Fűszer és Lélek

Karfiolkrémleves hagymás kenyérrel

A karfiolleves annyira krémes, sima étel, hogy kell mellé valami markánsabb kiegészítő. Először pirított szezámmaggal próbálkoztam, kicsit javult a helyzet, de még mindig nem volt tökéletes. Maga leves kicsit édeskés, ezért olyan valamit próbáltam kitalálni, amiben visszaköszön a sós mellett az édeskés íz is.
Úgyhogy sütöttem mellé egy karamellizált hagymával töltött kenyeret, és így elmondhatom, hogy tökéletes párosítást sikerült kitalálnom.
Hozzávalók a leveshez:
30 dkg karfiol sima sós vízben megfőzve
2 ek liszt
olívaolaj
3 gerezd fokhagyma
2 dl tejszín
szerecsendió
bors
1 kk kömény
1 kk koriander
A karfiolt megfőztem annyi vízben amennyi ellepi, majd az olívaolajon megfutattam az összetört fokhagymát, megszórtam a liszttel, és berántottam vele a levest. Kicsit forraltam, beleöntöttem a tejszínt, és összeturmixoltam. Szerecsendióval, és borssal ízesítettem, majd belekevertem 3 ek száraz serpenyőben pirított szezámmagot. A tálalásnál reszelt cheddar sajtot szórtam a tetejére.

Hozzávalók a hagymás kenyérhez:
80 dkg liszt
25 dkg túró
4,5 dl langyos víz
1 csomag szárított élesztő

A hozzávalókat 20 percig dagasztottam, amíg teljesen elvállt az edény falától, és a kezemtől is. Duplájára kelesztettem, majd kis zsömléket formáztam belőle, és minden zsömlébe tettem egy kanálnyi olajon karamellizált hagymakarikát. A gombócokat tortaformába raktam egymás mellé, és a kenyeret 200 fokon 40 perc alatt megsütöttem.

Címkék: , ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Malvina, gyere reggelenként 🙂

  2. Malvina says:

    Eszter,már megint megszegtem a fogadalmamat. Este tíz, és én itt sertepertélek megint az oldaladon, és már megint csurom nyálas az ölem. :::)))

  3. VKOrsi says:

    Ez a kenyér az aranygaluska sós változata??? :)nagyon tetszik, imádom a sült hagymát, pénteken ha sütök azt hiszem újítunk.A krémleveseknél nekem is hasonló a problémám.

  4. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Kati, köszönöm szépen! :-)Mamma, kíváncsian várom! Szeretem a krémleveseket, mert nagyon hamar kész vannak, de valami kell melléjük mindenképp, a pirított kenyérkocka meg kicsit unalmas…

  5. Mamma says:

    Én is épp a múlt héten főztem karfiolkrémlevest, de mindig ugyanezzel a problémával állok szemben: az egyhangú leves túl unalmas, a levesbetéttel lehet csak feldobni. Ez a hagymás kenyér önállóan is remek! Én mást találtam ki, hamarosan fel is teszem:-)

  6. Kati says:

    Kedves Füszer és lélek, nagy érdeklödéssel olvasom a blogodat:)A hagymas kenyér nalunk is létezik (én vagyok a rendszeres neuchâteli latogatod…), annyi különbséggel, hogy a kenyértésztat kinyujtjak és belehajtogatjak a hagymat – ettöl szép réteges lesz.A Pészahrol szolo beszamolod is nagyon tetszett (én teljesen goj vagyok…), csak igy tovabb:)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!