Fűszer és Lélek

Füstös, tejszínes krumpli

tejszínes+krumpli

Tudom, hogy múlt héten is volt egy krumpli, de szerintem ez megint olyan jól sikerült, hogy muszáj megosztani itt a Fűszeresen is.
Annyira laktató, és kerek az egész, hogy egy jó kis saláta kell csupán hozzá, és a hús el is maradhat. Szabadtűzön minden sokkal jobb, szokás mondani, és ez ilyen ételekre tényleg nagyon igaz!
A kakukkfű teszi illatossá, de igazán finom attól a fél óra állástól lesz, amit a lefedett edényben tölt a krumpli, mielőtt öt újabb percre edényestől visszakerül a parázsra.
Sajnos az összes rozmaringunk kifagyott idén, pedig azzal is nagyon finom lehet. Túlélte viszont a majoránna, és a kakukkfű. Sőt, a kakukkfű már el is kezdett újra burjánzani, tele van friss hajtásokkal, alig várom már, hogy kibontsa lila virágait!

Hozzávalók:
1,5 kg jóféle krumpli
2,5 dl tejszín (nem főző, hanem habtejszín!)
2 ek vaj
1 marék friss kakukkfű
frissen reszelt szerecsendió
frissen, durvára őrölt bors
nagyszemű tengeri só

A krumplikat héjában megfőztem, majd hosszában félbevágtam. Vágott felükkel lefelé tettem a parázs fölé. Hagytam, hogy szép barnára süljenek, az se baj, he némelyik megpörkölődik kicsit, jó lesz az íze. Megforgattam őket, hogy az aljuk is teljesen átforrósodjon. Kellemesen megfüstölődik ennyi idő alatt.
Egy fém tálba szedtem, sóztam, borsoztam, megszórtam a kakukkfűvel és a szerecsendióval, majd elkevertem a vajjal. Rálocsoltam a tejszínt és letakartam.
Fél órát pihent így, közben háromszor átkevertem. Szinte az összes tejszínt beissza.
Fél óra után az edénnyel együtt betettem a parázsba öt percre.
Egy nagy adag boglárka salátát ettünk hozzá.
Szuper boglárkasaláta receptet hozok délután!

tejszines+krumpli1.jpg

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Édes és Keserű says:

    Épp a hétvégén készültem kakukkfüves krumplit készíteni 🙂 Nagyon finom ahogy írtad. De jó neked, hogy szertesz erdőben kirándulni, persze az mindig jó barátokkal én max egy sétára vagyok kapható. 🙁

  2. Erdő nélkül beleőrülnék Budapestbe, de az Alföldön se tudnék élni, ott meg hiányoznának a hegyek!

  3. Édes és Keserű says:

    Szeretem a hegyeket.. nézni 🙂 A fák is megnyugtatnak, mégse megy a kirándulás, ez valami genetika :)Amikor Bp éltem alig vártam, hogy kijussak pár órára a nyüzsgésből, úgyhogy megértem.

  4. Hát, végülis, én is nézni szeretem, csak belülről 😀

  5. Lili says:

    Ez most nekem életmentő, mert holnap grillezni megyünk, és jön velünk két vega is.Fokhagyma mehet bele?

  6. :-DNagyon vicces amit kérdezel, mert a családom legnagyobb felháborodására mindent vittem magammal, reszelőt a szerecsendióhoz, borsdarálót és sódarálót is, de a fokhagymát otthon hagytam.Biztosan jó lett volna bele, de egyhangúan megszavaztuk, hogy nagyon finom volt nélküle!

  7. Rapsonné says:

    Pont valami hasonlót ettünk tegnap, csak füst nélkül.Az alsó képen gondolkoztam egy csomót, hogy mit ábrázol. De végül megfejtettem 🙂

  8. Anikó says:

    istenien néz ki a krumplid, csak az a bökkenő számomra, hogy hol lehet kapni jóféle krumplit??? Mindegyik ronda, fekete, fagyott, a felét elfarigcsálom.Alig várom az újkrumplit már ilyenkor.

  9. Zempléni Pista says:

    Nagyon jóóó…."… még több napfényt, még több napfény, ide…"trallallalazp 🙂

  10. Anonymous says:

    Merlyik délután jön a boglárka saláta?Száz év múlva???

  11. Bocsánat, lebetegedett a fiam, szerintem csak hétfőn fogom feltenni.

  12. Anonymous says:

    A Boglárka salátára beneveznék ha lehet:-D! Malka

  13. assam says:

    még nem mondj le a rozmaringról, tegnap gazoltam a fűszereskertem, és a szárazra fagyott rozmaringtövek egy vékony ágácskával, egyetlen zöld levélkével hajtanak, ne szedd médg ki a földből, hátha!

  14. Bianka says:

    Mennyeien néz ki. Isteni lehet


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!