Fűszer és Lélek

Málnás citromtorta

Málnás citromtortát sütöttem Dávid negyedik születésnapjára. Mostanában ünneplés az életünk, igazán lehetne inkább húsz fok. Vasárnap a nagymamánál szülinapoztunk, hétfőn pedig az óvodában ünnepeltünk. Tegnap délután pedig évzáró volt a kiscsoportban.
Tündériek voltak a gyerekek! Először a répamesét adták elő, és a fiam volt a répa 🙂 Ez a répához fűződő viszonya miatt elég mulatságos volt számunka, de nagyon jól tudta mondani a szerepét: És húzták a répát, húzták a répát, de a répa nem mozdult! A végén aztán jól kirántották őt a helyéről, és csiklandozó mozdulatokkal megették a pocakját. Aztán hárman elmondtak egy cicás-komondoros versikét, és én annyira büszke voltam! Minden gyerek kapott egy oklevelet, amiben az egész évi fejlődését taglalták pontról pontra. Ennek a tanulsága az számomra, hogy az oviban egy másik Dávid tartózkodik mint itthon. Mindig visszapakolja a játékait a helyére, és megosztja azt másokkal? Szépen gyurmázik, munkája tiszta? Rendesen imádkozik ebéd előtt? Na jó, a héber betüket itthon is keni vágja.
Azt írták egyébként az oklevélre, hogy ő a csoport mesemondója, fantasztikus mesélő. Mégiscsak ő lehet az, mert erről ráismerek.
Bár Bea és Nóri a két óvó néni nem olvassa a blogomat, el kell mondanom, hogy a világ legjobb kiscsoportos óvó nénijei ők, és mindenki nagyon szerencsés, akinek a csemetéire ők felügyelnek. Egyébként a bölcsis kiscsoportos Judittal is ugyanígy voltunk, imádtuk. Jövőre Esztert teszteljük, vagy ő tesztel minket?
Hozzávalók a citromtortához:
A piskótához:
3 tojás
3 ek cukor
3 ek liszt

A krémhez:
3 dl tej
3 dl tejszín
2 citrom leve
1 citrom héja
4 ek kukoricaliszt
6 ek cukor
3 tojás sárgája
20 dkg málna

A habhoz:
3 dl tejszín
1 ek cukor
20 dkg málna

A piskótához kettéválasztottam a tojásokat, a fehérjét kemény habbá veretem, a cukrot fehéredésig kevertem, majd óvatosan összekevertem a sárgát a habbal, és kanalanként beledolgoztam a lisztet. Előmelegített sütőben 180 fokon 20 perc alatt megsütöttem.
A citromkrémhez felforraltam az előre elkevert krém hozzávalókat a málna kivételével. Hagytam besűrűsödni, és amikor kihűlt, belekevertem a málnát.
Ráöntöttem a piskótára, tálalásnál pedig tejszínhabbal, és friss málnával díszítettem. Behűtve a legfinomabb. Nagyon könnyű, citromos nyári sütemény.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Anonymous says:

    Régen láttam a rabbit. Milyen kis pocakot eresztett 🙂

  2. vimizo says:

    Boldogságosat!!!!!!!Nekem három júni 22. szülinaposom van:) Anyukámmal az élen:)

  3. Judit says:

    Dáááávid :)))))))))))) Boldog szülinapot!!!!Nagyon jók a képek, olyan kis felszabadult-vidámak a gyerkőcök, tényleg jó ovi lehet. Az meg teljesen normális, hogy más otthon meg más a ‘munkahelyi környezetben’. Legtöbben így vagyunk ezzel, csak a gyerekeknél jobban elválik a kettő. Majd ha kiskamasz lesz és ugyanúgy szól be Neked, mint a tanárnéninek, akkor nem lesz különbség. ;))))))) De ez még messze van, addig legyen csak aranyos, jó-rosszcsont kisgyerek. Igazán büszke lehetsz rá, mi meg örülünk, ha hallunk róla. 🙂

  4. Ez a “normál” kapcsos tortaforma, és vékonyka réteg benne a piskóta.

  5. Anonymous says:

    És mekkora formában sütötted? Köszi, Heni

  6. kisvirag says:

    A gyerekek már csak ilyenek :)Az én keresztlányomat is mintha kicserélnék az oviban. Rendes, fegyelmezett, példamutató :)Otthon meg kisördög :)A málnatorta meg nagyon gusztusos.

  7. Le se esik, Kedves Ofélia!Isten éltessen szülinapod alkalmából még legalább száz évig!

  8. Anonymous says:

    Hát Eszter…Valami tünemény a kisfiad! Az a kis huncut, gyondtalan, felszabadult kis mosolya! Naggggyon édes! De szerettem volna én is egy ilyen kis “répát”! És az meg még hab a “tortán”, hogy valószínűleg egy napon születtünk! Dávid, meg én. Nálatok tán más a “számítás”, de ő is rákjegyű ezek szerint. Lesz neki dolga az életben…Büszke lehetsz rá, a következő puszinál szólj neki, hogy ezt én küldöm…Ofélia

  9. Vizimo, köszönjük. Ez a nap akkor egy jó nap!A rabbinak van mentsége:-)Jól főz a felesége.

  10. Mindennapi Manna says:

    Amikor meglátta, hogy megint torta, azonnal az jutott eszembe, ha naponta elfogy egy torta, annak valami oka kell, hogy legyen: valami ünnep, napi vendéghadsereg, vagy hasonló. Így már mindent értek:)És boldog szülinapot Dávidnak!

  11. Köszi Manna, valóban nem eszünk rendesen ennyi tortát 🙂

  12. Grenadine says:

    Dávidnak mazl tov, Neked kolhakavod! És a torta is tetszik 🙂

  13. lekvároskukta says:

    Eszter, nagy gratula neked is, Kisfiadnak pedig sok boldogságot!:)

  14. Krisztián says:

    Eszter legyél szíves átadni Dávidnak, hogy:Boldog Szülinapot Dávid!

  15. prante says:

    Kedves Eszter! Mit is mondhatnék? Ami jó, az jó. És szép. És szeretjük. 🙂

  16. Mindennapi Manna says:

    Valami kavar lehet, otthon Ízbolygó sem nyílik meg, itt bent nekem minden simán. ezt próbálod?http://www.goldenblog.hu/cgi-bin/goldenblog/index.cgi?view=ck&tID=672&nID=25467&nyelv=

  17. Köszönöm, bár nem látom, mert nem nyílik meg, csak mondták, hogy második 🙂

  18. Mindennapi Manna says:

    Neked is Gratulálok:)

  19. Erzsebet says:

    Boldog születésnapot kívánok Dávid-nak, nagyon aranyosak az ovisok aképen. A Chabad-nál nagyon jó peda-gógusok lehetnek. Szoktam olvasnia honlapján a gyermek programokról,nagyon színvonalasak. Az is jó, hogymár kiskorban több nyelvet elsajá-títanak. Zsidó gyereknek lenni isjó! Oféliának is boldog születés-napot kívánok!

  20. Mirelle says:

    Isten éltesse a Pasast! 🙂

  21. Anonymous says:

    Eszter, neked rabbi a férjed?

  22. Anonymous says:

    A kukoricaliszt nagyon jó ötlet a citromtortára, mer sárgább lesz a krém. Köszi,LauraBoldog szülinapot a kisfiadnak!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!