Fűszer és Lélek

Ős Kaján Tolcsván

Azzal kezdem, hogy imádom az Ős Kajánt. Szerintem az egyik leghangulatosabb étterem Hegyalján. Régebben akartam megírni a posztot, de Loriennél olyan vita bontakozott ki, amit hagynom kellett leülepedni magamban egy kicsit. Van, amikor befolyásolnak mások véleményei, de most cseppet sem inogtam meg. Ugyanis nem várom a sommeliert az Őskajánban. Nem, mert ott úgy érzem mindig magam, mintha a család vendége lennék, (hiszen itthon sem a sommellier kínálja a bort, mégis biztosra vehetem, hogy nem kapok rosszat). Talán azért, mert legtöbbször sikerül olyan szobában leülnöm a hangulatos parasztházban, ahol magunk lehetünk a családommal. talán azért, mert a tulajdonos megkérdezi a férjemet azon a nagyon kedves francia akcentusán, hogy így gondolta-e a bélszínt.Talán azért, mert a felszolgáló lány nem profi pincér, viszont megvan benne a kedvesség. Vagy azért, mert 3-4 órát ücsöröghetek ott, és nem érzem, hogy zavarnék. Mintha ők is tudnák, hogy most a mi családunk kiesett az időből, a térből, és ezt a pár órát hónapokra elraktározzuk, hogy erre emlékezhessünk, amikor a Hungária körúton ülünk a dugóban a kamionok között már negyven perce. Persze hegyalján nekem minden szebb, és minden finomabb. Kevés embert szeretnék megismerni személyesen, de Pascal a tulaj ilyen. Van a helyben valami, ami biztosíték arra, hogy remek ember lehet. Ahogy megoldotta, hogy egy igazi kis francia étterem úgy hasson Tolcsván, mintha mindig is ott állt volna. Mintha a nagyszüleim 70 éve ott ücsörögtek volna ünnepnapokon. Jó érzés a szívnek. Egy pár szó az étlapról: meglehetősen egyszerű, évszakonként változó menüsorok. Érdemes az ott ajánlottat végigenni, ha van rá kapacitás. Amit soha nem szabad kihagyni, az a kacsamáj. Mióta megnyitott az étterem, azóta az étlapon van, és igazi élmény. Mi, ha máshogy nem előételnek megeszünk egy tányérral ketten, hárman. Vagy egyszer visszamegyünk kacsamájat uzsonnázni ottlétünk alatt. Bárcsak minden délután így telne!
Az étterem december 20, és február 13 között, valamint hétfőnként zárva tart! A tulajdonos festménye 🙂 Imádtuk!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. kugli says:

    rettentően megtetszett a hely, egész biztosan ellátogatunk oda férjemmel.Köszönöm.

  2. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Szia Nóra!Két éve voltam utoljára a Sárga borházban. Mindenképp érdemes kipróbálni, mert gyönyörű a hely. Két év annyira nagy idő, hogy véleményt írni nem merek. Arra emlékszem, hogy a pincérnő nagyon profi volt, jól ajánlott bort, és hamar asztalunkra került az étel, mert mindössze ketten voltunk vacsoraidőben, novemberben, hétköznap. :-)Egy próbát megér, majd írd meg, mit gondolsz! Most ajánlották nekem Tállyán az Oroszlánost, legközelebb azt tesztelem, ha lejutok.

  3. Anonymous says:

    Jaj, olyan hivogató, ahogy leírtad. Éhes lettem, és kíváncsi.

  4. Anonymous says:

    Biztosan ingyen ír ilyeneket!

  5. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Kedves Névtelen!Sajnos még nem fizet senki, hogy nála ebédeljek, pedig igazán nekem való állás lenne. 🙂

  6. lorien says:

    Már nagyon várom, hogy ismét mehessünk Hegyaljára, és akkor Tolcsvára is, mert az Ős Kajánban egyszerűen jó lenni, jó enni 🙂 Remélem novemberben összejön, bár ez egyelőre inkább az álmok kategóriája!A Sárga borház nálam vegyes, de inkább kellemetlen emléket idéz, így nem kívánkozom oda többet. Megjegyzem, valószínűleg csak egyedi eset lehetett a miénk, de ez engem nem hajt arra, hogy újra megpróbáljam.

  7. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Mi volt a baj?

  8. Anonymous says:

    ez a fesmény nagyon kemény 🙂

  9. lorien says:

    Jó sokat vesződtünk a megfelelő bor kiválasztással (a pincér segítségével, csak jobban ismeri a ház borait), aztán csak pont azt felejtették el felszolgálni. Hegyalján ez dupla feketepont! Egy ideig türelmesen vártunk, aztán már kíváncsiságból vártuk, mikor jut eszükbe. Aztán fizetésre került a dolog, és csak ekkor szabadkozott a pincér, hogy hát sajnos a bort elfelejtették, és hogy most kihozzza-e? Persze, amikor már fizetni szeretnénk. Így hát borravalót nem hagytunk, fizettünk és arrivedercsi.

  10. Fűszeres Eszter alias Fűszer és Lélek says:

    Ez tényleg hatalmas hiba, nem is értem, hogy nem vehette észre, hogy elfelejtett dugót húzni, szagolni, tölteni, stb, stb, stb…Vicces!

  11. Nóra says:

    Szia Lorien!És a kaja milyen volt?

  12. lorien says:

    Eszter!tényleg, ez vicces, vagy inkább röhejes 🙂 na mindegy, a lényeg, hogy nincs visszavágyódás, különben is, van egy jól bejáratott vendégház, ahol lehet főzni is, és más étterem is van a közelben. Kár, hogy akkor még nem ismertük az Ős Kajánt!Nóra!A kaja végül is nem volt rossz, az átlag magyar éttermi színvonal felett volt valamivel, de semmi extra, és az árak sem vészesek.

  13. nóri says:

    ‘az átlag magyar éttermi színvonal felett volt valamivel, de semmi extra, és az árak sem vészesek’kipróbálom, köszönöm!nóri

  14. yko says:

    Ajánlom figyelmedbe a http://www.nagymiklos.hu weboldal NAPLÓ részében az ŐSKAJÁN (110.,)bejegyzést!

  15. Aliz says:

    Kedves Eszter,örülök, hogy megírtad ezt a bejegyzést… értetlenül olvastam én is az akkori vita egyes részleteit és nem értettem, hogy vajon nem ugyanarról az étteremről beszélünk??? Én most nyáron jártam először az Ős Kajánban, tokajhegyaljai barátunk vitt el oda, aki nagyon jól ismeri Pascal-ékat és ugyanazt tudom mondani, amit te is. Órákat töltöttünk ott, mindenki végigkóstolta a másikét, isteni borokat ittunk (a pincér és a “saját sommelier”-nk 🙂 ajánlásával). A vacsora után pedig leült hozzánk Pascal beszélgetni, mindezt ezt olyan nap után , mikor is kb. 10 fős német túristacsoportnak főzőtt a feleségével és meg kell jegyeznem mi is 6-an voltunk.Éjfél környékén pedig már éreztünk (fájó szívvel de) mennünk kell… 🙂 Csodás hely, csodás helyen, mindenkinek ajánlom én is. Aliz

  16. Anonymous says:

    átlagfizetésből élők vajh megengedhetik-e maguknak az Őskajánt?Komolyan-milyenek az árak?alika

  17. lorien says:

    Alika, évente egyszer-kétszer mindenképpen . Fejenként 4-7 ezer Ft körül számolhatsz, attól függően, hogy mit és mennyit rendeltek. Vidéki viszonylatban ez nem annyira olcsó, ám a székesfővárosban ennél sokkal rosszabb helyeken sokkal többet szoktak kérni.

  18. Anonymous says:

    Kedves Eszter!Nagyon bízom az izlésedben, meg is látogatjuk majd az éttermet, már többször hagyatkoztunk Rád, és ez mindig bejött. Az egri kalandodat látva, gondolom nem vagy lekenyerezhető egykönnyen. Arra lennék kíváncsi, mit gondolsz a Sárga borházról? Oda ülnénk még be. Köszönöm:Nóra


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!