Fűszer és Lélek

E for Excellent

A Tea for one szerzőjétől, Vonsachsen -től kaptam ezt a nagyon kedves web-kettes ajándékot, miszerit a blogom excellent. 🙂 Nagyon szépen köszönöm a megtiszteltetést! Vonsachsen ahogy olvasom, Göteborgban él, ahol én is éltem egy évig. Elő is törtek az emlékek rendesen Svédországról is, és a jó kis dániai hétvégékről is…
A “díj” alapítója, amikor leírta a szándékát, azt szerette volna, ha mindenki 10 embernek adja tovább a stafétát, de én most ünneprontó leszek, és nem adom tovább csak három blognak. Szerintem így is egy hónap alatt körbeér majd a lánc.
Ahonnan én kaptam, ott is csak ötünknek jutott :-), és arra is gondoltam, hogy egy ilyen nagyon pici országra mint Magyarország, rászabadítani a 10X10-es E cunamit nem érdemes, mert akkor egy hét alatt végig is söpör az országon. Tudom, adhatnám külföldre is, de ezt most tegye meg más.
Akikre én gondoltam:
A Teknősleves blog
Már a blogszülinapon is szerettem volna írni róluk, vagy örökbe fogadni őket virtuálisan, hátha még van olyan, aki nem ismeri őket. Nos, ők fiatalok, kollégisták, és nem junkfood-on élnek, hanem főznek. Méghozzá nagyon jól! Már gratuláltam nekik, de most ezúton is megteszem.
A Táplálék blog
Vagyis Zsuzska blogja. Ez azon kevés gasztroblogok közé tartozik, ahol nincsenek fotók. És mégis zseniális. Mindig mondom, hogy Zsuzska ír a legjobban a bloggerek közül, de ezt rendszerint vissza is utasítja. Pedig, de! Olyan az ő blogja, mint a Váncsa szakácskönyve. Annyira jók az írások, hogy a fotó csak rontana rajta.
A Forzadagro blog
Forza finoman nevel a blogjában. Mégis szeretem 🙂 Ilyesmi üzeneteket küld szét a világba, hogy: vegyél Mac-et, használj iPhone-t, fotózz szépen, utazz sokat, repülj sokat, egyél jókat.
Nem, nem gasztroblog. Sőt, egy pasi a fedélzeten.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Anicara says:

    Gratula. Drakula. Én is adtam volna.Bár már lassan uncsi lesz :-))) a napi rendes újabb elismerés bepotyog, fáradtan fogjuk nyugtázni a nobeldíjat is. Honnan értette egyébként? Tud magyarul? Kicsit irigykedek arra a háromra. Na jó, közepesen. Még maradt neked hét, amit eltehetsz,ugye? Lejárnak ezek, van szavatosság? Nem adom fel, hátha ügyes leszek :-ooo

  2. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Magyar a lány, csak angolul ír.Nem is kaptam még elismerést! Az, hogy te tegnap megdicsértél, az nem publikus. Eddig :-)Van még hetem, de úgy gondoltam, hogy nem mindenki venné jónéven, ha odacsődíteném az olvasótáboromat. Sőt olyan kedvenc blogom is van, ahová nem is mernék kommenetlni. És még az is titok, hogy olvasom 🙂

  3. Anicara says:

    De izgi!De Te megkaptad ezt az “E for excellence” kitűzőt és ezentúl büszkén horhatod a blogodon, nem?

  4. meir says:

    anicara bocs hogy nem mentem 🙂 de legközelebb szívesen latunk a házi partin:és simogathatod az iphonomat.

  5. Anicara says:

    ó, meir 🙂 ez nagyon meghatott

  6. Anonymous says:

    Kedves Eszter!Bocsánat, hogy csak ide és névtelenül, de régóta olvasom a blogodat (és “főzök” belöle), de átalad jutottam el további blogokhoz.Többek között Meiréhez is, amit szerettem olvasni. Most pedig azt látom, hogy megszüntette:-(Nem tudni mi lehet az oka?

  7. prante says:

    Eszter! gratulálok az elismeréshez, szép és jó és okos az oldalad :)Meir, az iphonodat én is szívesen megsimogatnám, így ismeretlenül is 🙂

  8. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Blogmegszüntetési járvány. :-)Remélem majd újra közléskényszere lesz neki is, és a másik kettő barátomank is, akik napokban szüntették be a blogjaikat, és többet nem követ el virtuális öngyilkosságot senki.

  9. Anonymous says:

    Igen, ezt a virtuális öngyilkosságot már tapasztaltam, ma 3 blog is megszünt amit eddig szerettem olvasgatni:-(

  10. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Aszondja Meir, hogy véletlen volt, és lesz blogja újra 🙂

  11. Balambér says:

    Egyik blogot sem ismeretem, de valóban mind a három tök jó!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!