Fűszer és Lélek

Soha többé Lehel piac!

Lehel piac, ma betelt a pohár! Már többször morogtam a Lehel piac (Lehel csarnok?) miatt, hogy becsap a magárus, hogy büdös a hús, hogy bunkó az eladó, stb.
Ma voltam ott utoljára, ha bárki meglát ott legközelebb, rúgjon bokán nyugodtan.
Most már értem, miért tilos fotózni. Igen, azért, amit a piacfelügyelő hölgy is elmondott.
Azért, mert ezek a neveletlen vásárlók olyasmiket fotózgatnak, amiket nem kéne, aztán meg felteszik az internetre, sőt, írnak róla az újságok.
Inkább metrózok hetente egyszer a Nagycsarnokig, mert ott meg nehéz parkolni. Nem baj, nálunk könnyű, itt is át lehet ülni a kényelmes kocsiba.
Mi hozott ki a sodromból?
Nem először fordul elő, hogy undorító, rohadásnak indult zöldségeket, gyümölcsöket kínálnak. Valóban olcsóbban adják, de emberi fogyasztásra alkalmatlan minőséget. Aszott, fonnyadt padlizsán fél áron, penészes, rohadó eper szintén fél áron.
Egy nénike állt előttem a sorban, szegénykém örült a fonnyadt padlizsánnak, és szeretett volna kiválasztani kettő viszonylag normálisat.
Mikor meglátta az eladó, artikulálatlan hangon ráordított. A néni biztos süket lehetett, mert nem hallotta, tovább tapogatta a “koszos kezével” (ezt az eladó jegyezte meg a kollégájának). Ekkor belekiabált az arcába a néninek.
Hát itt telt be a pohár. És biztosan nem minden kereskedő ilyen a Lehel csarnokban, de feltűnően több van belőle, mint máshol.
A fotót a Wikipédiáról kölcsönöztem. Ki tudja kívülről szabad-e fotózni, vagy küldik a kutyákat?!

Címkék: ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. stevekoti says:

    @Zsuzsi és Anna:
    de akkor a Bosnyákra se menjetek, ha még létezik…

  2. stevekoti says:

    @tizsfuuzbal:
    A hungarikum, hogy átverlek, irigyellek, becsaplak; sok helyen tapasztaltam évtizedeken át.

  3. Millie says:

    Én a Bosnyákra járok, sosem csalódtam még az árut illetően. Ha valamelyik eladónak gáz az áruja, azt diszkalifikálom, éljen meg abból akiből tud… :-SA hentesek vegyesek, van egy-két nagyon jó. Bélszíntől a bárányig minden van, gyöngytyúk, velőscsont dettó. Friss erdei gomba is van, az ár alkuképes, nem érdemes szép ruhába menni, mert úgy drágább. A halasnál a pisztráng általában jó, a lazac mindig gáz :-SKinn egy sarokban van egy “magvas” hölgy, a pecandión kívül mindene van, kandírozott gyömbér és makadámiadió is. Nagyon jó árakon.Egy dolog sajna igaz: érdemes fejszámolóművésznek lenni, mert a legtöbb árus nem az. Azaz mindig felfelé számolnak el…tisztelet a kivételnek, mert van.Na hirtelen ennyi jutott eszembe.Másik: Én nem hagytam volna szó nélkül az öreg mamit leordító árust. Biztos nem tette volna ki az ablakba, amit tőlem kap. Másrészt mindenütt ott kell legyen a fogysztóvédelem, érdemes lenne velük is felvenni a kapcsolatot.Millie

  4. Zsuzsi és Anna says:

    Én már mikor megépült akkor elhatároztam, hogy oda nem teszem be a lábamat. Építész vagyok, nem bírom nézni, hogy milyen ronda az az épület!

  5. Én sem hagytam szó nélkül, és el is jöttem!Zsuzsi és Anna, ez aranyos!

  6. anna says:

    Nagyon aranyosak vagytok, ahogy kiakadtok a Lehelre, de miért nem tesztek semmit? Én 5 éve meguntam, hogy én, mint vevő, én teszek szivességet az eladónak, és ha valahol, valami nem tetszik, akror panaszkönyv és főnök, és ha legközelebb sem tetszik, akkor megint. Az auchan, és a tesco már messziről köszön. Spár és a cégcsoport tagjait pedig likvidáltam az életemből, persze pár panaszkönyvet teleírtam. Én ugyan nem járok már oda, de kicserélődött a gárda és merem remélni köze volt annak a többtucat beírásnak ebben.

  7. merci says:

    Hehe, én még sose voltam, mert olyan izléstelen épületbe, mint ez, be se teszem a lábam 🙂

  8. frazon zsófia says:

    emlékeztek az örödik elem című filmből arra, hogy mi az a szmoghatár? amióta Pesten lakom (4 éve), azóta ezt fejlesztettem ki a fogyasztói társadalom hatékony kritikájára. én kábé két hetente járok a Lehelre, mert nekem 10 perc gyalog (nincs autóm, az a szmog határ alatt van). gyakorlatilag csak az őstermelős részt veszem igénybe, és azonnal hatékonyan tapogatok mindent, ha kell, ha nem, ha rámszólnak, minden addigit leteszek, és távozom. most már olyan profi vagyok, hogy fel sem bosszantom magam. ha nem, hát nem. akkor nem kellesz — gondolom magamba (meg mondom is). húst mondjuk nem szoktam venni ott (szmog határ alatt van), azt a Tátra utcai mosolygós hentesnél (ha nem is a világ legjobb hentese, már ismer és igyekszik — szmog fölött van tehát). hétközben pedig a sarki zöldségest használom, mert szeretem, hogy újlipóciban működik ez a kisbolt szisztéma, és hogy szmoghatár fölött tudjanak maradni, aki “megérdemli” azt “támogatom” 🙂 A lehelhez még: jaja, tényleg nem egy design-center, de pl., ha összevetem a belső tér használhatóságát és tágasságát a nagycsarnokkal, akkor nálam a lehel nyert. lehet, hogy még négy év, és nálam is becsúszik az egész kóceráj szmoghatár alá?

  9. frazon zsófia says:

    természetesen: Ötödik elem (csak elütöttem, bocs)

  10. Sajnos nekem is a lehel van közel, de ezentúl felülök a metróra, és kész, irány a csarnok.Lipóciában valóban jók a kisboltok! :-)Anna, hogy miért nem írok a panaszkönyvbe? Egyszerű, kétszer tettem ilyet, mindkétszer annyira felidegesítettem magam mire végeztem, hogy majdnem agyvérzést kaptam. tudom, nem kéne, de ez van. Inkább megírom, és bízom a nyilvánosság erejében. Naponta 2000 látogatóm van, annak nagy része biztosan a XIII. kerületből jön.

  11. Guguka says:

    Kiábrándító, amit írtok, én nemrég költöztem a Lehel közelébe, és ilyen durva tapasztalataim (szerencsére egyelőre) nincsenek. Persze vannak, akik alapból átvágnak mindenkit, de azt a néhány helyet egy alkalom után elkerültem. De akkor ezentúl a húsra is figyelek… Tipp, hogy mégis melyik az, aminél általában nincs gond a hússal? Vagy naív vagyok, és nincs ilyen?

  12. Moni says:

    Szomorú… az a húsos sztori… viszed oda a pénzed, elköltesz egy VAGYONT, és átvág! Legalább beszóltál az eladónak, Eszter? Hogy ne má’, ilyen hangon, a t. vevővel?

  13. Anonymous says:

    Olyan ideges lettem, h remeg a kezem! Annyira kezd betelni nálam a pohár a bunkók miatt, h lehet már csak az egydanos pasimmal fogok közlekedni bármerre is, mert mily fura, NEKI SOHA NEM UGATNAK BE A KUTYÁK:-(((És hogy valami jót is írjak: a következőt vettem a cigányasszonytól a Nagycsarnokban ma: 1 kg rókagomba, 3 jó nagy vargánya, pár szem erdei csiperke ÉS egy 6!!! dekás fehér szarvasgomba:-))) Az úgy volt, hogy nagyon ellenkeztem a kilónyi rókagomba ellen, de csak rámtukmálta tett rá még vargányát meg csipit, mondván, hogy elveszi annak a bornyúnak az ízit, majd megnyájjá mind a tizz ujját utána…és akkor jött a szarvas, lemérette nekem a hentesnél, aszondja 6 ezer a darab…(2kiló árra ha kiszámolom elve egy jó tizes lett volna mindegy is) mondom nem kell, erre bedobja a szatyorba, hogy akkor az EGÉSZÉRT adjak hatot, mondom 5ezrem van!!! Na megyek lerendezem:-)))Plusz tegnap hoztam 7 kiló málnát este meg kecsketejet mindkettő BIÓ:-) házhoz, szal tegnap a sörre málna és kecsketej tuti bifiduseszenzis volt reggelre:-) Málna a mélyben, kisebb részét besűrítettem, de már alig van:-) Tettem bele csipet gyömbért meg nádcukrot! Jó nagyon.VALAMINT vettem az ajánlott hentesnél velőscsontot, meg BORNYÚT (spenótos sonkás töltött lesz mozzarellával:-) meg marhát is, na azt is lepácolom hama veresborba. Akinek inge kellemes sabbatot!Macaroon

  14. Anonymous says:

    A lényeg h 5000 forintért vettem kiló rókagombát, 3 nagy vargányát, némi csipit meg a 6 dekás fehér szarvasgombát:-)))(“ki kell menni a bükkös makkosba és ilyen kis kutyának mindig kell a szájában fehér is meg fekete szarvasgomba legyen sakkor kitúrja!”:-)Mindjárt mondom a Fruzsi kutyának is:-))) (bár kipróváltam: nem eszi)Macaroon

  15. starfokker says:

    mithrile, aúú…Eszter, az első alkalommal nem is figyeltem, hány darabot tesz bele a drága néni (mert ugye az ember alapjában véve megbízik a másikban), otthon derült ki, amikor átraktam a tojástartóban. és egy hiányzott :S második alkalommal már szóltam, hogy tessék újraszámolni, mert el tetszett nézni.

  16. Anonymous says:

    🙂 Mi már több mint egy éve nem tesszük be a lábunkat a Lehelre, de úgy látom még mindig túl sokan járnak, ha nem változik semmi.Sch Lea

  17. Dezzie says:

    Múlt hét végén epret akartunk venni lekvárnak a Lehel téri piacon Beálltunk egy hosszú sorba, melynek végén kívánatos és olcsó eper illegette magát (ezzel az eggyel nem volt gond, a paprika, nektarin félig rohadt volt). Egy fiatal pár nagyobb mennyiségű epret vett, majd mikor elmentek, a kiszolgáló először is szép lassan kiűrítette a félig teli ládát, majd egy másikat is ebbe öntött, a kupacot elrendezgette, arrébb tolta az epresládát, összeszedte a leesett szemeket, bekapott egy szem meggyet, hozott egy, majd még egy meggyesládát az eper helyére, hátrament kezet mosni, ivott egyet, komótosan megtörölte a száját, majd végre észrevette a közjátékot láthatóan megdöbbenve figyelő vevőit. Én is segítettem eladni kiskoromban, és tudtam, így nem viselkedik az, aki a vevőkből él… Nem voltak sokan előttem, de érdekes, a békási piacon nem tart húsz pecig öt vevő kiszolgálása egy viszonylag kicsi boltban.Az eladó felé fordított mérleg mér csak hab a tortán, éppen nem lehet a számlapjára rálátni. Nem sokkal csapott be minket, de ahhoz eléggel, hogy oda többé nem megyünk.

  18. Tibor says:

    Nemrég előre szóltam annak a hentesnek, akihez évek óta jártam, hogy szükségem lesz 15 kiló marhára, és kockázza fel ha lehet. Lehetett, de pénzt kért érte, mert ez sok idő. Ok, legyen, nekm még igy is megérte, igaz máshol ingyen is megcsinálják, hiszen nem mindenki vesz 30000 forintér húst.Hazaviszem, és büdös! Rögtön visszavittem, visszavette, de az újat nem volt ideje felkockázni állitólag, és közölte, hogy ilyen melegben nem vállalhat felelősséget a húsért, miután elvittem. 25 perc telt el mindössze.

  19. Nem tudom más piacokon is így van-e, de a barátnőm férje hentes, és csak úgy akarták felvenni a lehelre, ha a bevételen felül 5%-ot lead a főnöknek.Magyarán a főnök felszólította, hogy lopja meg a vásárlókat. Ha a főnöknek lop kötelezően 5%-ot, akkor lop magának is (naná), az már tíz. Jaj jaj jaj!

  20. Tintaleves says:

    Igen, szavazzunk a lábunkkal! Én általában nem szólok, csak ha nagyon felháborító dolgot művelnek, mert ilyen helyeken az úgysem számítana, viszont mindent megjegyzek és soha többé nem megyek olyan helyre, ahol dupla falú a szedres edény, báránynak rámsózzák a sertést stb. Sajnos sok ilyen van, de ha mi is hasonlóan következetesek vagyunk és valóban nem vásárolunk ilyen helyeken, akkor az előbb-utóbb számítani fog nekik. Rajtam pl sokat veszt az, aki elveszít, mint vásárlót a heti három piacra járásommal.

  21. Bizakodó vagyok. Talán megérti az is, akit érint.Nem vagyok bizakodó. Olvasom a BKV figyelő , és a napi rokkant blogokat, és sírni tudnék.

  22. starfokker says:

    az egyik, kisebb piac itt van a közelemben, három perc gyalog. ha ott néniknél, vagy beváltabb termelőknél nem kapok azt, amit szeretnék, de esetleg egy bizonyos termelőasszonyságnál van, inkább bebuszozok a vásárcsarnokba, nem érdekel, hogy ott kicsit drágább, vagy több időt vesz igénybe. volt már többször rá példa, hogy ennél az asszonyságnál vettem többször pl. tojást; kétszer játszotta el, hogy 10 helyett 9-et adott. vagy jópár dekával többért számolta a kimért zölsdéget. mondjuk úgy 40-50 Ft-tal. jó, kibírtam, nem arról van szó, hanem elvekről.

  23. Anonymous says:

    A középső soron a zöldséges, talán Avokádó kft? Mindig árul romlott árut, penészes citromot, fekete, folyós banánt, barna salátát olcsón. szerintem ezt olcsóbban is tilos lenne árulni, mert a penész komoly betegségeket is okozhat.Gusztustalan a Lehel, és drága is, pedig úgy hirdetik magukat, hogy a Lehel mindig olcsóbb! Aha, a kulinárisnál biztosan, de a minőség sem olyan!

  24. Mindennapi Manna says:

    Ma gondoltam arra, hogy már annyira régen nem jártam ott, holnap megnézem, milyen a húsfelhozatal. Most megtudtam, mégsem nézem meg.

  25. Anonymous says:

    Úristen! HÚST TILOS A LEHEL CSARNOKBAN VENNI! Nem véletlen zártak be tavalyelőtt annyi hentest.Tudom mit beszélek, sajnos.

  26. Starfokker, ez a 9 tojás nagyon vicces! 😀 Azt hitte, hogy nem veszed észre? Mert, az rendben van, hogy lemérni nem tudod az árut, meg ha beletesz mondjuk a barack közé egy nyomottat, azt csak otthon veszed észre, na de 10 tojás helyett 9????Bátor.

  27. mithrile says:

    Én a Lehelen még soha nem jártam, de kiakasztó, amiket írtok. Szerencsére jó helyen lakunk, a Hunyadi tér 3 perc gyalog, de a Nagycsarnok is közel van, ide szoktam járni. Ámbár ez utóbbiban is jártam már rosszul, igaz a 10 tojás megvolt, de kettő oldala picit be volt horpadva (nem feltűnően), és amikor kibontottam teljesen ki voltak száradva, szóval biztos nem aznap történt…

  28. Kötéltáncos says:

    Pont azért jöttem, hogy két boltot ajánljak a listádra, az egyik pont ugyanaz, amelyiket a Nagycsarnokban te is írtál a hátsó bejáratnál. Ott szoktuk venni a borjúhúst, de pl. a szárnyas (pulyka) volt már olyan ínas, hogy azt nem fogjuk ott venni többet.Az alagsorban – szintén a hátsó bejáratnál – van egy vadhúsokat is árusító bolt, ahol isteni finom, fagyasztott új-zélandi bárányhúst is lehet kapni. Higyjétek el isteni finom és sülés közben nincs az a kellemetlen erős szaga, ami elvenné az étvágyamat tőle. Ugyanitt az alagsorban alul, hátulról a második beugró részben van a halas. Itt új-zélandi kagyló is van, kérjétek el hozzá a papírdobozt, a rajta levő recept szerint elkészítve nagyon finom és kiadós. Egyébként újabban van hátul is új-zélandi kagyló.A legjobb zöldséges (egész Pesten) viszont a Ferenc körúton van, közel a metróhoz a Tompa utcával szemben. Az Iparművészeti Múzeumnál kell felmenni és a Panasonic bolt mellett elsétálni a Ferenc körúton (a Petőfi híd irányába) kb. 200 m-t. Maga a tulajdonosnő is kiszolgál, nagyon kedves. Nemcsak szép idénytermékeket, hanem különlegességeket is lehet venni. Télen is van chilei cseresznye (na, az mondjuk borsos áru), ami finom, édes. Van madársaláta, ruganyos padlizsán. Van málnaszínű szeder (vörösborral turmixnak isteni volt), fekete színű málna, méregzöld koktélparadicsom piros csíkokkal (ez nagyon tetszett, de sajnos elfelejtettem lefényképezni. A szárított, aszalt gyümölcsök is nagyon finomak és nem tartok nála attól, hogy penészes. Aki elnéz oda, feltétlen vegyen a kandírozott gyömbérből!Bocs, hogy ilyen hosszú lett. :o)

  29. Kötéltáncos says:

    Ja, kerületi trükk a csarnokhoz: Meg lehet állni a Duna ház mellett (a Soroksári úttal párhuzamosan van egy szervízutca) is és 2 villamossal (most nem, majd ha kész lesz a 4-es metró) vagy 15-s busszal (Boráros térről indul) odadöcögni és vissza.De onnan sétaként is csak 10 perc, ebből 7 a Nehru parkban a Duna mentén. De azért mielőtt odamész tájékozodj egyszer, hogy tudsz jó irányba kikeveredni, mert egyirányú.Ha jól emlékszem ott nem is fizetős. ;o)

  30. Anonymous says:

    Olyan nincs h nem fizetős parkoló a belvárosban:-)Ha nem hétközben mentek akkor viszont tudok egyet ami nem az, de hétközben nincs hely: Köztelek utca 6, City Gate Irodaház előtti parkoló…szombaton sztm van hely. 2 p a Csarnok tán, én az irodaházban melózok.Macaroon

  31. Pár éve még igaz volt, hogy a Lehel olcsóbb, de ez már nem igaz. Persze a Nagycsarnokban van a drágább sor a jobb oldalon, de ott “luxus” dolgokat árulnak. Engem az Usa-ban még soha nem vágtak át, és ezt komolyan mondom.több évig dolgoztam kereskedelmben, de nem lehetett rossz napom. Nem,mert jött a főnőköm, és lekapott a tíz körmömről. A hetedik év végére gyűlöltem. Szinte már minden embert, ezért egyik reggel azzal a jóérzéssel keltem fel, hogy mától munkát keresek, és nem megyek be többet.Azóta is jó visszagondolnom erre a napra. Itt névtelenül írta valaki, hogy a vásárlónak mindig igaza van, stb. Ez az igazság.Ha valaki ordit egy idős nénivel, az nem rossz nap csupán. És amikor a XI. százdban szabadkaros mérlegen mérnek, majd ellenörzés után mindkét áru kevesebb (miért nem több?) az sem rossz nap.Ezek az én tapasztalataim, nem másoké. És az sem volt véletlen, amikor a Lehelen ennyi hentest bezárt az ANTSZ.De hidd el, ha ugyanez lesz a Nagycsarnokban, arról is irni fog valaki, hiszen ilyen az internet.

  32. MARIANN says:

    huuuu, feliratkoztam a kommentekre. latom porog kicsit az elet. harom es fel evig dolgoztam az usaban, egy kavezora gyujtottem. ott tenyleg a vasarlo az ur, ha valami hasonlo tortenne ott, mint amit itt sokan irtak a lehelrol, akkor megirna a helyi lap, es senki nem menne oda tobbet. ment igy csodbe gyorsetterem lanc is. nincs pardon, nincs rossz nap. visszaterve magamra, osszejott egy belvarosi, kicsi, 5-6 asztalos kavezora a penz. aztan atolvasva a szablyokat, adokat, stb, kiderult, hogy nem lehet becsuletesen nyeresegesen fenntartani egy ilyet. azota hollandiaba mentem ferjhez, es a kavezobol nem lett semmi. sajnalom,mert eletem alma volt. ja, itt is alap, hogy nincs rohadt aru, romlott hus, es mindig mindenki kedves. tudom, hogy csak keep smile, es hazugsag a mosoly, de jobb, mint az oszinte bunkosag.hajra tudatos vasarlok! hajra amsterdami piac! hajra hunyadi teri piac.apropo! nagyon tetszik, hogy ennyien kezditek promotalni, szeretni a szombati hunyaditeri piacot, ez igazi CIVIL OSSZEFOGAS.

  33. Anonymous says:

    Az elég komoly, hogy a fickó, akinek a barátnője piaci kofa, milyen helyesírással ír 😀

  34. Mariann, gondolom az itthoni szabályozásról írsz. Igen, nagyon szigorú minden.Egyébként minden szavaddal egyetértek!

  35. MARIANN says:

    igen, bocs, kicsit kapkodtam. egyebkent azert erdekel ennyire a dolog, mert a szuleim a victor hugo utcaban laknak, es ok is ki vannak bukva mar teljesen. zoldseget vagy az aginal vesznek, vagy a kornyeki kisboltokban, husert pedig a szentistvan park sarkara, vagy neha a kettes villamosra felulve a csarnokba jarnak. en is ott nottem fel, a szombat cimu ujsagban olvastam az ujlipot varosrol szolo cikkedet, es vegig zokogtam itt az estet, akar en is irhattam volna, annyira talalo volt.remek irasaid vannak!

  36. Köszönöm, azt a cikket sokan szertték, akik az Újlipóthoz kötődnek!

  37. tizsfuuzbal says:

    A franc… véletlenül lenyomtam egy vissza gombot, pedig terjedelmeset írtam már. Majd holnap rekonstruálom. Jó, hogy van feed-back a hozzászólásaimra.Üdv.

  38. Anonymous says:

    HÚSÉRT A NAGYCSARNOKBA, ZÖLDSÉGÉRT A BOSNYÁKR KELL JÁRNI.Bocs a nagy betűkért, be volt kapcsolva a kapslock.Á.

  39. Anonymous says:

    Ezen megy avita? Felejtős a Lehel, az újpesti, és a kispesti is sajnos. Nálam egyik sem üti meg a minimumot, és mivel nagy a család havonta 100 körül a piacon hagyok, nagyon megválogatom hogy hol.S. J.

  40. Anonymous says:

    “méregzöld koktélparadicsom piros csíkokkal”ez az:http://store.tomatofest.com/PhotoGallery.asp?ProductCode=TF%2D0066néha ittott lehet kapni holland importot, váci piacon (érdemes kimenni másér is) biót árul egy házaspár, tőlük könyörögtünk ki néhány palántátkispesten 3-4 árus jó, többnyire csak szombaton vannak

  41. Klapanciusz says:

    nekem senki sem szólt be, h tilos a fotózás :Dhttp://belvaros.blogspot.com/2009/01/lehel-teri-ter-piac-budapest.htmlde a magam részéről a Nagyvásárcsarnoknál maradok: olcsóbb és az eladók többsége is udvarias

  42. Dr. Vörös Péter says:

    Lehel Csarnok 2010 XI. hó!Még jó hogy minden rendben van..Nem is lenne baj,próbléma ha nem újkeletű lenne ez a gond hogy BEÁZIK a CSARNOK!!!!!!!!!!A meg/nyitás 2002 óta folyamatosan hol itt hol ott ESIK BE az ESŐ a CSARNOKBA!! A vásárlók meg esnek kelnek a csúszós csempén!!http://kepfeltoltes.hu/view/101129/101129_064829_www.kepfeltoltes.hu_.jpghttp://kepfeltoltes.hu/view/101129/101129_064842_www.kepfeltoltes.hu_.jpghttp://kepfeltoltes.hu/view/101129/101129_073427_www.kepfeltoltes.hu_.jpghttp://kepfeltoltes.hu/view/101129/101129_080020_www.kepfeltoltes.hu_.jpghttp://kepfeltoltes.hu/view/101129/101129_080044_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

  43. tizsfuuzbal says:

    Térjünk át a lényegi dolgokra.Először is, nem kellene ilyen határozottan kijelenteni dolgokat, amik nem feltétlenül igazak! (X piac bűntanya, megy a lehúzás, Y piac nagyon jó, mindig minden stimmel, klappol… stb.)Engem már New Yorkban, Párizsban is lehúztak már. Nem újdonság. A Fővám téri csarnokban is lehztak már, ráadásul jóval drágábbak a termékek, mint a Lehel piacon. Itt is húztak már le (csirke csibész, fent a galérián), oda többet azóta nem mentem. Nem fognak csődbe menni, de ne az én pénzemet forgassa. Pedig előtte rendszeresen jártam oda vásárolni, arcra ismertek az eladók, a csörgő fémpénzt ott szoktam hagyni, köszönni, megköszönni. És mégis.Azt gondolom, ilyen mentalitású emberek – sajnos – minden hol vannak. Nem szabad hagyni, szó nélkül hagyni.Persze előfordul, hogy elszámolnak, elütnek egy számot a gépen. Emberek. De ilyenkor sem gondolom, hogy le kell bunkózni az eladót és beskatujázni. Meg kell kérdezni szépen, nem ütött-e félre valamit, hogy nem stimmel a végösszeg. Vagy elkérni a blokkot és megnézni, utána kérdezni. Szép szóval is lehet tenni, nem hal bele senki. Ugyan ez vonatkozik az eladókra is. Mindenkinek lehetnek rossz napjai.Ez egy hungarikum, hogy saját tapasztalat nélkül ítélkeznek egyesek, irgigyek egymásra az emberek, illetve tök búsan jönnek-mennek.

  44. Mindenesetre az, hogy egyáltalán egy kicsit is érdekli őket, az azt mutatja, hogy mégis valami piacgazdaság félében élünk. Nem gondoltam volna, mert sajnos Magyarország még nem igazi fogasztó társadalom, itt egyenlőre se többet nem akarnak az emberek fizetni a jobbért (persze sokan nem is tehetik meg), de többet utazni meg pláne nem. Egyenlőre örülök a Nagycsarnoknak, de azt meg kell mondanom őszintén, hogy a Lehelen jobb a Lángos :-)Naponta 2000 ember jár a blogomon, ha csak azt elértem, hogy odafigyelnek a mérlegre, kikérik maguknak a szemtelen viselkedést, és megszagolják a húst amit vesznek, már akkor megérte.Remélem pár év múlva lesz Budapesten is több IGAZI termelői piac, ahol megéri árulni, de megéri vásárolni is. Minden jobb nyugati ország nagyvárosa eltart egy ilyet, persze leginkább csak hétvégén üzemelnek, jó lenne egy itt is!

  45. tizsfuuzbal says:

    Fűszeres Eszter:Igen, a piacvezető nénik (doktor néni) hozták kézbe , akik fehér köpenyben fontoskodva járkálnak le-fel a piacon, osztva az észt, mint amikor egy felsőbb rendű lény leereszkedik a pórnéphez.Nagy képmutatásnak vélem (hivatalos levél az üzlettulajdonosoknak) ezt az intézkedést a “vezetők” részéről, azt gondolná az ember, hogy tényleg aggódnak a Lehel Csarnok versenyképességét illetően. Szerintem a pozíciójukat féltik. Meg a pénzüket.Egyébként meg egytől egyig dillettáns, érdekemberek (mármint a piacvezetők).Volt szó arról, hogy a piac közelében, a WestEnd és a Lehel Csarnok közötti beruházásra váró területen húzzák fel az új kormánynegyedet. Ekkor kellett volna lobbizni ezügyben, vagyis dolgozni, kedves piac Vezetők!Remélem még vissza-vissza járnak olvasni ezt a blogot!

  46. Judit says:

    Nálam a piac ott kezdődik, hogy válogathatok. És ott folytatódik, hogy ha kérek, kapok kóstolót a cseresznyéből és ha inog a mérleg, inkább rádobnak, mint levesznek még egy almát. Tudom, magasak az igényeim. De ahol nem saját kezemmel válogatom össze az árut, onnan fordulok is vissza. Bocsesz, lehet kalkulálni az árat, lehet a maradékot eladni olcsóbbért, de hadd válasszam már ki én, melyik barack mosolyog rám. OK, a málnába nem akarok belegyalogolni, epret se túrom össze, banán (vigyázz, hogy töröd el!) határeset. Ha nincs szétszedve, csak hatosával, bízza már rám, hogy le tudok szedni normálisan kettőt, ha nem bízza, szedje le ő, de NE FINTOROGJON, hogy MENNYIT és mit és milyet veszek. Ha nem tetszik, odébbsétálok, ha többször nem tetszik, azt a pultot máskor meg se keresem. Ez van, sajnos a legtöbb helyről már kiszorultak a kistermelők, a felújított lőrinci piacot se tudják megfizetni pl., gondolkozom is rajta, hogy az utca végében levő piac helyett ezentúl valamelyik város túlsó felén levő, de ökobb, biobb vagy csak a termelők jelenléte által gazdagított, tehát eredetibb, jobb lesz az úticél.Azért vannak pozitív példák is, szombaton pl. a kedvenc lilahagymás kecskesajtom mellé ordát kaptam kóstolóba a tejes nénitől. Mégegy tejtermék, ami függőséget okoz. 🙂

  47. Hobbiszakács says:

    Érdekes, hogy nem szabad fényképezni… Általában a nagyáruházakban “nem szabad”. És ott kiírják a falra, ajtóra. (A Lehelen ki van írva?) Szerintem magyarázatot kell kérni az igazgatóságtól. Azt meg legjobb egy újságíróra bízni, jó kis cikk kerekedhet belőle. Pl. “Mit dugnak a Lehelen?”. Jó, nem ragozom tovább :-)))

  48. Igen, a bejáraton kint van az áthúzott fényképezőgép, fel is kell menni az emeletre, ahol a piacfelügyelő lepecsételt engedélyt ad.

  49. Anonymous says:

    Én szeretem a Lehel téri piacot, velem még semmi rossz nem történt ott… Efraim

  50. Zorka Weis says:

    Kedves cikkiro!Zorka Weis vagyok, es egy new yorkifood marketben van uzletem a csaladommal. Nyaron amikor Magyarorszagon voltunk a rokonoknal, mi is ledobbentunk a Lehel piac allaoptan, az eladok kulturalatlansagan, az aruk rettenetes minosegen, es a szagon.Mi titokban kicsi fenykepezogeppel csinaltunk o par fenykepet, ha gondolja elkuldom, de nem is az a fontos. Azota ezt tanitjuk az eladoinknak, hogy hogy NEM szabad. Hugom kuldte az on linkjet, gratulalok az irasaihoz, es a szinvonalas ujsaghoz. A legjobb zsido ujsagnak talalom.Z.W

  51. Éva says:

    Én a régi lehelt szerettem, amikor még piac volt. Tudom, hogy muszáj volt felújítani a XXI században, de eltüntek a kereskedők a piaccal együtt. Akik a csarnokba mentek azok mások. Már nem az ami volt. Igaz amiket a hozzászólásokban írtok, állandó húsgond van.Mit csinál ilyenkor a fogyasztó felügyelet?Viszont ajánlom az újpesti piacot szombaton, és a lángos is isteni.

  52. Anonymous says:

    Kedves Dezzie!Próbáltál már 13-14 órát dolgozni 7 napból 7-et vagy jó esetben 6-ot egész évben??ez idő alatt csak wc-re mehetsz el enni menet közben lehet!!magán élet napi 1 óra munka után!! vagy kérdezd a barátnőmet. hallgasd végig azt a sokk sületlenséget amitt a sok vevő mond isten bizony mintha nem is ezen a főldön -korszakban élnének!! próbáld ki csak egy évig majd mást fogsz mondani/még köszöni sem tudnak-vagy meg köszöni bármit a vevők 95%/

  53. Anonymous says:

    Nem fogsz örülni annak amit írok, de nem kötelező ezt csinálnod.Dolgozz mást, ha már utálod a vevőidet. Egyébként nekik nem is kell köszönni. Az eladónak kell, előre, és hangosan. És ha a vevő egy őstülök paraszt, akkor is ő a vásárló, belőle élsz. Igazad van, nem dolgoztam még piacon, de kereskedelemben igen. Másfél év után kiégtem, meguntam, és kiléptem. Ja, ott jöttem rá, hogy le kell diplomáznom. Megtettem, jobb álásom van. Tedd ezt te is, és te lehetsz a vásárló. Az év 365 napján. De addig ne felejtsd, MINDIG A VEVŐNEK VAN IGAZA!

  54. tizsfuuzbal says:

    Örülök, hogy van blog, ami a Lehel Csarnokkal foglalkozik, főként azért, mert nyílvánosságot is kapott!Annyi mindent szeretnék leírni/elmondani ezzel kapcsolatban. Azt viszont sajnálom, hogy már nem olyan aktív, mint amilyenek indult. Remélem ez változni fog, és vissza-vissza jönnek emberek az írásokra reagálni, véleményt formálni.

  55. Pappito says:

    Mi egy perc sétára laktunk a leheltől, nagyon örültünk amikor megnyílt. Ráadásul (üssetek) nekem még az épület is tetszik.De aztán jöttek a gondok, nem volt rendes húsos, és otthon ritkán ettünk húst, de akkor jót akartunk. Hát ez nem nagyon jött be. Zöldség ügyben nem volt rossz a helyzet, de az idők során gyakorlatilag már semmit se vettünk ott, kivéve a savanyúságot.Én két dolgot utálok, ha sorba kell állnom kiborít, a másik pedig a rossz kereskedő. Nem írok a panaszkönyvekbe, ez csak a szocializmusban működött, ha egyáltalán. Számtalan esetben szedtem össze csomó zöldséget, majd amikor 5-10 percet kellett sorba állnom feleslegesen, visszadobtam az egészet, én egy zöldségesre nem várok. Ilyenkor jött a hiszti, persze, ami jól feltartotta a mögöttem sorban állókat. Visszavittem a húsokat, rendesen meg nem tisztított csirkét, meg mindent ami nem volt korrekt. Igen, kekec vevő vagyok. Nem teszek szívességet az eladónak és nem is szívességet várok el. Korrektséget várok el. Akkor voltam utoljára, amikor jött a “valakinek a nyomottat is el kell vinni” duma, hát egy frászt. Kérek egy kilót, kilóhúsz, maradhat? NEM B+! Nem érdekel senki panasza, siráma, sopánkodása, hogy nehéz reggel korán a nagybanin megvenni és aztán eladni. Nem érdekel egy piac aki szombaton egykor bezár. Az ételt csak szeretettel érdemes készíteni a családnak, de ha már a nyomorult hozzávalók beszerzése fröcsögő utálattal és háborúval zajlik, akkor nem ugynaz a végeredmény.Itt újzélandon húsos piac nincs, de vannak húsáruházak meg mindenféle boltocskák, itt még ronda húst nem láttam. Nyilván itt is megvannak a trükkök, sőt, egy határig még ér is próbálkozni, de ha itt eladnák a malackát báránynak, akkor le is húzhatnák a rolót. Vannak farmers marketek ami voszont teljesen jó zöldség meg termény van sok, olcsó és ez tényleg őstermelő, nem a nagybanin veszik.Az itteni bárányhús nagyon kellemes, otthon tényleg volt kis aromája, itt nincs, ez lehet, hogy a takarmányozás miatt van, vagy csak rutin, nemtom. Ráaádsul a legtöbb üzletben itt lehet alkudni, beszélgetni, mindent visszavinni, akkor is, ha te voltál a hülye, (kaját nem, nyilván) és ráadásul ezért nem is utálnak és nem húzzák a szájukat.Ráadásul a kaja magyarországon már drágább, mint itt 🙁

  56. Tizsfuuzbal, megkérdezhetem, hogy hol kapott nyilvánosságot?Peppito, a kaja Magyarországon lassan drágább, mint svájcban, igaz errről legalább nem a Lehel tehet. Azóta imádom a Nagycsarnokot, és mindenkit ledumálok a Lehelről.

  57. Anonymous says:

    Hát szomorúan olvasom amiket írtok,de minden egyes vásárcsarnokban vannak ilyen eladók,embere válogatja. egyszer nekem is adtak el romlott húst,azóta nem járok ahoz a henteshez.meg ami tény,h vasárnap és hétfőn tilos húst venni a lehelen,mert akkor nincs friss áru!én ott veszem a húst,de megvannak azok a hentesek,ahol hajlandó vagyok,pl.a marhát-sertést egy kis hentesesnél veszem,igaz,h kicsit drágább,de viszont mindig szép és friss húst árúlnak.szárnyasnál is megvan,h hol vagyok hajlandó:legfőképpen csak két helyen..zöldségnél is megvan,h hol kapok szépet,de ha vmi ott nincs,addig járkálok,míg nem találok vmi jót.másfél éve járok lassan a piacra,így nagyjából már mindent tudok,h mit hol lehet megvenni.nem úgy kell itélni,h a lehel piac,mert ott is vannak jó és normális árusok.az egy rossz tapasztalatomon kivül(hétfőn vásárolt hús) semmi bajom nincsen.ajánlom az új vásárlóknak,h ha van ismerősük,aki régóta odajár tőle érdeklődjön,h hol érdemes vásárolni:)üdv egy rendeszeres vásárló


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!