Fűszer és Lélek

A Migros szépen csomagol

Nem tartozom azok közé a szerencsések közé, akik bármit ehettek eddig, amit a Migros forgalmaz. Eddig mindig csak nyál csorgatva néztem a gyönyörű csomagolást, különösen a hús, és a tészták tetszenek. Svájcban tudnak valamit!
Mindez arról jutott eszembe, hogy minap sétálgattunk az egyik hipermarketben, és elmentem egy zacskós levest gyártó cég polca mellett, amin mindenféle száraz szósz por sorakozott, szép csomagolásban. Persze nem Migros, de komolyan hívogató fotók.
Húsz éve még őszintén hittem, hogy ezek az ételek biztosan valami mennyei csemegék, hiszen annyira gusztusosak. Aztán itt is el kezdték árulni, és hamar rá kellett döbbennem a csomagolás fontosságára. Barátnőm Angliában minden héten rendel bio zöldségeket. A zöldség mindig tiszta sár (szerinte direkt összesarazzák :-), de még azt is gyönyörű fedeles vesszőkosárban szállítják ki, amit a következő alkalommal visszacserélnek.

Vannak akik még 2008-ban se hiszik el, hogy mennyire sokat számít, pedig nem igaz, hogy a jó cégnek nem kell cégér!

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Anonymous says:

    Kedves Eszter és Kati,akik tejföl ügyben segítettetek: KÖSZÖNÖM!!!

  2. chriesi says:

    én nagyon szeretem a Migros-ban väsärolni, bär a képen läthato termékek közül a tiramisu szerintem borzalmasan rossz, a csokolodé mousse-sal együtt. Viszont a mälnafagyi szinten selection isteni!

  3. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    sajnos egyiket sem kóstoltam, csak láttam :-(Mindjárt megnézem a málnafagyit is, fájjon csak a szívem 🙂

  4. chilii says:

    amikor mi Svájcban nyaraltunk a coop-ban vásároltunk 😀 nagyon fájt a szíven nekem is, hogy még kissebb településeken lévő üzleteikben is micsoda választék volt! milyen szép husik meg pékáruk! (és étcsokis Toblerone is volt mindenhol!)

  5. Mishmesh,alias Dorka says:

    Tényleg szépen csomagol. :-)Málnafagyiról jut eszembe. Harmincasok! Emlékeztek arra a csúnya csomagolású fagyasztott málnapürére, amit fehér (margarinos tégely szerűségben) árultak?Azon nőttem fel. Még mindig érzem az ízét… Unokatesómmal a miskolci Avas egyik játszóterén benyomtunk két- két dobozzal az űrhajómászóka tetejéről lábat lógázva. Utána szemicillin, kalmipyrin:) torokfájás.. de rég volt..

  6. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Én erre nem emlékszem, pedig évekig játam én is az Avasra a barátnőhöz 🙂

  7. Kata says:

    Pedig mi is rengeteg málnapürét ettünk annak idején Kazinbarcikán, imádtuk. Persze nem lehetett állandóan kapni, lehet, hogy mindig rossz időszakban látogattad meg a barátnődet:)

  8. Anonymous says:

    Kedves Eszter!Nagyon off, de segítség kellene:az USA-ban tejföl helyett mit lehetne használni főzéshez?Másik (két) dolog:angolul hogy hívják a zabkorpát és a búzakorpát?Előre is nagyon köszönöm a választ!

  9. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Az oroszok a világ minden részén árulnak tejföl szerűt, és a világ minden részén ott is vannak a nagyobb városokban, jobbat nem tudok. Egyébként passz.A zabkorpa az oatbran.A búzakorpában nem vagyok biztos, de mintha derengene, és a szótár szerint is cornmeal, de ennek nézz utána.

  10. Anonymous says:

    évtizedeken át mi is a gyerekekkel sóvárogva néztük és amint megtehettük azonnal meg is vettük a gyönyörűen csomagolt finomságokat.pár hónapja, mióta lányom majdnem teljesen vega lett /havi 1-2 szeri húsos étkezéssel, illetve odafigyel arra, hogy mit eszik, azóta ezek a dolgok teljsen hidegen hagynak minket.azóta csak a piacon vásárolunk az félkész ételek árának töredékéért és sokkal finomabbakat eszünk, mint előtte:-)))a piacon mi is a “ronda” zöldségeket szoktuk vásárolni nem költünk el több száz forintot szépen megtervezett csomagolóanyagokra , ezt a pénzt inkább friss zöldségre és gyümölcsre költjükajánlom mindenkinek!

  11. orsi says:

    Ezek a cuccok a Migros minőségi kajái (Selection), és tényleg finomak. Nekem a tiramisu is bejön, ráadásul szép a pohár, amiben adják – utána is lehet használni pohárként. Szóval ezek a Migros dolgok tényleg jók, de azért magasabb az áruk, mint a normál cuccoknak, akár Migros, akár Coop.

  12. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Persze, a design-t meg kell fizetni, de szép a szemnek.

  13. Judit says:

    Málnapüré, téééényleg!!!! Volt hasonló barackos is, nem? De a málna vitt mindent… Lehet, hogy csak álmodtam az egészet, ezt most valami nagyon lezárt agyi rekeszekből bányásztad elő, Dorek. :))

  14. Kati says:

    Na akkor én is beleszolnék, ez a Migros luxuskategoriaja, ami nem kevéssel dragabb a többi terméknél…viszont mikor kicsomagolod, nincs olyan nagy különbség:(((Valakinek, aki a tejfelt kérdezte, megprobalhatod ugy, hogy a kefirt tejszinnel kevered össze, kb. az lesz az ize.

  15. Anonymous says:

    tenyleg gyonyoruek, es egyzseruek.regebben en is azt hittem, hogy a sok felkesz cucc valami alom lehet, aztan ra kellett jonnom, hohy nagyanyam foztjenel jobb nincs.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!