Fűszer és Lélek

Függőségeim

Kata dobott hozzám egy ilyen körkérdést, ami tetszik, úgyhogy meg is válaszolom gyorsan.
Azzal kezdem, a függőség nekem valahogy egy kicsit negatív fogalom, úgyhogy inkább a rossz, vagy legalábbis furcsa szokásaimról írnék. Persze mindegyik olyan csak, hogy -rossz magyarsággal élve- lehetne rajta dolgozni, de én szeretem ezeket a szokásaimat, amik inkább rigolyák, az már más kérdés, hogy a családom hülyét kap tőlük. 🙂 Leszokni nem akarok róluk, az biztos!
Internet: súlyos függőségem van, abban a pillanatban bekapcsolom a gépet, amikor felébredek, ha el kell mennem itthonról, aggódok az e-mailjeim miatt. Odáig még nem jutottam, hogy a telefonomra is megérkezzenek a levelek, de ez csak önuralom kérdése.
Havonta legalább egyszer el kell utaznom egy olyan helyre, ahol erdő és hegyek vesznek körül, persze extra jó, ha ez a hely a Zemplénben található. Sőt, néha úgy érzem, hogy van egy ház, ami megbabonázott, és irányítja az életemet. 🙂
Fekete olajbogyó: csak úgy is van itthon mindig, nap közben is bekapok 1-2 szemet. Hiányérzetem van, ha elfogy.
Padlizsán: annyira szeretem, hogy akkor is veszek, ha éppen drágább mint a hús. A világon a legszebb zöldség, és fantasztikus a tapintása.
Száraz szamorodni: természetesen inni is szeretem, de csak beleszagolni is gyönyörűség! Ilyenkor télen egy kortyot elszagolgatok egy fél napig is, behunyom a szemem, és rögtön süt a nap, ahogy megérzem az illatát.

Hát ennyi lenne. Akinél még nem járt ez a labda, az érezze felszólítva magát, és válaszoljon. 🙂

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Zempléni Pista says:

    Remélem ez idővel változhat. 🙂

  2. Anonymous says:

    Az függőség, hogy reggel a munkahelyemen “ide” kattintok először?Egyébként erős lelki függésem van a nógrádi, száz éves (tényleg) palócházamtól. Meg mindentől ami a házzal jár.Üdv Noor

  3. Erdőbényén fotóztam. Örülök, hogy tetszik, mert én imádom az ilyen régi tetőket, de van aki “szakadtnak” tartja :-)Ildikó, azt elfelejtettem írni, hogy ha pénteken sütöd a kalácsot, akkor este azért gyújtsd meg a gyertyákat! Nagyon jó érzés!

  4. Anonymous says:

    De szép ez a cserepes tető. A te fotód? Hol készült?

  5. Ricsi, ez már majdnem olyan, mint a Lesz ez még ígysem című filmben Jack Nickholson kényszerbetegsége :-)Málnus, ha képes vagy ennyit dolgozni egy kávéval, meg is érdemled, hogy gyönyörködj benne! Nem hül ki? Én reggel alig tudom kinyitni a szemem, csak neszkávét tudok csinálni, ami tudom, hogy a szégyene a kávéknak, de hát ez van 🙂

  6. Ildikó says:

    Én meg Őrség függő vagyok, és mióta megtaláltam a blogodat, azóta chalah függő is. Ha egy pénteken nem sütök, már rosszul érzem magam, pedig ezen az egy ponton kötődök csak a zsidóságomhoz.

  7. Anonymous says:

    Jaaaa!!Táska,kosár,és nagggyon durva tenger és Görögország függés, és mindebe bazsalikomszórásM

  8. Anonymous says:

    függőség..A reggeli kávé, csak 100% arabicaból a fanatsztikus Krupsommal elkészítve.Előtte a a tejet felforralom ,felhabosítaom, az espressomba fahéj 1 édeskével összekeverve.Aztán szép összetalálkozása a kávénak a tejjel.Ebben e csodában kb 10 perc gyönyörködés.minden nap horoszkóp olvasásMálnus

  9. Katona Richárd says:

    Idétlen szokásaim nekem is vannak, de nem olyanok mint a tiéd Eszter. Az enyémek minden ok nélküliek és semmi logika nincs bennük. Például: ha a tévét hangosítom akkor felhangosítom amennyire akarom, és egyet vissza – ha halkítom akkor lehalkítom, és egyet fel. Ha azt az 1 fokozatot nem teszem meg az ellenkező irányba, szétrobban a fejem!

  10. Mishmesh,alias Dorka says:

    Húhh. Ez nagyon aranyos volt: fogom írni, de hoszú lesz:)Padlizsán és fekete olajbogyó az közös intervallum:)Soma is a tapintásáért van oda, már babakocsis korától fogdosta a boltban:”sima sima sima sima” totál elbűvölve)

  11. KataKonyha says:

    Ha nem lenne itt mindenki legalább egy kicsit internetfüggő, akkor nem olvasnánk egymást:) Azt hiszem, nálam is egy kicsit nagyobb a baj:)A többi az csupa jó függőség; a padlizsánt pl. szeretem nagyon, csak most nemrég jöttem rá, hogy ilyenkor sokkal keményebb, utoljára nem is ízlett annyira, úgyhogy most nálam jegelve van. A Zemplént én is tudnám szeretni nagyon:)Eszter, neked is írom, hogy a bejegyzésem elején lévő díj is jár neked (ezerrel)!!! Az is ugyanúgy megy tovább, mint a körkérdés.

  12. Noor, ez egy nagyon szép szokás szerintem! :-DA házadat irigylem nagyon, szerintem az amit én szeretnék, az olyan 150 körül lehet, viszont nem az enyém :-(Még!

  13. Erzsebet says:

    Igaza van Taminak. Lehetne rendezniErdőbényén, vagy a Zemplénben vala-hol egy blogtalálkozót és könyvbemutatót. Nyáron voltam Erdő-bényén és nagyon tetszett.

  14. Pista, én mindössze egy zempléni bloggert ismerek, Dorka barátnőmet, mást sajnos nem.

  15. Zempléni Pista says:

    Függőségek: Zemplén (minden irányból), tokaji bor, házikoszt, hagyományok, nyitottsággal vegyes tisztelet a szomszéd iránt, konyhalemeg, pincehűvös és a szabad levegő. Ja és a konvenciókkal szembeni rebellió. 🙂 “Rákóczi földjén” ez népszokás:-)))Zempléni bloggyűlés szervezésbe szívesen besegítek. zp

  16. Katona Richárd says:

    Ne törődj vele Eszter, én egyszer kitöltöttem egy tesztet aminek az lett az eredménye, hogy súlyosan autista vagyok 🙂

  17. Épp ma írtam valahol, hogy enyhe diszleksziám van, de úgy tűnik nem enyhe, hanem súlyos.Na nem baj, ezt is kibeszéltük 😀

  18. Házisárkány says:

    Bocsáss meg Eszter…olvasás.Az alvás sem lenne rossz!

  19. Eszter, én előbb a számítógépet nyitom ki, és csak utána kapcsolom be a vízforralót 🙂

  20. Házisárkány, ezek mennyire jók:délutáni alvás, fogmosás :-)Én csak akkor tudok délután aludni, ha itthon van a férjem, különben vagy úgy érzem, hogy lopom a napot, vagy minden neszre felriadok!

  21. Házisárkány says:

    Írjak a függőségeimről,itt a Te blogodban?Pár szóval itt ,bővebben nálam.A Zuram,Mate tea,mozgás:futás,tánc,pilates,Újpest focicsapata,zene,fogmosás,délutáni olvasás

  22. Eszter says:

    hmmm. örülök, h nem csak én vagyok tárgy/esemény/stb. frík… :)imádom reggel a teát, gyömbéreset, reszelve, mézzel, citrommal. első utam a vízforralóhoz vezet reggelente.imádom a humuszt, de nagyon kevés helyen lehet jót kapni, ezért persze a legjobb csinálni :)a joghurtot sok gyümölccsel, szeretem elkeverni benne a gyümölcsöket, balról indítok, és szeretem ahogy a piros szín el kezd keveredni…szeretema redőnyt felhúzni és “meglátni” a reggelt…még sok minden van… de talán ennyi is elég.

  23. Házisárkány says:

    Szia Eszter!Padlizsán-nagyon szeretem-fokhagymásan,ha nem lenne itthon más,csak ilyen olyan padlizsánkrém és a helyi pék kenyere,simán el lennék…..Olajbogyi-szeretemmmmmmmInternet-használom,de nem függök tőle…Erdő-hegyek-Palócföld határán ez nálunk adott,de ha nem mehetek futni akkor kibírhatatlan leszek!Bor-nem iszom alkoholt,ezért nem értem ezt a fajta függőséget,de karácsonyra a Zuram kapott ajándékba egy kanna termelői tokaji bort,egyszer csináltam belőle-lázas,beteg időszakban-forralt bort,azóta is ott vigyorog rám a kamrában,ahogy bemegyek….Csinálok már valami összeröffenést,majd a vendégek megisszák!

  24. Anonymous says:

    Nem baj, hogy kihül, mert melegen nem szeretm, a lényeg a tejhab :):):)szépen lekanalazom a tetejéről, szigorúan 3,5%tejzsírtól felfelé :):):)állok csak szóba tejjel :)A Nescafe, nagyon jó dolog,én Sthalos módszerrel megbolondított kapucccccsínó port csinálok belőle,és csak úgy iszom.Kávés blogot ismer valaki?hm….Lassan kezdem a Máktortát, csak előtte még csarnok :):):)Jó hétvégét mindenkinekMálnus

  25. Tami says:

    Egyszer annyira elmennék veled egy ilyen Zempléni hétvégére, pedig nem is ismerlek személyesen, de úgy érzem jól mulatnánk 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!