Fűszer és Lélek

Citromfagyi citromöntettel

Megint jó meleg hétvégénk volt, és szinte fel sem tudtam állni a gép mellől, két munkám is van egyszerre, amibe bele kell húznom, ha nem akarok nyaralás alatt is egésznap egy monitort bámulni.
Azért egy gyors fagyit összedobtam, és este 11-kor ezt ettük miközben jéghideg fröccsöt iszogattunk. Tudom, nem passzol a kettő, mégis annyira jól esett!
Hozzávalók:
1,75 dl natúr joghurt (egy doboz)
2 doboz Philadelphia sajtkrém
2 dl tejszín
2 dl tej20 dkg cukor (esetleg több)
2 citrom leve, és reszelt héja
A hozzávalókat elkevertem, majd behűtöttem a hűtőben. Ezután elkészítettem a fagyigépben. természetesen gép nélkül is megoldható a dolog, csak legalább ötször át kell keverni késes robotgépben a masszát, hogy minél kevesebb jég alakuljon ki a fagyiban.
Mikor elkészült, pohárba szedtem, és meglocsoltam egy kevés citromöntettel:
2 dl víz
2 citrom leve és héja
10 ek cukor
Ezekből sűrű szirupot főztem, majd amikor kihűlt hozzákevertem fél deci vodkát. Legközelebb víz helyett narancslét használok majd, mert akkor sárgás színe lesz az öntetnek, és jobban mutat majd a fehér fagyin. Persze Dávid is kapott a fagyiból, neki vodkás öntet nélkül adtuk.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Eperlány, bocs a késői válaszért!Egyáltalán nem bolti citromfagyi édességű 🙂

  2. Eperlány says:

    Eszter, mennyire “édes” ez a citromfagyi? Anyukámnak elkészíteném a hétvégén, de ő nem szereti, csak ha igazán citromos, és csak enyhén édes. Mit gondolsz csökkenthetem a cukor adagot?Eperlány

  3. vmistvan kukac hotmail.com says:

    kedves eszter!a héja, mint az összes ragadozómadár, magyarországon védett állat! :Dbocsi. ;)a fagyid nagyon guszta!

  4. Anonymous says:

    Elfelejtettem, hogy múltkor megcsináltam a málnafagyidat, és nagyon jó lett. Leeht, hogy holnap ruttyentek egy hasonlót ribizliből is.Kata

  5. barchesz says:

    inkább mi nincs benne ami egy new york cheescakehez kell. na jo a yoghurt helyett creme fresh vagy tejfol inkább ajánlott

  6. Miri says:

    Miert? Mert van benne Philadelphia?Eszter, megfoztem a cukkini salatadat, és Isteni lett, orok halam!

  7. barchesz says:

    a receptek első fele inkabb sajttortanak tűnik mint fagyinak, amit suto helyett fagyigépbe raktál

  8. Anonymous says:

    Megyek is vásárolni. Eszterke, fröccs nélkül ezeket a napokat nem lehet túlélni!Kata


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!