Fűszer és Lélek

Klementin torta


Nigella Lawson receptje.
Először elrontottam, de nem hagytam magam, mert az illata annyira kecsegtető volt. Történt ugyanis, hogy kaptam egy mélt a barátnőmtől a recept hozzávalóival és egy megjegyzéssel, hogy fantasztikus, süssem meg, a mandarint meg kell főzni, utána pépesíteni.
Ok, elkészítettem ahogy gondoltam, de összeesett, vághatatlanul puha, ragacsos maradt a belseje. Én azt gondoltam, hogy a tojásokat szét kell választani, a fehérjét habbá verni, és mint egy piskótatésztát megsütni a süteményt. Hát, tévedtem. Kicsit csodálkoztam, hogy a megadott mennyiségből nem egy, hanem két torta lett, de ilyen apróságokon nem akadok fenn.
Ennek ellenére háromnapi állás után valahogy összeállt annyira a tészta, hogy most tökéletesen szeletelhető, de nem ez volt a célom. Közben utána néztem a dolognak és elkészítettem a valódi leírás alapján is. Érdemes volt, nagyon finom. És rájöttem, hogy én ezt a receptet ismerem, szefárd narancsos sütemény eredetileg, nem kell bele liszt, és már a blogon is szerepelt.
Hozzávalók:
4 kezeletlen klementin (mandarin)
6 tojás
20 dkg barnacukor
25 dkg őrölt mandula
1 kk fahéj
1 csipet só
1 tasak sütőpor

A mandarinokat annyi vízben amennyi ellepi puhára főztem. Ez elég hosszú idő, legalább 40 perc. Kihűtöttem, szétvágtam, és kiszedtem belőle a magokat, hogy ne legyen keserű. Késes robotgépbe tettem, és pépesítettem.
A mandulát megőröltem és elkevertem a cukorral, sütőporral, sóval és fahéjjal.
A tojás villával kicsit felvertem. (Itt rontottam el eredetileg) Elkevertem a mandarinpépet a tojással, majd beledolgoztam a mandulát is.
Sütőpapírral bélelttortaformába simítottam, és 190 fokra előmelegített sütőben sütöttem készre kb. 50 perc alatt. (Az utolsó húsz percben alufólivál takartam le a tetejét, nehogy megégjen.)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Köszönöm :-)Egyébként a krém nem rossz ötlet!

  2. Van benne egy ilyen citrusos kesernyésség, mint mondjuk a kandírozott narancshéjban.

  3. Erika says:

    Hmmm.. ínycsiklandóan hangzik! Kicsit téli, kicsit üde és frissítő… Holnap meg is csinálom! Most eléggé "narancsos" hangulatban vagyok! Vasárnap pedig narancsos almás pite lesz ;)Köszönöm az ötletet! Szép hétvégét kívánok!

  4. Piroska says:

    Eszter!Én ezt a receptet hasztnáltam:smittenkitchen.com/2009/01/clementine-cake/Naranccsal is működik, sőt pészahra kihagytam belőle a sütőport és ugy is "megállt a lábán".P.ps: könyv befutott azóta, vagy elnyelte a posta?

  5. Piroska, lehet, hogy ma befutott, mert egy nagy boriték vár rám a szomszédnál, majd este pontosítok, nagyon köszönöm!Tényleg ez az a torta! Nem lett sütőpor nélkül nagyon masszív?

  6. Anonymous says:

    Szia Eszter,elolvastam az eredeti receptet is, ott lattam a reszt a remoskarol. A remoska egy csehszlovak talalmany, felenk Felvideken majdnem minden csaladnak volt. En a alberletben lakom, itt nincs sutom, ezert en is remoskat hasznalok. Eddig csak hust es rakott krumplit keszitettem benne, sutemenyt meg nem mertem. Most jon a kerdes:Hasznalsz tortasutot vagy csak beleontod a torta tesztajat a remoskaba? Ha hasznalsz tortasutot akkor elomelegited kicsit a remoszkat? Esetleg tudnal ajanlani mas olyan edesseg receptet is amit mar kiprobaltal benne?Elore is koszonom,Rozi

  7. Szia Rozi, tortaformát nem szoktam használni, csak sütőpapírt.Én se nagyon sütök benne süteményt, de van remoskás topik az index fórumon, ott sok recept található, ha jól emlékszem még piskótát is sütnek benne.

  8. anyu(ha) says:

    Sokat gondoltam a múltkori (2007-es) poszt óta a narancstortádra. Szerintem ezen a hétvégén jött el az ideje, narancs is van, dió is van, és pont narancsos-diós valamit keresgéltem volna 🙂

  9. andr says:

    én a szefárd narancsos tortádat rendszeresen szoktam sütni, nagyon finom, hogy kissé citrusosan kesernyés, az állaga pedig tökéletes!

  10. Piroska says:

    Szerintem sütőpor nélkül sem massziv mert azért a tojások teszik a dolgukat még ha nincsenek is különválasztva meg felverve. Tény hogy külsőre nem egy "nagy cucc", ezért meg szoktam kicsit kenegetni narancslekvárral a tetejét és piritott mandulaforgáccsal diszitem.Szuper!

  11. Brünnhilde sziklája says:

    Eszter, hol tudsz kezeletlen déligyümölcsöt venni? És honnan tudod, hogy az? Én már a citrom héját sem merem reszelni…..

  12. Piroska, megjött a könyv!!! :-)Nagyon szépen köszönömm, gyönyörű! Ma este ez lesz az estimese.Brünhilde, a mandarint Bécsből érkezett. Citromot lehet a bioboltokban is kapni, sőt tavaly amikor még jártam Auchanba 🙂 ott is volt rendszeresen.Nem tudom, hogy valóban kezeletlen-e. Muszáj bíznom eztekben a dolgokban, különben nenm ehetnénk lassan semmit 🙁

  13. Anonymous says:

    Koszonom az otletet Eszter,Rozi

  14. Piroska says:

    Nagyon szivesen!Na azért nem kapkodta el a posta…

  15. Susula says:

    Délután elkészült 2 narancsos változata. Csak 1 teáskanál sütőport haszbáltam, de tökéletes lett. Holnapra egy kis narancsos mascarponét terveztem bele-rákenni, de nem éri meg! Pohár tejjel vacsorázza a család. Köszönöm a receptet!

  16. Anonymous says:

    Azt hittem most már állandóan lesz dekoltázsos fotó a posztokhoz, ha nem hát nem.Üdv:medvedr

  17. Anonymous says:

    szombaton megcsinaltam a mandarinos valtozatot, nekem tetszett, a paromnak mar kevesbe: o mindig kremeket kenne mindenre :))igy ma egy vanilias kremmel leontve , mar o is szerette!ugyes vagy, majdnem minden nap benezek, es kopirozlak am !szeretettel udvozollek

  18. Anonymous says:

    Ez tényleg izgalmasan hangzik. Nem lesz a mandarinhéj miatt keserű?


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!