Fűszer és Lélek

SEGÍTSÜTI!

Amikor Dávidot vártam, végig aggódtam azt a majdnem tíz hónapot, mire megszületett. Féltem, hogy korán érkezik, hogy nem lesz egészséges, hogy valamilyen baj történik.
Természetesen nagyon boldog is voltam, de soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor az asszisztensnő nem találta szívhangot, és rohant az orvosért. Aztán szerencsére kiderült, hogy semmi baj. Féltem, mert én is 7 hónapra születtem nagyon alacsony súllyal, és csak 30% esélyt adtak nekem a túlélésre a többszöri vércsere után is (Toxoplazmózis). Kerültem is a kutyákat macskákat rendesen.
Aztán Dávid két héttel később, akkor se saját akaratából született, egészséges volt, és gyönyörű. Nagyon megnyugodtam.
Azóta érzem át igazán, milyen is az, amikor egy anya a gyermekéért aggódik. Nem messze lakunk egy gyerekkórháztól, sokszor látom bekanyarodni a mentőt, vagy száguldani a koraszülöttes autót a városban. Jó lenne, ha minden gyerek egészségben nőhetne fel. Hála Istennek, már egyre nagyobbak a koraszülöttek túlélési esélyei, a mostani Segítsüti akcióval két kórháznak igyekszünk kicsit segíteni a feltételek javításában.
A képen látható süteményt frissen sütve ugyanis a tavalyi akcióhoz hasonlóan meg lehet vásárolni. A kórháznak a legtöbbet ajánló olvasóm kaphatja meg.
Kikiáltási ár 1000 forint, remélem idén is jól felsrófolódik majd az ára, hiszen nemes célra kérjük a pénzt.
Idén licitálni nem a Fűszeresen, hanem a Segítsüti saját honlapján lehet!
Előre is köszönöm!

Pészah után egy jó kis sütemény?

Vaníliás kosárka karamellizált meggyel

Hozzávalók:

19 dkg szobahőmérsékletű vaj
1 kk só
2 kk porcukor
0,5 dl tejszín
25 dkg finomliszt
1 citrom reszelt héja

2 l joghurt lecsepegtetve
1 rúd vanília
10 dkg porcukor
1/4 citrom reszelt héja
1/4 citrom leve

1 üveg rumos meggy lecsepegtetve
10 dkg cukor
1 ek étolaj

A tészta hozzávalóiból gyors mozdulatokkal tésztát gyúrtam, majd fóliába csomagolva egy éjszakára a hűtőbe tettem. Másnap előmelegítettem a sütőt 180 fokra. Kinyújtottam a tésztát és kibéleltem vele a kis tortaformákat. Sütőpapírt tettem a tetejére, majd megtöltöttem lencsével, és 2o percig sütöttem. Eltávolítottam belőle a sütőpapírt és a lencsét is.
A joghurtot három nap alatt, hűtőszekrényben teljesen lecsepegtettem. Elkevertem a cukorral, citrommal, és a kikapart vanília rúd magjaival. Beletöltöttem a kosárkába.
A cukrot egy serpenyőben megolvasztottam az olajjal, és hagytam kicsit megbarnulni, végül beleforgattam a meggyet.
A meggyet rátettem a tortácska tetejére.

Idén is köszönettel tartozom Nemisbékának a szuper ötletért és a sok munkáért!

Előre is köszönöm még egyszer, hajrá! 🙂

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Örülök, ha licitálsz majd! Mindegy melyikre, lényeg, hogy minnél többet segíthessünk mjad közösen!

  2. Bouillabaisse says:

    Nagyon tetszik és egy biztos: a tegnap készített omlós kosárkák egy része ilyen töltetéket kap. Egyébként fantasztikus dolog ez a segítsüti, meghatónak és felemelőnek tartom az összefogásotokat, s csak remélhetem, hogy egyszer én is hozzájárulhatok és csatlakozhatok ehhez a kezdeményezéshez. Még habozok, melyikre is menjen a licit, de egy biztos: egy segítsüti kell nekem! 🙂 Lehet, hogy pont ez? 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!