Fűszer és Lélek

Fejtettbab leves

Komolyan mondom, egyszerűen nem tudok kiigazodni a fiamon!
Minden édesanya álma egy (majdnem) olyan gyerek, aki mindent megeszik amit elé tesznek, rajong a zöldségekért, különösen csillognak a szemei, ha brokkolit, kelbimbót, spenótot, és tökfőzeléket kell enni, és az esetek legalább felében inkább egy almát kér mint fagyit.
Nos, az én fiam nem ilyen. Egyáltalán nem!
Azt már említettem, hogy egy-másfél évvel ezelőtt konkrétan semmit nem evett a húslevesen kívül, amit telerakott tésztával. Persze a zöldséget és a húst gondosan kipiszkálta. Az óvodában azt hitték otthon eszik, én azt gondoltam az óvodában 🙂 Igaz, éhen nem halt, de az óvó néni szemébe kellett néznem középső csoport elején, és azt mondanom, hogy nem baj, ha nem eszik, de külön ne főzzenek neki. Mert nem bírták a látványt, ahogy csak ül az asztalnál, és semmit nem csinál, így inkább kapott üres spagettit, vagy üres rizst, amit szeretett.
Mára eljutottunk oda, hogy mindent megkóstol, egy kisebb adagot hajlandó is megenni belőle, de azért mindig marad valami menekülési útvonala: alma, dinnye, banán, vagy valami amit tényleg szeret.
Nemrég találkoztunk egy sráccal, aki feltette Dávidnak a nagy kérdést: és mi a kedvenc ételed? Persze gondolom arra számított, hogy majd valami olyasmit hall hogy a sólet, vagy a jeruzsálemi túrótorta. Ehhez képest a következő hangzott el: a húsleves, és a halrudacska. Na igen…
Nehezíti még a dolgomat, hogy szinte semmit nem eszik meg, amiben tejföl vagy ecet van, én pedig imádom az ilyesmit. Ezért is csodálkoztam, amikor a szokásos kóstolóadag után még két tányér fejtettbab leves csúszott le a fiam torkán!
Hozzávalók:
1/2 kg fejtettbab (ez kb. 70-80 dkg fejtőbab)
3 szál sárgarépa
1 fehérrépa zöldjével
1 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
1 1/2 liter húsleves (esetleg víz)
2 babérlevél
3 ek vaj
fehérborecet
2 dl tejföl
1 ek liszt
só, bors
1 kk majoránna
Csipetke, vagy nokedli ízlés szerint
A hagymát felkockázom, sózom, és a vajon megdinsztelem. Rádobom a zúzott fokhagymát, a falkarikázott répákat és a kifejtett babot. Nagyon picit dinsztelődni, majd ráteszem a babérlevelet és a majoránnát is. Felöntöm a forró húslevessel, és puhára főzöm.
Ekkor tettem bele a nokedlit.
A tejfölt elkeverem az apróra vágott petrezselyemmel és a liszttel, majd behabartam vele a levest. Ecettel és borssal ízesítettem.
A kőedény cocotte a Kooktában kapható.

Címkék: ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Erzsebet says:

    Én is egy válogatós, nyápic, sovány gyerekkel küszködök már 21 éve. Kedvencei az édes tészták és a húsételek, nagyon zöldségfélét szeret. Amiket innen a blogról főztem a kedvencei közé tartoznak.Írígylem azokat a szülőket akiknek jó evő gyerekük van, mint Mirelle lányai.

  2. petra says:

    Igazán nincs mit. Elküldtem. 🙂

  3. Petra, de aranyos vagy! Hát hogy ne küldhetnéd! Várom szeretettel! Köszönöm! 🙂

  4. petra says:

    Imádom a bablevest. Bár ahol én születtem szintén a tejföl nélküli verzió megy. Krumplipogácsával :)Gyönyörű edény!Jut eszembe…nem sértésnek szánom, de a mostani fejlécet nem szeretem..ne haragudj. Imádom a szedret, de ez a kép nekem kicsit komor…márpedig téged elég életvidámnak ismer itt mindenki. 🙂 Csináltam egyet, ami sztem jobban illene hozzád…átküldhetem mailben? üdvPetra

  5. Lili says:

    Ez is valami? Az enyém csak az anyósom által sütött palacsintát eszi meg, és azt akkor is, ha én sütöm, odaviszem, és a nagyanyja adja neki oda!Az anyósét!!!! :))))

  6. Pedig ilyen! És a bolti zsömlét is szereti. 🙁

  7. Ági says:

    :DElképzelem ahogy Dávid halrudacskát eszik, mikor a lelkedet kiteszed! Olyan dolgokat tudnak kitalálni a gyerekek.

  8. Anonymous says:

    Bableves! Egész reggel azon agyaltam mit főzzek este! Köszönöm az ötletet! Nokedlit még soha nem főztem bele, ki is próbálom, a fene se akar egy órát csipetkézni.

  9. Anonymous says:

    Bocs,hogy belekotyogok…Nem tudom,hány éves a fiad (4-6?),de hidd el,eljön az az idő,amikor nem győzöd kajával.Az enyém évekig nem ette a tökfőzeléket,megkóstolni sem volt hajlandó.Pár éve nagy kedvence,legalább 5 kg cukkiniből kell csinálnom,hogy nekünk is jusson.A levesed nagyon guszta,és a blogod is tetszik.Üdv:Gyöngyi

  10. Horasz says:

    Eszter,Azért a halrudacskán felvinnyogtam. pontosan tudom milyen jókat főzöl és leképzeltem a jelentet: boldog lerakod a fiad elé az isteni ételt, erre ő a nagy szemeivel felnéz, és így szól: halrudacska nincs? :DKitartás, tényleg eljön majd az idő amikor ez megváltozik:)H.

  11. Peta, köszönöm, megérkezett, és gyönyörű!Este fel is teszem!Igen, tudom, hogy majd jobban fog enni, de addig is olyan fura dolgokat talál ki. De hát gyerek.

  12. Anonymous says:

    Bocsi, hogy a kekec közbeszól, de a hozzávalóknál rossz a sortördelés, és pl. elsõre úgy tûnik hogy csak 1/2 liter alaplé kell hozzá, és csak másodikra látszik, hogy 1 liter az elõzõ sorban maradt! Móni

  13. Bora says:

    Ez sokkal jobb fejléc!!! Vidám, színes, mint az írásaid, recepjeid. A nagymamám Mátyusföldi, és "morván" kaláccsal készítette a bablevest. Ami kelttészta, tejfölösen. Ha érdekel, szívesen el küldöm mailben a receptet. Isteni! ui.azért a bablevest holnapután megfözöm 🙂

  14. Anonymous says:

    Eszter! megjelenik ez az angol kiadás még az idén? annyi helyen jó ajándék lenneVivi

  15. kisrumpf says:

    Milyen kellemes, myárias lett az új fejléc. Vidám.

  16. Zebubá, Dávid azt hiszi, hogy az Iglot szereti, de a Lidl halrudacskáját eszi :-)Icus, aranyos vagy, inkább angol kiadásban gondolkodunk egyenlőre.Köszönöm a kedvességed!

  17. Zebu ba'csi says:

    Nekem is a husleves a kedvencem, cernametelttel. Nagyanyam hazi cernameteltje verhetetlen es utanozhatatlan volt, sajnos azota sem ettem olyat… Egy-egy csaladi ebednel 3 tanyer huslevest ettem, minden tanyer levesnel ujraszedtek nekem a tesztabol, tehat az ugy hat extra adag teszta volt… En ondjuk megettem a levesben a sargarepat es a csirkelabat is, de utana masodikat es desszertet mar nem igazan 🙂 Gyerekkoromban a halrudacskat es a belszinrolot is nagyon szerettem, es most kedvet is kaptam hozzajuk. Par eve egyszer probaltunk halrudat, de nem volt jo, nagyon vizenyo"s volt. David melyik fajtat szereti?

  18. Icus says:

    Gyönyörű az új fejléc. De azért a bableves se kutya. Más: Már egy ideje szeretném megkérdezni, csak valahogy odáztam: Tervezed egy 2. szakácskönyv megírását? Az első szupi. Nézegetni is élvezet, és a receptek is nagyon jók.Szép napot kívánok.

  19. Lilahangya says:

    Tenyleg szep ez az edeny!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!