Fűszer és Lélek

A birsalma illata

Birsalmáért soha nem adott pénzt, de nem is kellett.
Ha október elején kisétált a temetőbe, a hátára vette a fonott puttonykosarát, amibe hároméves koromig engem is kicipelt a Görbébe, és tele szedte birssel.
Birs nőtt mindenhol a kerítések mellett, akkor még nem nagyon voltak tuják, sőt azt a szót se ismerte senki, hogy tájidegen. Pedig ha jobban belegondolok, a tuja valóban az. Mennyivel szebb és persze hasznosabb egy birsalmafa, vagy inkább bokor!
Nem kellett a birsalmát lopni, az közös volt. Azé, aki leszedi, vagy összekapkodja a szétgurult gyümölcsöket.
A puttonykosár aztán bekerült pár napra a füstszagú spájzba, amíg más dolog volt.
Érdekes volt a ház, a spájz a szobából nyílt. A másik ajtón, ami a borházon át a konyhába vezetett ilyenkor már cefreszag lopakodott be az ajtó alatt, és amikor ez keveredett a frissen begyújtott cserépkályha, és a birs illatával, biztosra lehetett venni, hogy reggelente már befagynak a pocsolyák.
Aztán egyszer csak a birsek eltűntek, és a kamrapolcok megteltek befőttekkel.
Valahogy semmi nem ment tönkre, mindenre jutott idő.
Egész télen a cserépkályha nyílásában langyosan párolgott a csipkebogyó tea. De soha nem fogyott ki a kamilla se, hogy a főzetével öblítsük a hajunkat, amitől kicsit világosabb, sokkal fényesebb, és nyár illatú lett.
Apró vászonzsákokban lógott a szárított vargánya, mellette a maggal együtt hirtelenjében megaszalt szilva. Persze készült belőle lekvár is, jó sűrű, olyan, ami az ember fogára ragad.
A törkölyből pályinka főtt, a sok nyári tojásból párnahajban levegőzött a csigatészta és a metéltke.
És mindig volt eldugva pár tábla Cadbury’s Angliából,igazi kincs, amire titokban rá lehetett járni.
Bent a spájzban csak egy húszas izzó világított, valahol fent a polcok felett, ami fényt nem nagyon adott, de arra elég volt, hogy félhomályban is rátaláljunk a vágódeszkára a késsel, amin mindig ott volt egy rúd turista szalámi. Mai napig nem tudom, hogy valóban jó volt-e az a szalámi, vagy csak az idő szépíti meg, de jó szívvel gondolok rá.
Még az kamraajtó hangjára is emlékszem, mert nehezen csukódott, kicsit be kellett csapni.
A legjobb illata mégis annak a pár szem birsalmának volt, amiből nem lett se befőtt se sajt, csak illatosítóként sorakozott a szekrény tetején.
Olyan erős illatot árasztott magából, hogy még a hátra teríthető nehéz, fekete kötött kendő is magába itta. Szeretnék egy ilyen kendőt, amiben kiszaladhatok a kapuhoz, ha csenget a postás.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Anonymous says:

    a cADBURY'S NEK még a hetvenes és a nyolcvanas években is volt tán egy olyan finom mellékíze,ami mára eltűnt.Most már nem tudom meg,minek volt köszönhető.Mindenesetre mikor évekkel ezelőtt a lányomnak be akartam mutatni,mint valami "különlegesen finom" csokit,csak nézett rám,hogy ez mitől az?Aztán megkóstoltam,és tényleg nem volt az!Az a bizonyos íz eltűnt a szocializmussal együtt valami gyártástechnológiai sűllyesztőben.

  2. Gabi says:

    Nálunk már sokan megtanultak nagyi kendőt horgolni, neked is jut nálunk hely, ha van rá időd! Szívesen látunk a Kötő-Körben!Kötni, horgolni majdnem olyan jó, mint fözni, vagy írni róla…

  3. meow says:

    Csak fekete jó? Egy gyönyörű fehéret lomiztam nem olyan régen, olyan nagymama-használta-félét, de aztán végül mégsem használom sose. És igen, horgolva van :-). Odateszem a kardigánod mellé :-).

  4. borzas says:

    Érdekes, a birs hozzám is mindig ingyen kerül, szinte :Dbár egy kicsit kevésbé líraian (http://garum.blog.hu/2009/11/02/eltevoposzt).Amikre most hétvégén tettem szert, sajnos illatosításra nem voltak alkalmasak, örültem, hogy sajtot tudtam belőlük kotyvasztani, úgy le voltak szegények rongyolódva.

  5. Anonymous says:

    Klassz az írás! Nekem van egy birsalmafával kapcsolatos élményem/kérdésem. A birs mint sövény -erről jutott eszembe. Egyszer akartunk egy házat venni, (szerencsére nem lett belőle semmi) ott a kert sövénye birs volt, és elvadult, benőtte az egész udvart -mindent. Soha nem láttam ahhoz foghatót, csupa áthatolhatalan bozót göcsörtös birs ágakból, és rengeteg birs termett. Egy öreg tanyasi bácsinak elmeséltem- azt mondta: ha egyszer a birs elvadul lehetetlen kiírtani, szerinte soha nem lett volna rendes kert az udvarban. Nem tudom, hogy ez igaz -e de azóta a birsre a növényvilág helyfoglaló ragadozójaként tekintek. Tényleg nagyon fura, szürreális látvány volt. Igaz,hogyha elvadul akkor ott nem lesz rendes kert? Ha nem illik ilyet kérdezni egy ilyen szép kis nem novella után, akkor bocsmedvedr

  6. Ági, aki főz says:

    Simán novella és annyira jó!

  7. Mutant says:

    Szeretem az ilyen hangulatokat, amiket leírsz.Feleségem nagymamája szokott hasonló dolgokat és hasonlóan mesélni, téli estéken, mikor ülünk a duruzsoló cserépkályha mellett (fel szoktam tenni 3-4 birsalmát a tetejére az illat kedvéért). Ő szokta elmesélni, hogy mennyire mindent újrahasznosítottak. Törött üveg ment bele a búbos kemence alapjába, a pálinkafőzéskor a "réz" eleje és vége félre lett téve fertőtlenítésre (az első párolás után ugye tilos meginni, mert abból vakulás lesz). Azzal öntötték fel a kerti budit, vagy pucolták a tökolaj verő kőkádat. Csak mi dobáljuk el a sok műanyagot.Birs nálunk is van a kertben 3 (2 fa egy bokor). Kezdünk rájönni a készítés módjára (birsalma sajtot csak én szeretem :(). A 2 éves fiam pl. ezt imádja: fele-fele arányban birs és sima alma összerottyantva (pár fűszer: szegfűszeg, fahéj, kis mazsola és dió bele) és kevés tejbe áztatott babapiskótával alaposan összekeverve, majd hűtőben pihentetve. Tálaláskor még rányomunk némi tejszínhabot, meg pörkölt mandulát. Igazi trutymákolhatós bébipapi. Az a baj, hogy néha eleszem a gyerek elől és kell újat csinálnom…Nyamm

  8. libelle says:

    Milyen szépen irsz. Teli szivvel lélekkel. Bizony az évek megszépitik a régi gyermekkort. Akkor is amennyiben nem minden olyan szép volt. libelle

  9. mili says:

    ez nagyon jól esett ezen a borongós napo-:)) és talűn még akadna nálam egy magamgyártotta kendő amit a lányom még nem vitt el, ha eljönnél érte, no mit gondolsz?…igaz,hogy nem lakom valami kies helyen..

  10. Novellának nem merném nevezni, de köszönöm!

  11. Lili says:

    Eszter, nem csak recepteket, de novellákat is szupereket írsz!Gratula!

  12. Színes? Hú, az is milyen jó lehet! Lehet, hogy egyszer összeszedem magam, és kötök magamnak egyet. Vagy ezek inkább horgolva voltak? Horgolni nem tudok.

  13. panyizsuzsi says:

    Nekem van, igaz színes, de a férjem dédnagymamájától hoztam el!

  14. Anonymous says:

    Hogy tud az ember elfelejteni ilyesmit?Most hogy írod, teljesen az orromban van a szoba birs illta nagyanyámnál. Szegény már 30 éve nincs köztünk.Szép ez a ködös nap! Köszönöm!

  15. Anonymous says:

    Nekem van ilyen kendőm – nagyanyai örökség Zalából. Ági

  16. Benikuty says:

    Nagyon kedves kis szösszenet, köszönet:) A turista szalámit az eltelt idő szépíti. Nekem. Kilója 68 forint volt.

  17. Málnus says:

    írjál még ilyeneket. Málnus

  18. Medve dr, fogalmam sincs mennyire tud a birs elvadulni, én még ilyet, mint amit mondasz nem is láttam soha.Meow, édes vagy, jó lenne valamikor találkozni már! :-)Ez a kötő kör nagyon tetszik, bárcsak ne a Wekerlén lenne, ami pont a város másik vége, de azért fejben tartom.

  19. Mari says:

    Az én nagymamám "tiszta szobájában" voltak a birsalmák a szekrénytetején. Köszönöm, hogy írtál mindannyiunk nagymamájáról, berliner kendőjéről…

  20. rhumel says:

    Zengővárkony, Erdősmecske, Pécsvárad,Martonfa, Kisújbánya,…Megannyi berlineres nénit láttam ott! De rég volt, szép volt:)

  21. Rapsonné says:

    Igen, berliner kendő, dédanyámtól is van egy Zengővárkonyból. Óriási és öregház-illata van.Nagyon szépet írtál, Eszter!

  22. Anonymous says:

    Pityeregve írom ezt a megjegyzést….az én nagyimnak is volt egy szürke, horgolt nagykendője….az utolsó években sokszor fázott, s ha már a kendő sem segített, megkért, hogy melengessem meg a kezét….bárcsak még egyszer megmelengethetném…Gyönyörűt írtál, Eszter! Köszönöm, hogy visszahoztad nekem ezt az emléket!

  23. rhumel says:

    A tegnapi napom birsalmaillatban telt. Már egy ideje elkezdődött nálam a "birs-korszak", de a tegnapi reggel olvasott soraid megkoronázták azt. A birssajtjaim már a püspökkenyér formákban pihennek, idén végre hámozott kajszimagokkal is megtűzdeltem párat, dédnagyanyám emlékére, szóval magam is benne voltam ebben az Általad oly' szépen és megindítóan leírt hangulatban. Örülök mindig egy-egy jó főzés-ötletnek, receptnek itt Nálad, de ezek a szívmelengető beírások a léleknek szolgálnak eleségül, köszönet érte.No és egy berliner nem lenne rossz, mert ugye magam is nagymama-korban lennék 🙂

  24. Anonymous says:

    Az én nagymamámnak is volt berliner kendõje (hova lett, nem tudom, talán elkopott, és a kutya alá került, onnan meg a szemétre), és mikor kicsi koromban ki kellett mennem az udvari budira, akkor azt adta rám. Át kellett menni a baromfiudvaron, és a harcias kakas a kendõt összefogó biztosító tûre támadva fellökött.

  25. Anonymous says:

    Kedves Eszter!Nekem Te voltál ma az a kendő, ami megmelengette a lelkemet!!! Szeretettel: Ildikó

  26. Ildikó, ez nagyon nagy segítség, köszönöm!Edina, én nem tudok róla, és most nem is tervezzük, úgyhogy…

  27. Edina says:

    Drága Eszter!Nagyon lírai hangulatban vagy. Csak nem kistesó jön a nagyfiúnak?Szeretettel:Asra

  28. Ildikó says:

    Berlinerkendő a neve, keress rá így, sok érdekes találat van.

  29. Erzsebet says:

    Nagyon tetszik ez a történet. Nekem a keresztszüleim voltak ilyenek. Birsalma sajtot is készítettek. Óvodás koromban puttonykosárban hozott haza az apukám a szőlőből és pincéből. Én is örököltem zöld horgolt vállkendőt. Néha felveszem mert divat. Kötni is lehet hasonlót. Én kötni tudok.

  30. Házisárkány says:

    A birsalma illata…..hmmmmmmmmmm….hírtelen kedvem támadt birset telepíteni a kertemben….A mamámnak gyönyörű fekete vastag kendője volt….nagyon szeretem olvasni az írásaidat….

  31. duende says:

    Hmmmmm :)Milyen múzsa jár mostanában Feléd? El ne engedd! 🙂

  32. Anka says:

    … nekem nem maradt tőle semmi más csak a nagy fekete-belerin, azt hiszem igy mondták- kendője, meg az a kép, hogy nyáron kint vagyunk a kertben, és ő nyújtja a rétestésztát, megemeli és száll, mint egy vékony lepedő, alulról látom, mert kb. az asztal széléig érhettem, süt a nap, ő pedig villámgyorsan a kezére tekeri a maradék tésztát a széléről, majd újra nyújtja és emeli… sajnos nem tanultam meg rétest sütni… nem volt már idő rá… Köszönöm Eszter a blogot, ilyeneket juttatsz eszembe, ölellek:)

  33. reka says:

    Ezen a nagyon hideg és szürke napon nagyon jól esett ezeket a sorokat olvasni! Köszönöm! Reka (Finnorszagból)

  34. petra says:

    hmm…szeretem, ahogy írsz. 🙂 Köszi, ez jól esett ma reggel 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!