Fűszer és Lélek

Kakukkfű!!!

Sokszor kérdezitek, hogy mikor érdemes a vad kakukkfüvet szedni. Hát most!
Hatalmas kakukkfűmezők virítanak országszerte, én Gyálon is és Erdőbényén is szedtem mostanában elég sokat, úgy látom mindenhol kihajtottak azok a magok, amik évek óta csak arra vártak, hogy elég esőt kapjanak. Hát, most megkapták, most már csak a sok napsütés hiányzik, hogy messze vigye az illatukat a szél!

Töltött karalábé, húsmentesen

Egyik este meglehetősen későn értünk haza, és már se kedvünk, se időnk nem volt elmenni a henteshez húsért, pedig két napja a hűtőben várt a sorsára öt zsenge karalábé.
Szívesen főztem volna belőle levest, de az a férjemnek nem étel, csak akkor, ha van utána „valami”. Vagyis leginkább egy szép szelet hús, vagy hal, de ha más nem, akkor öt-hat palacsinta.
Este hétkor már nem állok neki többfogásos vacsoráknak, még akkor sem, ha egész nap nem jutottunk meleg ételhez. Akkor legyen töltött karalábé. Ok, de mivel töltsem meg? Egyszer kóstoltam gombával, nem ízlett. Lett volna még babkonzerv otthon, de annak már a gondolata is furcsa volt. Maradt a szokásos rizs, és egy darab feta sajt keveréke.
Nem mondom, hogy ezentúl csak így készítem, mert azért a „klasszik” töltött karalábé továbbra is a tavasz slágere marad, de meglehetősen ízlett így is.

Hozzávalók:
5 karalábé
14 dkg feta sajt
1 marék rizs
1 babérlevél
2 dl tejszín
kb. 2 dl zöldség alaplé
1 fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
5 dkg vaj
1 kk majoranna
1 csokor kapor, vagy petrezselyem
só, bors
cukor ízlés szerint
esetleg 1 ek liszt

A karalábékat megpucolom, és hármat felkockázok. A maradék kettőnek kivájom a belét és a kockákhoz dobom. A rizst félig megfőzőm, majd elkeverem a villával összetört sajttal, sózom, borsozom, és hozzákeverem a majorannát is. Beletöltöm a karalábéba.
A fej hagymát kevés sóval megdinszteltem a vajon, majd rádobom a három kockára vágott karalábét. Beleteszem a másik kettőt is, ami meg van töltve, és felöntöm annyi zöldségalaplével, amennyi épp ellepi a kockára vágott karalábét, a töltötteket nem. Beledobom a babérlevelet.
Lefedem, és lassú lángon puhára párolom. Ekkor ráöntöm a tejszínt, és kiszedem a karalábékockák felét, majd leturmixolom, és visszatöltöm. Kevés cukorral ízesítem, esetleg lehet hozzá pár csepp ecetet is tenni. Aki sűrűn szereti a levét, az keverjen egy kanál lisztet a tejszínhez és habarja be.
A végén megszórtam kaporral, de lehet zöldpetrezselyemmel is.

Pezsgős reggeli

Sajnos évente csak párszor van alkalmunk arra, hogy pezsgővel, lustán indítsuk a napot, pedig úgy érzem, minden hétvégén el tudnám viselni!
Mi kell egy jó pezsgős reggelihez?
Először is, a gyereket a nagymamához kell vinni, ez nagyon fontos, mert én két pohár pezsgő után meglehetősen belassulok, nagyon valószínű, hogy utána nincs kedvem görkorizni, vagy állatkertbe menni.
Elő kell szedni a pezsgősvödröt, és a beleszálló port kimosni belőle. Olyan gyakran sajnos nem használjuk, hogy mindig tiszta maradjon…
Ha nincs otthon jég, akkor hazafelé be kell szerezni egy zsákkal a benzinkútnál.
Ha ez megtörtént még előző este, akkor a telefont ki kell kapcsolni. Így megakadályozható, hogy a gyerek és a nagymama valamiért azt feltételezzék hajnali fél hétkor, hogy én is órák óta ébren vagyok.
Ha ez megvan, akkor már csak a pezsgőt kell betenni a hűtőbe, a camembert sajtot pedig kivenni onnan. Jó éjszakát!
Reggel, kihasználva az alkalmat, hogy senki nem ugrál a fejünkön, nem suttogja a fülünkbe, hogy: anyu, alszol? addig kell aludni, amíg szó szerint kidob minket az ágy.
Ekkor egy gyors zuhany, majd öt perc alatt, amíg a kenyér pirul, össze lehet dobni a sajtot. Fontos, hogy valamilyen jóféle francia sajt legyen, aminek íze is van.
Egy késsel felül, fél centis peremet hagyva körbevágom, majd kanállal kikaparom a belsejét. Dióval, kapribogyóval, fél szál újhagymával, fekete olajbogyóval, zöldborssal, és petrezselyemzölddel keverem, majd visszatöltöm a sajtba.
Tálcára teszem, egy kenőkés, és két pezsgőspohár társaságában. Pezsgő kibont, mehet a vödörbe a jég közé. A reggelit szigorúan pezsgővel kezdjük, éhgyomorra.
Utána szabadprogram. Ha túl nagy az alvásdeficit, akkor aludni is lehet 🙂
Szép napot mindenkinek!

Könnyű, kókusz-lime sütemény

Jókívánság sütinek készült a lánybúcsúra, minden egyes minimuffinba belerejtettünk egy sütőpapír csíkra írt kívánságot. A vacsora végén gyorsan betolták a sütiket, és a menyasszony megkapta a kívánságokat 🙂
Maga a sütemény is nagyon könnyű és finom, de azzal a mangóhabbal, amit a jövendőbeli ara dobott össze jópár rettenetes színű és szagú feles után, azzal nagyon finom!
A sarki boltban vettünk kókuszreszeléket, és valami csoda folytán nagyon puha, frissen reszelt kókuszhoz jutottunk, nem állítom, hogy olyan volt, mintha frissen reszeltük volna, de tényleg jó (Spar saját márka).

Hozzávalók, minden ugyanazzal a joghurtos pohárral mérve:
2 pohár 1,75 dl-es natúr joghurt
2 pohár kókuszreszelék
1 pohár simaliszt
1 pohár cukor
2 lime leve és héja
1 csomag sütőpor
1 késhegynyi szódabikarbóna
sok-sok jókívánság
vaj és liszt a formához

Hozzávalók a mangóhabhoz:
1 nagy, érett mangó
3 dl tejszín
1 citrom leve és héja
1 ek cukor

A sütemény hozzávalóit a sütőpor és a szódabikarbóna kivételével összekeverem, és egy órát pihentetem. Utána keverem csak a masszába a sütőport és a szódbikarbónát. Előmelegítem a sütőt 180 fokra, közben kivajazom a formát, amit kétharmadáig töltök a masszával. Belenyomtam a közepébe a jókívánságos papírokat, és 25 perc alatt megsütöttem.
A mangóhabhoz fel kell verni a cukorral a tejszínt, majd elkeverni a pépesített mangóval és a citrommal.

Tudod mit csinálnék igazán?

Hetek óta tervezgetjük, hogy mit is csinálunk majd, ha hazaérkezik a barátnőm. Beülünk borozgatni valahova, elmegyünk vacsorázni, beszélgetünk egy jót. Kimegyek elé a reptérre, annyira régen láttam, jó lesz átélni azt a pillanatot, amikor kinyílik az ajtó és ott áll majd a csomagokkal megrakott kézikocsival, fülig érő szájjal. Talán viszek Túró Rudit. Tíz év után egyáltalán nem ciki. Vinnék kemény, savanyúcukrot is, de nem lehet már kapni azt, amit annyira szerettünk. Kőkemény volt, benne egy-két levegőbuborékkal, aminek a széle gyakran felsértette a szájpadlásunkat.
Aztán egyik este rámcsörög, és azt mondja: Tudod mit csinálnék igazán? Marhapörköltöt tunkolnék lábosból, miközben a kanapén ücsörgünk, a lábunk az asztalon pihent, és megosztozunk az edényen.
De rég volt, talán húsz éve, de lehet, hogy még régebben. Azok a lusta szombatok, amikor csak ültünk otthon, és hosszasan kibeszélve minden apró részletét, hétről-hétre megváltottuk a világot.
Egészen pontosan tudtuk, hogy mi fog majd történni, mikor, és kivel. Nekem pl. 28 éves koromban kellett volna gyereket szülnöm, de az élet úgy hozta, hogy csak előtte két évvel szerettem bele a férjembe, és még egyáltalán nem éreztünk vágyat egy gyerekre.
A barátnőm Bécsben kívánta leélni az életét, mert Bécs az Európa. Érted? Igazi Európa, de azért mégis közel van, ha esetleg valamiért haza kéne ugrani. Ehhez képest Ausztrália lett a dologból, ami ugye nem Európa, akárhogy is nézzük.
Kiderült, Ausztráliában a pörkölt se olyan. Akármit csinál az ember, viszi magával a füstölt szalonnáról az álmokat, mert szalonnát nem lehet, becsempészi a magyar paprikát, megveszi kint a legjobb füstült bacont, abból soha nem lesz igazi pörkölt. Valahogy még a hús is más, el tudod ezt képzelni? Jobb, az igaz, de pörkölt nem lesz belőle soha. Olyan illatos, vörösborszagú pörkölt, tarhonyával és uborkasalátával.
Megfőztem a pörköltöt, bekevertem az uborkasalátát, végignyúltunk a kanapén, és tunkoltunk.
Végig tunkoltuk az Indul a bakterházat, aztán a Hair-t. Újra tizenhat évesek voltunk.
Jó volt, puha, és vörösborszagú.

Satay a Pilisben


Annyira bejött nekem az indonéz ihletésű vacsora, hogy hétfőn valami hasonlót készítettem a sok gyereknek. Rákattantam, mint már annyiszor ebben az életben, amikor hetekig ilyesmin élek. Még szerencse, hogy nemsokára elutazunk pár napra, ahol halak, vadak, és más jófalat vár bennünket, szó se lesz indonéz falatokról. Szerintem nem szabad csirkemellet sütni parázson, semmi szaftja, semmi zsírtartalma nincs, bárhogy is pácoljuk, kiszárad, még ha nem is mindig menthetetlenül.
A satay az egyik módja a viszonylag szaftos csirkemellnek, a másik a töltött lenne, alaposan megtűzve, nehogy a parázsban végezze a töltelék.
De a gyerekek szeretik a csirkemellet, én is szerettem, nincs mit tenni
Készült mellé mártogatós is, az se autentikus, csak olyan pilisi, tavaszi hozzávalókból, és volt még újkrumpli is csak hogy mindent elkészítsünk a grillen, ami a kezünk ügyébe akadt 🙂

Hozzávalók a satayhoz:
4 egész csirkemell
10 cm-es gyömbér darab
1 dl sötét szójaszósz
5 ek méz
3 gerezd fokhagyma
késhegynyi fahéj
A csirkemelleket vékony, hosszú csíkokra vágtam, majd bepácoltam egy éjszakára a többi hozzávalóból kevert pácba. Bambusznyársra húztam a húst, és faszénen megsütöttem.
Készítettünk hozzá kétféle mártogatóst, csak a csípősségében különböztek egymástól.

Hozzávalók:
2 dl mogyoróvaj
4 dl kókusztej
2 csokor újhagyma
1 lime leve és reszelt héja
1 pici chili
10 levélke citromfű
A mogyoróvajat a kókusztejjel elkevertem, majd belereszeltem a lime héját, és belenyomtam a levét. A chilit és citromfű levelet is nagyon apróra vágtam, úgy kevertem a masszába. Az újhagymát a zöldjével együtt nagyon vékony karikákra vágtam, és a mártogatós tetejére szórtam.

Erdőbénye: XIII. kádárnap

2010. június 12-én tartják Erdőbényén a XIII. kádárnapot. Egész nap nyitott pincék, bórkostolás, finom falatok, szakmai bemutatók. Mint, ahogy azt a mondás is állítja: a jó kövér bornak, a tokaji aszúnak egészséges, kövér hordókra is szüksége van. A mai napig ezért van a szőlőtermesztéssel együtt a hordókészítésnek, a kádár szakmának is nagy hagyománya Erdőbényén. A világon egyedül az erdőbényei kádárok őrzik az apáról-fiúra szálló kádártánc eredeti lépéseit, amely a nyaranta megrendezésre kerülő Kádártalálkozó alkalmával is bemutatásra kerül.

Programok:
Kádártermék kiállítás és szakmai fórum a Művelődési Házban
10 órától Nyitott pincék vendég borászatokkal, vendég kádármesterekkel, pl:
Ábrahám Pince – Rákóczi u. 1.
Homonna Szőlőbirtok – Hunyadi u. 61.
Vendég borászat: Káli Kövek
Gasztronómia: Sárga Borház

Nyitott kádárműhelyek
Miklóssy Kádár Kft – Tompa u. 18.
Vendég borászat: Tokaj Oremus
Kádárbemutató: 11 óra és 16 között
Hotyek Attila – Dombi S. u. 2.
Vendég borászat: Ferenczi Pincészet Szekszárd
Debreczeni Szőlőbirtok Etyek
Kádárbemutató: 12 óra és 18 óra között

Tanyalátogatás – „Biofarm” – Erdőbénye Liget
10 óráról – 12 óráig tanyalátogatás
14 órától – 16 óráig sajtvásár a Mátyás király u. 67. sz. alatt
10 órától kézműves vásár és piac – Játszótér Mátyás király u. 59.
10 órától Mesterség bemutató a Kovácsműhelyben – Vörösmarty u. 1.
10 órától Kádárbemutató a Tájházban – Kossuth u. 52.
Gyermekeknek:
10 órától – 14 óráig a Játszótéren – Kézműves játszóház Herczeg Máriával
11 órától Bábelőadás a Játszótéren – Vásártér címmel a Mesebolt Bábszínház előadásában

Thai leves


Ez most egy olyan recept lesz, aminek az eleje a Fűszeresen, a befejezése a Lila Fügén olvasható.
Péntek reggel, többszöri email váltás után, amiben megbeszéltük Dórával hogy curryt főzünk egy lánybúcsúra, össze is dobtam a curry alapját. Csak ott derült ki, hogy a curry alatt Dóra levesben gondolkodott. Nem akarom magunkat dicsérni, de ennyire finom thai levest még nem ettem 🙂
Nem teljesen autentikus, de működik. Még a menyasszony is evett belőle, pedig vega.
A vacsorát satay-al és mogyóróvajas mártogatóssal, majd tavaszitekereccsel kezdtük, végül leves, desszertnek pedig kókuszos-lime-os sütemény, mangó habbal került az asztalra.
A süteményt is felteszem holnap.

A leves alapja:
3 egész csirkemell
2 dl tejszín
2 ek red curry paszta
1 ek szegfűbors
2 kk kardamom mag
2 kk római kömény
1 kk koriander mag
1 lime leve és héja

A húst felkockáztam. A szegfűborsot, a kardamom magot és a római köményt a koriander maggal együtt egy száraz serpenyőben megpirítottam, majd mozsárban porrá törtem.
A húst sóztam, megszórtam a fűszerekkel, rányomtam a lime levét és belereszeltem a héját. Hozzákevertem a curry pasztát, végül ráöntöttem a tejszínt. Összekevertem, dobozba tettem, és átszállítottam Dórához. Folytatásért kattints 🙂

T-Home, Dining Guide, a hónap receptje pályázatok

Közös receptversenyt indít a T-Home és a Dining Guide. Ebben a hónapban az epres recepteket várják, kéretik a jobbnál-jobb epres ételkölteménykeket feltölteni a receptverseny oldalára.
További fordulók:
A fordulók időpontjai, témái:
forduló: 2010. május 20.-június 30.13.00h – eper
forduló: 2010. július 1.- 30. 13.00h – zöldbab
forduló: 2010. augusztus 1-31. 13.00h – zöldfűszerek (kakukkfű, majoránna, bazsalikom, rozmaring)
forduló: 2010. szeptember 1.-30. 13.00h – szőlő
forduló: 2010. október 1.-31. 13.00h – sütőtök

A főnyeremény egy nagy közös főzés lesz Chili és Vanilia Zsófival, Dolce Vita Krisztával, Malackaraj Annával, és velem. Izgalmasan hangzik, de kéretik majd nem kiröhögni a késtechnikámat! 🙂 És akkor a versenykiírás:

Főzni jó, friss alapanyagokból még jobb. Minden hónap tartogat újdonságokat, primőrök jelennek meg a piacokon, amelyekre már egy éve várnak az ínyencek. A szezonális finomságok a csúcséttermek konyháin is kitüntetett figyelmet élveznek, és megbecsülésnek örvendenek a hobbiszakácsok serpenyőiben is. Hogy kinek sikerül legjobban megőrizni a harsány ízeket, ki tudja legjobban feldolgozni a kertek legfrissebb ajándékait az most kiderül. Receptversenyünkön minden hónapban az időszak legnagyobb slágerének számító alapanyagot állítjuk a középpontba, hogy nemes verseny döntsön arról kinek a receptjét tartja legtöbbre a közönség, melyiket tartják legjobbnak az ország legismertebb gasztrobloggerei. Küldje be ön is a tuti receptjét! Versenyünk első témája az eper. Ebből kell minél izgalmasabb, minél finomabb ételeket alkotni. Hajrá!
Szeretettel várunk minden receptet, ebben a hónapban az epreseket! Lehet fotó, videó, vagy szöveg, esetleg mindhárom egyszerre.

Csípős, sajtkrémes újkrumpli

Imádom, ahogy jönnek a friss tavaszi zöldségek! Már megfizethető az újkrumpli is, 300 forint körül lehet megvásárolni kilóját. A borsó még brutális, de nemsokára annak is itt lesz az ideje. Addig is kihasználom a krumpli adta gyönyöröket.
Szerintem az egész apróból a legfinomabb, maximum diónyi legyen egy-egy darab, de amikor meglátta a zöldséges, hogy elkezdem válogatni a krumplit, kedvesen szólt, hogy van bent nagyobb is. Mondtam neki, hogy maradjon csak hátul a nagyobb, nekem pont a picikre van szükségem. Aki gondolja, ehet hozzá egy szelet húst, de az a furcsa helyzet állt elő, ez a krumpli bizony egy nagy tál zöldsalátával az igazi.
Hozzávalók:
1 kg apró újkrumpli
3 ek vaj
1 fej új fokhagyma (annyira új, hogy csak a legkülső héját kelljen leszedni, aztán lehessen egyben szeletelni a fejet)
2 doboz Philadelphia krémsajt
2 dl tejszín
10 szem szegfűbors
2 kk római kömény
2 kk koriander mag
2 pici chili
1 lime héja és leve
nagyszemű tengeri só
bors
Egy száraz serpenyőben megpirítom a fűszereket, majd mozsárban összetöröm. A krumplikat körömkefével alaposan megsikálom, és a legnagyobb serpenyőbe teszem a vajjal, és a nagyszemű sóval. Öntök alá egy ujjnyi vizet, majd rászeletelem a fokhagymát. Amikor már majdnem puha, ráreszelem a lime héját és belenyomom a levét, megszórom a fűszerekkel, és a vékonyan felszeletelt chilivel. Hozzákeverem a krémsajtot és a tejszínt. Elzárom alatta a lángot, és öt percig még hagyom pihenni, hogy a krumpli jól beszívhassa a krémet.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!