Fűszer és Lélek

Fesztiválról fesztiválra

Hazaérkeztünk Erdőbényéről. Majd én is megírom a beszámolómat, addig is egy kis mai programajánló annak, aki ma éppen Megyer község felé jár, ami Magyarország egyik legkisebb faluja. Én arra járok, nagyon érdekel, hogyan fognak össze családok, miként építik a saját kis River Cottage-ukat!

“Megyer Magyarország egyik legkisebb faluja a maga 25 db házával és közel 70 lakosával. Ez a kis falu a teljes elnéptelenedés útján volt (2004-ben 41 lakos). 2005-ben egy lelkes csapattal megfogadtuk, hogy változtatni szeretnénk ezen a negatív tendencián, és elkezdtünk dolgozni azon, hogy a rossz folyamatot megfordítsuk.

Augusztus 19-én, Huba napján rendezik meg az I. Országos HU-BA, azaz Hungarikum Baromfi Fesztivált a legkisebb magyar faluban, Megyeren.
Az agrártárca támogatásával rendezik meg augusztusban Megyeren az I. Országos Hungarikum Baromfi Fesztivált.
Ez év tavaszán a Veszprém megyei Sümegi Kistérség Bazsalma Egyesülete – mint a régi magyar almafajták génbankjának kezelője – ösztönzésének köszönhetően a legkisebb magyar falu, Megyer is csatlakozott annak a programnak a megvalósítóihoz, melynek elsődleges célja az őshonos magyar háziállatfajták, ezen belül a kisállatfajták megóvása a hazai gazdaság, és a fogyasztók számára.
– A Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesületével (MGE) kötött együttműködés nyomán, igény szerinti mennyiségben és térítésmentesen hozhattunk településünkre tavasz elején libákat, júniusban pedig őshonos magyar tyúkfajtákat – 300 egyedet, naposcsibeként – tájékoztatott Pajer Kristóf, Megyer polgármestere. – Célunk, hogy az így kapott állományt természetes szaporítással megőrizzük. A gödöllői egyesülettel nagyon jó a kapcsolatunk, szaktanácsaikkal folyamatosan segítik munkánkat. Honlapunkon rendszeres tájékoztatást kap mindenki, akit érdekel az őshonos magyar baromfifajták fejlődése és az, hogyan segíthet egy kis falu is megóvni e fajtákat a kihalás veszélyétől.
Ehhez kapcsolódik az MGE HU-BA (hungarikum baromfitermékek) programja, amelynek célja különleges minőségű termékek előállítása régi magyar baromfifajtákkal, elsősorban a hátrányos helyzetű kistérségekben, falvakban.
Ennek feltétele a hagyományos kisállatfajták minél szélesebb körű elterjesztése a Baromfi Mintafalu Program keretében. A programba 2009-ben Sümeg-környéki kis falvak, köztük Megyer is bekapcsolódott.
Napjainkra ugyanis világszerte kialakultak vagy kialakulóban vannak az alternatív baromfitenyésztési, és -tartási rendszerek – ideértve az ökológiai tenyésztést is -, melyek közös jellemzője, hogy természetszerű vagy ahhoz közelítő tartási feltételek között termelik a különböző márkanévvel és védjeggyel ellátott, az ipari csirke korszaka előtti, hagyományosan kiváló minőségű baromfitermékeket.
Mind a HU-BA, mind a Baromfi Mintafalu Program a Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete (MGE) égisze alatt működik (http://www.mgegodollo.hu/). A Baromfi Mintafalu Program több éve sikeresen folyik Bedő, Oszkó, Egerág és 2009-től a Sümeg környéki kis falvakban, kapcsolódott hozzá a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága, illetve az MGE tenyésztői (ÁTK Baromfi Génbank – Gödöllő, Szomor Dezső – Apajpuszta, Szabolcs István – Dejtár).
Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Benikuty says:

    A lényeg nem az ilyen kampányszagú, FVM sóhivatal, és gittegylet gyanús rendezvényeken van.A magyar vidékből hála az Istennek, nem sikerült kiirtani az állat tartást, értem ezen a minőségit. Ez a fontos. Talán még az is, hogy van egy "vájtfülű" réteg, akik nem a hiperbe mennek húsért, egyébért, hanem megkeresik az igazi igényes forrásokat. Nekem, dicsekvés nélkül állítom, sikerült, és még lisztért sem boltba megyek. Malomba. Folytathatnám…A fesztiválok szerintem hamar elkurvulnak, kár. Bénye sem lesz kivétel, jelei voltak.

  2. Zempléni Pista says:

    Eszti, Ezekre a baromfis evenekre nagyon kiváncsi leszek! :-))Jó volt Bényén, jó volt látni téged, meg férjedurad jó (borvirágos) hangulatát. :-))És jó volt végre egy tömegrendezvényen jólérezni magunkat. Jaj, csak nehogy Kapolcs legyen ebből is..:-))mindenkinek ölelés,zp

  3. Házisárkány says:

    Azt a mindenit!Ez aztán a remek ötlet!!!!!Még emlékszem nagymamám gyöngytyúkjaira,hogy milyen murkák voltak és milyen ocsmány hangjuk volt,a mai baromfiudvarokban nem látni ilyen állatot,pedig írtó finom húsa van!

  4. Anonymous says:

    Azt hiszem ez igazán jó kezdeményezés! Próbálj meg magyar tyúkból főzni, bármit! Ha sütni akkor 12-13 hetesen, rántani 10-12 hetesen a többit később. Hihetetlen textúrája és íze van a húsának. Ez tényleg kapirgálós éppen ezért tömegtermék nem nagyon lehet, de nagyon, nagyon finom. Szerintem csirke, és pláne kakaspörkölt főzésére csak ez a jó. Üdv:medvedr


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!