Fűszer és Lélek

Füge és gesztenye konyakban

h-füge
Vasárnap fél négykor ébredtem. Kicsit nézelődtem, de nem mertem felkelni, nehogy felébresszem a családom. Még korom sötét volt, nyakunkon az ősz. Ha nem a második emeleten laknék, akkor biztosan lenne a kerítésem mellett egy pletyka-pad. Minden szép hajnalban kiülnék oda kávézni, figyelném a szomszédokat, hallgatnám a madarakat, és jól kibeszélném a történéseket. Persze ez a pad nem Pesten lenne, sőt nem is közelebb, mint 200km. Itt már gyors az élet, senki nem ér rá megállni a padomnál, de miért is tenné, hiszen én sem érek rá ott ücsörögni, de most látom csak, hogy reggelre el is lopták a padomat…
(Egyébként üzenem a barátnőmnek, akik 40km távolságra akarták megtalálni na vidék ízét, de most panaszkodnak, hogy csak hétvégén tudják a lábukat a hintaágyban lóbálni, és rossz az óvoda, hogy én megmondtam. Előre megmondtam. Nincs értelme. A vidék ott kezdődik, ahonnan már nem lehet bejárni dolgozni.)
Aztán felébredt a fiam, és bebújt közénk. Egy pillanat alatt elaludt, ellopva a takarómat. Nyitott ablak mellett negyed óra sem kellett, és majdnem lefagyott a lábam. Akkor találtam ki az ebédet. Hogy forró lesz, és csípős. Aztán forró és édes, és illatos, és mámorító. Közben felkelt a nap, és mézszínű fénybe borította a platánokat. Na jó, méz is lesz benne.
Lehetett hallani, hogy a kutyások már sétálnak, a nyárfáról már hullanak a levelek, behallatszik ahogy elszalad bennük egy kutya.
Délben már meleg volt, de azért jól esett a forró, csípős fejtett bableves, és a mézes gesztenyés grillezett füge.
Hozzávalók:
6 szem lila (nagy) füge
12 szem gesztenye
6 ek méz
3 ek konyak
2 ek vaj
fehéj
szerecsendió
A gesztenyéket megfőztem. Mirelit, pucolt, de nem gesztenyemasszát szoktam vásárolni, nem szeretek a héjas gesztenyével bajlódni, pedig megérné a fáradságot. Mikor megfőtt összetörtem, 2 ek mézzel, 1 ek konyakkal ízesítettem. Egy tűzálló forma alját kikentem jó vastagon vajjal, majd abba ültettem a tetején keresztbe négybevágott fügéket. Mindegyik közepébe tettem egy adag gesztenyemasszát, és leöntöttem a konyakkal elkevert mézzel. szerecsendiót reszeltem a tetejére, és rászórtam még egy csipet fahéjat. 10 percre grill alá toltam. Isteni őszi csemege.füge_1

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Anicara says:

    gjuci, nekem nagyon kell, de berlinből organizálsz füge-szüretet?ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ – ennyi, a lenti három tálkára… nyam-nyam És lírai az önvallomás 🙂

  2. Malvina says:

    Eszter,szerintem ha ezt minden napról így megírnád, persze mindig azzal együtt, hogy a déli nap milyen finomságba süt majd bele, akkor simán überolhatnád a Váncsa-féle szakácskönyvet. Pedig az sem semmi ám!:))

  3. gjuci says:

    Anyámék kertjében óriási a fügefa, de nem nagyon szereti a fügét a családból senki. Ha kell valakinek, akkor szóljon, hátha öcsém/szüleim haverjai még nem szedték le.

  4. Mishmesh,alias Dorka says:

    De szépen írtál:) És nyamisat főztél!Tegnap szedtük le a 3 szem érett fügét a fiúkkal, még van egy csomó kis beéretlen keményke.. Nem tudom most miért nem érte bw rendesen, talán túl hűvös volt a nyár.. Hátha lesz még belőle valami.Padocskát majd a HÁZ elé:)) megyek péletyózni ha lehet, őszi estékre viszünk kockás plédet meg szúnyogírtót 🙂

  5. Beatbull, az ősz mindig ezt hozza ki belőlem, tudod, elmúlás, ilyesmi :-)Szia Zsuzska! Majd tavasszal ha estleg arra járok. Vagy te erre jársz!

  6. zsuzska says:

    zsuzska sir zokog! Gesztenyeeet akarok, bruhuhuhu, Eszter fozze, azt akarom!!! Nekem is! (na jo, toporzekolni pl. nem toporzekoltam)

  7. Beatbull says:

    Mégis milyen könyvet olvastál elalvás előtt, hogy ilyen szép sorokkal vezeted be ma a receptedet? ;)Izgalmas kombináció – Ditém imádja a fügét, úgyhogy jó eséllyel kerül megvalósításra 😉

  8. Anonymous says:

    NA VEGRE!MAR AZT HITTEM SOHA NEM IRSZ, REMELEM UJRA KEZEDBE VESZED A KOHYHAKULCSOT. Bocs a csupa nagy betuert!Miki


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!