Fűszer és Lélek

Libanoni kenyér

h-libanoni+kenyér+1Holnap tizennyolcan jönnek hozzánk vacsorázni. Érdekes lesz, mert leültetni csak hat embert tudok, és mi is hárman vagyunk. Viszont olyanokkal fogadhatom a szombatot, akiket régen láttam, és azt mondták, hogy nekik az állófogadás (álló szombatfogadás 🙂 is jó. Hát majd meglátjuk.
Minden esetre két kívánság már be is futott, az egyik a libanoni kenyér, a másik a rugelach. Libanoni kenyeret legalább öt éve sütöttem utoljára, úgyhogy ma csinálok egy főpróbát, nehogy pénteken derüljön ki, hogy már nem is működik a receptem, és kenyér nélkül maradjunk.
Nem tudom miért, de annyira izgatott vagyok, mintha az esküvőmre készülnék! Görcsben áll a gyomrom, kapkodok, és közben szalad a lakás. Jaj!
Tehát, a libanoni kenyér egy nagyon egyszerű kenyérféle, különlegessége mindössze a rajta lévő “toping” (Ez a toping olyan hülye szó, de a feltéttel sem vagyok kibékülve.) Mindenféle keleties salátát, falatkát, és süteményt kínálok majd mellé, sólet nem is lesz. Készítek hummuszt, falafelt, csicseriborsó salátát, sárgabarackos csirkét, padlizsán krémet, sült paprikasalátát, gránátalma salátát, bárány nyársat, és lesznek sajtok azoknak, akik nem esznek húst. Ez a kis kenyérke egyébként tökéletesen funkcionál kanálként egy salátához, vagy krémhez. Legjobb lenne kemencében, vagy vaslapon sütni szabad tűzön, de ilyenem a XIII. kerületben sajnos nincs.
Szerintem 3-4 darab egy adag.
Hozzávalók 24 darabhoz:
1,2 kg sima liszt
2 ek szárított élesztő
2 ek méz
1 ek só
6-6,5 dl meleg víz
A teejére
1 dl olívaolaj
1 ek kakukkfű
1 ek majoranna
3 ek fekete szezámmag

A tészta hozzávalóit alaposan kidolgozom. Nyúlós, ragadós tésztát kell kapni, olyasmit, mint a lángos tészta. Kb. 2 óra alatt letakarva a duplájára kelesztem, majd lisztezett deszkára borítom, és 24 felé osztom. Kis lapokat formálok belőle kézzel, mintha lángost készítenék, és sütőpapírral bélelt tepsire teszem. Hagyom kelni még egy negyed órát, majd megkenem az olívaolajjal elkevert fűszerekkel, és szezámmaggal a közepét. 230 fokra előmelegített sütőben szép pirosra sütöm.libanoni+kenyér
Címkék: ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Renata says:

    Ennyi fogást tervezel? Le a kalappal…

  2. Igen, igen! LIBANONI VENDÉGLŐT BUDAPESTRE!Én is imádom! Az egyik legjobb konyha a világon.

  3. marguerite says:

    hú, Eszter, ez így csodásan hangzik!Remélem a többi fogásról is írsz, fotózol majd!Amikor eredetiben kóstoltam, akkor nagyon rákattantam a libanoni konyhára, de itthon nem találtam semmi libanoni vendéglőt vagy hasonlót, ahol azokat az előételnek kínált finomságokat lehetne enni.

  4. A jeruszálemi túrótorta benne van a könyvben ;-)Na jó, itt a blogon is fent van.Jeruzsálemi túrótorta

  5. inszeminator says:

    Említést tettél kemencéről. A sólet például kemencében főzve, készítve felülmúlhatatlan.

  6. inszeminator says:

    Megpróbálom megcsinálni, de engem jobban érdekelne pillanatnyilag a jeruzsálemi túrótorta, lévén kettes cukros, és ződséget, túrót kell/ene/ ennem, s ha már túró, legalább legyen torta. Megtalálható valahola receptje….?

  7. ribizli says:

    Ilyen esetekre van az “ülő-álló” (létező vendéglátós szakzsargon) fogadás kitalálva. Nagyjából mint az állófogadás, svédasztallal, de van egy asztal székekkel is, ami mellé le lehet ülni, ha valakinek arra van igénye.

  8. vmistvan kukac hotmail.com says:

    én meg a mammut béli libriben láttam, normális helyen.hajrá! 🙂

  9. Szombatra (péntek estére) mindig sok vendég jön, és igyekszem kitenni magamért. Cserébe szombat ebéd után mind a hárman szoktunk aludni vagy két órát a családdal. Már most alig várom! 🙂

  10. marguerite says:

    igazság szerint amikor nagyon kerestem, megtaláltam az Aladdin nevű szír éttermet a Dózsa György úton, ahol volt baba ganush, meg humusz, meg még egy pár dolog, de nem olyan, amire számítottam, a kiszolgálás meg olyan kis kedvetlen volt (nem arab, hanem egy törékeny kis szőke lány), hogy nem csábított másodszori látogatásra.Szóval a libanoni tényleg nagyon várat magára! :))

  11. Mademoiselle says:

    Jaaaj, megcsináltam ebédre azt a libanoni kenyérkét! Soha többé nem akarok mást enni! Óóóezazillat! 🙂

  12. Tyvadar says:

    “indenféle keleties salátát, falatkát, és süteményt kínálok majd mellé, sólet nem is lesz. Készítek hummuszt, falafelt, csicseriborsó salátát, sárgabarackos csirkét, padlizsán krémet, sült paprikasalátát, gránátalma salátát, bárány nyársat, és lesznek sajtok”Én is mehetek…? 🙂

  13. Mari says:

    Kedves Eszter,én olyan libanoni lepénykenyér receptet keresek, amibe csomagolni is lehet mindenfélét (nagyjából mint egy palacsintába). Párizsban ettem ilyen étket egy libanoni kisvendéglőben (az összehajtogatott, megtöltött lepénykenyeret aztán még meg is grillezték) – azóta szeretném reprodukálni :)köszönömMari

  14. Cecile says:

    Szia Eszter! A héten megérkezett a könyved, gyönyörű! Ismét gratulálok hozzá, és sok vásárlót kívánok!

  15. kicsi vú says:

    Hú, ez a kenyér nagyon szép lett! Elsőre azt hittem, nigella van rajta, de rágás szempontjából jobb a szezámmag az biztos.

  16. Gyöngyi says:

    18-an? Felváltva, vagy egyszerre? Ha állva elfértek, akkor nincs gond… Gratulálok a könyvedhez!

  17. Viktória Sárközi says:

    Fúúú Eszti sok szerenset es nagyon jo hangulatot kivanok a szombat estere! a menu hihetetlenul jol hangzik! biztos minden nagyon fincsi lesz! udvozlet pragabol 🙂

  18. Zsófi says:

    Én meg azt szeretném megkérdezni, hogy milyen recept szerint készíted a falafelt? Én eddig egyszer próbálkoztam, de olyan száraz és íztelen lett…

  19. Anonymous says:

    Remélem minden jól fog sikerülni, ha ennyit készülsz. Ma láttam, hogy a Nők Lapja adventi mellékletében is ajánlották a szakácskönyvedet, mint ajándék ötletet. Mondjuk nekem elég mókás, hogy pont egy zsidó szakácskönyvet ajánlanak karácsonyra, de annak nagyon örültem, hogy felfigyeltek rád.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!