Fűszer és Lélek

Sajtkrémes karfiol leves és feta-brokkoli krémleves

Nagyon nehéz kiigazodni a fiamon! A legválogatósabb kisfiú a világon, aki ráadásul nagyon jól tűri a monotóniát, nyáron egy egész hétig húslevest evett sok-sok tésztával, utána dinnyét. És ezt reggel, délben, és este…
Napok óta krémlevesen élünk, ugyanis észrevettem, hogy szinte mindent hajlandó így megenni. Még az olyan gyerekek mumusát is, mint a brokkoli, kelbimbó, vagy karfiol. Sőt, közben olyan szövegekkel kábít bennünket, mint a vitaminok fontossága, az étel áthaladása a nyelőcsövön, és a helyes táplálkozás ismérvei. 🙂
Az biztos, hogy bármilyen levessel könnyebb rávenni az evésre, mint valami szilárd étellel, de bevallom, szinte biztos voltam benne, hogy a brokkoli levesből nem kér majd. Azért szedtem neki is, kérdeztem, hogy bele kéri-e a kenyérkockát, vagy külön, igaz tudtam a választ, hogy külön, hiszen soha nem kever semmit semmivel, még a kenyeret is külön eszi, ha virslit reggelizik. Ha már a brokkoli ennyire bejött, másnap következhetett a karfiol, holnap pedig nagy valószínűséggel borsó krémleves lesz.
A brokkoli krémlevest sajnos nem tudtam lefotózni. Háromszor szedett belőle. Lehet, hogy éjjel elrabolták az ufók?
Persze még most is gyakoribb az ehhez hasonló szülőkábító szövegelések:
-Anya, nagyon jó illata van ennek a libacombnak, és milyen finom!
-Jaj, nagyon örülök, kóstold meg!
-Inkább majd legközelebb.
Mivel a sajtot nem nagyon tudom beletukmálni a gyerekbe, azt is inkább leves formájában próbálom, és teljes a siker. A füstölt juhsajt pedig igazán különlegessé tette a sima levest.
Hozzávalók a sajtkrémes karfiolleveshez:
1 kisebb karfiol
2 boboz Philadelphia sajtkrém
10 dkg füstölt juhsajt
1 nagy fej hagyma
só, bors, szerecsendió
5 dkg tökmag
A hagymát kockákra vágtam, és olajon megdinszteltem. A karfiolt rózsáira szedtem, a hagymára tettem, és annyi forró vizet öntöttem rá, amennyi ellepte. Fűszereztem, és félig megfőztem. Kiszedtem a karfiol felét, a többit a sajttal, és a sajtkrémmel összeturmixoltam. Főztem még pár percig, kicsit utána ízesítettem, és megpirított, fűszerekkel, és pár csepp olívaoaljjal megszórt tökmaggal tálaltam. (Ezt a fajta tökmagot valamelyik nap láttam a tv-ben Bill Granger készítette party snack gyanánt, és pat-pat, ping-pong, vagy pitty-putty néven nevezte, de elfelejtettem a pontos megnevezését. Aki tudja, adja át! 🙂

Hozzávalók a fetás brokkoli krémleveshez:
50 dkg brokkoli
20 dkg feta
1 dl tejszín
2 dl tejföl
só, bors, szerecsendió
víz
3 szelet szikkadt kenyér
1 gerezd fokhagyma
2 ek olívaolaj
1 ek petrezselyem
só, bors
A brokkolit rózsáira szedtem, és annyi forró vízbe tettem, amennyi ellepte. Megsóztam, és megfőztem. Beletettem a felkockázott fetát, tejszínt, és tejfölt, majd összeturmixoltam. Fűszereztem, és még összeforrósítottam.
Közben a kenyeret apró kockákra vágtam, egy serpenyőben felforrósítottam az olajat, rádobtam a fokhagymát és az apróra vágott petrezselymet is, majd a kenyérkockákat. Folyamatos rázogatás mellett megpirítottam, sóztam, borsoztam.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!