Fűszer és Lélek

Mit dolgozott, mit evett az üknagymama?

Mikor Dávidot bölcsödébe írattuk, össze kellett szednem egy csomó olyan családi iratot, amire soha nem gondoltam volna, hogy szükségem lesz.
Imádom ezeket a régi születési és házassági anyakönyvi kivonatokat, a megsárgult, megtört papírokat, a régi viaszos pecséteket, de a kedvencem dédanyám munkakönyve.
Ő volt az egyetlen dédszülőm, akit ismertem személyesen.
1897-ben született és a Wohl Irén nevet kapta. Hamar árva lett, és Jászfényszarura került nevelőszülőkhöz. 1912-ben, tizenöt évesen váltotta ki a munkakönyvét.
Múltkor, a Dob utcában volt dolgunk, és mutogattam a házakat a fiamnak, nekem is érdekes volt, hogy egy fél életet végi lehet élni egy utcában: “Itt született a dédi, ebben a házban lakott, amikor férjhez ment, és ebben dolgozott először. Ez pedig az a ház, ahol az én ükanyám, vagyis a te szépanyád meghalt.”
Pár száz méteren belül születni, lakni, szeretni, dolgozni, és meghalni.
Mikor dédi meghalt, annyi idős voltam, mint Dávid most. Szerintem már nem rá emlékszem, csak azokra a történetekre, amiket róla mesél a család. De ez egy nagyon szerethető emlék.
Dédikém pici asszony volt, 152 centi mindössze, és csupán 32-es volt a lába. Mégis 18 gyereket nevelt összesen, a dédapám első házasságából hozott gyerekekkel együtt.
Nagyapámat, aki nem mindig bánt úgy nagyanyámmal, ahogy illett volna, egyszer úgy megverte a sodrófával, hogy az öreg sírva könyörgött neki, hogy hagyja abba 🙂 Persze kezet nem mert emelni az anyósára.
Otthon nézegettük a munkakönyvet, és beszélgettünk a munkáról a fiammal.
Mi az a paszomány munkásnő, vagy milyen süteményeket készíthetett Somló Vilmos Damjanich kávéházában, amikor czukrász volt?
Vagy mi lehetett a munkája a Moskovitz czipőgyárban a Király utca 14, II. udvarában?
És utána a Neuhaus Izidornál a Dembinszky u. 6-ban?
Vagy a Lichtig és Stern cipőüzemében a Felsőerdősor utcában?
És különben is, mit evett, amikor ezeken a helyeken dolgozott?
(Azt az érdekességet nem meséltem el a fiamnak, hogy a háború után 1949-től dédi a művégtag gyárban dolgozott. Gondolom sokan tértek haza hiányzó végtagokkal, és az is lehet, hogy nagyobb szükség volt ilyesmire, mint cipőkre.)
Mikor hazaértünk, kinyitottuk a hűtőt, hogy főzzünk valami olyat, amit mondjuk 1915-ben is főzhettek a Dob utcában. Nehéz dolgom volt.
“Nem, túrórudit biztos, hogy nem ehetett az üknagyanyád akkoriban, és képzeld el, akkor még csak jégszekrénye volt az embereknek, minden nap venni kellett a jegestől a jeget, aki kis kerekes kocsival járta a házakat, és kiabálta, hogy itt a jeges. De a Dob utcában nem volt gyakori a jégszekrény.
Nem, olajbogyó sem volt, sőt, parmezán se. Volt viszont krumpli, karalábé, hagyma, fokhagyma, túró, kacsazsír, szőlő, méz, tojás, liszt és dara, cukor, tejföl, tej, paprika, paradicsom, és fokhagyma is.”
Úgyhogy főztünk két olyan ételt, amihez az alapanyagok, és az eszközök is meglehettek, de mégsem egy hagyományos korabeli szakácskönyvben olvasható recept.
Az egyik ilyen a túrógombóc, mézes, szőlős öntettel. Bejött a dolog, kiváltotta a túrórudit.
Hozzávalók:
50 dkg tehéntúró
2 tojás
13 dkg búzadara
1 mk só
4 ek cukor
fél citrom reszelt héja

50 dkg kékszőlő
5 ek akácméz
2 ek vaj
1 kk fahéj
4 szem szegfűszeg
1 citrom leve
fél citrom reszelt héja
1 dl édes fehérbor (valamilyen tokaji)

A tojást a sóval felverem, majd hozzákeverem a cukrot is. A túrót krumplinyomón átnyomom, elkeverem a tojással, és a búzadarával. Belereszelem a citrom héját is, lefedem, és egy órára a hűtőbe teszem.
A szőlőszemeket leszedem a fürtről, ketté vágom, és kiszedem a magját.
Egy serpenyőben karamellizálom a mézet, beleszórom a fűszereket, felöntöm a borral és a citrommal, majd beleforgatom a szőlőt. Három percig főzöm, ennyi idő alatt ereszt egy kis levet, de nem fő meg teljesen.
Forró vízben kifőzőm a gombócokat, leszűröm, és a megolvasztott vajba forgatom.
Tálalásnál leöntöm a szőlővel.
Közeledik RosHasana, ez is jó egy mézes receptnek. Tejes, annak a figyel a kóserre!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. signora says:

    Kedves Eszter!Már máskor is jártam néhány oldaladon, de ez az írás könnyeket hozott a szemembe.Hálás vagyok a "FŐRENDEZŐ"-nek, hogy idetaláltam

  2. Erzsebet says:

    Nagyon érdekes ez a történet.Nagyon szép a fénykép is. Én is nosztalgiát érzek ez után a letűnt világ után. Szerettem hallgatni a mi családunk régi történeteit. Nagyapám és édesapám hagyatéka a miskolci Herman Ottó Múzeumba került. Egyenruha szabók voltak. Bevittem régi dokumentumokat, fényképeket. Ipartörténeti kiállításon szerepelnek. Apukám hobbiként régi korok egyenruhájait varrta babákra.

  3. Anonymous says:

    Pár száz méteren belül születni, lakni, szeretni, dolgozni, és meghalni.Ettől a mondattól könny szökött a szemembe.

  4. Kedves Verusch,nagyon köszönöm a kedves szavakat! Gyere gyakran! 🙂

  5. Verusch says:

    Kedves Eszter! El kell hogy mondjam, hogy kb 2 hete találtam rá a blogodra, azóta azonban folyamatosan itt lógok és nem bírok betelni vele. Egy olyan világot ismertetsz meg, ami eddig számomra rejtve volt. Köszönet érte! Az írásaid annyira magával ragadnak, hogy szinte látom magam előtt a képeket. A receptek pedig nagyon ínycsiklandozóak. Holnap keverem be életem első kovászát :-)Szóval jó bekukkantani Hozzád, itt mindig találok valami (lelki) csemegét. Pl. ma is! Szép napot!!!Vera

  6. Kata says:

    10 korona a heti bére, 1914 évben 12 😀

  7. Kisrumpf, Lili, köszönöm!Szerintem: nagyszülők, dédszülők, ükszülők, és csak utána jönnek a szépszülők, de lehet, hogy tévedek.

  8. Anonymous says:

    A dédanyád anyja, az nem a szépanyád?

  9. Anonymous says:

    Nem ez a legmeghatóbb cikked, de ez is könnyeket csalt a szemebe. Furcsa, hogy nosztalgiát tudok érezni egy olyan világ után, amiben nem is éltem soha. A recept pedig nagyon klassz, holnap ki is próbálom. Milyen helyes kis gombócok!Lili

  10. Judit, családomnak csak kicsinyke része érdemes arra, hogy ide kerüljön. 🙂

  11. kisrumpf says:

    A fene tudja miért, de összeszorult a torkom ettől az írástól…

  12. Merci says:

    Kipakolom a könyvesdobozokat és találtam egy könyvet, ami jól jött volna neked ma. Leírom az egész címlapot, mert olyan szép:A VALÓDI SZAKÁCSSÁGLegújabban átvizsgált és tökéletesítettKÉPES PESTI SZAKÁCSKÖNYV.Saját sokszori kísérletek után érthetőn és pontosan leírta és kiadta St. Hilaire Jozéfa.Huszonhatodik, a felszedés mesterségével, valamint a modern asztal terítésével bővített kiadás.Budapest 1881

  13. Marjann says:

    Nekem a múlt héten került a kezembe egy 1889-ben kiadott szakácskönyv. Sok furcsa recept van benne, nem gondoltam volna, hogy akkoriban rákfarok és teknősbéka is került az asztalra…(Kedvenc részem akkor is a Megsértődött vagy szerencsétlenül járt emberekkel való bánásmódról szóló, többek között akasztott meg villámcsapott emberekről szól, hogyan kezeljük őket…)

  14. Benikuty says:

    és a fiúk?:) Tudnék én is mesélni.

  15. Lányok, köszönöm!Juli, a Dob utcai szegény zsidó lét nem sokkal lehetett jobb, de a azok a házak a maguk dohos lakásaival még ma is állnak az igaz.Persze a vidéki cselédélet se volt leányálom, erről is volna mit mesélnem a család egyik ágával kapcsolatban, de sajnos pontos dolgokat nem tudok. Viszont ami vicces, hogy a családom egyik része, amelyik nem zsidó, zsidóknál szolgált (vagyis a lányok férjhez menetelük előtt cselédek voltak). 🙂

  16. szabó juli says:

    jó az ilyen történeteket olvasni. a mi családtörténeteink főleg arról szólnak, hogy nem volt mit enni, mennyit éheztek, hogyan ették el egymás elől azt a keveset is a testvérek gyerekkorukban, kit hogy vertek meg, miközben szolgáltak, kinek lett törvénytelen gyereke cselédkorában az uraságtól, kit csapott be a hentes, akinek dolgozott, és ezért hogy nem lett nyugdíja öregkorára… én már a házat sem láthatom, ahol a dédszüleim éltek, mert összedőlt. :(jó tudni, hogy volt, akinek valamivel jobb sora volt.

  17. Anonymous says:

    Kedves Eszter!Nagyon szeretem olvasni a történeteidet, köszönet érte!Most is még jó, hogy volt az asztalon papírzsepi… Üdv.: B. Andi

  18. Házisárkány says:

    Nálam a család megszünt létezni,mikor 13 éves koromban elment az anyukám,rá két évre pedig mindkét anyai nagyszülőm.Azóta szeretem olvasni a családtörténeteket.Ez a történet könnyeket csalt a szemembe,kicsit megsózta a reggeli kávémat….jól esett…

  19. Bernadett says:

    Nagyon szép történet, mást nem is tudok ehhez fűzni

  20. A munkakönyvre természetesen nem volt szükség az ovihoz, csak a többi papírral együtt kaptam ezt is.Irigyellek titeket, hogy ilyen sokáig élt a déditek!

  21. Bangó says:

    na de várjál.engem leginkább az érdekelne, hogy egy ovihoz minek kellettek ezek a papírok?????milyen ovi ez??

  22. Reni says:

    így munka után hazaérve jól esett elolvasni ezt az írást 🙂

  23. Kovács Micike says:

    Az én dédim 1894-ben született és 96 éves korában halt meg. A nagyobbik fiam akko 3 éves volt, tehát neki gizi dédi volt az ükanyja. 1938-ban, 44 éves korában özvegyült meg, lányai, a Nagymamim és A húga, Emmcsike pedig akkor 18 ill. 19 évesek voltak.És én még emkékszem az ő sütijeire, bizony ám!

  24. Judit says:

    Jaj végre! Annyira imádom az ilyen történeteidet! Még, még, még!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!