Fűszer és Lélek

Vegán potluck a Világközepén

h-világközepeSokat írtam már itt arról, hogy mennyire közösségépítő egy közösen elkészített, vagy elfogyasztott ebéd. Ősi vágya az embernek együtt enni azokkal, akik rokonai, barátai, vagy csak valamiben hasonlóan gondolkodnak mint ő maga. A Világközepén is tudják ezt, ezért vegán potluck-ot terveznek. Az első és a második potluck augusztus 9-én és szeptember 13-án, két szombaton lesz 14:00-17:00 óráig.
Csak annyit kérnek mindenkitől, hogy hozzon magával egy általa készített ételt, amit szívesen megoszt másokkal. Lehet körbejárni, mindenkiéből kóstolni, receptet cserélni. Lehet barátokat találni, jókat beszélgetni, új ismeretségeket kötni, jobbnál jobb recepteket vadászni.
És itt a program számomra legérdekesebb része:
“Szeretném javasolni, hogy étkezéskor fontoljuk meg, érdemes-e elhagyni mindennemű egyéb foglalatosságot, ami elvonhatja a figyelmünket táplálkozásunkról, érdemes-e szertartásként elfogyasztani ebédünket, ami saját részünkké válik. Az étkezésnek van persze tudományos megközelítése is, mint például a ivás és az evés időbeli viszonya, vagy az édességek előre evése. Közösen választott alkalmi programok lehetnek a potluckon: kivonulunk a Margit-szigetre, beszélgetünk kötetlen témákról, filmet nézünk a vetítőben, meditálunk, énekelünk stb. “
Részleteket itt lehet olvasni.
A Világközepe 1 perc sétára található a Jászai Mari tértől.potluck.jpg

A képet innen vettem kölcsön.

Gyerekkorom kedvence

Fehér húsnak hívtuk. A napköziben volt néha ebédre, és imádtam. A menzát már egyszer megénekeltem itt.
Otthon hiába kértem édesanyámat, hogy főzzön ő is ilyet, nem ismerte. Pedig erősködtem, hogy, tudod, olyan fehér hús, fehér szaftban, tésztával. Mai napig nem értem, ebből a tökéletes leírásból hogy nem jöhetett rá a receptre! 🙂
Egyszer összeszedtem a bátorságomat, és megkérdeztem az étel nevét a konyhás nénitől. Tejfeles szeletnek hívták. Anyu így sem tudta, de nagyanyám így már beazonosította az ételt. Azóta főzzük, és én még mindig nagyon szeretem. Nem emlékszem, a menzán milyen húsból készült, de szerintem karajból a legfinomabb. Az viszont biztos, hogy köretnek az akkoriban kapható, két kilós kiszerelésben árult, a csomagoláson egy perselymalacot ábrázoló “spagetti vég” járt hozzá. Ez annyira rossz minőségű tészta volt, hogy mielőtt megfőzték, egy kicsit meg kellett pirítani, különben egy masszává állt össze, amit nem lehetett felismerni. És a legjobb, hogy ezt a remeket még a tv-ben is reklámozták akkoriban, mint remek lehetőséget a spórolásra! Érdekes, hogy a férjem iskolájában soha nem volt fehér hús ebédre.
Én most metélttel készítettem, de spagettivel is finom.
Hozzávalók:
4 szelet karaj
liszt
0,5 l tejföl
2 gerezd fokhagyma
olaj
só, bors
4 ek mustár
1 ek cukor
A hússzeleteket kiklopfoltam, lesóztam, és megforgattam lisztben. Olajban hirtelen kisütöttem, majd ráöntöttem a tejföllel elkevert mustárt, és a zúzott fokhagymát. Sóztam, borsoztam, majd fedő alatt puhára pároltam. Mikor elkészült, belekevertem a cukrot is.

:-)

E-mailben kaptam, az eredeti, tejes cikk az Origon olvasható 🙂
Ez a Ladik csárda étlapja. Remélem már cserélték. Vinnyogunk!

Roqfortos (!) palacsinta sült almával Roqfort (!) pancake with biffin (a biffin szó – bár muzeálisan, kb. 200-300 évvel ezelőtt valóban sült almát jelentett – ma már azonban olyan emberi testrészt, mely nem igazán étlapra való)
Megjegyzendő: a legtöbb szótár sajnos nemcsak a gasztronómiai szaknyelvet, hanem a legaktuálisabb – így a leginkább elterjedt (esetleg szleng) – köznapi használatot sem tudja. Aki pedig nem ismeri eléggé az élő nyelvet, hanem csak szótárt használ, sőt esetleg még abból sem tud megfelelően válogatni, az bizony könnyen így jár….
Betyár csirkemell burgonyapürével Rouge breast of chicken with mashed potato (rouge = vörös, vagy rúzsos csirkemell – szép lehet)
Naponta friss főzelékeket kínálunk különböző feltéttettel is! We serve fresh vegetabel-dishes with different sauces day by day! (feltéttel: angolul = különböző szószokkal, ugye azért nem egészen mindegy?)
Szürke marha bélszínérmék Vadász módra krokettel Joint of beef coins a la Vadász with croquette (magyarul: bélszín, angolul: izület korongok – érdekes bonctani lelemény)
Sertés csülök Pékné módraHand of pork a la Pékné (csülök = disznókéz – kissé vicces, de talán felfogható)
Balatoni fogasfilé roston tejszínes gomba mártással, petrezselymes burgonyával Grilled fillet of toothed-fish of Lake Balaton with creamy mushroom sauce and parsleid potato (fogas = foghal, vagy fogazott hal – ez már nemcsak röhejes, de nincs vendég, aki így megérti, vagy akár elképzeli, esetleg persze cápának…)
Mandulás pisztráng egészben sütve, petrezselymes burgonyával Lard with grilled almonde and parsleid potatoes (pisztráng = disznózsír – kíváncsi vagyok hány amerikai tolong, hogy ezt rendelje)
Óriás bécsi szelet Huge slice of Wien / Huge Vienna-slice (bécsi szelet = Bécs nagy szelete – micsoda humor)
Pácolt szarvasfilé vörösboros mártással, krokettel és vadrizzsel Deer filet with wines sauce and croquette, deer rice (vadrizs = szarvasrizs – nem lesz sok a szarvasból?)
Káposztás cvekedli Cabbaged cvekedli (káposztázott cvekedli, ez ugye informatív fordítás – ha a szerencsétlen külföldi még ebből sem érti, hát akkor tényleg reménytelen…)
Palacsinta / Pancake: Gundel kakaós/ caco (érdekes írásmód)nutellás/ chocolate (és ha a nutella nem is csokoládés?)házi lekváros/ home-made cole-slaw (lekvár = káposzta saláta – hogy meglepődik majd a naiv külföldi, ha a megrendelt káposztasaláta helyett lekvárt kap a palacsintájába…)
Francia hagymaleves cipóban French onion soup in cobs (cipóban = kukoricacsőben – itt is lesz meglepetés, ha meglátják, miben hozzák ki…)
Balatoni fogasfilé rántva petrezselymes burgonya Jerked fillet of toothfish of lake Balaton with potato (ismét “foghal” + rántva = jerked = kivert, megjegyzem e kifejezést a mai nyelvben elsősorban arra a bizonyos ….hogyismondjamcsak… társaságmentes, monokulturális szexuális tevékenységre értik, amit mindenki magában szokott végezni, és szinte soha egy hallal, különösen pedig nem foghallal…)
Ropogósra sütött sertéscsülök Pékné módra Roast spare ribs a la “pékné” (csülök = borda – már megint egy meglepő alkatrészcsere)
Cipóban sült füstölt csülök Smoky spare ribs (roasted in cobs) (csülök = borda, ráadásul kukoricacsőben sütve – új konyhai trükk lehet, megnézném…)
Feszty bélszín fűszeres burgonyával Join of beef a la Feszty with potato(bélszín = izület – félek, ez sem lesz népszerű a külföldiek körében)
Királyrák roston, vajban sütve, scampi salátával, vegyes körettel Grilled king-cancer in garlic butter with mixed salata (királyrák = king cancer = király rák – de ez nem az éttermi, hanem kórházi fajta, és így sajnos már viccnek is elég rossz)
Császármorzsa Emperor-crumb (szó szerint császár morzsa – csak ilyen kifejezés nincs, hacsak nem egy élő császárt morzsákra törnek…talán császár mozsárban?)
Mákos guba Needles with poppy seeds (guba = varrótű – kínos lehet lenyelni…. nem hiszem hogy sok angol vendég megrendelte, pedig igazán méltó megkoronázása lenne az étlapról történő izgalmas étkezésnek)

Már csak ez hiányzott!

Azt mondja a barátnőm, hogy reggel hallott erről a “zseniális” találmányról a rádióban. Hogy is élhettünk nélküle? 🙂 Pizzaollót minden háztartásba!
Csak nekem tűnik rettenetesen picinek ez a szelet?

Zsidó téma

Tegnap este Shadai és NagyLevin a XXI. századi zsidó kultúráról beszélgetett Hentessel a Tilosban. Hallgassátok, megtalálható “17.30-tól” az archívumban.
Az első tíz percben remek zenék, utána jó kis beszélgetés másfél órában, még jobb zenékkel tarkítva. Vigyázat, mélyvíz! ZSIDÓ MÉLYVÍZ 🙂

Ladik csárda

Nagybátyám hatvanadik születésnapját ünnepeltük szombat este a Ladik csárdában. Nagyon kíváncsi voltam a helyre, mert bár meglehetősen közel van, igazi romantikus étterem a Duna közvetlen partján, eddig még mindig csak hallottam róla, soha nem jártam ott. Unokabátyám egyik törzshelye, úgyhogy lehet, hogy egy kicsit magasra tettem a mércét.
Nem olyan rég beszéltünk Mirellével arról, hogy nehéz, jó, magyaros, megfizethető éttermet találni Budapesten, vagy a környékén, pedig van olyan, amikor az ember hagymás rostélyosra, vagy egy jó marhapörköltre vágyik. Én akkor két helyet tudtam mondani, az egyik Párkányban a Casablanka, ami szlovákos is, magyaros is, a másik az Őrségben a Berek halászkert. Aztán szeretjük Miskolcon a Kispipát, de tavaly nyáron már elég húzós áraik voltak. Ugye, egyik sem éppen Budapest külső.
Az étterem nagyon hangulatos, macskakővel kirakott, árnyas udvara van, kedves fa asztalokkal.
Most is azt éreztem, látva azokat az ételeket, amiket más vendégeknek kivittek, hogy a Ladik csárda is beleesett abba a hibába, amibe a magyar éttermek legtöbbje szokott, hogy ha rendezvény van náluk, akkor ott valamiért nagyot akarnak fogni, silányabb minőséggel.
Két pincérünk volt, egy László nevezetű nagyon kedves, és egy másik mufurc fickó. László mosolygott, töltött, rohant, tálalt, mégis kedves maradt. Mufurc faarccal tette elém a tányért, arrébb lökte a gyerekeket (értem én, hogy nem örül a rohangáló gyerekeknek, miközben 10 tányért egyensúlyoz a karján, de lehetne ezt kevésbé undok módon is, egy olyan helyen, ahol a vacsorázó családok több mint fele gyerekkel érkezik).
Az előételként felszolgált hortobágyi palacsinta gyenge közepes volt, és rettenetesen sótlan. Után egy vegyes sült tálat kaptunk, szűzérmékkel, fleckennel, és “cordon bleu”-vel. A szűzérme jó volt, kicsit talán az is sótlan, de legalább nem sütötték túl. A “cordon bleu” is pont olyan volt, mint vártam, sonka, sajt, puha hús, tényleg jó volt. A flecken viszont kritikán aluli! Én csak a vegeta ízét éreztem, a férjem pedig a zacskós grillfűszerét, de szerintem vegeta volt az 🙂
Kár volt érte, nem tudom mennyivel lett volna nehezebb legalább egy kevés mustárt, és fokhagymát tenni hozzá. (És elfelejteni a vegetát…) Megint az a kategória, amikor azt kell mondani, hogy ennyi erővel akár jó is lehetett volna, csak egy kicsi odafigyelés hiányzott!
Ennyi fanyalgás után mégis el kell mondanom, hogy régen éreztük magunkat ennyire jól, finom pezsgőket ittunk, és László pincér megmentette a hely becsületét. Mindenképp megér még egy próbát, hogy megtudjuk milyen az, amikor az étlapról rendelünk. Gyanítom, hogy jobb lesz az eredmény.

EST TV magazin

Mostantól a Pesti Est ingyenes EST TV című lapjában is olvashat Fűszeres írásokat akinek van kedve. Én az aktuális számot a Tescoban lőttem a pénztársoron.

Ez meg az

Reggel állok sorban a sajtosnál a nagycsarnokban. Aki ismeri a sajtost (főbejárat után rögtön jobbra), az tudja, hogy mindig hosszú a sor, mert olcsó a sajt. Egy fickó áll mögöttem, és folyamatosan, hangosan olvassa a táblákat: szlovák juhtúró…, lengyel füstölt sajt…, eidami.., olasz gorgonzola… Végül is nem baj, de 10 percig hallgatni kicsit unalmas. A sajtos nő is rászólt egyszer, hogy egy picit halkabban, mert így nem hallja a vásárlókat.
Aztán amikor sorra kerülök, mondom, hogy kérek 30 dkg francia kéksajtot, kiderül, hogy az tegnap elfogyott, de van dán. A dán sajtokat is szeretem, ráadásul tényleg nagyon jól néz ki, 1790 Ft/kg áron pedig igencsak jó vásár. Erre a fickó mögöttem elkezd a fülembe duruzsolni hátulról, hogy ne vegyem meg, mert nyomába sem ér a franciának, stb., stb. Megköszönöm neki a kedvességét, de kérem a sajtot. (Főleg, mert a Mizó halálosan gyenge kéksajtja is több mint 2000 Ft akárhol is) Kérek 20 dkg gorgonzolát, de még be sem fejeztem a mondatomat, a hátsó mikrofon újra kezdi: tudja, hogy kell enni a gorgonzolát? Egy szem szőlővel és dióval! Köszönöm!
Kicsit arrébb lépek, hogy amikor a füstölt lengyel sajtot kérem, ne tudjon a fülembe magyarázni. Mégis elkezdi. Hogy a szlovák jobb, azt vegyem. Ekkor nyúltam hátra, és bontottam ki az általában kontyban hordott hajam. Aztán jól megráztam a fejem. Nem hiszem el!
Kezdem úgy érezni, hogy nagyon ideje lenne már elmennem nyaralni. Türelmetlenebb vagyok, mint máskor. Tegnap le kellett szaladnom tejfölért, és egy kocsi a sarkon parkolt, így csak kerülővel léphettem fel a járdára, sáros lett a cipőm. És megfordult a fejemben, hogy ha már itt van a kezemben a kulcscsomóm, milyen jó lenne megkarcolnom az autó oldalát. Megjegyzem, soha nem csináltam még ilyet, és nem is akarok, mert rettenetesen bunkó dolognak tartom, és mégis, annyira, de annyira jól esett a gondolat 🙂
Ez most egy üzenet az ismerőseimnek. Ne kössetek belém, mert harapok. Még két hét a nyaralásig. Vágom a centit.
Az e heti hot! magazinban pesto-t készítettem.

Gombócleves libakolbásszal

A gombócleves a kedvenc húsmentes levesem. Ja, ebben van libakolbász. Akkor, a kolbászos gombócleves a kedvenc gombóclevesem.Általában kolbász nélkül készül, de ha már kaptam egy pár libakolbászt, ami annyira finom, hogy nem tudtam kihagyni a levesből. Nem bántam meg, kellemesen füstös íze lett tőle.Eddig mindig úgy készítettem a gombócot, ahogy édesanyámtól tanultam, vagyis héjában főztem meg a krumplit. Valamelyik nap azonban egyik barátnőmmel beszélgettem telefonon, és ő mondta, hogy nem vacakol a héjában főzéssel, simán kockákra vágott krumplit főz, abból is pont olyan lesz a gombóc. Nos, én nem vagyok saját magam ellensége, nem fogok csak a hagyományok miatt ragaszkodni a krumpli héjában főzéséhez, pláne, ha így sokkal kevesebb munka vár rám.És bejött a dolog, ugyanolyan lett a gombóc.A leves igazi “magyaros”, paprikás, lisztes leves, mégis nagyon jól tud esni néha napján, mondjanak bármi rosszat a zsíros, lisztes ételekre. Vacsorára nem jó krumplis ételeket enni, nagyapám ugyanis mindig azt mondta, hogy ha este krumplit eszik, akkor bolondokat álmodik. Ezért aztán ebédre ajánlom, legyen igaza nagyapámnak!
Hozzávalók a gombóchoz:
50 dkg krumpli
15 dkg liszt
1 tojássó
A leveshez:
1 nagy fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
só, bors
1 ek pirospaprika
1 kk kömény
2 babérlevél
2 ek liszt
olaj
1 szál libakolbász
1 csokor petrezselyem
Az olajon megdinszteltem a hagymát, rászórtam a paprikát, köményt, és az összezúzott fokhagymát. Felöntöttem 1,5 liter vízzel, sóztam borsoztam, beledobtam a babérlevelet. Mikor felforrt, beledobtam a gombócokat. Miután minden gombóc feljött a leves tetejére, besűrítettem a liszttel. Beletettem a karikákra vágott kolbászt, és a felaprított petrezselyemzöldet. Öt percig alacsony lángon főztem, majd elzártam a lángot.A gombóchoz megpucoltam a krumplit, apró kockákra vágtam, és sós vízben megfőztem. Krumplinyomóval áttörtem, majd elkevertem a liszttel, és a tojással. Kicsit utána sóztam. Ez most nyári krumpliból készült, ezért a liszt mennyisége változhat, a téli krumplihoz kevesebb liszt kell.

Szakad

Olyan 9-10 éves lehettem, amikor egy sátortáborban eltöltött 10 napból 7 olyan volt, mint ez a mai. Az első három nap harminc fok meleg, szikrázó napsütés volt, strandoltunk, esténként tábortűz mellett énekeltük a Paff a bűvös sárkányt, és a 16 tonnát 🙂
Aztán a negyedik nap reggelén arra ébredtünk, hogy szakad. A nagy katonai sátrak kb. fél napig bírták a vizet, gondolom a leselejtezett darabokat olcsón eladták az iskoláknak, aztán szépen lassan egyre több helyen kezdett el becsöpögni a víz. A vaságyakat furcsa szögben össze, majd széttoltuk, hogy minél kevesebb víz érje. Mindenki melegre számított, ezért egy vékony zártcipőn, egy mackónadrágon, és pulcsin kívül más meleg ruha nem volt nálunk.
Az első esős nap még kártyáztunk, beszélgettünk, a sátorban, de aztán elkezdett unalmas lenni, és hiányoztak a szomszédos sátorlakók is. Másnap bementünk a közeli városba, megnéztük mind a két múzeumot, a két templomot, és egy zsinagógát. Étteremben ebédeltünk, és jókat nevetgéltünk a vonat állomáson.
Harmadnap már majdnem megfagytunk! A ruhánk nedves volt, és koszos. Kimosni nem tudtuk, mert nem volt váltás, és abban a nyirkos időben soha nem száradt volna meg. Már ebédelni sem volt kedvünk átmenni az ebédlősátorba. A pottyantós wc-k a tábortól kb. 100 méterre voltak (naná), és addig húztuk a kimenetelt, amíg már tényleg szaladni kellett.
Utána másnap reggel arra keltünk, hogy szétunjuk magunkat. Szép lassan azt vettük észre, hogy mindenki az egyetlen kőépületben nyomorog, ami a mosdó volt.
És onnantól kezdve mindegy volt az időjárás. Szakadt, akkora sár volt, hogy a cipőnk beleragadt amíg azt a 20 métert leszaladtuk a mosdóig, de nem számított, mert a mosdóban várt a dumaparti, a sok társasjáték, a véget nem érő világmegváltó beszélgetések.
Reggel héttől este 9-ig, amíg volt egy kis fény, ott nyomorogtunk fiuk, lányok vegyesen. A negyedik esős nap este bejött az egyik tanár, akik persze egy vízmentes tanári sátorban forralt boroztak egész nap, és két dolgot közölt velünk:
-négy napja senki nem fürdött a táborban, lassan a faluban is érzik a szagunkat, elkezdték melegíteni a vizet, fél óra múlva sorakozó fürdeni! (Nagy fazekakban melegítették a vizet, majd a szabad ég alatt, kifeszített lepedők között mindenki kapott 4 liter langyos vizet, amit egy lavórban állva oszthatott be magának a barátnője segítségével, kancsóból locsolva. Megjegyzem, senkinek nem hiányzott a fürdés, és marhára nem zavart minket milyen illatok párolognak a mackóruhákból. Ennek ellenére, bár nagyon nehezen szántuk rá magunkat, fürdés még soha nem esett annyira jól!)
-eső ide, eső oda, éjjel bátorság próba lesz az erdőben. (Ha valakinek kimaradt volna az életéből a bátorság próba, akkor elmesélem, hogy korom sötétben 5 percenként egyesével indították a gyerekeket át az erdei ösvényen, kezükben egy bögre vízzel. Persze mindenki bevárta az után induló barátját, és kettesével vágtunk neki a rettenetnek, ahol tanárok ugrottak elénk a fa mögül, megdobáltak minket kavicsokkal, elgáncsoltak egy “hullával”, ami egy pár fekete gumicsizma volt, szürke pokróc alól kikandikálva.) Jó alanyok voltunk, sikítoztunk, ijedtünkben kilocsoltuk a vizet a bögréből, de nagyon-nagyon jól mulattunk.
Jó emlékezni ezekre a napokra.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!