Fűszer és Lélek

Ros Hasana

Shana Tova 5770!
A zsidó újév alkalmából többek között kerekre font kalácsot is sütünk.
Tegnapelőtt csíkora tépett újságpapírral próbáltam meg bemutatni egyik barátnőmnek, hogyan is fonom a kerek kalácsot.
Ez a fotósorozat talán jobban segítségére lesz 🙂
A kalács tésztája ugyanaz, mint mindig, én ezen soha nem változtatok annyira bevált.
Ha lesz még időm, akkor délután felteszem az ünnepi mézes krémes receptemet is, ugyanis ilyenkor mézes dolgokat is eszünk, hogy édes legyen az esztendő, sőt almát is mártunk mézbe nem csak barheszt. Mi konkrétan egy hete ezt tesszük már, annyira bejött Dávidnak a mézes alma, mézes gránátalma, mézes barhesz. (A megsült kalács így néz ki)

Ez a kép már volt fent Dávidról, de visszanézve egyszerűen döbbenet, hogy mennyire megváltozott az itt még kis dundikezű fiam. Pont négy éve készült fotó 🙂

Ros Hasana magyarul az év feje, a héber naptár szerint Tisri hónap első napján köszönt be. Reggel a rabbi megfújja a sófárt, vagyis egy kóser állat leginkább egy kos szarvából készült kürtöt. Rám ez a hang hidegrázást, borzongást hoz, és könnyeket csal a szemebe. Nem élek mindig a parancsolatok szerint, de ha a sófárt hallom, mindig nagyon közel érzem magam Istenhez. “A sófárt háromféleképpen szólaltatják meg, ezek a tkiá, a svárim és a t(e)ruá. Tisri elsején a délelőtti istentisztelet (muszáf) hármas tagolása is a sófár hangjaira utal. Tisri elsején legfontosabbként a teruá (riadó) fújást érdemes megemlíteni, amely arra emlékezteti a zsidóságot, hogy Isten mellette áll, és megsegíti a bajban. Erről a hangról nevezték el az ünnepet a riadó napjának, vagy méginkább a biztató sófárhang napjának.” (Wikipédia)

Ha az ünnep szombatra esik, mint idén is, nem fújják meg a sófárt.
Ros Hasana az évfordulója Ádám és Éva megteremtésének is. A sófár hangja felhívás bűnbánatra, ugyanis Rosh Hasana az eredendő bűn évfordulója is Ádám és Éva óta, tehát az első bűnbánatnak is. Vagyis ez a nap az első a tíz bűnbánó nap közül, az utolsó nap pedig Jom Kippur, az engesztelés napja.
“Jóm haddín: Az ítélet napja Az ítélet napja – a lélek (tíz napig tartó) Isten előtti számadása kezdődik ezen a napon a zsidó hagyományban. Isten ezeken a napokon határozza meg az elkövetkező évre az izraeliták sorsát, kit életre, kit halálra, kit örömre, kit bánatra stb. jelöl. Az életre megtérés, imádság és jócselekedet vezet. A hagyomány szerint az Örökkévaló megítélí minden egyes teremtett lény sorsát a földön.
A hagyomány szerint ezen a napon az Örökkévaló előtt három könyv áll nyitva, a jók, a gonoszok és a közepesek könyve, melyből az egyikbe beíratik az ember. Annak függvényében, hogy mit tett az illető az elmúlt évben, aszerint kap jutalmat vagy büntetést, azaz írják be életre vagy halálra. Ezért szoktak ekkor egymásnak a hívek így köszönni: „Lesáná tová tikátévu – Jó évre legyetek beírva!”
Ennek az elnevezésnek enyhébbik formája a jom házikáron, vagyis „az emlékezés napja”. Ugyanis megemlékezik az Úr teremtményeiről, de ezt az elnevezést használja a modern zsidóság az emlékezés napjára is, amelyen a háborúkban, terrortámadásokban elesett katonákra, hősökre emlékeznek.
Erre a napra készít fel a szlíchót.” (Wiki)

Címkék: ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Verusch says:

    Szia Eszter! Remélem édesen telt az új év első napja. Az én kalácsom az imént lett kész és valami gyönyörű lett. Igaz ez a fonás dolog kicsit kibabrált velem, de akkor segítségül hívtam a férjem és az ő térlátását és menten sikerült helyes irányba terelni a tésztát 🙂 Már alig várom, hogy megkóstolhassuk 🙂

  2. vadjutka says:

    Sana tova umetuka!!nem lehetne jövőre valami kalács-előfizetést létrehozni? az is lehet, hogy jövőre fonok magamnak, de erre kicsi az esély, lássuk be 🙂

  3. Judit says:

    Jaj bocsánat, annyira belemerültem a kalács-témába, hogy elfelejtettem: Sana Tova! :)))

  4. mandy tarragon says:

    Boldog új évet. Nagyon tetszik ez a kerek kalács, ki fogom próbálni hétvégén. Köszönöm, hogy megmutattad. 🙂

  5. Chilii, Zsu, nektek is hasonló jókat kívánunk!Ez a fonás az egyszerűbb módja a kerek kalácsnak, lehet 8 szállal is kezdeni, akkor 4 függőleges, és 4 vízszíntes lesz, de a végeredmény szerintem semmivel se jobb 🙂

  6. BeckZsu says:

    Boldog új évet, szép ünnepet kívánok!Nagyon jó, hogy bemutattad ezt a fonást, barátnőm régóta szeretné megtanulni, és akkor nekem is süt, köszönjük 🙂

  7. chilii says:

    Boldog új évet! Csak azt nem tudom, hogy bírom ki ezek után a meló végéig, hogy mehessek már haza kipróbálni ezt a fonást!!!! Asszem hamarabb le kell lépnem!!! 🙂

  8. Judit, nincs külön neve, valóban Chalah, vagy Barhesz.Hodograf, nektek is Sana Tova!Kisrumpf, köszönöm, és minden jót!:-)

  9. kisrumpf says:

    Gyönyörű ez a kalács… Boldog Új évet!

  10. Jutka, megjegyeztem, és jövőre sütök neked is, ígérem! Legalább látlak majd 😉

  11. vik says:

    gyonyoru ez a kalacs, kerhetunk esetleg egy kepet a kesz allapotrol is? es igen, nekem is nagy a kisertes, hogy ha hazamegyek azonnal kalacssutesbe fogjak… 🙂

  12. Verusch says:

    Nagyon boldog új évet kívánok Nektek!Ez a kalács nagyon csábító, asszem a hétvégére kicsit felfüggesztem a "kevés szénhidrát étrendet" és kipróbálom ezt a fonást. Akkor a challah tésztája kell ugye? Eredetileg abból az adagból 4 kalácsot szoktál készíteni. Most csak ez az egy kalács lesz belőle?

  13. Hanna says:

    Ez a mostani Challah vagy barchesz,sokkal edesebb tesztabol valo.Shana Tova,ve gmar Chatima Tova!

  14. Pista!Fel is hívlak!Az kérlek egy sófár. Valamilyen állaz szarva. Egy vidékinek ezt tudni kell! 🙂

  15. Zempléni Pista says:

    Shana Tova!De rég jártam nálad Eszter…Mond csak, Kisfűszeres éppen mit kap be a képen? Nem tudtam rájönni…:-))zp

  16. Zempléni Pista says:

    Sha Tova!De rég jártam nálad Eszter. Mond, Kisfűszeres éppen mit kap be a képen? 🙂 Próbáltam megfejteni, de feladtam.zp

  17. jehudit says:

    Boldog új évet Nektek!Valahogy a sófár hangja belőlem is borzongást vált ki és könnyeket csal a szemembe. Mi lehetett Jerikó falánál?!(Fiaim múlt héten jerikósat játszottak. Ketten masíroztak a lakásban és műanyag csöveket fújtak jó hangosan. Háááááát…..)Nagyon furmányos ám ez a kalácsfonás!

  18. Verusch, az a mennyiség 2 kerek kalácsra elég.Iri, köszönöm szépen!Minden kedves olvasómnek édes évet kívánok én is!

  19. iri says:

    Koszonom ezt a csodalatos elmenyt hogy ezekrol olvashattam.Mi eppen David eletet tanulmanyozzuk s jo volt ezt a bejegyzest olvasni.Boldog Ujevet!

  20. Vik, bocs, de egyszerűen ezt most nem tudom lefotózni, mert vendégeket várok. Itt a tavalyi:http://href.hu/x/a3dzUgyanezzel a módszerrel fontam.

  21. Erzsebet says:

    Shana Tova 5770! Kívánok a zsidó olvasóknak édes évet!

  22. Judit says:

    A sima fonott kalácsnak ugye challah a neve. Van külön neve a kerek kalácsnak, amit ilyenkor készítesz? A tésztája ugyanolyan, mint a challah-é?


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!