Fűszer és Lélek

Cider vagy cidre

Mivel ez most francia termék, hívjuk csak cidre-nek. Tavaly szeptemberben írtam róla egy szösszenetet, hogy mennyire hiányzik ez nekem, és azóta is sok cider-rel kapcsolatos levelet kapok.
Mirellével közös kedvencünkben a Lidl-ben 🙂 ezen a héten francia hét van, és végre kapható cidre is.
600Ft a 75 cl, és nekem tegnap este nagyon jól esett jégbe hűtés után, bár meg kell említenem, hogy sajnos nem annyira finom mint az angol, vagy svéd cider.
Könnyű kis nyári ital, mindössze 4,5% alkoholtartalommal. A cimke szerint 12-16 C között fogyasztva az ideális, de én úgy szeretem mint a pezsgőt, vagyis hidegebben. Van rajta egy aranyos kis ikon, amin egy terhes, nagypocakú nő van áthúzva, amint éppen dönti magába az italt. Megjegyzem, hogy nekem a nőgyógyászom kifejezetten ajánlotta minden este 1dl vörösbor elfogyasztását. 🙂

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Igen kedves store alkalmazott, már írtad a múltkor is! 😀

  2. mithrile says:

    Én ittam Normandiában házi cidre-t, annál jobbat még sehol máshol nem kaptam. Jajj, tiszta honvágyam van:) Vagy, hogy is nevezzem:)

  3. hettie says:

    varjal, a bulmers az pont nem ir, hanem brit:) A Magnersre gondoltal biztos. Illetve most latom a Wikipedian, hogy igazad van es nekem is:)http://en.wikipedia.org/wiki/MagnersNekem egyebkent nem izlett. Amig meg nem kostoltam a kortecidert (Kopparbergs verzio). Az nagyon finomhttp://en.wikipedia.org/wiki/Perry

  4. Szusza says:

    Nevezzzük nevén: almabor.És amit ti angolnak gondoltok, na az ír: http://www.bulmers.ie/

  5. Beatbull says:

    Nyugi, itt Németországban is ritkaság a cider 🙁 Pedig Angliában szinte csak azt ittunk.Ezt az utolsó titokzatos sor utalás akart lenni? 😉 Vagy csak lemaradtam valamiről?

  6. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Én is a Svédeknél, jobban mondva Dániában.

  7. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Az IKEA-s nagyon finom, de nincs benne alkohol :-(Létezik alkoholos változata is, de az IKEA nem árulja.

  8. starfokker says:

    én svédországban szoktam rá, anyu csinált is néha. és akkor ezt lehet vedelni a forró nyári napokon:)

  9. "saját levében" says:

    Pár hónappal ezelőtt az IKEA-ban láttam svédet, nagy üvegben árulták, de nem mertem venni. Lehet hogy kellett volna?

  10. Mirelle says:

    Eszter!Gyűjtsünk aláírást! 🙂 😉

  11. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Én is várom az angol hetet, szerintem is következnie kell lassan! Úgy látom sokunk kipróbálta a francia cidert.

  12. taen says:

    Én is megkóstoltam, elég érdekes az íze, de fincsi. Jól lehűtve jó volt.Mirelle, volt már egy csomó féle hét, talán lesz angol is :))

  13. Mirelle says:

    Eszter!Nálam is tervben van a dolog. Bár úgy vagyok vele, hogy egy angol hétnek jobban örülnék a Lidlben. 🙂

  14. max says:

    Hahh, én is ezt ittam tegnap este, bár az angol nekem is jobban izlett:-)

  15. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Beatbull, nincs itt titkos utalás.Az almabor nem jó fordítása a cider-nek, mert alambort gyártanak itthon is, de nem is pezseg és nem is iható. Habzó almabor már jobb, de az sem fedi a valóságot.A svédeknél nagyon sok jót ittam az alatt amíg kint lakatam, és az angoloknál is.Írről sajnos nem tudok nyilatkozni.

  16. info says:

    Sajnos az ára addig valószínű ennyi lesz, amíg Nagy-Britanniából kell behozni a boltoknak. Amint ez a helyzet változik és lesz magyar multi amely foglalkozik a témával, nyilván csökkennek az árak. A dobozos Blackthorn cider ára viszont már kedvezőbb, a British Store már árulja…

  17. Köszönjük szépen. Tényleg, a google ;-)Mi is erre jutottunk, csak az árát nem értjük…

  18. Anonymous says:

    Lehet már itthon több helyen is kapni angol cidert, csak utána kell nézni kicsit. Google ebben mindenki segítségére lehet.

  19. Anonymous says:

    sziasztok, a http://www.britishstore.hu oldalon is kapható már, Gaymers üveges cider. Házhoz is viszik Bp-en, vidékre, posta, futár.

  20. Tom says:

    Most a Cora-ban is lehet kapni, valamivel olcsóbban, mint a ‘Lidiben. (~480Ft) Mi is hiányoltuk az itthoni kínálatból, szeretjük!

  21. Anonymous says:

    Szusza:Igazad van, egy marketing szakember biztos tudná a pontos fogalmat, de azért szerintem érted mire akartam célozni!

  22. Szusza says:

    A cola nem márkanév :)))) A Coca Cola, vagy a Pepsi az az. 😀

  23. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Megfogadom Szusza tanácsát, és iszok egy nagy pohár cidert sok-sok jéggel.

  24. Anonymous says:

    Szusza:Szerintem meg a cider inkább már márkanévként funkcionál, mint például a Cola. A Cola-t is lehet kóla ízű szénsavas üditőitalnak hívni, csak semmi értelme. A cidert is lehet almabornak hívni, csak senki nem fogja tudni, hogy miről beszélsz.

  25. Szusza says:

    Ildikó! És akkor a francia pezsgőt te champagne-nek hívod? A magyart pezsgőt meg pezsgőnek? Mert azért van különbség egy B&B meg egy Dom Pérignon között. Mégis mindegyik “ugyanaz”.Itt Írországban rengeteg almabor van- van édes, savanyú, szénsavas, nem szénsavas és mindegyiket cider-nek hívják → mert az ország egyik hivatalos nyelve az angol, és az almabor angolul cider.Részemről az értelmetlen vita lezárva.Tipp: itt rengeteg jéggel isszák- gyakorlatilag egy egész pohár jeget felöntenk almaborral.

  26. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Húha :-)Maradjunk annyiban, hogy sok jó, olcsó cidert szeretnék venni nyáron, és ha válogathatok, akkor angol, vagy svéd legyen.Na jó, jöhet a finom száraz champagner, prosecco, fransecco is.

  27. Beatbull says:

    ildikó: nem is beszélve arról, hogy a pezsgő sem csak pezsgő hanem van champagner, prosecco, fransecco … 😉

  28. Ildikó says:

    Igen arra Eszter is azt mondta, hogy almabor. A pezsgőt sem hívod sem habzóbornak sem bornak. A cider sem almabor.Az sztakiban meg nem veszett el egy gasztronomus :)A cider a cider az almabor meg almabor. Szerinem.

  29. Anonymous says:

    Már szaladok is. A normandiai cidre valóban nem annyira jó mint az angol, de én ezt is imádom.Szilvi


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!