Fűszer és Lélek

Pritamin citromos csirkével töltve

A pritaminpaprika említésekor kisebb vitám akadt egyik barátnőmmel, szerinte ugyanis olyan nincs, hogy pritaminpaprika, a pritamin ugyanis a télire sóval eltett paprika neve. Szerintem pedig a kedvenc paprikafajtám. Alig vártam, hogy hazaérjek, és a google elárulja nekem az igazságot, miszerint mindketten tévedtünk.
A pritamin ugyanis nem egy paprika neve, hanem egy fajtáé, amibe többek között az is beletartozik, amit én hívok annak, vagyis a Greygo, de a hagyományos, hosszúkás paprika formájú pritamin is pritamin, de még csak a színe se mindig piros, ugyanis a sötétzöld is teljesen jó, nem az éretlenség jele. Valóban készítenek belőle télire eltett konzervet is.
Egy szó, mint száz, imádom! Nagyon sajnálom, hogy rövid idejig kapható csupán, és azt is, hogy csumája könnyen megpenészesedik úgy, hogy ez kivülről egyáltalán nem látszik.
Napok óta valami savanykásra vágyok (ahogy nagyanyám mondaná: savankásra). Vasárnap ebédre még nem tudtam mi lesz, de az biztos volt, hogy pritamin, (bocsánat, Greygo) mindenképp lesz benne, sőt citrom is. Nagyon finom lett a végeredmény, még Dávid is képes volt megenni egy negyedet belőle, nem mondom, hogy tömte magába, de legalább nem kellett se megfenyegetni, se megzsarolni 🙂
Hozzávalók:
4 pritaminpaprika
1 nagy fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 csirkemell
4 zsálya levélke
1/2 citrom leve és héja
só, bors
olívaolaj
6 ek tejföl
2 ek méz
10 dkg feta
A paprikák tetejét levágtam, a csumájukat leszedtem. Levágtam a szára mellől a maradék paprikát, és felaprítottam. A húst és a hagymát ledaráltam a fokhagymával együtt, majd egy serpenyőben az olajon megpároltam a paprikakockákkal, sóval, borssal együtt. Rácsorgattam a mézet is.
Elzártam alatta a lángot, belenyomtam a citrom levét, ráreszeltem a héját, és hozzákevertem a tejfölt. (Mindenki figyeli, hogy milyen sokféle igekötőt használok? 🙂
Megtöltöttem a ragúval a paprikákat, elmorzsoltam a tetején a fetát, és tűzálló tálba téve, alufóliával lefedve 30 perc alatt megsütöttem, úgy hogy csak az utolsó öt percben vettem le a fóliát. Finom szaftos lett, rizzsel tálaltam.

Címkék: ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. napjafojgó says:

    Azthiszem tudom, hogy mit fogok holnap sütni 😀

  2. KaTT says:

    Kedves Eszter, köszönet a remek receptért. Tegnap megcsináltam és nagyon ízlett mindenkinek 🙂 még úgy is, hogy a nagy sietségben a zsálya kimaradt 🙂 nekem nincs darálóm, úgyhogy nagyon apróra vágtam a csirkét – de így is működött a ragu. Ismeretlenül is sok puszi és köszönet! Kati

  3. Juci, nekem a darált csirke 10-15 perc alatt megpuhul. És utána még a paprikában is sült, úgyhogy egyébként tovább főzném egy kicsit. Érdekes, de én meg pont azzal találkozom mostanában, hogy egy pillanat alatt szétfő ez a vacak tápos csirke. Tudom, vegyek tanyasit….

  4. Végül is bármilyet, de a piroshúsú paprikák édesebbek.

  5. Christine says:

    Eszter, ez nagyon igéretesen néz ki… Ugye bármilyen paprikát lehet hozzá használni? /bocs, én még nagyon kezdő vagyok főzés terén:)/

  6. Juci says:

    Eszter, neked kb. mennyi idő megpárolni a darált csirkemellet? Az én csirkéim mostanában mindig kemények, akár darálva, akár kockákra vágva használom fel őket, és már egészen el vagyok bizonytalanodva, hogy túl rövid vagy túl hosszú ideig főzöm őket. Előre is köszönöm!

  7. Ez nagyon gyors volt, örülök, ha ízlett! 🙂

  8. Réka says:

    Már el is készült, jelentem zseniális! Mindenki próbálja ki, én kokettet sütöttem hozzá, és pulykamellből csináltam.Köszi

  9. vica says:

    de jól néz ki! ezt mindenképpen kipróbálom! és ez a tál.. szerelmes lettem belé!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!