Fűszer és Lélek

Sonkagombóc leves

h-citromos+gombóclvesHa nulla fok alá süllyed a hőmérséklet, semmi mást nem kívánok, csak levest és levest és levest. Ebből következik, hogy az utóbbi napokban meglehetősen sok leves volt nálunk.
Ez egy újrakészített változata egy hasonló, de elrontott vacsorának. Persze vendégeim voltak, és akkor sikerült olyan gombóclevest főzni, amiben a gombóc eltűnt. Nem tudom megmondani miért, de teljesen szétfőtt. Igazából ettől a leves nem lett rossz, csak jól besűrűsödött. Azért még egy esélyt adtam a dolognak, és jól tettem, a gombócok sikerültek.
Nem kevés tréfli recept van ezen a blogon, mégis eddig hárman megjegyezték a ragulevesemnél, hogy az bizony nem kóser (tejszín és hús egy levesben nem lehet az!). Nos, ez a leves se kóser. Meg lehet próbálni szójatejjel, de én nem tenném…
Hozzávalók:
1,5 kg füstölt pulykacomb (a felső része a combnak)
2 ek vaj
1 nagy fej hagyma
1 nagy konzerv kukorica
20 dkg fagyasztott zöldborsó
2 szál sárgarépa
3 dl tejszín
1 ek tárkony
citromlé ízlés szerint só, bors
(1 dl konyak, ami el is maradhat, de nagyon finom lesz tőle)
A gombóchoz:
10 dkg főtt sonka a combról
30 dkg főtt, áttört krumpli
1 tojás
15 dkg liszt
Só, bors, szerecsendió
A combot megfőztem annyi vízben, amennyi ellepi. kiszedtem a levéből, és lefejtettem a húst a csontról. Megfőztem a krumplit, összetörtem, hagytam kihűlni, majd elkevertem a többi gombóchoz valóval, és a ledarált sonkadarabbal. Gombócokat formáztam belőle, és letakarva pihentettem amíg a leves megfőtt.
A hagymát apró kockákra vágtam, a vajon megdinszteltem, rádobtam az apróra vágott répát. Amikor a répa félig megpuhult, következett a zöldborsó (Mi lehet a magyarázata annak, hogy igazán jó zöldborsót fagyasztva, de kukoricát konzervben árulnak?), majd felöntöttem a sonka főzőlevével, és pótolom vízzel is. Beletettem a sonkát, és a kukoricát is, majd belefőztem a gombócokat. Csak a legvégén kevertem hozzá a tejszínt, a konyakot, és a tárkonyt is.
Mi úgy szeretjük, ha nagyon citromos, de a fazékba csak keveset teszek, mindenki maga savanyítja be kedve szerint az asztalnál.citromos-leves1
Címkék: ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Mi magunk pácoljuk, de egy füstöléssel foglalkozó emberrel füstöltejük vidéken.Ha neked nem probléma a disznóhús, akkor nyugodtan tehetsz bele csülköt, vagy tarját is. :-)A pulyka előnye egyébként, hogy olcsó.

  2. Vagy csak több hete nem voltak kint az utcán, és a naptárjukat is elhagyták 🙂

  3. Beni says:

    In case ha valakit megis erdekel, hogy trefli-e a leves vagy sem, akkor ajanlom a tejszin helyett a kokusztejet.Mi minden ragu tipusu levesbe azt teszunk tejfol/tejszin helyett.Eleg jo, a szojatejnel biztoss ezer jobb.

  4. Katona Richárd says:

    Egyszer itt keresgéltem receptet, mert akartam valami kósert. És ki is választottam, kép alapján nagyon megtetszett. Olvastam a hozzávalókat és vagy 4-szer újraolvastam – csirke és tejföl? (Asszem ez volt a felállás.) Szóval már egyszer engem is behúztál a csőbe ;)Mondjuk engem könnyű megtéveszteni, volt már, hogy a “vadul szerkesztek”-et kicsi félreolvastam… de akkor sem voltam egyedül 😉

  5. Maimoni says:

    Húúúúúú, de jól hangzik/néz ki! Jó lesz péntekre, sólet helyett (vagy előtt?), akár tréfli, akár nem…

  6. Vali says:

    Kérlek nézz be hozzám kérdésem lenne hozzád.Olvasni már régóta olvaslak, a Paprikában is tetszett ahogy készítetted az ételeket.

  7. Anonymous says:

    Eszter, hol veszed a füstölt pulykacombot?köszönömdóra

  8. Dóra, saját füstölés.De füstölt pulykacombot mindig látok a tescoban a virslik közelében is, az a problémám vele, hogy gyorspácban pácolják, de van aki esküszik rá, hogy finom.

  9. Anonymous says:

    hm…, Eszter, köszönöm! és hogyan füstöl az ember pulykacombot maga? és ha nem kapok most hirtelenjében, akkor mivel lehet helyettesíteni? köszönöm, a ma esti vacsora nevében:) d

  10. Anonymous says:

    Én is valami forró levest ettem volna a munkahelyi menzán, de csak langyos gyümölcsleves volt! Tuti nem normálisak!T.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!