Fűszer és Lélek

Ravioli házilag

Pappito blogjában olvastam, hogy egy olasz étterembe vitték őket csapatépítésre, ahol raviolit gyártottak többek között. (én is Új-Zélandon akarok élni!)
Annyira megkívántam a raviolit, hogy gyártottam is egy adaggal. Nagyon egyszerű, de elég időigényes, persze nem baj, ha az ember a szeretteinek pepecsel a konyhában.
A recept szerintem 4 főre szól, a töltelék szabadon változtatható, nekem ezek voltak itthon.
Hozzávalók a tésztához:
40 dkg finomliszt
4 tojás

Hozzávalók a töltelékhez:
10 dkg füstölt csirkemell sonka
5 dkg kaliforniai paprika
só, bors
1 gerezd fokhagyma

3 ek vaj
5 zsályalevél

A lisztből és a tojásokból kemény, rugalmas tésztát gyúrtam. Fóliába tekerve egy órát pihentettem. A tésztát géppel vékony lappá nyújtottam. Nem a legvékonyabb fokozaton fejeztem be, hanem az utolsó előttivel, hogy legyen egy pici vastagsága a tésztának.
Egymás mellé fektettem két lapot, és mindkettőt megkentem vékonyan tojás fehérjével.
Az egyik lapot óvatosan megnyomkodtam pogácsaszaggatóval, de csak annyira, hogy ne szakadjon át, de a nyoma látszódjon. Ezeknek a köröknek a közepére tettem 1-1 kiskanálnyi tölteléket.
A töltelékhez ledaráltam a sonkát a paprikával és a fokhagymával, majd sóztam, borsoztam.
A másik tésztalapot óvatosan ráfektettem az elsőre, és a töltelék körül lenyomkodtam.
Kiszaggattam a köröket, és még egyszer szorosan összenyomkodtam a tésztát.
Sós, forró vízben kifőztem.
Közben a vajban megsütöttem a zsályát, és erre szedtem a raviolikat. Akinek van kedve, reszeljen rá parmezánt!

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Jogos. Nem spórolós, de győzőtt a szépség a takarékosság felett.A négyzet alakú pont úgy megteszi egyébként.

  2. Tauriu says:

    Kedves Eszter! Most kaptam egy tésztagépet. Legalább ötvenszer áttekertem a nyújtón egy darabka tésztát, fekete és fémforgácsos lett. Még mindig nem merem beavatni így. Hogyan kell tisztítani a gépet?

  3. Pappito says:

    hú, de klassz, én is szeretnék újzélandon élni! ja nem, már itt élek :)az olaszok nem használtak semmilyen tojásfehérjét a ragacsoláshoz, csak összenyomkodták a tészta szélét és késza kerek tésztát félbe, aztán a két csúcsát egymáshoz nyomni, a négyzetest háromszögbe, a két csúcsát egymáshoz nyomni. ennyi

  4. Judit says:

    Képzeljétek, volt ma reggel a piacon medvehagyma! (És ezekszerint már legalább pár napja a Mecsekben is.)Tudom, ennek nem sok köze a raviolihoz, de nem tudtam hol ontopik lenni. 🙂

  5. paramami says:

    Szia Eszter!!!Egy gyors segítségre lenne szükségem.Szeretném megcsinálni a körtés tortát de nem tudom, hogy a bögre az mekkora bögre ?Segítenél nekem ?nagyon köszönöm!!paramami

  6. Anonymous says:

    Szia Eszter!A nyers tésztát le lehet fagyasztani? Egy kicsit sokat csináltam, és nem akarom, hogy tönkremenjen a hűtőben.Köszi!Orsi

  7. Paramama, egy bögre 2,25 dl.Orsi, ilyet még nem próbáltam lefagyasztani, de szerintem működnie kell. Bocsánat, hétvégén nem voltam gépközelben.Én először szintén tésztával tisztítottam a gépet, de az az igazság, hogy nagyon tisztának tünt.El se tudom képzelni mitől lehet a tied ennyire piszkos.

  8. paramami says:

    Eszter,köszönöm szépen, azóta megsütöttem és nagyon nagyon finom lett , csak akrém lett nagyon folyós, de sejtem a hibát, talán legközelebb ügyesebb leszek.köszönöm:)

  9. frazon zsófia says:

    neked már meg is van a belépőd Új-Zélandra! 🙂

  10. Anonymous says:

    Köszi!Közben csak elfogyott… 🙂 Hívtam vendégeket, csináltam pestot medvehagymából, és pillanatok alatt eltüntettük. Éljen a tésztagép!!! Én is most használtam először, és imádom.Orsi

  11. Brumi says:

    Mit csinálsz a megmaradt tésztával? Ha nem lehet másra elhasználni, akkor szerintem ez így túl pazarlós. A kockára vágós és összehajtogatós módszer nem jobb ilyen szempontból? Vagy azok könnyen kinyílnak?

  12. Böbe says:

    olyan régen szerettem volna ravioli formát venni. de most látva Locatelli és olvasva Fűszeres Mestereket, egyszerű lesz.köszönöm! jó hétvégét


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!