább az ételre. Komlós pils típusú sörök mellé édes zöldségeket – hagymát, répát, stb – illesszünk, sőt a méz, a melasz, vagy egyenesen a cukor is jól mehet hozzá. A komló keserűsége kellemesen oldja az olajos, zsíros, sajtos ételek tömősségét. A maláta édességét szépen kiegészíthetik a savasabb zöldségek – paradicsom, citrom, stb. Ha a maláta édességét akarjuk bevetni, gyakran használunk erős, pörkölt ízű barnasöröket. A sörben lévő élesztő illetve szénsav jót tesz a tésztáknak, paníroknak, palacsintáknak, bundáknak – könnyűek, ízesek és habosak lesznek tőle. A sör lúgos kémhatása révén hatásosan puhítja a húst – így jó pácot ad. A sör, mint fűszer nagyszerűen illik halhoz, csirkéhez, disznóhoz és marhához, de még a vadhúshoz is. Tudnivalók A sörrel készülő ételek közül azok receptjeit várjuk, amelyek jobbak sörrel, mintha sör nélkül készülnének, és ahol a sör olyan meghatározó – akár saját karakterével, akár ahogy más alapanyagok új arcát mutatja meg – hogy az étel nevében is megjelenik. Az étel legyen saját, vagy más által, házilag, saját recept alapján elkészített étel, amely bármilyen fogás lehet (kérjük az étel nevét feltüntetni). A pályázati anyagnak az elkészült étel fotóját, hozzávalók listáját és mennyiségét és az elkészítés módját kell tartalmaznia. A győztest a legismertebb gasztrobloggerekből álló zsűri választja ki. A legjobb receptet megfőzzük az Év Éttermét kihirdető, 2011. januárjában megrendezésre kerülő Dining Guide gálán és megjelenik a Gösser Bock és a Dining Guide kiadványaiban. A nyertes Gösser ajándékcsomaggal jutalmazzuk, meghívást kap a gálára és egy késtechnikai tanfolyamon vehet részt Chef Maki, a japán származású szakács iskolájában, ahonnan saját séfkéssel, és biztos alapokkal léphet tovább. A receptet, képeket és a jelentkezési lapot a szerk@diningguide.hu címre várjuk! Az e-mail tárgya “Sörös recept” legyen. Határidő A jelentkezés és a nevezni kívánt receptek feltöltési határideje 2010. november 30., 13.00 óra
További infó.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. tonycaviar says:

    Sajnos nem jó sört használtál hozzá, ez látszik a fotón is. Ezek nagy buborékos, laza habok, az üdítő-szerű buborékok mind arról árulkodnak, hogy ez valamelyik szétmarketingelt ipari láger, ami nemcsak ivásra, főzésre is alkalmatlan.

  2. rolvisa says:

    A sör biztosan meghatározza az izét.Én palacsinta tésztát készítek tej helyett sörrel és abba forgatom a húsit, vagy cukkinit.

  3. Morzsa says:

    Jé, pont marhahússal, sörrel meg leveszöldségekkel értem haza a piacról….

  4. Szerintem valami szlovák recept lehet az eredetije, de nem vagyok benne biztos. Esetleg német.

  5. Anonymous says:

    Ez nagyon jól hangzik, olyan régi, kerthelységes étterem feelingje van! Ki is próbálom.

  6. petra says:

    Nagyon izgalmasan hangzik és az alsó fotó nagyon jó lett!!! Fotogén az a zsályacsokor 🙂

  7. Bianka says:

    Izgalmas, szerintem még nem ettem, érdemes lenne kipróbálnom


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!