Fűszer és Lélek

“Red Ribbon” fokhagyma krémmel

Idén is december 1-én volt az AIDS világnapja. Nem hiszem, hogy egy gasztroblogban kéne különösebbet írnom erről, de egy idevágó ételt megérdemel a dolog.
Persze a Vörös Szalag bagelből készült, amihez most próbáltunk ki egy remeknek ígérkező kencét. Egészen különleges lett, ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki.
Hozzávalók nyolc bagelhez:
50 dkg finomliszt
3 dkg tejpor
4 g szárított élesztő
6 dkg cukor
Csipet só
2,5 dl meleg víz
A hozzávalókat 10-15 perc alatt jól összedolgozzuk, majd nyolc egyforma részre osztjuk. Konyharuhával letakarjuk, és tíz percet pihentetjük. Lisztezett deszkán téglalapformára nyújtjuk, amit hosszában feltekerünk. Szalagot formázunk belőle, a két végét jól összenyomjuk, középen szintén nyomással illesztjük össze. Ismét letakarva negyven percig kelesztjük. Közben lábosban vizet forralunk egy kanál cukorral. Ebben főzzük elő a bageleket 30-30 másodpercig oldalanként, megkenjük tojássárgájával, esetleg megszórhatjuk mákkal, szezámmaggal, lenmaggal, majd 180 fokos sütőben arany barnára sütjük.
Hozzávalók a fokhagyma krémhez:
1 nagy fej fokhagyma
+ 1 gerezd
1 Philadelphia sajtkrém

Bors,
Szerecsendió
Az egész fej fokhagymát gerezdjeire szedtem, de nem pucoltam meg. Sütőben puhára sütöttem őket, majd amikor kihűlt, egy tálkába nyomkodtam a puha, illatos fokhagyma krémet. Hozzákevertem a sajtot, fűszereztem, és a végén belekevertem egy gerezdnyi friss fokhagymát is, ugyanis a sült társának ilyenkor már szerencsére igencsak lecsökken a zamata 🙂

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Köszönöm. :-)Hazaköltözöl, vagy minden reggel postázzak?

  2. Anonymous says:

    sehol nem kapok tejport…

  3. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Elég nehéz ügy, valóban.Használj édes tejsavó port, Herbáriában, és bioboltban kapható.

  4. meir says:

    na de ha kitűzöm, akkor morzsálódik

  5. meir says:

    na de ha kitűzöm, akkor morzsálódik

  6. Anonymous says:

    az M1-en vasárnap indult egy sorozat a zsidó konyháról, szerintem inkább neked kellene ott főzni!!! üdv: chilii

  7. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Igen Chilii, láttam, az a baj, hogy ez is megint csak a sólet, maceszgombóc között mozog.

  8. meir says:

    Látod Eszter mondtam én, hogy TV paprika lesz a vége. Gáz volt valóban a műsor, én is néztem és a pasi ahogy beszélt azon az agyam eldobtam. A maceszt pedig eleg szarul magyarazta, tehat ha azutan főz valaki, akkor úgy jár mintha a Lázár műsorát nézné meg:)

  9. chili&vanilia says:

    Kedves Eszter, kérlek, amint megnyittottad jó kis Jewish Bakery-det, haladéktalanul értesíts, már most törzsvásárlód vagyok!

  10. Anonymous says:

    Fantasztikusan hangzik! Ki is próbálom, szerintem sma kaláccsal is jó lesz.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!