Fűszer és Lélek

Inkább UFÓ?


Mióta Dávid megszületett, folyamatosan kétségek gyötörnek. Szerencsére úgy látom, szinte minden szülő így van ezzel. Nemrég Dóra mesélte, hogy annyira jó lenne, ha valaki megmondaná neki, hogy mi a helyes viselkedés akkor, amikor a kétéves kisfia éppen nyakig merül a dackorszak kellős közepébe, és direkt rosszalkodik. De senki nem válaszolt rá. Naná, hogy nem! Mert senki nem tudja 🙂 Olyan sablonszövegekkel meg nem is próbálkozik a szülők nagy része, hogy ami beválik az egyik gyereknél, az… Meg különben is, a gyerekek nem egyformák.

Ez komoly?! Nem egyformák?

Az a szerencse, hogy mire rájön a szülő az egyik probléma megoldására, addigra ott van helyette egy sokkal komolyabb, és akkor csak legyint az ilyen “apróságokon”, mint dackorszak.
Nálunk a körmét rágja a gyerek. Tudom miért, stresszeli az ovi, ugyanakkor nagyon szereti a társait. Már erre is megszületett a megoldás, szeptembertől iskola.
Most viszont már tudom, hogy majd vágyakozva gondolok arra, amikor Dávid a körmét rágta az ovi miatt. Itt már sokkal nagyobb gondjaim lesznek.
Egyszer egy filmben hallottam, amikor egy anya összeugrott kicsit a lányaival, azt kiabálta nekik, hogy ők nem érthetik azt, hogy anyának (szülőnek) lenni olyan, mint egy soha be nem teljesedő szerelem, amit soha nem viszonoznak, bármennyire is akarod. Van benne valami.
Reszketünk a gyerekünkért, a legjobbat akarjuk neki. De mi a legjobb?
Olyan nehéz! András létrehozott egy csoportot a Facebook-on, ahol azt szeretné, ha a csatlakozott szülők leírnák, megbeszélnék azokat a problémákat, amik őket foglalkoztatják. Nem kell mindenre megoldást találni, elég csupán megbeszélni.
Én szívesen olvasom mások gondolatait a gyerekekről, a családról, hátha találok valami olyat, ami nekünk is beválik. Gyertek ti is!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Lilla says:

    nekem viszonylag rövid körömrágós korzskaom, volt és azzal szoktattak le, hogy "ha rágod a körmöd ronda lesz, nem lehet visszacsinálni, és később bánni fogod". megjegyzem nem voltam hiú illegetős billegetős kislány.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!