Fűszer és Lélek

KLASSZ

Tegnap este a Judapest apukája, és a Fűszer és Lélek anyukája a Klassz étteremben vacsorázott. (Cím: VI. ker. Budapest, Andrássy út 41.Tel.: nincs. Asztalfoglalás: nics Nyitva: 11.30-23 óráig, vas. 11.30-18 óráig.) Be kell valljam, még soha nem jártam ott pedig nagyon jó híre van. Már többen is megénekelték előttem:
Chili szereti,
MyPhd is szereti,
-A Velvet viszont nem tudja hova tenni a helyet.
Mi szerettük.
Mikor megláttam, hogy van Tokajiban sütött kacsamáj, rögtön ki is kellett próbálnom. Persze az Őskaján után meglehetősen magasról indult a mérce, mégis sikerült 99%-ban megugrani. Az adag kb. fele a hegyaljainak, ezt először egy kicsit keveseltem is, de aztán belegondoltam, hogy Tolcsván mi is ketten eszünk egyet. Ilyen intenzív ízű ételből nem is kell több, és be kellett látnom, nem véletlenül előétel. Itt nem szórták meg kakukkfűvel a tányért, hanem rozmaringos almapürét kaptam a máj mellé. Fantasztikus! Friss, pikáns, tökéletes a máj, és az édeskés tokaji mellé. Micsoda ötlet!
Sajnos nem voltam éhes, ezért nálam főételkélt egy karamell krém zárta is a vacsorát, ami nagyon finom, jó vaníliás volt, de nem egy hanyattesős darab.
Viszont Shadai citromos risottója tökéletes volt. Meg is próbálom majd utánozni valamelyik este. Ettünk még posírozott lazacot zöldborsókrém levessel, túró musse-t, és ittunk egy palack remek bort.
Én is beállok a rajongók sorába, kiemelve azt, hogy mennyire jó ötletnek tartom azt, hogy nem lehet asztalt foglalni.
(A fotót a Velvetről loptam, köszönet érte.)

Camambert hanukára

Utolsó hanuka előtti héthez érkeztünk, legyen egy nagyon egyszerű, kezdő háziasszonyok, és háziemberek által is elkészíthető recept. Sós, ugyanis édesség már annyi, de annyi volt…
A legjobb benne azon kívül, hogy egyszerű az, hogy nem lesz napokig olajszag tőle a lakásban. Mivel félkész kóser leveles-vajas tészta Magyarországon nem kapható, ezért ez csak egy elvben kóser étel 🙂
Hozzávalók:
1 csomag mirelit vajas tészta
Fejenként egy camabert sajt
Érdemes a Pluszban kapható sajátmárkás tésztát venni, az ugyanis már lapokra nyújtva van csomagolva, még a sodrófát se kell elővenni hozzá. Ugyanitt árulnak kicsi, egyszemélyes sajtokat, én azt használtam.
A tésztalap közepére fektettem a sajtot, a tetejére egy másik tésztalapot tettem. A lelógó széleket körben lenyomkodtam, odafigyelve, hogy az olvadt sajt sehol ne tudjon kifolyni. 200 fokra előmelegített sütőben 35 perc alatt sütöttem meg.
Ha valakinek van türelme hozzá, akkor sütés előtt belenyomhat a sajtba egy aszalt szilvát, vagy bekenheti a sajtot pépesített olajbogyó krémmel.
Eredetileg a Judapesten.

Ki a legjobb?

Tegnap délelőtt arról beszélgettünk a barátnőmmel, hogy ki a legjobb zsidó pasi. Szerintem egyérteműen Sacha Baron Cohen, szerinte pedig Leonard Albert “Lenny” Kravitz. Ezen kicsit összevesztünk, de nem verekedtünk 🙂 Abban maradtunk, hogy Lenny valóban egy esztétikai élmény, de sajnos chalahikusan nem felel meg a tökéletes zsidó fogalmának, édesapa ide vagy oda.
Sacha Baron Cohen egyébként úgy került szóba, hogy jövőhéten a TV2 vetíti december 8.-án szombaton, 22:55-kor az Ali G Indahouse című remekét, amin kevés alkohol elfogyasztása közben nagyon jókat szoktunk mulatni.
Sachanak üzenem, hogy nagyon sajnálhatja, de már foglalt vagyok.
Aki még mindig nem biztos egy celeb zsidóságában, az itt tájékozódhat.

Tökmagos buci juhtúróval

Vasárnap reggelire sütöttem ezt a tökmagos bucit. Vizet egyáltalán nem tettem bele, csak sört, és egy kevés juhtúrót. Fantasztikus illata lett, és az íze is nagyon finomra sikeredett. Egy hibáját találtunk csupán, hogy ami estére megmaradt, az már nem volt az igazi. Azt biztosan állíthatom, hogy annyit érdemes belőle sütni, amennyi egyszerre el is fogy.
Sokan mondják, hogy a szikkadt kenyér jobb pirítósnak, mint a friss. Vannak esetek, amikor egyet kell, hogy értsek ezzel a véleménnyel, de a tökmagos bucinál ez is megdőlni látszik. Ugyanis szerintem igazán különleges élmény a ropogós tökmag, a kicsit füstös, forró héj, rajta a hideg körözöttel, ami krémes, de magában rejt néhány roppanós hagymadarabot.
Hozzávalók 6 db bucihoz:
3 bögre liszt
1 kk sikér
1,5 bögre sör
1 bögre juhtúró
1/2 bögre tökmag

1 kk cukor
2 dkg élesztő
Az élesztőt egy nagyon kevés vízben a cukorral megfuttattam, majd összekevertem a többi hozzávalóval, a tökmag kivételével. 15 percig dagasztottam, majd letakarva duplájára kelesztettem. Belegyúrtam a magokat, formáztam, majd újabb 20 percig pihentettem. 200 fokos sütőben 15 perc alatt sütöttem meg. Tejföllel is remek!

Alexandre Dumas, a konyha kalandora

Az 1993-as Magyar Konyha egyik számában olvasható Szilágyi Éva írása, érdemes végigolvasni:

A XIX. század egyik legeredetibb, legolvasottabb szerzőjének utolsó műve egy szakácskönyv volt. Nagy szakácsművészeti lexikonját halála után, 1973-ban adták ki, amelyben a receptek sokaságát anekdótákkal fűszerezte, sőt rendkívül szórakoztatóan el is mondta a hasznos tudnivalókat. A konyha kétségtelenül izgatta az írót, az étkezéseket, az étkezési szokásokat regényeibe, útirajzaiba is beleszőtte. De értett-e a főzéshez? George Sand, a híres írónő naplójába feljegyezte, hogy Dumas néhány barátját vendégül látta, a nyolctíz fogásos vacsorát maga készítette, bámulatba ejtve vele az asztalnál ülőket. A párizsi társadalmi élet „gourmand oroszlánja” az extravagáns Chateau a regény nevét viselő vidéki házában, Monte Cristóban, fényűző estélyeket adott, de írni a kis, gótikus épületbe, a Chateau d’Ifbe vonult vissza.
1864-ben Dumas nyári ebédet improvizált. Nápolyi énekesnő barátnőjével a Villa Catinatban lakott, egy napon a hölgyet a személyzet faképnél hagyta. Szombat lévén nagy vendégsereget vártak Párizsból. Az író a konyhában csak rizst, főzővajat és paradicsomot talált. Szerencsére a vendégek figyelmességük jeléül sonkát és kolbászt hoztak. E hozzávalókból az amatőr szakács szenzációs ételt kreált, a riz aux tomatesot, amit a vendégsereg nem győzött dicsérni.
Dumas időnként olthatatlan vágyat érzett a tenger iránt, és különösen kedvelte a tenger „gyümölcseit”. Emlékezetes maradt homárvacsorája: másfél óra alatt öt fogást tálalt. Könyvében részletesen leírja a menüt, a különböző rák- és halfélék, mártások, köretek, saláták elkészítési módját. Négy óra hosszat tartott, amíg a vendégsereg a mennyei falatok végére ért.
Az író egyik híve hiteles nápolyi makarónireceptet kért Dumastól. A szerző ugyan öt évig élt Itáliában, de a makarónit utálta. Írt hát Rossininek – aki a legjobb makarónikészítő hírében állt -, hogy segítsen. A Tell Vilmos szerzője meghívta Dumas-t ebédre, megígérve: ha a főztét megkóstolja, a receptjét is megadja. Az író jóformán hozzá se nyúlt az ételhez: Rossini vérig sértődött, nem szolgált a recepttel… Mme. Risto, a híres olasz tragika hírét vette, hogy miként járt az író, és meghívta vacsorára, felajánlva, hogy szakácsától, a makarónikészítés virtuózától lesheti el a tudományát. „A barnásszínű húsos mártás adja meg a nápolyi makaróni különleges ízét. Végy két kiló nyers füstölt sonkát, két kiló paradicsomot, négy nagy hagymát, kakukkfüvet, babérlevelet, petrezselymet meg fokhagymát, és egy kevés vizet aláöntve, főzd három óra hosszát. A túlfőzött makaróni használhatatlan – okította az írót a mesterszakács -, kifőzés után jeges vízzel kell leönteni, jól lecsurgatni. Meleg nagy tál aljára reszelt parmezánsajtot hintünk, erre egy sor makaróni jön, majd a húsmártás, aztán sajt, addig rétegezve, amíg a hozzávalók tartanak.” Dumas csupa szem és fül volt…
Az író két-három titkárával gyakran egy hétig is vendégeskedett Soissonsban, a Lhote családnál. A ház asszonya megszokta, hogy a híres vendég naponta 12-15 személyt hív meg vacsorára. A változatos menüt Dumas állította össze. Egy alkalommal folyami rákból hatalmas piramist kreált. Az egyik vendéghölgy, aki imádta a rákot, el volt ragadtatva Dumas főztjétől, de vacsora után furcsán érezte magát, forgott vele a világ… Később derült ki, hogy az író-szakács remekművéhez egy egész üveg konyakot használt el.
Dumas, legismertebb regényében, a Monte Cristo grófjában leír egy feledhetetlen vacsorát. „A lakoma pazar volt. Monte Cristo kötelességének tartotta, hogy tökéletesen felborítsa a párizsi szokásokat, és a felszolgált ételekkel vendégeinek inkább kíváncsiságát, semmint étvágyát igyekezzen kielégíteni. Keleties lakomát hordatott fel, mégpedig abból a fajtából, amelyet az arab mesék tündéreinek tálaltak volna. Minden gyümölcs, amit a világ négy sarka csak Európa bőségszarujába önthetett, az mind ott volt hibátlanul és zamatosán, gúlában felhalmozva, kínai tálakon és japán serlegekben. Ragyogó tollazatú, ritka madarak és különleges tengeri szörnyek kerültek asztalra ezüsttálakon, a görög szigetvilág, Kis-Ázsia és Fokföld borai sorakoztak különleges üvegekben, s ez a látvány mintha még fokozta volna az illatok zamatát. Mintha Apici-us tartott volna csapatszemlét vendégeivel, úgy vonult el mindez a párizsiak előtt, akik meg se tudták érteni, hogy egy tízszemélyes ebéd ezer aranyba kerüljön, hacsak nem esznek gyöngyszemeket, mint Kleopátra, vagy nem isznak olvasztott aranyat, mit Lorenzo de Medici.” Monte Cristo a gazdagságról meditálva megjegyezte: arra törekedett, hogy megszerezze azt, ami elérhetetlen. „Nézzék például ezt a két halat, egyik Szentpétervártól ötven mérföldnyire született, a másik Nápolytól öt mérföldnyire. Nem érdekes dolog-e a kettőt egymás mellé, egy tálra helyezni? „Az ilyen kecsege sehol másutt nem található, csak a Volgában… Az ilyen nagyságú orsóhalat pedig csupán a Fusaro-tóban lehet halászni… És noha ezeknek a halaknak a húsa talán nem ér fel a sügér vagy a lazac húsával, önök mégis kitűnőnek fogják találni, mivel tudják, hogy lehetetlen meg¬szerezni őket, és mégis itt vannak… E két halat egy-egy nagy hordóban hozták, az egyiket náddal, sással és folyami növényekkel, a másikat kákával és tavi növényekkel bélelték. A hordókat erre a célra készült szekérre rakták. így a halak életben maradtak, a kecsege 12 napig, az orsóhal nyolc napig élt. Es még mind a kettőeleven volt, amikor a szakácsom nekifogott, hogy egyiket tejbe, a másikat borba fojtsa.
…az ilyen ötletek már a rómaiaknál nagy becsben álltak. Plinius elbeszélése szerint Ostiából Rómába váltott rabszolgák vitték fejükön a mulusnak nevezett halfajtát (aranymakréla – a szerk.). Fényűzés volt az is, hogy elevenen kapták meg és igen szórakoztató látványt nyújtott, amint megölték, mert halódásában háromszor-négyszer is változtatta színét… csak aztán küldték el a konyhára. Ha élve nem látták, nem is nyúlt hozzájuk senki. Ostia Rómától mindössze hét-nyolc mérföldnyire van – jegyezte meg az egyik vendég. Hát ez igaz -jelentette ki Monte Cristo. De hol volna a mi érdemünk, ha Lucullus után tizennyolc évszázaddal nem értenénk jobban a dolgunkat, mint ő?”
Kísérjük el Franz d’Epinay bárót Monté Cristo szigetére. A báró vadászni készült a lakatlannak vélt területen. A sziget ura értesült arról, hogy egy francia kötött ki partjainál; meghívta, „szerény vacsorájára”. A vendéget bekötött szemmel vezették a házigazda otthonába. Szindbádnak, a tengerésznek szólíttatta magát Monté Cristo. „Franz egyik ámulatból a másikba esett. Az asztal pazarul volt megterítve. Az ebédlőteremben tiszta márványból voltak a falak… A terem két végében két pompás szobor állott, fején kosárral. A két kosár színültig volt a legfinomabb gyümölcsökkel; szicíliai ananász, malagai gránátalma, a Baleár-szigetekről való narancs, francia őszibarack és tuniszi datolya kínálta magát.
A vacsora korzikai rigóval körülrakott fácánpecsenyével keződött, utána vaddisz nósonkából készült kocsonya, tartármártással körített kecskecomb, pompás tengeri hal és hatalmas rák következett. A főételek között, apró tálakon, könnyű fogásokat szolgáltak fel. A tálak ezüstből készültek, a tányérok japán porcelánból.” A vacsora végeztével egy kis aranyozott serlegből zöldes színű pépet kínált a vendéglátó. „Ez a csemege nem más, mint az az ambrózia, amelyet Hébé szolgált fel Jupiter asztalánál” – mondta. Az „értékes eledel”, amelyet Szindbád úgy dicsért, hamis volt…
Az Egy orvos feljegyzéseiben Dumas egy nem mindennapi személy kalandos, hátborzongató históriáját írta le; a kalandort Cagli-ostro gróf. E különös figura története a francia forradalmat megelőző korban játszódik. A trónörökösné, Marié Antoinette Franciaországba érkezik. Illatos lombsátor alatt, meghökkentő ízléssel összeválogatott, ínycsiklandozó uzsonna várja. „Cukorba forgatott déligyümölcsök, a világ minden tájáról származó gyümölcsízek, aleppói édes tészták, máltai narancsok, elképesztő nagyságú citromok és cedrátok, s mindez óriási kelyhekben. Végül, négy csodálatos metszett perzsiai kristálykancsóban zamatosnál zamatosabb, válogatott nemes borok csillogtak a rubin és a topáz minden árnyalatában. Egy aranyozott ezüst füles-kancsó csordultig volt tejjel, a trónörökösné kívánsága szerint.”
Egy kavicsberakásos asztalra ízlésesen feltálalt reggelit is leír a szerző: „Friss marlyi tejszín, pompás luciennes-i barack és szilva, porcelántálon párolgó nanterre-i hurka és kolbász… szöllőlevéllel bélelt kosárkában mosolygó szamóca, a vakító fehér illatos vaj mellett falusi fekete kenyér, s a városiak kényes gyomrának oly kedves, aranyszínű búzakenyér. A látványra Rousseau halkan felkiáltott: Ó, micsoda túlzás!”
Kár, hogy a tizennyolc hónapig készült szakácskönyvét Dumas már nem vehette a kezébe. Annál szívesebben, bibliaként forgatja az utókor – mindmáig!

Apfelkugel (almakugli)

Gondolom, minden zsidó családnak megvan a maga kugli receptje. Almás, mazsolás, túrós, csak sima tészta kugli, krumpli, hagyma, stb. Köret, vagy főétel, mindegy, a kugli pont olyan jellegzetesen askenáz étel, mint a sólet.
Nálunk az alma kugli nem csak tésztával kevert gyümölcs, hanem külön kelt tészta burka is van. Nem tudom miért, talán csak a több munkáért :-), vagy a szombati kalácsból megmaradt tészta hasznosítására találták ki, mindenesetre a mi családunkban így hagyományozódik ez az étel anyáról lányára.
Az már csak az én külön hisztim, hogy szerintem a kugli nem jó spagettiből, csak cérnametéltből, vagy sima széles metéltből. Itt viszont komoly akadályba ütközik az ember lánya, ha nincs kedve házi tésztát gyúrni, ugyanis kóser tojásos tészta nem nagyon kapható. A tojásra meg nagyon oda kell figyelni, nehogy vércsepp legyen benne.
A kugli hidegen is finom, én is péntek délelőtt sütöttem, és csak szombat ebédre ettük, a gersli leves után.
Hozzávalók:
1,5 kg alma (megpucolva, kimagozva, 8 részre vágva)
1 nagy narancs leve
2 marék dió
15 szem aszalt szilva
Cukor
2 kk fahéj
1 kk őrölt szegfűszeg
20 dkg cérnametélt (megfőzve)
5 dkg mazsola
1 tojás
Olaj
1/4 adag kalácstészta
Az almát olajon a cukorral és a narancs levével, meg a fűszerekkel megpároltam. Egy szűrőkanálba öntöttem, felfogtam a levét. Kifőztem a tésztát, elkevertem a tojással, a mazsolával, és az alma levével. Az almához hozzákevertem a diót, és az aszalt szilvát. A kalácstésztát kerek lappá nyújtottam, 3-4 mm vastagra. Beleborítottam egy kiolajozott, kilisztezett piteformába, ráhalmoztam a tészta felét, arra az almát, majd a maradék tésztát. Körbevágtam a formából kilógó tésztát, a maradékból hosszú hengert sodortam, és megfontam. Ez került a kugli tetejére, némi kristálycukorral megszórva.
Ha nem eszünk húst ebédre, akkor érdemes vajjal készíteni, úgy még sokkal finomabb. (Persze, akinek nem fontos a kóser, az rögtön kezdheti vajjal.)

Az újságokról

h-2007_1125máj0064Zsúrkenyértől kaptam a kérdést, de nem leszek jó partner ebben a körkérdésben, ugyanis egyáltalán nem veszek gasztronómiai lapokat. Úgyhogy nem is nagyon tudom megválaszolni az ott feltett kérdéseket pontosan.
Sógorom egy olyan helyen dolgozott idáig, ahová az összes lap járt szinte. Ezeket ő nagyon rendesen hazahordta, és a női lapokat rendszeresen meg is kaptam hatalmas paksamétákban. Eleinte örültem neki, aztán egyre kevesebbet néztem át, a végén már csak a címlapra vetettem egy-egy pillantást. Pedig gyakorta volt benne mindenféle receptmagazin is, de komolyan mondom, újságonként átlagosan max. 0,5 hasznos cikket találtam. S nem azért, mert megjátszanám magam, hanem mert vagy külföldi, semmitmondó magazinokból átvett, értelmetlen receptek, vagy azért, mert egyszerűen rossz hozzávalókból készült rossz ételek.
De hogy valami értékelhetőt is írjak, megvan a kezdetektől 1993-ig az összes Magyar Konyha. Azok a régi számok mind nagyon értékesek számomra. Persze a receptek többsége már nagyon elavult, de több olyan írás van benne, ami most olvasva is nagyon érdekes, hasznos. Kíváncsi lennék, ilyen értékes írások miért nem születnek manapság. Vajon csak pénz kérdése, hogy nem fizetnek meg írni tudó embereket, vagy attól félnek, hogy úgysem olvassa el senki, hiszen az olvasni tudók már kihaltak?!
Mindegy, abbahagyom a morgást, és bevallom, hogy női lapok közül kedvelem a Nők Lapját, sőt, havonta többször is megveszem. Amikor terhes voltam néha megvettem a Kismama Magazint is, és az összes horror sztorit elolvastam a szülésről 🙂 A többi lap, amiért pénzt adok se nem főzőcskézős, se nem gasztró, és még csak nem is nőcis.
Folyamatosan nézem viszont a könyvesboltok polcait, hátha megjelenik valami olyan, amit érdemes megvennem. És sajnos komoly pénzeket utalok át az Amazonnak könyvekért (főleg szakácskönyvekért).

Thomas the tank engine kipa

Ha valaki olyan helyen jár, ahol szembe jön vele egy ilyen kipa, akkor nagyon megköszönném, ha vásárolna nekem (Dávidnak) egy ilyet. Nagyon-nagyon szeretné. (Természetesen kifizetnénk!)

Köszönjük 🙂

Etetjük őket! Cserkének

h-cserkének Cserke arra kért minket, hogy etessük a madarakat. Jelentem, mi mindent megteszünk értük, pedig anyuéknak még egy dagadt, herélt kandúrjuk is van. Berci, aki annyira eszetlen, hogy azt hiszi, hogy ha a feje bent van a tuja alatt, akkor hiába látszik ki a labrador méretű teste, őt már nem is látják a madarak. Szerencsére olyan kövér, és lusta, hogy a közelébe se tud menni az etetőnek, erre már a madarak is rájöttek, egyáltalán nem zavarja őket, ha ott fekszik a házikó alatt, és csorgatja a nyálát. Szerintem még ki is nevetik, de legalábbis megdobálják a napraforómag héjával. 2007_1111fánk0005
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!