Fűszer és Lélek

A lopásról

h-gulyás+turisztika+portálMost, hogy Sütisnéne és Max is meg lett lopva, én is leírnék pár dolgot.
Pár hete hosszas levelezésbe kezdtem az egyik gasztró gyűjtőoldal tulajdonosával, amiért a feedjeim alapján újraközli az összes receptemet, a fotókkal együtt, és azokat el is tárolja. Kicsit hülyének nézett, és közölte, hogy ott a link a recept alján. Valóban, de az én felhasználási feltételeim nem engedik meg a továbbközlést, annak ellenére, hogy örülök, hogy rövidített formában, nem eltárolva megjelennek a gasztro.blog.hun, és a mineren. Hiszen minek is kattintana át hozzám az ő olvasója, amikor az első betűtől az utolsóig ott van nála minden.
Szó szót követett végül komolyan gondoltam, hogy ügyvédhez fordulok, de szerencsére megadta magát a fickó, és már sem a képeimet, sem a recepteket nem közli, az első pár sor kivételével, és a folytatásért továbbra át kell kattintani.
Mi a bajom az előző dologgal, mikor valóban ott volt a linkem a poszt alján?
Az, hogy amíg én hetente 4-5 receptet teszek fel, addig ő az összes gasztroblogger receptjeit naponta elmentette. Ez szerintem legalább 400 receptet jelent hetente. A google elég hamar elkezdte az én receptjeimet hamarabb megtalálni ott, mint a saját blogomon. Ez konkrétan azt jelenti, hogy hiába találnék én ki olyan tortát, ami tízmillió magyar kedvence lenne, ha valaki beírná a keresőbe, hogy Fűszeres Eszter Világbajnok Tortája az ő oldala lenne az első, míg az enyém csak a második találat. Ugyanis a gyűjtő site-ok egy idő után elsőséget élveznek. Ez a bajom a gyűjtő site-okkal, amikor már túl sok recept van rajtuk.
Rendszeresen találom meg Kicsivú képeit mindenféle helyeken, ezt meg is szoktam írni neki 🙂 De van egy blog (csak azért nem linkelem, mert nem akarok neki reklámot csapni) aki pofátlanul átveszi a képeimet, írásaimat, és kitörli a forrást megjelölést követelő kommentjeimet, sőt kikérte magának a zaklatást.
A legdurvább dolog mégis két hete esett meg velem, amikor a Magyar Turisztikai Portálon jött velem szembe hatalmas plakáton a gulyáslevesem. Itt már tényleg elszakadt a cérna, mert ha egy blogger lop, és nincs pénze belőle, akkor legfeljebb vitatkozhatok, de amikor egy üzleti vállalkozás pénzszerzéshez használja képemet, az valahogy sok.
Azt a választ kaptam, hogy a képre külön nem volt ráírva, hogy az enyém…
Nahát! Itt tartunk. gulyás+turisztika+portál1

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Mishmesh,alias Dorka says:

    Ez felháborító!!!!Dobj már egy sort mailben, melyik ez a portál..Ezek után minden képedre külön felirat kellessz, hogy nem felhasználható, csak írásos engedéllyel?Biztos van valami megoldás..

  2. Tamás, fent volt, de nem értették. És ez komoly. Ezért áll itt inkább saját pár sorom :-)Ízbolygó, ez nagyon komoly… Az egyik legnagyobb kiadó. Gondolom más orszában ezt nem merik megtenni.

  3. Hobbiszakács says:

    Vedd bóknak azt, hogy hogy lopnak tőled :-)A koppintással számolni kell az Interneten (is). Ezért tőlem vigye, aki akarja, (ha már) pénzért úgysem kell(ene) senkinek. Szórakozásból teszem, információt és – remélhetőleg – mosolyt közvetítek, amíg az erőmből telik. Amit tehetsz, az a következő: hívd fel, vagy írj neki(k), mutatkozz be és kérdezd meg, hogy milyen címre küldheted a számlát. (Az index.hu például abban a percben levette az “magyar Ericsson-spionról” írt cikkemet.) :-)))

  4. Tamás says:

    Sziasztok, igen, értem a problémát, de mondjuk – szerintem – egy cc-típusú rendszer nem is feltétlenül akkor lép életbe, amikor lopnak, hanem utána. A kérdés ilyenkor főleg az, hogy mire tud a tulajdonos hivatkozni. Ha nincs kinn semmi, akkor sajnos nehezebb, mint ha van valami. Ilyen tapasztalatotok is volt, hogy utólag sem értetek célt a cc-licenszel?T.

  5. Hobbiszakács, nem tudom bóknak venni, de nem is akarom. Aranyos vagy :-)A leveses nőnek megírtam a számlaszámot, és kértem az összeget, amit mások fizetnek ilyen esetben. Persze nem válaszolt.

  6. Pappito says:

    Eszter, én is a vízjelet javaslom első körben és egy kis jognyilatkozatot az implresszumba. Nagyon sok munka van a blogodban.Én azt a technikát alkalmazom, hogy vacak képeket csinálok, amit senki nem akar ellopni 🙂 Persze ez nem megoldás és sajnos az én blogom korántsem ilyen igényes tematikus blog.Amennyire látom, ez a blogozás “hülyegyerekek szórakozása” kategóriában van még mindig, pedig nagyon komoly dolgok is születnek.

  7. Dezzie says:

    Nem kell külön ráírni, hogy a te képed. Akkor is a te szellemi tulajdonod. Szerintem nyugodtan fenyegesd meg perrel, mert a fénykép tulajdonságai között benne kell lennie a kattintás időpontjának, körülményeinek, ezzel tudod bizonyítani, hogy a tiéd. Nekik ilyen nincs, a pert simán elveszítik – és remélhetőelg még a per előtt ezt belátják. Tudom, hogy macerás, de ha egy ilyen lezajlana, kiraknád intő példának az oldaladra az eredményt, nem mernének lopni tőled mert látják, hogy utána jársz. Ha van ügyvéd ismerősöd, biztosan szívesen ír egy hivatalos felszólító levelet. 🙂

  8. Garffyka says:

    Sziasztok; pár hónapos blog gazdaként még igen kezdőnek számítok, de így is rettentően felháborítónak tartok minden, bármilyen típusú lopást!Elég sok megjegyzés nekem egyelőre kínaiul hangzik (CC, feed ésatöbbi, igyekszem szorgalmasan tanulni), de az egyértelműen átjön, hogy gyakorlatilag nem lehet az ilyen lopások ellen védekezni. Anyagi támogatással nagyon szívesen hozzájárulok én is, hogy kerüljön egy ilyen területen jártas ügyvéd, aki megfogalmaz egy jogi állásfoglalást/nyilatkozatot, ami segítené hasonló esetek elkerülését.

  9. Mirelle says:

    Eszter!Szerintem most kell megcsinálni, amit elkezdtünk!Pénteken majd beszéljünk róla, jó?

  10. Jó, úgy is hívni akartalak, hogy lesz-e pénteken party :-)Bejelentkezett hozzám z egyik gasztroblogger társunk, de mivel nem ide írt, ezért nem mondom meg h ki, és azt mondja, hogy az ő anyukája bíró (szintén gasztroblogger 🙂 és majd megkéri, hogy írja meg a közös nyilatkozatunkat. Úgyhogy ez is meglesz, legalább lesz mit lobogtatnunk, ha valamikor szükség lesz rá. Hurrá!

  11. Before says:

    Elég durva és pontosan át tudom érezni, hogy mennyire zavaró lehet, ha lenyúlják az ember munkáját, akármilyen okból és céllal, főleg, ha kérdés, kérés nélkül. Mivel úgyis majd’ minden képedet feliratozod, csinálj egy halvány vízjelet, azt mentsd el a patternek közé photoshopban és akkor két kattintással minden képedet be tudod vízjelezni, akkor is, ha csak átméretezed éppen. Persze már eleve az dühítő, hogy ilyesmihez kell folyamodni, de sajnos aki ismertebb és népszerűbb lesz, annak számolnia kell az ilyen “járulékos költségekkel” is. Én mondjuk a kajablogomra ki nem tennék olyan képet, amit nem én csináltam…

  12. Mademoiselle says:

    Ez azért elképesztő!Támogatom a jogi lépéseket!Nekem egyszer egy blogger a másfélórás buci receptemet kopizta át a blogjába egy az egyben, a történetkével együtt, persze forrásmegjelölés nélkül. Na akkor egy kicsit kiakadtam, mert nem sokat működtem én ugyan a magyar gasztrobloggervilágban, de az undokfiú bucija az enyém volt :-)Ne hagyd magad Eszter, elvitathatatlanul neked van igazad!

  13. "saját levében" says:

    Nem megoldás mindenre ráírni, hogy védett, az még nem sokat jelent. A boltban sincs ráírva minden csokira, hogy “ne lopj”, mégis tudja a többség, hogy mivel jár, ha mégis. De szerintem sem szabad hagyni, az biztos. Azért az érdekes, hogy ilyen nagy igény lenne ebben az országban gasztro írásokra és fotókra?Nekem pozitív példám is van, Kiss Gyula a hejszakácsok.hu-ról előbb írt egy udvarias levelet, hogy levehet-e valamit az oldalról.

  14. shadai says:

    Van szerintem megoldás, megírom privátban.

  15. Beatbull says:

    Tamás:Abszolút nem megoldás a CC, egyszerűen ignorálják. Egyedül flickr-en vettem észre, hogy figyelembe veszik, de ott sokkal jobban bele is van építve a rendszerbe. Blogoknál egyszerűen ignorálják.

  16. Ízbolygó says:

    Nekem a sanomával gyűlt meg a bajom. Még csak elnézést sem kértek… Pedig ők a saját sitejukra vonatkozóan olyan szép jogi nyilatkozatot tesznek fel, hogy ki-mit nem használhat az oldalukról.:-(

  17. max says:

    Tiszta horror!És még azt hittem az én dolgom nagy ügy, de ez sokkal rosszabb. Remélem a sok-sok olvasonk között akad jogi segítség nyújtás!

  18. Arra gondoltam, hogy vagyunk itt több mint százan, kevés, összedobott pénzből megirathatnánk egy közös jogi nyilatkozatot, amit aztán ha gond van, nyugaodta felhasználhatnánk együtt.

  19. max says:

    Csatlakozom, dolgozzuk ki a részleteket. Maximálisan számíthatsz rám!

  20. Anonymous says:

    Te Eszter, és tényleg békából főződ a gulyást? 😉

  21. Ok Max, holnap írok neked ezügyben.Nem csak békából, de gyíkból is.

  22. Beatbull says:

    Kb. 1,5 éve van hasonló gondom egy angol oldallal, amelyik közvetlenül közli a feedemet (nem értem, hogy egy angol oldalon miért jó egy magyar szöveg) – mindenesetre a probléma ugyanoda vezet, mint a másik gyűjtőoldalnál is (azt hiszem sejtem, melyikre gondolsz), azaz jóval fentebb jelenik meg az ő találata, mint az enyém a keresőben. Az angol oldalnál spec. tehetetlen vagyok, mert az oldalon nincs semmiféle mailcím vagy egyéb, az oldalhoz tartozó regisztrációs adatokban is csak egy hamis mailcím szerepel. Egészen a szolgáltatóig felkutattam, s írtam is mailt, de persze nem jött válasz, ill. reakció. A másik gyújtőoldalon (mailben megírnád, melyikre gondolsz?), pedig utóbbi időben már csak rövidített verziókat láttam, úgyhogy nem írtam végül panaszlevelet.Kettő kiút van a mizériából: az egyik az, hogy nem teljes feedet adunk ki, hanem rövidítettet, kép nélkül stb., azaz a teljes szöveg bele sem kerül a feedbe. A másik megoldás – amit sajnos csak privát blogmotorok támogatnak, de pl. feedburner még nem -, hogy egy listát vezetünk a blogunk szerverén ip-címekkel, akik számára nem tesszük hozzáférhetővé a feedünket. Gyűjtőrobotok nem valószínű, hogy gyakran fogják változtatni az ip tartományukat. Ám mint írtam, jelenleg még nem támogatott feedburnernél ill. bloggernél. Úgyhogy egyelőre csak annyi marad, hogy a feedünket (blogbejegyzések feedje) rövidre állítsuk át.

  23. kisrumpf says:

    Kénytelen leszel vízjeggyel ellátni a képeidet…Ha szükséges, némi anyagiakkal én is hozzá tudok járulni, csórtak már tőlem is ezt-azt. Csak fogalmam sincs, hogyan lehet az ilyen lopásokat jogi úton megakadályozni.

  24. Lilahangya says:

    Legtobbunknek a gasztroblogolas “Csak” hobbi. Tudom, hogy a “csak” nem helytallo, de megis valahogy remelem erzekelteti amire gondolok. Sajnos ez a elnyulunk innnen ezt, onnan azt a szent tudomany oltaran sem ritka vendeg. Kicsit bicskanyitogato, amikor a mar publikalt munkatok valaki mas phd vedesen koszon vissza, mint sajat eredmeny es az illeto hatbaveregetest is kap erte…

  25. Beatbull, azaz oldal, amiről te is beszélsz, akkor rövidítette le, amikor megfenyegettem. Kb. 30 levelet váltottunk ezügyben, pofátlan egy alak.Az olvasói miatt nem szeretném a feedemet mekrövidíteni, mert majdnem ötszázan rss-ben olvasnak.Most toljak ki velük?Ezek az írások a saját szellemi termékeink a képek pedig a mi tulajdonunk. Sokba kerül, de nyertes per lenne belőle.

  26. Euthymia says:

    Nekem is meglepő volt, amikor a városi séta programos szórólapon az én fotói voltak fenn…Előre nem kérdezett meg a szervező, úgy is igent mondtam volna, de azért így kicsti fura volt.És én minden egyes fotót, ami kikerül a netre, akárhová lógóval ellátok, mert talán azt nem tudják leszedni, illetve biztos tudják, de foglalkozniuk kell vele 🙁

  27. Beatbull says:

    No, akkor ezek szerint ugyanarról a magyar oldalról beszélünk. Ott legalább még volt egy kapcsolat link, s el lehetett érni az oldal szerkesztőjét, nem úgy, mint az angol gyűjtőoldalnál, ahol nyoma sincs kapcsolati adatnak, ill. még szolgáltatón keresztül sem érhető el…Én is ezért nem rövidítettem le még a feedemet, mert persze sokan olvassák feedolvasókban is a bejegyzéseimet – saját magam is egy ilyen gyűjtőn figyelem a kedvenc blogjaimat. Szóval tudom, mi a hátulütője, csak fel akartam mutatni, hogy milyen opciók vannak.Igazából így 1,5 évvel az első lopási eset után, már nem idegeskedek minden egyes újabb eseten – mint ahogy lilahangya is írta, az élet számos területén van ez így, sajnos. Igazából az fáj benne, ha valaki mindössze a kérdezés nélküli “feed scraping” által gazdagítja az oldalának a tartalmát, s végül az én/mi szellemi munkámmal/munkánkkal keres pénzt az oldalán keresztül…

  28. Igen a kulcsszavak a kérni, és a pénz.Kérni, és akkor szinte biztos, hogy odaadom.De az amikor valaki pénzt keres az én munkámmal, ráadásul kérés nélkül, az gusztustalan. Persze értem én, egy gulyás stock fotó biztosan drágább, mint a mentés másként opció.

  29. Tamás says:

    Kedves Eszter, a megoldás a Creative Commons, számodra és minden hasonló problémával küszködő blogger számára: tüntesd fel a CC logót, és állítsd be a megfelelő “védelmi” szintet, üdv, T.www.creativecommons.hu

  30. Kötéltáncos says:

    A varrós blogokon már régóta kinn van a fotókon keresztben a szerző neve – szerintem csak azt zavarja, akinek hamis tervei lennének a képpel.Persze a képek levédésén túl a receptet is lenyúlhatják. :o(Szerencsére tőlem nincs mit ellopni, de egy ilyen gyűjtőoldal engem is meglepett. Megírtam egy viccet egy politikusról és döbbenetemre egy név alapján kilinkeltek (pedig a google nem lel rám – nem is szeretném).Nem akarom taglalni, hogy mennyire örülnék néhány hibbant pártszimpatizánsnak, aki odajönne örjöngeni hozzám a gyüjtőoldal kilinkelése alapján. :o(Már ez is felbosszantott (moderálnom kellett a saját blogomat), de milyen lehet, amikor egy ötletemet lopnák el? Ennek csak az lehet a vége, hogy inkább nem közöl senki saját recepteket, varrásötleteket – mit fogok akkor olvasni?

  31. nana says:

    a közös nyilatkozatot én is maximálisan támogatom. velem is esett meg már hasonló történet – ugyan nem a gyasztrobloggal kapcsolatban – , egy mondatomat nyúlta le valaki hivatkozás nélkül, s mikor rákérdeztem, kiderült, h ő is találta a neten (!!!), de kinyomoztam, és mindkettő leszedte. de azt az érzést soha többé nem szeretném érezni. mintha meztelenül, megszégyenülve álltam volna egyedül.. nagyon rossz volt.tegyünk valamit!

  32. nana says:

    eszter, megírod nekem a vegasztromania@freemail.hu-ra, h melyik az a gyűjtőoldal? és, h hogyan kell “lejönni” róla? nagyon köszönöm!

  33. Before says:

    Nekem a blog.hu-n belül lopta el valaki egy konkrét írásomat és használta olyan célokra, amiket maximálisan felháborítónak tartottam. Írtam az adminnak, pár órán belül eltűnt a lopott post.

  34. Cserke says:

    Nahát, nem jutok szóhoz. Azt gondoltam, vannak erkölcsi határok:((Azért azt a gulyásos dolgot ne hagyd elsikkadni.

  35. fakanal says:

    Panyi Zsuzsi nyomán mesélném el a történetet, miszerint tavaly rábukkantam egy freewebes oldalon néhány képem fotójára, gondosan ráphotoshopolva a képekre az oldal tulajdonosának nevét. Még arra se vette a fáradságot, hogy a saját komódom képét – amin le volt fotózva a festmény – levágja. Írtam neki,erre minősíthetetlen hangnemben közölte velem, hogy vegyem tudomásul, ami az interneten van, az mindenkié, másrészt hagyjam őt békén. Írtam a szolgáltatójának is, akik azt válaszolták, hogy ők nem rendőrség. Ennyi, meg egy bambi. A képeim a mai napig fent vannak a “hölgy” oldalán.

  36. kisvirag says:

    fakanal, az ilyeneknek szerintem eleg lenne egy perrel fenyegetes is, esetleg ugyved altal (vagy annak tuno) hivatalos level, ami a szerzoi jogokra hivatkozik.Elkuldenem azt a freewebnek is, terjenek mar eszhez…komolyan, jo lenne mar megerni, hogy kozepsikolaban nehany baromsag helyett alapertelmezettben tanitsanak alap jogi ismereteket, akkor talan kevesebb ilyen tortenne…

  37. Evi says:

    Azon felul, hogy gusztustalan es illegalis ez az egesz, az embernek elmegy a kedve attol, hogy egyaltalan barmit csinaljon. Mert ugyis valaki lenyulja, elrontja az oromomet, es ettol a gyomrom felfordul. Hat sajnos itt tartunk egyelore. Termeszetesen az en tamogatasomra is szamithattok az ugyben.

  38. duende says:

    Szia Eszter!Én csak feliratozom a képeimet, de lehet vízjelezni is. Ahhoz már elég nagy munka kell, hogy kiszedjék a képből. Nem nyújt teljes védelmet, de valamennyire azért meggondolják így, hogy megjelöljenek-e forrásként, vagy érdemes-e órákon át dolgozniuk a képszerkesztővel, hogy eltűnjön a vízjel.

  39. Lilahangya says:

    Eszter, legyszi jelezd majd a fejlemenyeket, hogy alakul az ugyveddel stb. az egesz. Mellesleg nem ertem a 25 eve palyan dolgozo kedves kutatonot… En meg csak 12 eve kutatoskodom es abszolut nem erzem elfogadhatonak, elnezhetonek ezt a nagy tudomanyos berkeken beluli lopkodast sem. Azert mert mas teszi, nekem nem kell es ezert az meg nem normalis. Lehet, hogy feher hollo vagyok, de nem allok be a sorba. Akkor mar inkabb abbahagyom. Ami meg a recepteket illeti, ez pont az a terulet, ahol igazan ujat alkotni nehez. Egymast inspiraljuk, recepteket gyujtunk, modositunk, sajat izlesunkre formalunk es hivatkozunk. En azt gondolom ezzel tul sok baj nincs, de a fotolopas, vagy egesz szovegreszek pofatlan atemelese, tenyleg nem olyan, aami felett szemet kene hunyni!

  40. hettie says:

    Eszter,hasznald a crative commons licencet, vagy ird ki minden fotod ala, hogy minden jog fenntartva esetleg tegyel bele vizjelet. Legalabb a jovoben meg tudod kimelni magad a lopasoktol.(bocs ha masokat ismetelek, de nem volt idom atobbi kommentet elolvasni)

  41. Bangó says:

    meaculpa.van a csángó és rináldi, ami nagyon szép de &#@& drága éxereket gyárt. na most van egy bőrös meg egy körmös csaj, és együtt lemásolják ezeket a szépséges éxereket és azokat adják ár-érték arányosan. és én azt veszem. én is a szemét lopósokhoz tartozom. illetve parfümhamisítványokat veszek 3000 Ft-ért.és a kínai piacon azokat a ruhákat, amiket a butikokban árulnak. én éltetem a tolvajokat.

  42. irisz says:

    űűű, én ezen már rengeteget pörögtem, szerintem nagyon mindegy h. hobbi, vagy nem hobbi, az emberek, amit meg lehet fogni, ki lehet húzni, másolni, azt úgy érzik az övék. Én is vízjelezésben látom a megoldást, de az annyira elrontja az egész hangulatát egy blognak, és v.hogy olyan nagyképűnek tűnik tőle az egész… 🙁

  43. Szamóca says:

    Az én képeimet is folyamatosan lopják. A csúcs az volt, amikor valaki egy egész fejezetet lopott el a weblapomról, és azóta körlevélben terjeszti.Tegnap pedig gratuláltak nekem, hogy valami női lapban receptversenyt nyertem. Persze kiderült, hogy nem én, hanem valaki más a tőlem lopott képpel és recepttel.Igazából sajnos csak magamra vethetek, mert nagyon sokáig nem volt szívem feliratozni a fotóimat, mert úgy gondoltam, hogy a felirat elrontja a képet. Sajnos muszáj feliratozni. Bár kis szakértelemmel a felirat is eltüntethető.

  44. Fruzsika says:

    Szevasztok!A Hot Dogon rendszeresen előfordul a KÉP LOPÁS, már mi is többeknek szóvá tettük. Nézzetek ott is körül. Ott ugyanis ‘magazint’ szerkesztenek a lúzerek saját nv alatt.Mi azt találtuk ki margit2-vel, hogy össze kéne fogni és szerkeszteni pl. egy “GASZTRO-SZÉGYENFAL” c. oldalt (a kereső motor gyakran kiadná a gasztro szó miatt, de lehet jobbat is találni), és oda kiírni az elkövető nevét, nick nevét és a történést…Hátha visszatartó ereje lenne. Mit szóltok? Természetesen nem írhat akárki ott fel bármilyen nevet, csak a lapszerkesztő, a hozzá befutó panaszos esetek elbírálása után. Így a bosszú kizárva.(a módját még ki kéne tanálni)Hamar híres oldal lenne ebből, azt hiszem:-)

  45. Fruzsika says:

    A HOT DOG-os tiga1 ezzel védekezett: (több fórumtársam fotóját használta fel a ‘magazinjában’ a saját neve alatt és ezt szóvá tettem, mondván, hogy szavunk sincs, ha megsüti és a saját fotóját teszi fel):”Sziasztok! Fruzsika hozzám irt levelére szeretnék reagálni,amiben “lopósnak”titulált. Elősször is:Tény,hogy a képeket és a recepteket a netről szedtem le és tettem be a magazinomba. A net nyilvános,mindenki számára elérhető és felhasználható a közzétett oldalak tartalma. Nem ártó szándékkal követtem el ezt a “borzasztó galád cselekedetet”és akik olvasták a magazint csak profitáltak belőle,nem pedig kárt okoztam nekik. Én is olvastam már más oldalon a saját versemet amit nem én tettem fel oda,láttam a saját szerkesztésű képemet más honlapján,mégsem kezdtem el fenyegetőzni. Milyen kára származott bármelyikőtöknek is,abból hogy felhasználtam a világhálóra feltett képeit,receptjeit???? Anyagi???Erkölcsi maximum,de azt kivánom mindenkinek aki érintett ebben a “felháboritó bűntettben”,hogy soha nagyobb baj ne érje az életben!!!!”És még:…”nem esett volna nehezemre,de nem azért mert “más tollaival akartam ékeskedni”és nem saját magamat jelöltem meg a készitőként,csupán a magazin szerkesztése van az én nevem alatt. Ez egy. Más:egy szóval sem emlitettem hogy én készitettem el a sütiket,igaz az ellenkezője sem volt leirva,de ez nem egyenes következtetése annak hogy én voltam a cukrász. Egy olvasó sem panaszkodott “megtévesztésre”,sőt,köszönték hogy ily módon segitettem nekik és nem firtatták a receptek eredetét.Jóhiszeműen és nem ártó szándékkal használtam fel a “lopott”képeket. De nem magyarázkodom. Ennyi.”Az ilyennel mit tudtok tenni?Ennek magyarázzunk etikáról?(azóta levette az arcképét onnan, és levette a süteményes ‘magazinját’ is…nem tudom, hogy végleg e, vagy magába szállt és átszerkeszti?) Csak használt a megszégyenítés (mert megígértem neki, ha egy héten belül nem veszi le az idegen képeit, minden fórumon megszégyenítem.Szóval tényleg szükség lehet egy netes “gasztro-szégyenfal” felületre? Mit szóltok hozzá?(a Hot Dogon nézzetek körül, mert mi pl találtunk ott más “magazinszerkesztőket is). Pl Kata0924 is lopós.Ő lenne az:http://www.hotdog.hu/_data/members1/809/599809/snapshot_medium.jpg?r=440 Mégcsak nem is válaszolt az üzenetemre.

  46. kisvirag says:

    ja, még valami, említetted a bloggert, aki átvesz receptet, és ignorál. amennyiben nem saját szerveren futtat saját blogmotort, hanem valamelyik free blogszolgáltatónál ül, nyugodt szívvel írj a blogszolgáltatónak a problémádról, rövid távon rendezni fogják az ügyet (csak azért mondom, mert azt hiszem megtaláltam, jól gondolom, hogy egy freeblogosról van szó? ott lelkiismeretes az admin (néha túlságosan is), el fogják távolítani, vagy szankcionálni fogják, ha kéred)

  47. De nekem igen.Én loptam, de persze belinkeltem a forrást a Ladik csárda hülye étlapfordításáról.Aztán az a gyűjtősite amivel vitában voltam.És egy másik a hírek. oldal. infoEgyébként engem a képek lopása jobban zavar.

  48. "saját levében" says:

    A tolvajokat és az egyéb bűncselekményt elkövető netezőket azért is nehéz elkapni, mert a szolgáltató nem szívesen adja ki őket, vagy nincs megfogható személy a név mögött. Lásd pl. a külföldi szerverről működő szélsőjobbos lapok problémáját.Szakirodalom:http://www.origo.hu/techbazis/internet/20080317-blog-honlap-es-a-szerzoi-jog.html

  49. Anonymous says:

    Nem hiszek a szememnek! Ti ugráltok? Miért, ti mit csináltok? Ha az, amiről beszéltek lopás, akkor ti vagytok a legnagyobb tolvajok! Főleg te Eszter! Te talán nem lopod a receptjeidet? Mert nem emlékszem, hogy túl gyakran láttam volna a receptjeid mellett a forrásmegjelölést. Már annyira unom ezt a sok képmutatást! Mindenki ezt csinálja, de bezzeg, ha tőletek lopnak, akkor meg fel vagytok háborodva! Valaki írta fentebb, hogy milyen felháborító, ha valaki más kutatási eredményeit használja fel saját írásaiban. Én magam már 25 éve kutatóként dolgozom, és sokszor szembesültem ezzel, de ilyenért normális helyeken csak az háboroghat, aki egyébként mindig mindent tisztességesen leírt, idézett, stb. Jó lenne, ha ti is inkább előbb magatokba néznétek!Hogy válaszoljak a tegnapi kérdésedre is, Eszter: 48 éves zsidó nő vagyok. Két diplomás kutató, Budapestről, xiv kerületből, 3 gyerekkel. És hetente egyszer olvaslak. Keresztesné Dr. Földi Mária

  50. Kedves 48 éves zsidó nő, két diplomás kutató, Budapestről, a xiv kerületből, 3 gyerekkel. Kedves Keresztesné Dr. Földi Mária!Egyik receptem sem loptam. Ha mások forrásábol dolgozok az bizony mindig meg is jelöltett. Pont azért jó gasztrobloggernek lenni, mert mi igen is megjelöljük a forrást, vagy ha nem, akkor felhívjuk rá a másik figyelmét. Egyébként egy olyan receptem sincs, amit máshol olvashattál volna, hacsak nem a szokásos, régi receptek, mint a pörkölt, gulyás, flódni, kalács. Viszont azopk copyrightos dédmama füzetbe is le vannak írva, méghozzá kézzel! Én örzöm az ilyesmit 🙂

  51. Luca says:

    Most legalább megtudtuk, honnan szerzi kutatási eredményeit dr. Földi Mária. 🙂

  52. citromfű says:

    Eszter!Ez nagyon felháborító! Ha meglesz a nyilatkozat rám is számíthatsz! Bár én még nagyon tanuló vagyok a blogolásban.

  53. Anonymous says:

    Némá! Egy tolvaj Mária álnéven besértődött. Ejnye-ejnye.

  54. András says:

    Nehéz az aggregátor oldalak sorsa (mondom én ezt a Miner.hu-tól), de ettől még lopni abszolút nem illendő, sem képet, sem szöveget (receptet). Egyébként még akkor sem, ha kérdéses a szöveg forrása, ami itt szerintem nem áll fenn. Törvény szerint én is úgy tudom, hogy nem kell sem vízjelezni, sem kiírni azt, hogy ki a tulajdonos, mivel automatikusan a szerzőé a szerzői jog, akkor is ha nincs kinn semmilyen copyright szöveg… (ugye mindenkinek van olyan lehetősége a blogján, ahol fel tudják venni vele a kapcsolatot, ha fel szeretnék használni egy képét?)Mi is néha a határvonalon egyensúlyozunk a Minerrel, szóljatok bátran, ha valami nem tetszik! 🙂 Főleg, hogy talán jövőhéten végre kijövünk egy új funkcióval.

  55. panyizsuzsi says:

    át sajnos azt kell mondanom ez van. A mi cégünk alkot, üvegékszereket és van egy csaj, aki elkezdte másolni. Régen teljesen más stílust csinált, majd mikor látt, hogy a mienk klassz és keresett, rááltt. Ja és a lényeg 2/3-a áron.Mikor szóltam neki kiakadt, mert ő régebben van a szakmában. részletek az angol blogomon:http://craftandco.blogspot.com/2008/05/i-am-popular.html

  56. zsuzska says:

    Most komolyan nem az en oldalam miatt, mert aki onnan lop, meg is erdemli, hanem ez erkolcsi kerdes. Eszter, hova, es mennyit utaljak?

  57. Zsuzska, édes vagy, de szerencsére kiderült, hogy van közöttünk bíró és ügyvéd is, úgyhogy a dolog szerencsére megoldódi. 🙂

  58. kisvirag says:

    ahogy már korábban is mondták, attól, hogy nincs kinn egyértelmúen a copyright, attól amit itt közölsz, még az, bár megkönnyíti a későbbi jogi lépéseket, ha kinn van valami jogi információ. De ettől még ami a tiéd, az a tiéd, és védi a szerzői jog.Persze egy per elég macera lehet, pl ahogy írtad, olyan helyen valoszínűleg én sem fenyegetőznék vele meg ügyvéddel, ahol a másik nem lát belőle pénzt, csak megpróbálnám rávenni, hogy távolítsa el vagy írja ki a nevem.Viszont a plakát ügyében én már bizony ügyvédhez és bírósághoz fordulnék, mert ez így már nagyon gáz.Egyébként kis segítség mindenkinek:http://www.copyscape.com/ez egy másolatot kereső oldal, beírod a címed, és megkeresi hol van azonos szöveg. ingyenesen igaz kicsit korlátozott, a havi lekérdezések, valamint a másolatról kapott infók száma is, de nagyon hasznos kis kütyü. remélem nem fog túl sok mindent kidobni nektek…

  59. palacsints says:

    Juj én a baba naplómba szoktam menteni receptedet,de ha gondolod nem teszem ezentúl!Bocsi előre is,csak magamnak szoktam,hogy 20 év múlva is tudjam mivel foglalkoztam mostanság.:)))Képet nemmmmmm csak a saját kreációmat!!!!

  60. Palacsints, nem az ilyenekről van szó mint te vagy, hagyd nyugodtan :-)Akik nagyban játszanak azokkal van probléma.

  61. kisvirag says:

    khm, most megpróbáltam copyscapen megnezni téged, Eszter, de mivel a forráskódban legalul van egy javascript, valami blogger widget, és ezek szerint a copyscape számára az is olvasható, nem dob ki értékelhető találatot… :S


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!