Fűszer és Lélek

Sült krumplisaláta


Sokat gondolkoztam rajta, hogy mi legyen a mai post címe, Steak nap, vagy sült krumplisaláta? A steak-ről nincs igazán mit írni, fantasztikus volt, de ez az alapanyag tökéletességének és leginkább minden hentesek királyának, Józsinak köszönhető.
A férjemnek volt a születésnapja. Ebből a szempontból igazán kiszámítható a lelkem: steaket akar. Nagyot, puhát, szaftosat, füstöset. Főleg azután, hogy Toma blogját nézegette lelkesen…
Nem tudom mi lenne az, amit elcserélne a március végi steaksütésre, de ezzel a programmal egyik étterem vagy utazás se tud versenyezni.
Tehát Józsitól vettem két szép szelet húst, egy nőies darabot, és egy férfiasat, a kettő együtt nyolcvan deka volt, Gábor nem panaszkodott az adagra 🙂 Sütés előtt bekentük egy kevés kacsazsírral (az volt), tekertünk rá borsot, és megsütöttük. Aztán a tányéron enyhén sóztuk, ennyi az egész. Nem mondom, hogy nem enném meg reggelire!
A krumpli már nagyobb munka volt, persze nem sokkal. Szerencsére nagyon jól sikerült átteleltetnünk Csite Norbi krumpliját, így adta magát, hogy egy ilyen húshoz nem holmi bolti burgonyával rukkolok elő. Újkrumpliból is nagyon jó lehet, alig várom, hogy kipróbáljam. Azt persze nem fogom előfőzni.

Itthon félig előfőztem a krumplit héjában, és magunkkal vittük. A tűzrakó helyen a rácsra raktam a burgonyákat, és készre sütöttem. Így nem égett meg sehol, viszonylag hamar elkészült, és finom füstös ízű lett. Leszedtem a grillről, és ujjnyi vastag szeletekre vágtam, majd leöntöttem a következő “mártással” még forrón:

1 csokor friss orosz tárkony (nemrég hallottam róla először, de kiderült, hogy a barátnőm termeszti, enyhébb az íze a sima tárkonyénál)
1 csokor rozmaring
1 csokor petrezselyem
0,5 dl frissen facsart citromlé
1 dl extraszűz olívaolaj
2 ek virágméz
2 ek salotta hagyma
2 ek dijoni mustár
frissen őrölt bors
tengeri só

A tárkony, rozmaring, és a petrezselyem leveleit leszedegettem, és nagyon apróra vágtam. A hagymát felszeleteltem, majd minden hozzávalót egy zárható edénybe tettem, és alaposan összeráztam, végül ráöntöttem a forró krumplira.

Természetesen bontottunk pezsgőt, időközben befutottak a barátaink is, akik a desszertről gondoskodtak volna, de Dávid kivételével sajnos más egyszerűen nem tudott enni belőle 🙂
Gyönyörű napunk volt, igaz még kevés helyen venni észre, hogy ébredezik a természet, de jó volt nézni, hogy mindenki mosolygós arccal sétálgat és hallgatja a madarakat, akiket már nem lehet átverni egy kis borúval,ők már tudják, hogy tényleg itt a tavasz!

Címkék: , ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. jutkibutki says:

    Megcsináltam újkrumpliból! Annyi különbséggel, hogy hagyma helyett kis "szilánkokra" vágott retket tettem a saliba. Isteni volt! 🙂

  2. Jucy says:

    Boldog szülinapot neki!Ez a krumpli nagyon finom lehetett, kedvem támadt most azonnal bezizzantani a grillt az udvaron 🙂

  3. Anonymous says:

    És mi lett azokkal a kaliforniai paprikákkal, amik a steak mellett sülnek? 🙂

  4. Jucy, köszönjük!A paprikákat később meghámoztuk, és másnap ettük reggelire, semmi különöm, kis olívaolaj, és balzsamecet társaságában.

  5. Bombadil Toma says:

    örülök, hogy ha ilyen áttételesen is, de hozzájárulhattam gábor szülinapjához:)) isten éltesse utólag is!…józsitól meg lassan jutalékot kéne kérnem:))

  6. Gabojsza says:

    Boldog szülinapot Gábornak:-)

  7. szemirámisz says:

    Ez egy igazi, különleges szülinapi ebéd volt! Istenien néz ki.Férjednek Boldog szülinapot!

  8. dalit says:

    Boldog szülinapot Gábor:))Erre a Csite féle krumplira meg nagyon beneveznék már. Ősszel volt szerencsém megkostólni. Elképesztő.

  9. Benikuty says:

    Gratulálok! Névnapjára mit sütsz? Buta kérdés, nyilván meglepetés lesz:)

  10. Házisárkány says:

    Érjen Neki bokáig a Duna!Isten éltesse!

  11. Házisárkány says:

    EszterEszterEszter!!!!Ez nagyon jó ötlet volt: a kertészetet belinkelni!!!!!!Köszííííííííí!

  12. Limara says:

    Csodás szülinapi menü! Isten éltesse a férjedet! :))


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!