Fűszer és Lélek

Padlizsán és körtekrémleves

h-padlizsánleves+körtével

Padlizsán szinte mindig van a hűtőmben, legyen tél vagy nyár, jelen esetben ősz. Azt nem állítom, hogy szeretek esőre kelni, mert hétköznap igazán utálatos dolog amikor a hideg víz az ember arcába csap, de hétvégén nem bánom ha dobol az ablakon, mert nagyon jól vissza tudok aludni a monoton zaj mellett, vagy szöszmötölni a konyhában egy vastag pamut zoknival a lábamon.
Vasárnap reggel is esett, úgyhogy leszaladni egyáltalán nem volt kedvem vásárolni, pedig szinte semmi nem volt a hűtőben, a szombatot ugyanis nem töltöttem itthon, tehát a maradék étel sem játszott. Találtam viszont ugye egy padlizsánt , pár szem körtét, egy olyan erős paprikát, amitől füstölt a fejem amikor megnyaltam, úgyhogy elgondolkodhattam egy jó kis levesen. (Eddig azt hittem, hogy a kápia paprika nem csíp. Lehet, hogy mégis.)
Többek között a sűrű levesek miatt is imádom az őszt! Nyáron ilyesmit nem kíván az ember lánya, de amint 20 fok alá esik a hőmérséklet, rögtön forró levesekről álmodozik. Nem állítom, hogy szép lett, kellett is tennem a tányér szélére egy körteszeletet, hogy legalább valami elviselhető legyen a képen, de az íze, az valami fantasztikus!
Hozzávalók:
1 közepes padlizsán
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
2-3 körte
2 dl joghurt
2 dl tejszín
2 kápia paprika
1 chili (ha nem csípett a paprika)
1 kk római kömény
1 kk koriander mag
2-3 cm gyömbér
szerecsendió
só, bors
olívaolaj
A hagymát és a fokhagymát apró kockákra vágtam, és megsózva megdinszteltem az olajon. A padlizsánt is felkockáztam, lesóztam, hagytam állni egy negyed órát, majd kinyomkodtam, és a hagymára dobtam. Hagytam megpuhulni, közben néha megkevertem. Rászórtam a fűszereket, a gyömbért ráreszeltem. Közben a gázrózsa lángján megsütöttem a paprikákat, betettem a nylon zacskóba, és pár perc gőzölődés után lehúztam a héját. Ezt is a padlizsánhoz kevertem, és felöntöttem a joghurttal. Botmixerrel pépesítettem az egészet, hagytam újra felforrni, és beletettem a kockákra vágott körtét. A körtének elég volt két perc, hogy egy kicsit megpuhuljon, de nem főjön szét. Ekkor kevertem hozzá a tejszínt, majd kicsit utána sóztam, és rögtön el is zártam a lángot alatta.
Nagyon kellemes lett az édeskés körte a csípős, fűszeres levesben.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Audri says:

    Kedves Eszter!Nagyon megtetszett a recept, elkezdtem elkészíteni a levest, de amikor a pépesítéshez értem, bedöglött a botmixerem, nem volt más választásom, hát kitaláltam, hogy pépesítés hiányában joghurtos-padlizsános ragu lesz a leves helyett, hozzáadtam még mazsolát is, basmati rizzsel tálaltam, így is nagyon finom volt!Adri

  2. KaTT says:

    Kedves Eszter,ezt a költeményt is megcsináltam tegnap – nagyon finom lett. Lenne egy kérdésem: Te hogyan turmixolod össze a padlizsánt? Azért érdekel, mert a nagyobb lábosban, amiben készítettem nagyon nehéz volt a botmixerrel ügyködni, hogy ne végezze minden az edény illetve a konyha falán 🙁 Te kiöntöd a meleg masszát egy rendes turmixgépbe, és ott fedő rá és gomb megnyom? Vagy van valami spéci védő-fedő, amin van egy luk (amin befér a mixer nyaka), és akkor nincs fröccs? Mit csinálok rosszul? Kíváncsian várom válaszod!Kati

  3. Zsuzsa, nekem is ez volt az első csípős kápiám, és a dobozból, amiben vettem csak kettő csípett, 5 pedig nem. Nem örültem neki, mert eddig simán a gyerek kezébe nyomtam, de nem akarom, hogy kitalálja, hogy nem szereti, mert csíp.A lábostartó rácsra teszem, alacsony lángra, és nagyon jól megsül rajta.

  4. Zsuzsa says:

    Eszter, a paprikát közvetlenül a lángra teszed, nem elosztóra? Mekkora lángon sütöd?Még sosem találkoztam csípős kápiával, érdekes.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!