Fűszer és Lélek

Válogatós gyerekek meséje

Már többször panaszkodtam itt, hogy bizony Dávid fiam nem éppen egy jó evő. Mondhatjuk azt is, hogy szinte semmit nem eszik, de azért ez nem teljesen igaz, mert imádja az üres tésztát egy kis olíva olajjal, a fokhagymás pirítóst, a csokit, és szerencsére egyetlen főtt ételként a húslevest jó sok tésztával.
Persze eléldegélne csokin és túró rudin, ha hagynám, de ő még a cukrászdában is inkább egy szem pogácsát kér, mint egy gesztenyepürét.
Az utóbbi egy hónapban javul a helyzet, megette a krumplilevest, ízlett neki a kelkáposzta, sőt hétvégén jól besóletozott.
Szerencsére a gyümölcsökkel nem áll ilyen rosszul, alma, narancs jöhet bármikor.
Viszont valamelyik nap megnézte a Jamie Oliver vidéki konyháját, és teljesen lekötötte a látvány. Azt mondta, hogy ez mese, amiben egy fiú főz. Hurrá!
Tetszik neki, hogy rajzos részek választják el a recepteket, jópofának találja, ahogy Jamie magasról sózza az ételt, olyannyira, hogy fel is kellett vennem neki pár részt, és uzsonnára sárgarépát kért olívaolajjal.
Már várom, amikor minden ételnél felszólít majd, hogy: Anya, locsoljuk meg egy kevés jó minőségű, extra szűz olívaolajjal… 🙂


Vicától kaptam ezt a jó kis oliva olaj válogatást Jamie módra 🙂

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Morzsóka says:

    Az Anya, locsoljuk meg tartalmú mondatoddal nagyon megmosolyogtattál:). Elképzeltem a jelenetet és egyből fülig szaladt a szám:))

  2. zsuzska says:

    Es a vegen lefoz, es Jamie lesz belole! (es Jamie azert eszik is, lathatolag)

  3. Anonymous says:

    Nekem ez még soha nem jutott eszembe, pedig az én lányom csak hagymát és kiflit hajlandó megenni.Jamie lehet, hogy őt is lekötné, eléggé impulziv a pali! 🙂

  4. Csicsi says:

    Téged is szeretnélek egyszer személyesen is megismerni, de erre a Dávid nevezetű fiatalemberre különösen kíváncsi lennék!

  5. Limara says:

    Úgy látszik a gének előbb utóbb felszínre törnek! :)))Egy csodás karrier kezdete? 🙂

  6. "saját levében" says:

    Nem hiszem hogy addig kell várnod, míg Dávid megjelenteti az “Anyám, a Fűszeres” című memoárkötetét, amiből végre minden titkot megtudhatunk rólad. Még kamaszkorában bekövetkezik az, amikor nem lesz elég neki egy grillcsirke uzsonnára!

  7. Borsó says:

    Miből lesz a cserebogár…:O)

  8. vic.a says:

    Ez az alma úgy látszik nem esett messze.. 🙂 Lesznek itt még meglepetések!! A következő könyvnek már megvan a témája?:)

  9. viksi says:

    Eszter, elnézést, ez itt most kicsit off: a jeruzsálemi túrótortát mekkora formában sütöd? (a könyvben olyan picinek néz ki a fotón). köszi.

  10. Anonymous says:

    Igen, En, Cardiffbol, nezegetni foglak 🙂 es talan Jamie-t is. De en itt most a “Come Dine with Me” musor rabja vagyok, amit otthon ugye csak celebekkel lehet eladni….xxJ

  11. mili says:

    Dávid nem válogatós, egyszerűen azt eszi, amit szeret- ergo:jellem, egyéniság.Mili néni, úgyis mint elfogult nagymama.

  12. Anonymous says:

    Eszter! én teljesen értem a fiadat. mind a műsor nézése közben, mind a könyvet lapozgatva bizseregni kezdek és csak annyit tudok kinyögni: ide nekem egy kertet, ide nekem egy kemencét! 🙂 az ő fantáziáját picit más irányba indította el, mint az enyémet, de ez az irány számotokra igencsak jónak tűnik :-)Helga

  13. Anonymous says:

    Szia Eszter! Olvastam a blogodban, hogy Te is hiányolod, hogy nincs a magyar termelők és a vásárló között egy kapocs és nehezen találnak egymásra, most találkoztam a http://www.bekesiportekak.hu-val, szerintem érdekes és egy fajta megoldás erre a problémára. Hajni

  14. Mirelle says:

    Jamie-t nálunk is nézik a Nők. 😉


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!