Fűszer és Lélek

Boglárka saláta

A tavasz másik kincse a turbolyán kívül a saláta boglárka.
Egész mezők sárgállanak tőle a napokban, és az igazi szezonja csupán két hétig tart, úgyhogy érdemes kihasználni ezt a rövid időt.
A Terebess szerint számtalan népies elnevezése létezik, egyik jobb mint a másik:
Aranyka, aranysaláta, búzaeső, fügegyökér, fügelevelűfű, fügezöld, galambbegy, galambbegysaláta, olyvasztófű, Isten búzája, kakukksaláta, kakukkvirág, kisfecskefű, mennyei árpa, papsaláta, potrasaláta, rigótök, szentgyörgysaláta, tavaszi saláta, trencsénimanna, varjúmogyoró, versengősaláta, zsibavirág. Ugye megmondtam? 🙂
A salátaboglárkának akkor a legjobbak a levelei, amikor még nem virágzik. Nos, ez a megfigyelésem szerint olyan három nap lehet. A boglárka ugyanis kibújik a földből kora tavsszal, pár nap múlva virágot bont, még látom egy-két hétig, majd amikor a bokrokon megjelennek az első levelek, a boglárka eltűnik. Pedig az okosok szerint az öregedő levelek irritálhatják a nyálkahártyát.
Ennek ellenére, én akkor is leszedem a leveleit, amikor már virágba borult. Még soha nem vettem észre, hogy bármelyik családtagom akár a legenyhébb tüneteket is produkálta volna.
Azért aki először kóstolja, tegyen egy próbát egy pici adaggal, hátha érzékenyebb, mint mi!
A boglárka amellett, hogy igazán szemet gyönyörködtető a tányéron, tele van C vitaminnal, ezért a régi korokban skorbut ellen is fogyasztották így tavasz elején.
Az íze enyhe, készítenek belőle főzeléket (én nem szeretem), köretet, levest, és természetesen eszik salátának is.
Meg kell említenem, hogy a saláta boglárka összetéveszthető a mocsári gólyahírrel, ami mérgező. De azért a figyelmes szemlélő hamar észreveszi a különbségeket, mondhatnám, hogy nem is hasonlít a két növény. Minden esetre legyünk óvatosak, és különben is vásároljuk meg a kirándulók növényhatározóját. Nagyon jó kis móka beazonosítani a különböző növényeket!
Én szeretem hozzá az enyhe fokhagymás olajat, és az újhagymát is, ezek soha nem maradnak le róla.
Hozzávalók:
1 tálnyi saláta boglárka virágokkal együtt
2 rész extraszűz olívaolaj
1 rész fehér balzsamecet (vagy kinek mihez van kedve)
1 gerezd fokhagyma
2 marék pirított dió
15 dkg natúr krémsajt
1 csokor újhagyma
1 szál rozmaring
A boglárkát alaposan megmosom, és igyekszem a legtöbb levélről lecsípni a szárát, persze az összesről szinte lehetetlen, de egy 10 percet érdemes elpepecselni vele.
Megszárítom a salátát.
Összerázom az olajat az ecettel, és az összezúzott fokhagymával.
Rálocsolom a salátára, és összekeverem.
Felkarikázom az újhagymát, és a pirított dióval együtt a salátára szórom.
A sajtot elkeverem az aprított rozmaringgal, picit sózom, borsozom, és vagy kanállal szaggatom a saláta tetejére, vagy pici golyókat formázok belőle, meghempergetem fűszerekben, vagy szezámmagban.
Természetesen készülhet fetával, vagy valamilyen kéksajttal is, kinek mi van otthon, illetve főételként eszi a salátát, vagy köretként.

Címkék: ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. sajtkukac says:

    Szia, képzeld, ma medvehagyma-vadászat közben meglepve észleltem, hogy a lelőhely telis tele van ezzel a remek növénnyel, szedtem is egy jó adagot, isteni, tényleg!Köszönöm, hogy bemutattad :-)Niki

  2. Zs, lesz felsfisch :-)Malka, neked kötelező!

  3. Anonymous says:

    Drága Fűszeres Kisasszony!Még sose hallottam ,de akár mi is lesz ezt ki nem hagyom ! Már csak Dafke!Csók:Malka

  4. Anonymous says:

    Kedves Eszter, ugye a falshal receptet sem feleded?Köszi, Zs.

  5. Lilahangya says:

    Hogy mennyit legelesztunk elbujva az ovikertben…. hogy elfelejtodott… pedig tenyleg milyen fincsi 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!