Fűszer és Lélek

Diós szilvatorta

December 23-án nagyon olcsó szilvát lehetett kapni, és nem tudtam neki ellenállni, pedig tényleg nincs sok értelme Dél-Afrikából hozott szilvát vásárolni decemberben, de amikor olcsóbban adták mint az almát, akkor valahogy csak a kosaramba került. (Nincs túl sok íze, és kesernyés is, csakis süteményként végezhette, pedig azt hittem majd megeszegetjük magában egy kis változatosságként a sok alma mellett.)
A torta viszont nagyon finom lett, ajánlom elkészítésre, ilyenkor télen talán őszibarack befőttel a legfinomabb, de körtével se lehet rossz!

A torta alapja egy egyszerű omlóstészta.
Hozzávalók:
18 dkg liszt
14 dkg hideg vaj kockákra vágva
2 ek cukor
1 csipet só
5 ek jéghideg hideg víz
A víz kivételével minden hozzávalót a késes robotgépbe teszek, és fél órára betolom a mélyhűtőbe. A vizet is behűtöm, de figyelek rá, hogy ne fagyjon meg.
Gyorsan összedolgozom a géppel, majd egy tálba borítom és összegyúrom a vízzel. Fontos, hogy tényleg gyorsan kell dolgozni!
Lisztezett deszkán kinyújtom, és sütőpapírral bélelt pormába teszem. Visszateszem a hűtőbe fél órára
A sütőt előmelegítem 180 fokra.
A tetejére is teszek egy sütőpapírt, amire lencsét borítok a vakon sütéshez. (Én évek óta ugyanazt a lencsét használom, de a rizs is jó ötlet.)
15 percig sütöm, kiveszem a sütőből és a lencsét kiborítom belőle. Lehúzom róla a sütőpapírt és visszatolom tíz percre.
Hozzávalók a töltelékhez
20 dkg dió
8 dkg cukor
5 ek puha vaj
1 tojás
3 ek vodka
1 citrom reszelt héja
szilva
A töltelékhez a diót összedarálom a cukorral, hozzáadom a szilva kivételével az összes többi hozzávalót és jól elkeverem, majd a tésztára halmozom. A szilvákat kimagozom, és a sütemény tetejére teszem. 30 perc alatt sütöm készre. Egy napot letakarva tartom, mert másnap lesz igazán finom.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Nem, sima IKEÁs porcelán. Eddig nem repedt el, pedig olyan tíz éve használom. A cserepet én se merném, de ezt a vastag porcelánt ezt simán.

  2. Anonymous says:

    Szia!Ez a késes robotgép-téma engem mindig érdekelt. Van egy késes robotgépem, de abban aprítani szoktam. Le tudod fotózni, neked milyen van? Mire kell itt gondolni? (vagy géped típusszáma, ha nincs kedved fozótni)Köszi és üdv,Ed

  3. gjuci says:

    A környezetvédelem jegyében (ld. előző poszt) azt ajánlanám, hogy dél-afrikai gyümölcsöt nem kell megvenni, pláne ha az savanyú meg ízetlen. Ökológiai lábnyom…

  4. Jogos, ezért már az előző posztban is megdorgáltam magam.

  5. Ed, kettő is van, az egyiket nagyon ritkán használom, mert nagy, és utálom mosogatni, az egy AKG robotgép, multifunkciós izé, egyébként a hűtő tetején lakik, és nagyon ritkán költözik le onnan.Amit használok, az már 20 éves, két feltétje van, az egyik egy hagyományos turmix, a másik egy fél literes gömbölyű tartály, abban forg a kés. Imádom.Olyasmi, mint ezen a gépen ami épp a motoron van fent, csak egy kicsit kisebb:http://href.hu/x/b43g

  6. Krisztina says:

    nagyon gusztinak néz ki

  7. Anonymous says:

    Eszter, köszi a választ. Hadd lovagoljak még kicsit ezen a késes robotgép kérdésen (a belinkelt kép elég kicsi). Nekem is van -többek között- egy ilyen, valóban ritkán használt Moulinex multifunkciós robotgépem, kb. ilyen: http://www.ebolt.hu/common/big_img_wm/m/moufp7131.jpg , ehhez van egy késes betét is, itt a két kés egyással párhuzamosan helyezkedik el a keverőtál közepén levő "tengelyen". (a képen ez valamennyire kivehető).Erre/ilyesmire gondolunk? :-)Ed

  8. Nos, végül is pont ilyen, de az a tapasztalatom, hogy ami kicsiben zseniálisan működik, az nagyban csak sok alapanyaggal: monjuk minimum 50 dkg liszt kell hozzá, h ez a nagy tartály és kés érjen valamit.

  9. gmx says:

    Ha már a technikai problémáknál tartunk: a tál, amiben sütöd, valami speciális anyagból van? Én a kerámia tálamat nem merem hűtőből a meleg sütőbe tenni.

  10. Anonymous says:

    Én is vettem, még mindig itt van a hűtőben a pici piros szilva, igazad van, nem lehetett ott hgayni, köszönöm a receptet!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!