Fűszer és Lélek

Citromos borjúragú

Napok óta valamilyen citromos ételre vágyok, pár napja meg is lepett a férjem egy jó citromos, fokhagymás spagettivel, de még mindig maradt egy kis hiányérzetem. Volt itthon egy kilónyi borjúcomb, el is készítettük, folyamatosan kóstolgatva, és kitalálva a hozzávalókat. Én még egy kis kaprot tudtam volna elképzelni bele, vagy zsályát, a férjem pedig fekete olajbogyót tett volna hozzá, vagy kaprit. Ezek nem voltak itthon, úgyhogy fel is kerültek a listára, lassan ideje elmenni egy nagy bevásárlásra.
Hozzávalók:
1 kg borjúcomb
1 nagy fej hagyma
1 szál póré
2 citrom reszelt héja
1 citrom leve
1/2 l tejföl
1 ek majoránna
1 ek magos dijoni mustár
só, bors, szerecsendió
2 dl fehérbor
2 ág kakukkfű
5 dkg vaj
1 ek liszt
A vöröshagymát egy kevés sóval vajon megdinszteltem, majd rádobtam a vékony csíkokra vágott húst. Rászórtam a majoránnát, és a kakukkfüvet, majd felöntöttem a borral, és fedő alatt puhára pároltam. Rányomtam a citromot, és belereszeltem a héját. Fűszereztem, és tejfölben elkevert liszttel behabartam. A pórét csak ekkor dobtam rá, és fél perc után el is zártam alatta a lángot, hogy még jó ropogós maradjon. Bevallom, a savanyú vetrece inspirált 🙂

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Igen, az is 🙂

  2. assuer says:

    tárkony? sztem az menne hozzá

  3. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Köszönöm, én is így vagyok vele.

  4. Zsuzsi says:

    Nyami-Nyami! Nagyon szeretjük a savanykás-citromos húsételeket. Ki is fogom próbálni!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!