Fűszer és Lélek

Mézessütiben sült alma

h-almás-mézes

A mézessüti illata annyira intenzív, hogy a sütés után napokkal is érzem, ahogy belépek a lakásba.
Hajnalban keltem, mert ezeket az őszi reggeleket imádom. Most a nap is sütött magasan az égen, gyorsan összedobtam a tésztát, és az alatt a negyven perc alatt, amíg megsült sétáltam egyet. Ilyenkor jutnak a legjobb ötletek az eszembe, most pl. egy levest találtam ki, holnap meg is főzőm, miután hazajöttünk a zsinagógából, a sófárfújást ugyanis mindig meghallgatjuk. Akkor érzem magam a legkisebb porszemnek a világban, és talán furcsán hangzik, de szeretem ezt az érzést. Olyasmi lehet ez, mint amiről azok beszélnek, akik jártak a világ legszegényebb részein, és amikor hazajönnek, szembesülnek az apróságokon való folyamatos görcsölésen. Egy ideig még érzik,hogy ezek a dolgok semmiségek a világhoz képest, nem jelentenek semmit, aztán őket is beszippantja a mindennapi hajsza.
Én is így feltöltekezve járok ilyenkor napokig, de aztán mindig visszasüllyedek a megszokott életembe.
Az almás nagyon finom lett, pont abban a pillanatban nyomtam le a kilincset, amikor sípolt a sütő, jelezvén, hogy elkészült.
Töltöttem három bögre tejet, megvágtam a forró sütit, és hosszabban reggeliztünk a szokásosnál. Szép nap volt.
Hozzávalók:
1 pohár tejföl
1,5 pohár tejes kiőrlésű búzaliszt
1 pohár méz
1 tojás
4 ek olaj
1 csomag sütőpor
1/2 citrom leve és héja
1/2 kk őrölt szegfűszeg
1/2 kk őrölt szerecsendió
1 kk fahéj
1 csipet só
3 alma
3 fehéjrúd
Az almákat megmostam, és kiszúrtam a közepükből a csumájukat. A lisztet elkevertem a sütőporral, és a fűszerekkel. Hozzáadom a mézet, tojást, olajat, citrom levét, és a tejfölt. Gyorsan összekeverem, majd sütőpapírral bélalt őzgerincformába öntöm. Beleteszem az almákat, és mindegyik közepébe teszek egy-egy rúd fahéjat.
170 fokra előmelegített sütőben 40 perc alatt megsütöm.
A tetejét megszórtam gránátalma magokkal, ami Ros Hasanakor elmaradhatatlan.
gránátalma

Ros Hasana: rusztikus mézes almapite

RosHasana (vagyis a zsidó újév) lesz ma este, hihetetlen, hogy mennyire szalad az idő. Ilyenkor mézbe mártjuk az almát, kerekre fonjuk a kalácsot, és még sok mindent másképp csinálunk mint eddig. (Tavaly már írtam erről. )Rengeteg méz fogy ezekben a napokban, mindenféle almás, mézes süteményeket sütünk.

Annyi mindent szerettem volna, és tessék, alig jut időm valamire.
Idén igazán remek mézet sikerült szereznem, a világ legbonyolultabb módján: egyszer Chilii említette, hogy a testvére méhész. Kaptam az alkalmon, és kértem 10 kiló mézet. Persze nem tudtam érte beugrani nyáron, ezért a Lorien elhozta Miskolcról, a húgánál parkolt legalább egy hónapig, mikor is finoman megkérdezte, hogy bár őt igazán nem zavarja, de mindjárt RosHasana, és nem lesz mézem. Nem volt mit tenni, tegnap este elhoztam.
Úgyhogy itt az első almás. Azt mégsem írhatom róla, hogy nem lett szép, inkább rusztikusnak nevezem. Legalább finom.

Van egy másik is, azt majd holnap töltöm fel, az tényleg gyönyörű lett, és igazán izgalmas recept.

Hozzávalók:
20 dkg liszt
5 dkg cukor
1 ek fahéj
10 dkg vaj
pár kanál jéghideg víz
Az hozzávalókat a víz kivételével késés robotgépbe teszem, és egy fél órára berakom a tállal együtt a fagyasztóba. Mikor kiveszem gyorsan beleteszem a vizet, összedolgozom, a géppel, kicsit kinyújtom, majd belenyomkodom a formába. 180 fokra előmelegített sütőbe tolom 10 percre.
Közben elkészítem a tölteléket:
4 szem alma
10 kanál méz
2 kk fahéj
4 ek kalácsmorzsa
pá csepp citromlé
1/2 narancs héja
Az almát kimagozom, szeletekre vágom, és a mézzel leöntve egy lábosban 2-3 percig párolom, belereszelem a narancshéjat is, és csepegtetek rá per csepp mézet. Az elősütött tészta aljára szórom a kalácsmorzsát, a tetejére halmozom az almát, és 10-15 perc alatt megsütöm. Mikor megsült, még forrón az asztalnál mindenki csorgat rá mézet. Édes. Nagyon. Édes évet kívánok mindenkinek!
Sana Tova!

Darvas István rabbi remek újévi gondolatai itt olvashatóak. Hobóval kezdi. Csak szólók!

Hogyan főzök? Amivel nem dicsekszem…

Fotó: Szeberényi Adrián

Nemrég azt kérdeztem az olvasoimtól, hogy kik is ők igazából, és akkor írta Flóra, hogy ő pedig arra kíváncsi, hogy én hogyan főzők? Majd egyszer azt is leírom, de most inkább megosztanám a legnagyobb bakiaimat, amik persze nem kerültek be ide, érthető okoknál fogva.
Annyira belejöttem már a kenyérsütésbe, hogy sokszor csak ránézésre öntögetem bele a lisztet, vizet és a többi hozzávalót a dagasztógépbe. Nem akarom magam az egekig dícsérni, de a rozskenyereimet mindig mindenki az egekbe magasztalja. Ettől aztán annyira megnőtt az önbizalmam, hogy minden alaposságot félretéve, csak úgy öntögettem össze a rozs, és a búzalisztet, a vizet, majd az újabb adag vizet, aztán betettem a hűtőbe, utána kicsit elsóztam, akkor kevertem hozzá még lisztet de addigra már a korpa megpuhult, kicsit nyúlós lett a tészta…
Enyhén megkelt, betettem a sütőbe. Ekkor összesett, aztán kőkemény lett a héja, és nyers maradt a belseje. Ronda volt, szétesett, megégett, de nyers maradt. Horror!
Aztán nem olyan rég olyan rizst főztem, hogy ilyet még a legrosszabb menzákon sem képesek előallítani. Persze ennek is a lazaság volt az oka, és a kapkodás. Indulnom kellett a gyerekért, ezért nem tudtam megvárni, amíg kellőképpen megpuhult, és elzárhattam alatta a lángot, de féltem, hogy kevés lesz rajta a víz, így inkább biztos ami biztos alapon öntöttem alá még egy keveset. Az eredmény valami szétfőtt mocsi, aminek a közepe még ropogott. Kanállal lehetett kikaparni a lábosból, amikor éhesen hazaértünk, és cuppant amikor elszakadt a kanáltól. A férjem meg is dícsért, és azóta is emlegeti 🙂 Hogy miért akkor kezdem el, amikor indulnom kell? A kérdés remek!
Most hírtelen még az a lecsós máj ugrik be, ahol a máj hihetetlenül kemény lett, viszont a lecsót elsóztam… Azt egyébként megoldottuk, egy nagy csokor petrezselyemmel, és egy fej nyers hagymával összeaprítottam, és piritósra kentünk. Úgy finom volt…

Borjúkaraj chilis szederrel

h-dinsztelt+borjú_1

A férjem ellentmondást nem tűrően közölte, hogy valamilyen nagy, szaftos húst szeretne (akar) enni, amibe jól bele lehet harapni, nincs mellette semmiféle saláta, izéke-bizéke, legfeljebb krumpli, és egy pohár jóféle vörösbor.
Én pedig nagyon szerettem volna már valamire felhasználni a hűtőben kicsit megplattyant szedremet, mert egy hét alatt nem kezdtem vele semmit, kidobni pedig nagyon sajnáltam volna.Mégiscsak lesz itt a hús mellé valami izéke-bizéke, ha tetszik a teremtés koronájának, ha nem!Kimentem a piacra, azzal az elképzeléssel, hogy veszek pár kacsacombot, az olyan jó férfias fogás, illik is hozzá a szeder, de csak törpe kacsák combjait láttam, azt inkább otthagyom másnak.
Maradt a borjúkaraj, mert azt nagyon szeretem, különösebb varázslatok nélkül is nagyon finom vacsorát lehet belőle készíteni.3-4 cm vastag szeletekre vágattam a húst a hentessel, így otthon már szinte semmi dolgom nem akadt. Olajjal nem is próbálkoztam, gondolom az sem elég férfias, jöjjön a libazsír, lehetőleg gúnár zsírja 🙂
Hozzávalók:
4 vastag szelet borjúkaraj
2 ek libazsír
1 szál póré
3 gerezd fokhagyma
só, bors
1 ek kömény
2 dl száraz fehérbor
30 dkg szeder
1 dl száraz vörösbor
1 ek cukor
1 kk fahéj
3 szegfűszeg
chili
1 ek keményítő
Egy vastagtalpú serpenyőt felforrósítottam, majd belekanalaztam a libazsírt, és hirtelen fél-fél perc alatt megsütöttem a karajszeleteket. A legkisebb fokozatra mérsékeltem a tüzet, belekarikáztam a pórét, megszórtam a köménnyel (nem elírás a mennyiség), sóval, borssal, és aláöntöttem egy deci fehérbort. Szép lassan pároltam, 20 perc múlva megfordítottam, addigra elpárolgott a bor, úgyhogy pótoltam, és hozzányomtam a fokhagymát is.
Közben a szedret a fűszerekkel öt-hat percig főztem, amíg levet eresztett, majd kicsit besűrítettem a borral elkevert liszttel. Tettem hozzá egy kevés cukrot is.Isteni lett a vajpuha, szinte darabjaira hulló illatos hús, a csípős, édeskés szedermártással. Nem volt panaszkodás, morgolódás! 🙂dinsztelt+borjú

Ti olvastok


Múltkor feltettem egy kérdést, hogy kik olvasnak? Több mint százan válaszoltak, sőt voltak olyanok is, akik külön levelet írtak, hogy egy kicsit többet megtudjak róluk. Mindenkinek nagyon köszönöm, igazán érdekes volt!
Bár azt külön nem számoltam össze, hogy a különböző vallásokon belül hogyan oszlik meg a nemek aránya, de az biztos, hogy a 37% zsidó közül feltünően sok a férfi.
Meglepően sokan dolgoztok könyvtárosként :-), és sokatok háromgyerekes édesanya!
Bár ez a száz valahány válasz nem egyenlő a napi 1700 olvasóval, mégis mutat valamit “belőletek”, azt biztosan, hogy nagyon kedvesek vagytok mindannyian! Mégegyszer köszönöm mindenkinek, aki válaszolt!
(Most látom, hogy a nemek arányánál elgépeltem a számokat: a férfiak természetesen 23%-ban olvasnak.)

Pritamin citromos csirkével töltve

A pritaminpaprika említésekor kisebb vitám akadt egyik barátnőmmel, szerinte ugyanis olyan nincs, hogy pritaminpaprika, a pritamin ugyanis a télire sóval eltett paprika neve. Szerintem pedig a kedvenc paprikafajtám. Alig vártam, hogy hazaérjek, és a google elárulja nekem az igazságot, miszerint mindketten tévedtünk.
A pritamin ugyanis nem egy paprika neve, hanem egy fajtáé, amibe többek között az is beletartozik, amit én hívok annak, vagyis a Greygo, de a hagyományos, hosszúkás paprika formájú pritamin is pritamin, de még csak a színe se mindig piros, ugyanis a sötétzöld is teljesen jó, nem az éretlenség jele. Valóban készítenek belőle télire eltett konzervet is.
Egy szó, mint száz, imádom! Nagyon sajnálom, hogy rövid idejig kapható csupán, és azt is, hogy csumája könnyen megpenészesedik úgy, hogy ez kivülről egyáltalán nem látszik.
Napok óta valami savanykásra vágyok (ahogy nagyanyám mondaná: savankásra). Vasárnap ebédre még nem tudtam mi lesz, de az biztos volt, hogy pritamin, (bocsánat, Greygo) mindenképp lesz benne, sőt citrom is. Nagyon finom lett a végeredmény, még Dávid is képes volt megenni egy negyedet belőle, nem mondom, hogy tömte magába, de legalább nem kellett se megfenyegetni, se megzsarolni 🙂
Hozzávalók:
4 pritaminpaprika
1 nagy fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 csirkemell
4 zsálya levélke
1/2 citrom leve és héja
só, bors
olívaolaj
6 ek tejföl
2 ek méz
10 dkg feta
A paprikák tetejét levágtam, a csumájukat leszedtem. Levágtam a szára mellől a maradék paprikát, és felaprítottam. A húst és a hagymát ledaráltam a fokhagymával együtt, majd egy serpenyőben az olajon megpároltam a paprikakockákkal, sóval, borssal együtt. Rácsorgattam a mézet is.
Elzártam alatta a lángot, belenyomtam a citrom levét, ráreszeltem a héját, és hozzákevertem a tejfölt. (Mindenki figyeli, hogy milyen sokféle igekötőt használok? 🙂
Megtöltöttem a ragúval a paprikákat, elmorzsoltam a tetején a fetát, és tűzálló tálba téve, alufóliával lefedve 30 perc alatt megsütöttem, úgy hogy csak az utolsó öt percben vettem le a fóliát. Finom szaftos lett, rizzsel tálaltam.

A nők veszélyesek!


Fotók: a lányos anya
Mirelle lányainak, vagyis a nőknek ünnepeltük tegnap a születésnapjukat. Dávid eddig is szerelmes volt a hercegnőkbe, ahogy ő hívja a lányokat, de szerintem most végleg elveszett.

A két csaj egy pillananat alatt az újja köré csavarta a kis naív fickót 🙂

Pfefferkuchen, vagyis borsos fonat

Kóser libahájhoz szerencsére nem annyira bonyolult dolog hozzájutni Budapesten, így könnyű elkészítenem a zsidó konyha egyik legfinomabb bor mellé való ropogtatni valóját.
Én már alig-alig használok libazsírt, mindössze pár étel van amit azzal készítek, mert jobb lesz vele, mint vajjal vagy olajjal. Ilyen étel a pfefferkuchen is. Akik még nem ettek ilyet, az első falat után rendszeresen megállapítják, hogy olyasmi mint a pogácsa, csak szebb.
Ropogós, fűszeres, nagyon kellemes egy pohár bor mellé egy kellemes beszélgetős este, de télen mi nagyon szeretjük ezt vinni magunkkal a kirándulásokra is, termoszba zárt forralt bor mellé.

Tegnap este barátok jöttek, bort is bontottunk, és nekem napok óta téli hangulatom van esténként, úgyhogy volt időm kitalálni mit is kínálok majd a borhoz. Nagyanyám gyakran sütötte ezt a borsos fonatot, de leginkább vacsora előtt kínálta. Ha mai fejjel belegondolok, akkor egy ilyan kis fonat szinte egy fél vacsora…
Hozzávalók:
50 dkg liszt
20 dkg libazsír
2 dl fehérbor
2 tojás+1 a kenéshez
durvára darált fekete bors
2 kk só
A lisztet gyorsan elkeverem a zsírral a dagasztókaros robotgépben. Beledolgozom a tojásokat, sót, borsot, és a fehérbort is. Fóliába csomagolom, és két órát pihentetem a hűtőben. Lisztezett deszkán kinyújtom, vékony csíkokra vágom, a csíkokat megsodrom, és apró kalácsokat fonok belőlük. Ez a mennyiség 20 kalácskára elegendő. Nem szabad nagy fonatokat készíteni, mert lassan sül át. 180 fokra előmelegített sütőbe tolom, és egy óra alatt szép pirosra sütöm, úgy, hogy félidőben megkenem a felvert tojással.

Oroszlános borvendéglő, Tállya

Bár Tokaj-hegyalján nincsenek távolságok, Tállya nekem valahogy mindig kiesik. Mádra szoktunk menni, de annál tovább ritkán. Mikor itt a blogon Hegyaljáról volt szó, valaki mindig nagyon kedvesen beírt a kommentekbe, hogy ha legközelebb arra járunk, az Oroszlános borvendéglőt semmiképp ne hagyjuk ki. Tudtam én, hogy ez a valaki az étterem nagyon ügyes marketingese lehet, de nem volt tolakodó úgyhogy ott hagytam a kommenteket.

Be is érett a munkája, mert idén nem hagyhattuk ki, meg kellett néznünk honnan is ez a sok levél.

35 fokban, déli 12-kor parkoltunk le az Oroszlános előtt, talán egy szerdai nap. Rajtunk kívül csak egy család ebédelt ott éppen, úgyhogy kedvünkre választhattunk az asztalok között. Az étterem a régi Szirmay-kúriában található, amit gyönyörűen felújítottak, és igazán ízlésesen rendeztek be, mind a bútorokkal, mind a textiliákkal, kiegészítőkkel.

Napi ajánlat volt a hideg paradicsom és uborkaleves házi juhsajttal, és a lecsó is, de a lecsónál valami komolyabbat szerettünk volna enni, úgyhogy maradt a leves megkóstolása az ajánlatból.

Gondolom mindenkinek meg van az az érzés, amikor egy kanál ételt vesz a szájába, és majdnem elájul a gyönyörűségtől… Annyira finom volt, annyira tökéletes, hogy soha nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű gazpacchoból ilyet is lehet készíteni. Ha csak ezt ettük volna, akkor is tökéletesen elégesett lettem volna.

Szarvast ettünk főétel gyanánt, nincs mit írnom róla, tökéletes volt és kész.

Túrókrémes paprika

Egyik volt munkahelyem büféjében lehetett kapni a “vitaminkrémes szendvicset”. Ez a hangzatos név nem túl sok vitamint jelentett, de a sonkás zsömlénél egészen biztosan többet.
Az ilyesfajta mindenfélét-mindenfélével összekeverek krémek általában jól szoktak sikerülni, de szinte mindig megismételhetetlenek, mert mindig csak az kerül bele, ami éppen van otthon, és abból is csak a maradékok. Ez a krém viszont más volt, mert mindenki imádta, szinte csak ezt voltunk hajlandóak megenni. Akkora kedvenc volt, hogy amikor a büfé tulajdonosváltáson ment keresztül, hetekig teszteltük az új büfés vitaminkrémjét, mire mindenki rábólintott, hogy igen, ez már valami hasonló. Én pedig most tettem bele egy kevés hagymalekvárt, ami annyira feldobta, hogy érdemesnek találtatott a gasztroblogon való megosztásra.
Én is gyakran készítem reggelire, de az arányokban még mindig nem vagyok biztos. Minden esetre, aki szereti a túrót, és a főtt tojást, de már unja a körözöttet, vagy a zsidótojást, az próbálja ki ezt, nem fog csalódni.
Hozzávalók:
15 dkg túró
3 főtt tojás
3 ek majonéz (néha 6 kanál 🙂
1 kaliforniai paprika (vagy pritamin, esetleg kápia)
3 csemegeuborka
só, bors
1 csokor petrezselyem
2 szál újhagyma
6 ek hagymalekvár
A tojást villával összetöröm, hozzá keverem a túrót, az apróra vágott zöldségeket, és a majonézt is. Sózom, borsozom, majd félbevágott piroshúsú paprikákba töltöm, a tetejére pedig mindegyik teszek egy kiskanálnyi hagymalekvárt.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!